Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. november 2. 13:19 Közélet

Egyszer már beletört a bicskája, most újra hazahozná külföldről a magyarokat a kormány

A 2010-es évek közepén kevés sikerrel már próbálkozott a kormány a külföldön élő magyarok hazahozásával, most a „hazaváró irodákkal” megint nekifutna. A célkitűzés nem könnyű, de aktuális, mivel két év után 2021-ben újra meghaladta a magyar kivándorlók száma a hazatérőkét.

Mi történt? Kedd este megjelent egy rendelet, amely szerint a kormány 27 magyarországi településen – alapjáraton vármegyénként egy helyen – a hazatelepülni kívánó magyarok ügyintézésének megkönnyítésében segítő hazaváró irodákat nyit.

  • A közigazgatási ügyek (például diplomahonosítás, lakcímkártya-ügyintézés) intézésére is alkalmas, információs pontként működő irodákat már jelenleg is működő kormányablakokban alakítják ki.

Tágabb kontextus: ahogy azt a rendelet megjelenéséről beszámoló Hvg.hu cikke is megjegyzi, Kövér László, az Országgyűlés elnöke júliusban egy interjúban arról beszélt, hogy az irodák kialakítása már folyamatban volt.

  • Az irodák mellett telefonos ügyfélszolgálat is létrejön a már szintén létező kormányzati ügyfélvonalon, és létrehozzák a hazaváró portált is, bár az egyelőre nem derült ki, hogy ezen is lehet-e majd ügyeket intézni.

Számokban: a projektre a rendelet szerint 2024-ben 1,1 milliárd, 2025-ben 103 millió forintot szánnak, aminek a jelentős része a portál fejlesztésére mehet el (a keretből 690 millió forint költhető kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra), kisebb része pedig reklámra.

Előzmények: a program előzménye a kifejezetten fiataloknak szóló „Gyere haza, fiatal!” program, amelyet 2015-ben indítottak 100 millió forintos keretösszeggel, és 2016-ban döntöttek a leállításáról. A program keretében 2016 közepéig 105 fiatalt tudtak hazacsábítani.

Nemzetközi példák: az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának decemberi ülésén Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy részben lengyel mintára hoznák létre a programot.

  • Európában hasonló szolgáltatások működtek Szlovákiában, Albániában, Ukrajnában és Portugáliában is egy 2015-ös tanulmány alapján.

Felülnézet: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-től egészen 2019-ig meghaladta a kivándorló magyarok száma a visszavándorlókét, 2019-ben és 2020-ban viszont már többen tértek haza, mint amennyien elhagyták az országot. Ez a trend azonban 2021-ben újra megfordult.

 
  • Bár más adatforrások (például a fogadó országok statisztikai hivatalai) más számokat mutatnak, trendszerűen 2021 előtt az látszott, hogy egyre kevesebben vándoroltak ki, és egyre többen jöttek haza, ahogy ezt a Portfolio.hu részletesebb cikke is bemutatja.
  • A visszavándorlók leginkább családi okok miatt térnek vissza, kisebb részben azért, mert teljesült a kivándorlásuk célja, esetleg anyagi, szakmai, tanulmányi vagy politikai, ideológiai okok miatt térnek haza egy ezzel foglalkozó 2020-as tanulmány szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem csoda, ha úgy érzed, hogy folyton magyarok szolgálnak ki AusztriábanMár közel 100 ezer magyar dolgozik nyugati szomszédunknál teljes állásban, de lassul a növekedés üteme. Burgenlandban minden hatodik dolgozó magyar állampolgár.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAki akart, már kiment, csaknem megállt a külföldön élő magyarok számának növekedéseNémetország vezet, de az új szabályok miatt módosult adatok megmutatják, hogy Angliában kevesebben élnek, mint gondoltuk, Ausztriában pedig rengeteg magyar dolgozik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz elmúlt évtized konjunktúrája megoldotta az elvándorlás problémájátA 2010-es évek első felében egyre égetőbbnek tűntek a kivándorlás okozta problémák, 2016 után azonban a szerencsés gazdasági körülmények jobbára megoldották azokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet hazaváró iroda kivándorlás visszavándorlás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. április 29. 17:14 Közélet

Európai trendekbe illeszkedik az energiaital tiltása a 18 éven aluliak körében

Az energiaitalok fiatalkori fogyasztásával az a fő probléma, hogy könnyű átlépni azt a mennyiséget, ami már káros az egészségre.

Jandó Zoltán
2025. április 29. 11:28 Adat, Közélet

Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

A járvány kezelése során nagyon fontos a hatóságokkal szembeni bizalom, de ezen a korábban közölt adatok elhallgatása javítani biztosan nem fog.

Stubnya Bence
2025. április 28. 06:01 Adat, Közélet

Túl korán lőtte fel a kormány a sikerrakétát, de már valami megmozdult

A repülőrajt erős túlzás volt a gazdasági adatok és a fogyasztói hangulat alapján, de a bizalmi index áprilisi javulása reményt adhat a Fidesznek.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. április 29. 05:55 Pénz, Vállalat

Lesz még hatása az árrésstopnak, de nem Nagy Márton új bejelentése miatt

Fontos részleteket árult el a G7-nek a KSH arról, hogyan mérik az inflációt. Ebből következtethetünk arra, milyen hatás várható még az árrésstoptól.

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.