(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Budapesten lakhatási válság van. Olyan magas szintre emelkedtek a bérleti díjak, hogy azok a jelenlegi jövedelmekből csak többek összeköltözésével és más költségek drasztikus visszafogásával kigazdálkodhatók.
Mi okozza a lakásárak radikális emelkedését és az ezzel járó bérletidíj-növekedést? A keresleti oldalon nyilván ott van a sok éve tartó, jelentős mértékű reálbér-emelkedés, ami persze önmagában egy örvendetes jelenség. Ott van a kormány lakástámogatási programja is, amely azonban sajnálatos módon a szegényebbeknek nem jelent megoldást. (Aki azt gondolja, hogy jól van ez így, mert az kapjon lakás- és gyerektámogatást, aki el tudja tartani a családját, az vegye figyelembe, hogy az oktatás, szakképzés, az egészségügy anyagi kivéreztetése miatt Magyarországon gyakorlatilag befagyott a társadalmi mobilitás.) További keresletet teremt a külföldiek jelentős mértékű spekulatív lakásvásárlása, illetve az AirBnB is.
A kínálati oldalon egyértelműen megjelenik a kapacitáshiány. A nyugatra ment szakképzett munkaerő miatt az építőipar nem tud rugalmasan reagálni a keresletre. Az állami stadionépítések és presztízsberuházások ráadásul rengeteg szakképzett munkaerőt vonnak el a lakásépítésektől és -felújításoktól. Ez azonban egy adottság, az államnak mindig is lenne szerepe. Egy észszerű országban kórházak és pályaudvarok felújítását finanszírozná, épületszigetelést és fenntartható átállást. Vagyis az állami megrendelésekkel semmi baj nem lenne, ha amúgy lenne jó minőségű, jól megfinanszírozott szakképzés és átképzés, a zsákutcás közmunka helyett.
Ingatlanbuborék persze világszerte számos országban van, Kínától Berlinig. A német fővárosban például úgy kívánják azt letörni, hogy maximálják az új lakásbérletek árát. A lépést felmérések szerint a berlini polgárok túlnyomó többsége támogatja (sőt, 46 százalék még a lakáscégek államosítását is támogatná, és csak 41 százalék van ez ellen). Világosan látják ugyanis, hogy befektetők spekulatív célzattal cégenként több ezres, néha százezres nagyságrendben vásároltak fel lakásokat, melyeket aztán egyre magasabb áron adnak ki. A kritikusok szerint a bérleti plafon azért nem jó megoldás, mert szűkíti a kínálatot. Ez azonban nem a kiskeresetűeket sújtja. A kínálat alapvetően a spekulatív lakáspiacon szűkül, ami a piac felső része. Ha maximált a bérleti díj, akkor a high end bérlakások építői lehetetlenülnek el, a szegényebbeknek viszont megfizethető marad a lakás.
Újra be kell vezetni az önkormányzati szociális lakásépítést is. Az olcsó, de megfelelő szintű lakás a nyugati világban abszolút gyakorlat, a skandináv jóléti modellnek vagy a bécsi lakáspiacnak például meghatározó eleme. Magyarországon azonban ez a rendszerváltás után teljesen felszámolódott. A névleges baloldal által vezetett önkormányzatok ugyanúgy nem kívánatosnak tartották a szegényebbek kerületbe vonzását, mint a jobboldaliak. Ismert módon a kerületi lakásállományt sokszor inkább a jómódú klientúrának játszották ki.
A tavalyi önkormányzati választások azonban fordulópontot jelentettek e tekintetben. A budapesti kerületek élére került friss vezetők világossá tették szándékukat, hogy a meglévő lakásállományukat a kisjövedelműek, a bántalmazott nők és más rászorulók rendelkezésére bocsájtják. Azt is egyértelművé tették, hogy vannak forrásaik új szociális lakások építésére, és élni is kívánnak a lehetőséggel.
A lakáshelyzet egyébként olyan drámai, hogy szakértők szerint a hajléktalanszállások szinte bármilyen mértékű bővítése után megtelnének az új kapacitások, mégpedig úgymond „felülről”. A prekárius élethelyzetben lévő akár százezrek számára ugyanis sajnos reális alternatívát jelent a hajléktalanszállás. De nyilván nem ez a megoldás, hanem a szociális lakásépítés felélesztése.
