Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2019. november 3. 14:35 Élet

Kasztosodik a magyar társadalom, és ennek mind megisszuk a levét

Papíron a piacgazdaság előnye a meritokrácia. Ennek nagyon leegyszerűsítve az a lényege, hogy valakinek a társadalmi pozíciója nem a származásától, hanem a tehetségétől és szorgalmától függ. Ha valaki tanul és teljesít, akkor gazdag lesz, ha nem, akkor szegény marad, legalábbis elméletben. A gyakorlatban ugyanis hatalmas problémák vannak ezzel a nyugati világban és Magyarországon is.

A társadalmi mobilitás és a széles középosztály megléte előfeltétele egy jól működő demokráciának: talán ezért is szentelt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) két hosszabb tanulmánykötetet is ennek a két témának az elmúlt két évben. Ezekből többek között például az az első hallásra megdöbbentőnek hangzó tény derült ki, hogy

Magyarországon egy szegény családnak több mint 200 évig tart kiemelkedni a szegénységből és középosztálybelivé válni.

Nemrég járt Budapesten Michael Förster, az OECD vezető szociálpolitikai elemzője, aki mindkét kötet esetében vezette a kutatócsoportokat, majd a kötetek főszerkesztője volt, így fel tudtunk neki tenni néhány kérdést a tanulmányok legérdekesebb eredményeivel kapcsolatban. Mivel a középosztályokról szóló kötetről már korábban beszámoltunk a G7-en, ebben a cikkben inkább a mobilitásról lesz szó.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy bajban van az a réteg, ami nélkül nem működhet normálisan a társadalomVilágszerte hatalmas probléma, hogy a sorvadó középosztály helyzete egyre nehezebb, amin ha nem változtatnak a kormányok súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel fog járni. Magyarországon különösen nagy a baj.

Több mint 200 évig tart a felemelkedés

Azt korábbi tanulmányok alapján tudjuk, hogy Magyarországon az elmúlt nagyjából fél évszázadban a társadalmi mobilitás minimálisan változott, de a változás iránya inkább negatív volt. A Eurofound tanulmánya alapján a kétezres években a társadalmi mobilitás Magyarországon európai összehasonlításban a középmezőnyben volt. Az OECD elmúlt évekre vonatkozó kutatásai alapján a helyzet valamelyest romlott*Bár a két felmérés módszertanilag eltér, ami magyarázhat valamit az eltérő eredményekből, és az Eurofund tanulmányában szerepelnek olyan kelet-európai országok, amik az OECD-tanulmányban nem.

és az OECD-országok között nincs olyan európai ország, ahol gyengébb lett volna a társadalmi mobilitás, mint Magyarországon.

Magyarországon az elmúlt években nagyjából hét generációnyi ideig, tehát több mint 200 évig tart egy alsó jövedelmi tizedbe tartozó háztartásnak közepes keresetűvé válni.

Ezt persze nem úgy számolták ki, hogy hét generáció óta követik bizonyos magyar családok sorsát. Arra vonatkozóan készítettek becslést, hogy egy valakinek a keresetét mekkora mértékben határozza meg a szülei életkörülményei, és ez alapján számolták a generációs felzárkózást.

Magyarország a mobilitás más mutatói alapján sem áll túl jó. Például egy olyan gyerek, akinek menedzserek a szülei, háromszor akkora eséllyel válik maga is menedzserré, mint egy olyan, akinek a szülei alacsonyabban képzettek. Vagy például amíg egy gazdag*Jövedelmi szempontból felső 25 százalékba tartozó. apa gyerekeinek átlagosan fele lesz biztosan gazdag, addig egy szegény apa gyerekeinek csak 20 százalék az esélye ugyanerre.

Van ugyanakkor olyan mutató is, amiben nem állunk annyira rosszul: például amíg az Egyesült Államokban a népesség leggazdagabb negyedének apja csak kevesebb, mint 10 százalék esetében alacsony jövedelmű, addig Magyarországon ez az arány 20 százalék. Ezzel az OECD-mezőny felső részében vagyunk, például Franciaországot vagy Németországot megelőzve. A kérdésünkre Förster elmondta, a rendszerváltás után az egész régióban megnőtt az alacsonyabb jövedelmű szülővel rendelkező magas keresetűek aránya, tehát ez alapvetően a gazdasági struktúra átalakulásából, egyúttal a jövedelmi különbségek növekedéséből is következik.

Van viszont egy olyan jelenség, amiben Franciaországgal, Németországgal és Ausztriával együtt kilógunk a többi OECD-ország közül. Van ugyanis egy olyan összefüggés, amit az ezzel a témával foglalkozó társadalomtudósok nagy Gatsby-görbének hívnak: ez alapján azokban az országokban, ahol nagyobb a jövedelmi egyenlőség, a mobilitás is magasabb, és fordítva: ahol nagyobb az egyelőtlenség, ott kisebb a mobilitás.

Az említett négy ország viszont kivétel, ugyanis ezekben az egyenlőtlenség alacsony szintje nem jár együtt nagyobb mobilitással. Kérdésünkre Förster nem tudott egyértelmű magyarázatot adni, hogy ez miért van így. Azt mondta, ez még további kutatást igényel, de feltételezés szinten azt említette meg, hogy amíg ezekben az országokban az adórendszer újraoszt valamennyi jövedelmet a gazdagoktól a szegényebbekhez, a bruttó jövedelmek nagyrészt öröklődnek generációk között. Ez pedig azért van, mert az oktatási rendszer nem tudja megfelelően kompenzálni azokat, akik rosszabb háttérrel kerülnek bele.

Miért nincs mobilitás?

A mobilitást nehezítő tényezőket az OECD tanulmánya “ragadós padlónak” és a “ragadós plafonnak”  nevezi. Magyarországon három lényeges oka van annak, hogy a szegények a padlóhoz, a gazdagok pedig a plafonhoz vannak ragadva. Az első és talán legfontosabb a magyar oktatási rendszer.

Ez a Tóth István György által szerkesztett Tárki Társadalmi Riport 2018 tanulmánykötetéből derül ki részletesebben, amiben ezt a témát is elemezték. De az OECD-tanulmány alapján is látszik, hogy itt komoly problémák vannak. Eszerint ugyanis

Magyarországon a diplomás szülők gyerekei 12-szer akkora eséllyel végzik el maguk is az egyetemet, mint azok, akinek a szüleinek nincs diplomája.

A tárkis elemzés szerint a magyar oktatásban több tényező is gátolja a mobilitást. A közoktatásban ilyen az adott iskolától erősen függő minőség, a korai szelekció – tehát a tanulók képességek szerinti csoportosításának – elterjedt alkalmazása, és a szegregáció. Óvodai szinttől középiskolai szintig egyre jelentősebb a magyar oktatási rendszerben a magánoktatás szerepe, ami szintén gátolja a társadalmi mobilitást. A felsőoktatásban pedig hasonló következménye van annak, hogy egyre többen tanulnak külföldi egyetemeken.

Szintén erős gátja a mobilitásnak, hogy a rendszerváltás után felhalmozott vagyonok már elkezdtek öröklődni, ami különösen a lakhatási lehetőségekben érezteti a hatását, ahol egyre több fiatal számára az öröklés az egyetlen módja annak, hogy saját lakáshoz jusson.

Az oktatás és a lakáspolitika két olyan terület, amin megfelelő politikai akarat megléte esetén lehetne ezeken a trendeken változtatni. Van viszont egy harmadik trend is, amin nehezebb változtatni, ez pedig az a jelenség, amit a szociológusok homogámiának hívnak. Ennek az egyébként az egész nyugati világban megfigyelhető jelenségnek az a lényege, hogy hasonló jövedelmi helyzetű emberek alapítanak családokat, ami miatt csökken az átjárás a gazdag és szegény háztartások között.

Mit lehet ezzel kezdeni?

Förster a tanulmány alapján olyan szakpolitikai megoldásokról is beszélt, amikkel javítani lehetne a mobilitáson. Az egyik nyilvánvaló mód lehet az adórendszer átalakítása. A cél az lenne, hogy az alacsonyabb jövedelműek adóterhei csökkenjenek, a gazdagabbak esetében pedig a vagyon, öröklés és tőkejövedelmek adóztatásával lehetne elérni, hogy a plafon ne legyen annyira ragadós. Az alacsonyabb jövedelműek vagyonszerzését különféle államilag támogatott vagy állam által létrehozott megtakarítási lehetőségekkel lehetne elősegíteni.

A lakhatási problémák megoldását az OECD a bérlakásszektor bővítésében, az építési szabályok lazításában és a lakásszerzést megkönnyítő pénzügyi megoldások állami támogatásának szegényebbek számára is hozzáférhetővé tételében látja. Az oktatási rendszerben nem csak az említett problémákat lenne érdemes megoldani, hanem szakképzésnek és a felnőttoktatásnak is sokkal jobban kellene teljesíteni annak érdekében, hogy az alacsonyabban képzettek munkaerőpiaci helyzete javuljon. Ezen kívül pedig bizonyos munkaerőpiaci juttatásokat a – nyugati világban a lakosság egyre nagyobb részét kitevő – nem hagyományos módon, szabadúszóként foglalkoztatottak számára is elérhetővé kellene tenni.

Magyarországon a mobilitást a gazdaságszerkezet is akadályozza. A magyar gazdaság a rendszerváltás óta duális, azaz van egy termelékenyebb, relatíve jó fizetéseket kínáló része, amit multinacionális cégek dominálnak, illetve van egy alacsonyabb termelékenységű, magyar kis- és középvállalkozások által dominált része.

A 2010 óta regnáló kormányok azt a célt tűzték ki, hogy a nemzeti vállalkozói osztály megerősítésével ezt a kettősséget enyhítsék. Ezt egyrészt a haveri cégek közpénzből való feltőkésítésével érik el, másrészt viszont konkrét társadalompolitikai intézkedések is ezt a célt szolgálják. Ide tartozik az egykulcsos adó, a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetése és a családi otthonteremtési kedvezmény felturbózása, valamint a magas keresetűek családtámogatásainak növelése (pl. családi adókedvezmény), valamint a fent említett intézkedések közül számos hiánya (az első Orbán-kormány például még támogatta a bérlakások építését).

Azt kérdeztük ezért Micheal Förstertől, hogy mit gondol arról, hogy úgy látszik, hogy a kormány szerint a gazdasági dualitás megszüntetésének célja és a mobilitás javítása egymást kizáró célok.

Förster azt mondta, szerinte a két cél nem zárja ki egymást, de ő a kutatásiban soha nem azt nézi, hogy kik egy országban a cégek tulajdonosai, hanem hogy milyen szabályozás, milyen szociálpolitika segíti elő az alacsonyabban képzett és szegényebb munkavállalók boldogulását.

“Nem igazán ismerek olyan döntéshozókat, akik olyan intézkedésekben gondolkodnának, amiknek az az alapja, hogy több egyenlőtlenség kéne ahhoz, hogy versenyképesebb legyen egy ország a nemzetközi piacon. Sokkal fontosabb, hogy a közép- és alsóközéposztály számára legyenek lehetőségek az oktatásban. Klasszikus liberális kapitalizmusban egyébként is kialakul a vállalkozói osztály, inkább a keretrendszert kell úgy alakítanunk, hogy a háztartások mobilitási lehetőségei javuljanak”

– mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kormány kilyuggatta a szociális hálót, a legszegényebbek estek ki belőleA legalsó jövedelmi tized még jobban leszakad a társadalom többi részétől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar elit kezdi körbefalazni magát, és ezt a közpolitika is segítiA mai G7 podcastban a ma megjelenő Társadalmi Riport 2018-ról beszélgetünk Tóth István Györggyel, a kötet társszerkesztőjével egyebek mellett a magyar társadalom egyik furcsaságáról.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet egyenlőtlenség jövedelem lakhatás mobilitás oecd oktatás szociálpolitika vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Jandó Zoltán
2024. december 23. 17:14 Adat, Élet

Kisebb csoda lesz, ha idén összejön a fehér karácsony

Olyan sokat emelkedett a karácsonyi átlaghőmérséklet az elmúlt két évtizedben, hogy lassan csodaszámba megy az ünnepi hótakaró.

G7.hu
2024. december 19. 10:51 Élet

Nagy József, a 24.hu újságírója nyerte az első Szentkirályi Balázs-díjat

Nagy Józsefnek ítélte a G7 jelenlegi és volt újságíróiból álló zsűri az idén megalapított Szentkirályi Balázs-díjat. A 24.hu újságírója az elismerést a vérplazmabiznisz hátterét feldolgozó riportjáért kapta.

Torontáli Zoltán
2024. december 17. 13:08 Élet, Vállalat

Levédetné magának a Dubai Csoki kifejezést a Zsolnay porcelángyár szír tulajdonosa

Ha sikerrel jár, akkor sok édesipari terméknél csak ő használhatná ezt a viharos gyorsasággal népszerűvé vált megnevezést.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. december 23. 11:05 Közélet, Vállalat

Így kebelezi be a NER-cápa a NER-kishalat

A korábban több közbeszerzésen is sikeres Dömper Kft. 2022-ben bajba jutott. Ekkor vette meg a NER egyik ékköve, a Duna Aszfalt csoport.

Stubnya Bence
2024. december 23. 06:01 Vállalat, Világ

A CATL konkurensének szánták, iszonyatosan nagy bukás lett belőle

Az életben maradásért harcol a világverő tervekkel induló európai akkugyártó startup, a Northvolt, ami jól mutatja, milyen nehéz betörni az ágazatba.

Hajdu Miklós
2024. december 22. 06:00 Adat

Ha annyit keresel, mint az uniós átlag, akkor a magyar társadalom felső két százalékához tartozol

Ha az országok közötti eltérő árszínvonalat is figyelembe vesszük, akkor már százból hat magyar jövedelme éri el legalább az EU-átlag szintjét.