A korábbi magyar nyilatkozatok alapján akár meglepetésnek is tűnhetett, hogy az Európai Unió tagállamainak múlt szerdán sikerült megállapodniuk az Oroszország elleni nyolcadik szankciós csomagról. Ez főleg azoknak lehetett váratlan, akik elsősorban a kormányzati kommunikációból tájékozódnak, hiszen Orbán Viktor nemrég jelentette be az újabb nemzeti konzultációt, amin ezúttal azt lehet majd megüzenni Brüsszelnek, hogy a szankciók nem működnek.
Ehhez képest Magyarország is beállt a sorba, és a többi uniós országgal együtt megszavazta az újabb szankciós kört. Ezt Szijjártó Péter külügyminiszter azzal indokolta, hogy sikerült elérni a nekünk fontos kompromisszumokat. Két pontot hangsúlyozott: egyrészt, hogy a nukleáris energiára vonatkozó mentesség révén Paks 2 tervezését az újabb csomag sem érinti, másrészt pedig azt, hogy a bevezetett olajársapkát úgy fogadták el, hogy a csővezetékes szállítás ismét kivétel lett, akárcsak korábban az olajembargónál.
Az uniós olajársapka így közvetlenül annyit jelent, hogy uniós felségjelzésű tankerek csak a sapka alatti áron vásárolt orosz olajat szállíthatnak majd harmadik országba, mondjuk Indiába, és európai székhelyű biztosítók sem vehetnek részt az ügyletekben. (EU-s célállomás decembertől amúgy sem jöhet szóba, hiszen akkor lép életbe a tengeri szállításra vonatkozó embargó.) A döntés az EU-n belül legérzékenyebben a hajós kereskedelemben meghatározó szerepet játszó déli országokat, a görögöket, Ciprust és Máltát érinti. Az ő ellenállásukat végül azzal szerelték le, hogy az Európai Bizottság ígérete szerint megnehezítik a tankerek adminisztratív országváltását, és ha az érintetteknek ennek ellenére is jelentős veszteségeik lesznek, akkor számíthatnak majd némi kompenzációra.
Ez idáig nagyjából a szokásos uniós ügymenet, senkit sem teljesen kielégítő, de az egységes fellépést lehetővé tévő kompromisszumokkal, a konszenzus érdekében tett kivételekkel és kompenzációs mechanizmusokkal. A tél közeledtével, az Északi Áramlat felrobbantásával és a növekvő megélhetési költségekkel az Európai Bizottságon egyre nagyobb a nyomás, hogy határozott fellépést mutasson, és érdemi válságkezelő intézkedésekre tegyen javaslatot, mielőtt a tagállamok akár egymással szemben is külön-külön próbálják meg érvényesíteni az érdekeiket.
Az elfogadott szankciókon túl ez most leginkább a gázársapka bevezetéséről szóló éles vitákban jelenik meg. Az olajhoz képest jelentős különbség, hogy itt nemcsak a szállítási üzletágról van szó, hanem az európai fogyasztók és teljes iparágak alapellátásáról és működőképességéről. A gáz ára az augusztusi csúcson a két évvel ezelőtti szint több mint hússzorosa volt, és bár azóta 300-ról 150-160 euróra csökkent, még most is tízszerese. Emiatt állt elő szeptemberben 15 európai ország azzal a javaslattal, hogy az EU határozzon meg egy maximális beszerzési árat, és legfeljebb ezen az árszinten vásároljon.
Az ötlettel szemben számos kétely fogalmazódott meg, hiszen ez a lépés biztosan nem növelné az elérhető gáz mennyiségét, az viszont elképzelhető, hogy ha túl alacsony az ár, az oroszok végképp elzárják a csapokat, a más forrásból származó LNG pedig a többet fizető ázsiai piacon találhat gazdára. Az is kérdés, hogy az EU-n belüli piaci verseny kvázi kiiktatásával milyen elosztási mechanizmusokat kellene életbe léptetni, hogy dőlne el, hogy ki milyen mennyiséget vásárolhat, és ezt hogy lenne képes az európai intézményrendszer kezelni a tagállami versengés közepette.
A kérdésben ugyanakkor változni látszik a korábban meglehetősen elutasító Európai Bizottság álláspontja – és éppen akkor, amikor a tagállamok közötti rivalizálás és egyéni érdekérvényesítés egyébként is új feszültségeket gerjeszt, amik az uniós együttműködés és a gyakran emlegetett szolidaritás alapjait kérdőjelezik meg.
Von der Leyen bizottsági elnök korábbi szkepticizmusával szakítva jelezte, hogy immár lehetségesnek tartja egy ideiglenes gázársapka bevezetését, amiről előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. Az ötlet az olasz politikában különösen hangsúlyos, a kormányalakítás előtt álló Meloni is támogatja, de Franciaország, Spanyolország és még tucatnyi, nagyobbrészt keleti tagállam áll mögötte. A magyar kormány ellenzi, és attól tart, hogy a bevezetése veszélyeztetné a hozzánk még érkező orosz gázszállítást – az ársapkához azonban, mivel nem szankcióról, hanem pénzügyi jellegű döntésről van szó, nem kell konszenzus, elég a meghatározó többség.
A német kormány közben egy másik, gázzal kapcsolatos kérdésben váratlanul engedett. Ez a közös uniós gázbeszerzés ügye: az optimisták szerint az egységesen fellépő EU, akárcsak a Covid-vakcinák esetében, kedvezőbb feltételeket érhet el a világpiacon, mintha a tagállamok egymással is versengve hajtják fel az árakat. Ezt idáig főleg a kisebb tagállamok szorgalmazták, és leginkább a német kormány nem tartotta időszerűnek. Berlin azonban feladta az eddigi elutasító álláspontját. Más kérdés, hogy ennek idén már nem lehet hatása, hiszen a gáztározók töltöttsége most már 90 százalékos – a 2023/24-es télre való felkészülést azonban megalapozhatja.
Könnyen lehet, hogy ez a német fordulat részben engedmény a többi országnak, mostanra ugyanis a háborús válságkezelés kiélezte az uniós tagállamok közötti konfliktusokat. A bombát a 200 milliárd eurós német válságkezelési csomag robbantotta, amit szeptember vége felé jelentettek be Berlinben. Az időzítésnek feltehetően volt belpolitikai motivációja is, vasárnap ugyanis tartományi választásokat tartottak Alsó-Szászországban, ahol a szocdemeknek sikerült megtartaniuk a többséget.
De a csomagnak ennél jóval szélesebb, európai szintű hatásai lehetnek, és nem feltétlenül mindenhol pozitívak. A csomag legfontosabb része a Németországban bevezetendő energiaársapka és rezsikedvezmények. Ezek pontos mértéke csak a következő hetekben dől el, az egyik forgatókönyv szerint a háztartások a tavalyi fogyasztásuk 80 százalékáig vehetik majd igénybe az egyelőre ismeretlen mértékű kedvezményes gázárat. Ez önmagában 15-25 milliárd eurójába kerül majd a német költségvetésnek 2023-ban, az energiaszolgáltatókat ugyanis a szövetségi állam kompenzálja majd azért, mert a fogyasztóknak a beszerzési árnál olcsóbban kell adniuk a gázt és az áramot. Eközben a gázra vonatkozó illetéket is 19-ről hét százalékra csökkentik.
Különféle rezsikedvezmények most már lényegében minden európai országban működnek, ami azonban a német csomagot külföldön is érdekessé teszi, az a vállalati szférának adott energiaköltség-kompenzáció várható nagyságrendje. A gázár mellett az áramárban is jelentős kedvezményekre számíthatnak a kis- és középvállalatok is, a nagyvállalatoknak pedig egy külön kedvezményrendszert fognak kidolgozni.
Ez a kannibalizmus kezdete az Európai Unióban, ez meg fogja bontani az európai egységet
– utalt a német döntésre múlt hétfőn Orbán Viktor, és arról beszélt, hogy amíg a gazdagabb országok óriási pénzekkel tudják segíteni a saját cégeiket, a szegények erre képtelenek. Más hangnemben, de hasonló kritikát egy sor európai vezető megfogalmazott a németekkel szemben Mario Draghitól francia kormánytagokon át Szlovákiáig. Részben azt kifogásolják, hogy Németország előzetes egyeztetés nélkül döntött az óriási csomagról, éppen akkor, amikor intenzíven dolgoztak egy közös árcsökkentő európai megoldáson. A 200 milliárd eurós nagyságrend már akkora, hogy a félelmek szerint az államilag finanszírozott versenyelőnybe hozza a német gazdasági szereplőket azokkal az országokkal szemben, ahol nincs lehetőség ilyen bőkezű segítségre. (Magyarországon jelen állás szerint egy összesen 200 milliárd forintos energiatámogatási programra pályázhatnak a kis- és közepes vállalkozások.)
A német gazdasági védőpajzsot két fajsúlyos brüsszeli biztos, a francia Thierry Breton és az olasz Paolo Gentiloni közös, több európai lapban megjelentetett véleménycikkben bírálta, azt hangsúlyozva, hogy ennél most jóval több szolidaritásra van szükség. Mint Breton írta a Twitteren: „Míg Németország megengedheti magának, hogy 200 milliárd eurót vegyen fel a pénzügyi piacokon, addig néhány más tagállam nem. Sürgősen el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen lehetőséget kínáljunk fel a tagállamoknak, amelyeknek nincs ekkora költségvetési mozgásterük, hogy támogassák iparukat és vállalkozásaikat”.
A gyakorlatban ez közös európai kötvénykibocsátást, vagy más, kedvezményes vállalati hitelfelvételt lehetővé tévő EU-s adóssággaranciát jelentene, és a Covid alatt bevezetett uniós munkahelyvédelmi alaphoz hasonló megoldások merülnek fel.
Az uniós szintű válságvédelmi beavatkozás ötlete a brüsszeli Bizottságot is megosztja. Von der Leyen szóvivője az írást a két biztos magánvéleményének titulálta, a fiskális konzervatívok közé sorolt Valdis Dombrovskis gazdasági alelnök sem túl lelkesen nyilatkozott a közös európai adósságról, a német pénzügyminiszter, Christian Lindner pedig kapásból elutasította az ötletet. Szerinte a mostani helyzet nem hasonlítható össze a pandémiával, amikor az EU 750 milliárd eurós helyreállítási alapot hozott létre.
A német kormány tagjai szerint ők csak ugyanazt teszik, mint más európai országok, az intézkedés nagysága arányos a német gazdaság méretével. Különben is: Franciaországban is 25-30 milliárd eurós energiaárkompenzáció van, pedig őket az eltérő energiaszerkezetük miatt kevésbé sújtja a válság. Mint hangsúlyozzák, elsőre talán kissé félrement a kommunikáció, de valójában a 200 milliárd euró nem is annyi, az eleve két évre szól, és nem is biztos, hogy a keret egészét felhasználják.
Az FDP-s Lindner számára mintha az lenne a legfontosabb, hogy a csomag formálisan ne ütközzön a fiskális szigorra vonatkozó ígéreteivel. A 200 milliárd eurós csomag finanszírozása hitelből történik, ezt azonban egy még a Covid gazdasági hatásainak mérséklésére létrehozott különleges alap, a most reaktivált gazdasági stabilitási alap feltöltésével és átszabásával hajtják végre. A kreatív német szabályozás alapján ezt így nem kell beleszámolni az államadósságot a GDP 0,35 százalékában korlátozó költségvetési szabályokba, és Lindner nagyon igyekszik hangsúlyozni, hogy csak egyszeri eszközről van szó.
Nem követjük Nagy-Britannia példáját, nem folytatunk expanzív költségvetési politikát. Nagyon világos jelzést akarunk küldeni a tőkepiacoknak: Németország kitart a stabilitásorientált, fenntarthatóságra törekvő költségvetési politikája mellett.
A költségvetési szabályok azonban a gyakorlatban nem sokat érnek, ha a 496 milliárd eurós rendes német költségvetés mellé a mostani 200 milliárd eurós csomaggal együtt idén összesen már 360 milliárd euró különféle költségvetésen kívüli különleges alapokból jön, hiszen felállítottak már egy 100 milliárd eurós külön alapot a hadsereg modernizálására, valamint egy 60 milliárd eurós klímaalapot is. Az ellenzéki CDU szerint a 70 százalékos plusz „árnyékköltségvetés” miatt felvett államadósság komoly kockázatot jelent.
Az euróövezeti válság óta a fiskális szigort a déli tagállamokkal szemben szinte a német nemzeti identitás részeként jelenítették meg, ehhez képest a mostani lazítás alapvetően új helyzetet jelent, és még a német szövetségi számvevőszék is bírálta a 200 milliárd eurós csomagot. A német csomagra Brüsszelből most sokkal inkább az esetleges bújtatott állami finanszírozás miatt várhat vizsgálat.
A „német védőernyő” uniós szinten abból a szempontból is érzékeny pillanatban érkezik, hogy éppen most van soron az EU Stabilitási és Növekedési Paktum reformja, a közös költségvetési szabályok átalakítása. A gyakorlatban ezt előbb a Covid, majd a háború miatt elég rugalmasan kezelik, és az eddigi szigorhoz képest szinte biztos, hogy hosszú távon is kevésbé doktriner, rugalmasabb szabályok jönnek.
Miközben azonban a kevésbé tehetős tagállamok úgy érezhetik, hogy a német intézkedések versenyhátrányba hozzák őket, Európa nem figyelhet kizárólag befelé: globális szinten is erősödik a piacok megtartásáért és piacszerzésért folytatott verseny. Ez az Egyesült Államok inflációmérséklő törvénycsomagja kapcsán is látszik, amely jelentős állami kedvezményeket biztosít az amerikai szereplőknek több szektorban – az ezzel kapcsolatos európai aggodalmakat a német csomagot is bíráló francia biztos, Thiery Breton képviseli.
Pénz
Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi
Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.
Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése
Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.
Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát
A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.
Fontos
Több ezer milliárdos rezsivédelem után a magyarok harmada fával fűt
Az energiaválság megmutatta, hogy miért tévút hosszú távon a rezsicsökkentés, amelyből ráadásul az igazán szegények többsége ki is marad, hiszen fával fűt.
Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok
Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.
Kivételes szerencsével léphettek be a 90-es évek közepe után született fiatalok a munkaerőpiacra
A gazdasági fellendülés időszakában pályára lépő fiatalok viszonylag könnyen találtak munkát jó fizetés mellett, kérdés, hogy ez miként hat a motivációjukra.
