(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Akárhányszor, amikor a minimálbér emelése előkerül, megszólal egy kórus, hogy ezt a „magyar vállalkozások” képtelenek kigazdálkodni. Így volt ez minden egyes esetben, amikor jelentős minimálbér-emelés történt Magyarországon. Így volt 2001-2002-ben is, amikor minimális foglalkoztatási veszteség mellett milliós nagyságrendű munkavállaló megélhetése javult közvetlenül, illetve közvetve, a minimálbér feletti bértolulás miatt. Azaz igen jó lépésnek bizonyult az akkori minimálbér-emelés. De így volt ez a koronavírus-járványt megelőző években is, amikor a minimálbér emelései nem csupán milliók megélhetését javították ismét, hanem ráadásul a foglalkoztatás bővülése mellett történt mindez. (Még akkor is, ha a közfoglalkoztatást és a külföldön dolgozó magyarokat kivonjuk a foglalkoztatási számokból, ami természetesen indokolt.)
Lassan el kellene gondolkodnia a minimálbér-emelések ellenzőinek. A „magyar vállalkozások” bizony újra és újra képesek voltak kigazdálkodni a magasabb béreket.
A gazdaság fejlesztésében tudatosan használt minimálbér-politika, konkrétan a Skandináviában használt Rehn-Meidner modell híveként alapvetően kétfajta reakcióval szoktam találkozni. Az egyik támogató. A magas hozzáadott értéken, fejlett technológiával működő, jól menedzselt cégek ugyanis mindig szomorúan veszik tudomásul, hogy a különböző tendereken nem ők nyernek, hanem azok a versenytársaik, akiknek alacsony árai arra az üzleti modellre épülnek, hogy megélhetést nem biztosító béreket fizetnek. Mert megtehetik. Ezek a magas hozzáadott értéken működő vállalkozások ugyanúgy támogatni szokták a tudatos minimálbér-politika követelését, mint természetesen a szakszervezetek.
A másik megszólaló – nem ritkán megfeledkezve az udvariasságról – arra figyelmeztet, hogy majd akkor mondjak véleményt a minimálbér kérdéséről, ha már vezettem vállalkozást. Persze fogalmuk sincs, hogy vezettem-e, vagy nem vezettem, mindenesetre érdemes lenne meggondolniuk, hogy attól, mert valaki felhajtott már lovaskocsival az autópályára, még nem lesz közlekedési mérnök. A mikró nem ugyanaz, mint a makró, egy adott vállalkozás érdeke nem azonos a gazdaság egészének érdekével.
Ahogy fejlődik egy gazdaság, bizonyos tevékenységek óhatatlanul kiárazódnak. Nem véletlen, hogy a ruhavarrás például szinte megszűnt Európában, és átköltözött Bangladesbe és Vietnámba, hogy csak egyetlen kiragadott példát említsünk. Ahogy Joseph Schumpeter hangsúlyozta, a kapitalizmusnak az is része, hogy bizonyos cégek életképtelennek bizonyulnak az adott gazdasági körülmények között. Az olyan vállalkozásokra, amelyek képtelenek megélhetést biztosítani, nincs szüksége a gazdaságunknak. Ezektől nyugodt szívvel elbúcsúzhatunk.
Annál inkább nincs szükségünk rájuk, mert közben munkaerőhiány van. Tele van a sajtó azzal, hogy a minimálbér többszöröséért hirdetnek állásokat a kereskedelemben, a vendéglátásban és máshol. A migránsellenes külügyminiszter paradox módon éppen munkaerőimporttal kívánja megoldani a magyar vállalkozások munkaerő-problémáit.
Nem is szólva arról, hogy többek között azért léptünk be az Európai Unióba, hogy a magyar állampolgárok szabadon munkát vállalhassanak a sokkal magasabb bérezésű nyugati országokban. Magyarország tőszomszédságában háromszor annyit lehet keresni, és 1500 euró a minimálbér.
Az 570 eurónak megfelelő 200 ezer forintos magyar minimálbér-cél tehát nem hogy nem túl sok, hanem túl kevés lesz.
Ma már ezek a valós alternatívái a munkaerőnek, és az a vállalkozás, amely ezzel nincs tisztában, áltatja magát. De hangsúlyozom ismét, a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy bizony a „magyar vállalkozások” nagyon-nagyon kevés kivétellel bizony képesek voltak kigazdálkodni minden eddigi minimálbér-emelést.
Mi a már említett Rehn-Meidner modell lényege? Az, hogy a gazdaság szereplői nem engedik meg, hogy vállalkozások tartósan alacsony bérekkel versenyezzenek. Folyamatos minimálbér-emelésekkel kényszerítik ki a minél magasabb hozzáadott értékre történő alkalmazkodást. Az alul felszabadult munkaerőt felszívják a magasabb hozzáadott értékű vállalkozások, a gazdaság egésze pedig ettől folyamatosan a magasabb termelékenység és a magasabb bérek felé tart. Ráadásul ezt Skandináviában nem is az állam szervezi, hanem maguk a vállalkozások és a szakszervezetek, felismerve, hogy ez leginkább az ő érdekük. Iparági bérpadlókat emelnek folyamatosan. Decentralizált modell, érdemi érdekképviselet és érdekharmonizáció, az állam csupán passzív jóváhagyó. Magyarországon sajnos jelenleg egyik oldalnak sincs érdemi érdekképviselete, mindent az állam akar csinálni helyettük.
Ellenvetésként joggal megfogalmazható, hogy aki elveszti az állását egy alacsony termelékenységű vállalatnál, nem lesz feltétlenül azonnal alkalmas egy magasabb hozzáadott értékű állás betöltésére. Ez természetesen igaz, itt jönnek be a munkaügyi központok átképzési programjai. Ez nem más, mint az Európai Unió hivatalos, elfogadott munkapiaci stratégiája, az úgynevezett aktív foglalkoztatáspolitika, amelyet ráadásul az EU még jelentős transzferekkel is támogat a Szociális Alap keretein belül.
A modell megalkotói Gösta Rehn svéd és Rudolf Meidner német közgazdászok voltak, mindketten a John Maynard Keynesről elnevezett közgazdasági iskola hívei. Érdemes még megemlíteni, hogy maga Keynes rendkívül fontosnak tartotta a minimálbért a lefelé tartó bér-kereslet-foglalkoztatás-bér spirál megállításában. Nézetei szerint ha nincs minimálbér, vagy túlságosan alacsony, akkor a foglalkoztatottak túlságosan keveset keresnek. A kereseteik alkotják viszont a többi vállalat keresletét, azaz a túl alacsony bér egyben túl alacsony keresletet is jelent a gazdaság egészére nézve. Ez viszont értelemszerűen visszafogja a vállalatok teljesítményét, és így a foglalkoztatást és a béreket is. Ördögi kör. A magasabb minimálbér viszont magasabb kereseteket, és ezen keresztül magasabb keresletet is jelent a vállalkozásoknak. Azaz a neoklasszikus főárammal szemben
nemcsak a túlságosan magas bér jelenthet problémát, hanem a túlságosan alacsony is.
Ráadásul a keynesiánus közgazdaságtan egy másik, a magyar származású Káldor Miklós által fémjelzett ága azt is bebizonyította, hogy a magasabb kereslet okozta keresletbővülés a technológia és az innováció elterjedését is elősegíti, azaz nemcsak a magasabb termelékenység teszi lehetővé a magasabb béreket, hanem a magasabb bérek is a magasabb termelékenységet. A túlságosan alacsony bér tehát többszörösen probléma a gazdasági fejlődés szempontjából.
És akkor még nem beszéltünk arról a töménytelen mentális, pszichoszociális, egészségügyi, humántőke-képzéshez kapcsolódó, politikai és közhangulatbeli frusztrációról és konfliktusról, amelyet a túlságosan alacsony bér okoz Magyarországon.
