Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. április 20. 16:24 Közélet

Kötelező akciók: könnyen visszafelé sülhet el a kormány terve

Akciók meghirdetésére kötelezi a nagy élelmiszerláncokat a kormányzat a jövőben – derült ki a mai kormányinfón. A részletszabályok egyelőre nincsenek kidolgozva, és az ötlet első vázolása alapján kell is még idő, hogy dolgozzanak rajta, mivel egyelőre nem látszik, hogyan fogja ez csökkenteni az inflációt.

Mi történt? Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be a csütörtöki kormányinfón, hogy a kabinet az árak további letörése érdekében új eszköz bevezetéséről döntött: legkésőbb július 1-től kötelező akciókat írnak elő a nagy élelmiszerláncoknak.

  • A szabályozás keretében az alapvető élelmiszereket hozzávetőleg 20 kategóriába sorolják majd. A láncoknak minden kategóriában hetente ki kell jelölniük egy terméket, amit az előző harminc napban tapasztalt legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal olcsóbban értékesítenek.
  • Az akciók hetente változnak majd, és nem vonatkozhatnak árstopos termékekre.
  • A részletszabályok kidolgozása folyamatban van, ugyanakkor az intézkedés a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszerláncokat fogja érinteni, a kisebb boltokra nem vonatkozik majd.

 Milyen termékeket érinthet? A bejelentés alapján a szabályozás elsősorban a rekordütemben dráguló élelmiszereket érinti majd. Mivel azonban a nagyobb láncok más árukat, például háztartási vagy szépségápolási termékeket, illetve ruházati cikkeket is árulnak, szélesebb kört is érinthet.

  • Nem lenne meglepő, ha a kiindulási pont a különböző termékek statisztikai besorolása lenne. A KSH az élelmiszereket nyolc csoportba osztja, de ezek közül több olyan is van (például a húsok, tejtermékek vagy cereáliák), amire sokat költenek a háztartások, így ezeket tovább lehet bontani.

Mi változik? A húsz kategória egy-egy termékének kötelező 10 százalékos akciója azért nehezen értelmezhető, mert a jelenlegi helyzethez képest inkább visszalépést jelentene.

  • A nagyobb láncok hetente több száz terméket akcióznak, és itt a több inkább 500-800-at jelent, semmint kétszázat. Csak a heti akciós újságokban 200-300 termék kerül be, de szép számmal akadnak olyanok is, amelyek nem szerepelnek az ilyen kiadványokban.
  • A 10 százalékos akció emellett számos termékkörben nem feltétlenül számít soknak, ennél jóval nagyobb árengedménnyel is lehet találkozni.

Következmények: Ez utóbbi azonban egyáltalán nem minden termékkörre igaz. A lapunknak nyilatkozó ágazati szereplők szerint vannak olyan termékek, amelyeket minimális árréssel értékesítenek az élelmiszerláncok. Tapasztalatok alapján tipikusan ilyen a pékáru.

  • Ha valóban vannak olyan termékek, amelyeket a 10 százalékos kedvezmény már beszerzési ár alá szorítana, az több szempontból is probléma. Egyrészt beszerzési ár alatt jogszabály szerint nem lehet értékesíteni, másrészt rövidtávon ez könnyen inflációnövelő is lehet.
  • Mivel a megelőző harminc nap legalacsonyabb ára számít, így a kisebb haszonnal értékesített termékeknél ez azonnali áremelésre ösztönözheti a láncokat, hogy később legyen miből visszaengedni.

Probléma: Bár az ágazati szereplők már csak azért sem nyilatkoznak a témában, mert egyelőre teljesen kidolgozatlan a koncepció, de az első ránézésre is látszik, hogy az egységesen tíz százalékos kötelező akció nem jó megoldás.

  • Lesznek olyan termékkörök, amelynél ez rövidtávon az árakat is emelheti, míg másoknál az eddiginél alacsonyabb akciókat eredményezhet.

Kivétel: Szintén érdekes kérdés, milyen hatása lesz annak, hogy a kötelező akciózás csak a nagy láncokra vonatkozik.

  • A kormány ezzel vélhetően a magyar tulajdonban lévő kiskereskedelmi láncoknak próbál kedvezni, amelyekre a működési modell sajátosságai miatt valószínűleg nem vonatkozik majd a szabályozás
  • Így viszont épp azok a kisebb települések maradnának ki a kötelező árcsökkentésből, amelyekben minden bizonnyal jóval nagyobb a rászorulók aránya. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet áremelkedés élelmiszerárak infláció kötelező akció Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Hajdu Miklós
2025. február 6. 16:02 Közélet

Nehéz helyzetben találhatja magát Európa nyáron a gáztárolók alacsony töltöttsége miatt

Rekordmeleg volt a január, de az egész tél már a hidegebbek közé tartozott. Európa gáztartalékai aggasztó ütemben fogynak.

Vámosi Ágoston
2025. február 4. 11:16 Közélet

Az USA legnagyobb városaiba indulhatnak közvetlen járatok Budapestről

Észak-amerikai, indiai és délkelet-ázsiai közvetlen járatokról folytatnak előrehaladott tárgyalásokat a Budapest Airportnál. A Budapest-Kuvait járat már biztos.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.

Jandó Zoltán
2025. február 6. 05:23 Pénz, Vállalat

Megnéztük, mi lett Simicska birodalmával tíz évvel a G-nap után

Az általa lenézett másodvonalhoz és az őt elárulókhoz kerültek Simicska Lajos évekig rejtegetett birodalmának ékkövei.