Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2019. március 29. 06:44 Adat, Közélet

Minden egyes harmadik gyermek után 22,5 milliót fizet az állam, de így se születik több belőlük

Hiába támogatja a kormányzat újabb és újabb eszközökkel, a harmadik gyermek vállalása – egyelőre legalábbis – nem lett népszerűbb Magyarországon. A legújabb intézkedésekkel még több pénzt fordít a kormány a nagycsaládok támogatására, pedig ahogy adatainkból látható, ez már eddig sem volt hatékony. A nagycsaládosok évi közel 100 milliárdos többlettámogatásának csak egy kisebb része is jobban segíthetné gyermekvállalást, ha más területeken költenék el.

Évtizedek óta folyamatosan csökken a családok mérete Magyarországon, egyre kevesebb az átlagos gyerekszám. Az egy szülőképes nőre jutó megszületett gyermekek számát a statisztikusok a termékenységi rátával mérik. Ha ez 2,1 felett van, akkor stabil a lakosság száma hosszú távon is, a magyar érték jelentősen ez alatt van 1,54-gyel.

De még ez is egy örvendetes emelkedés eredménye, néhány éve még sereghajtók voltunk a közép-európai térségben is, mostanra azonban sikerült közepes eredményt elérni. Ez alapján azt is gondolhatnánk, hogy minden a jó úton halad, és elegendő gyermek lesz a lakosság fenntartására. Csakhogy a szülőképes nők száma is folyamatosan csökken, ezért ha sikerülne is a megcélzott 2,1-es számot elérni, akkor is jóval alacsonyabb lakosságszámnál stabilizálódhatna a magyar népesség.

 

A kormányzat újabb és újabb eszközöket igyekszik kialakítani, hogy az emberek a harmadik gyermeket is vállaljanak. Ennek két alapvető eszköze van, a családi szja-kedvezmények és a lakásvásárlást segítő családi otthonteremtési támogatás (CSOK). Ha csak a teljes termelékenység számának növekedését nézzük, arra is gondolhatunk, hogy hatékonyak voltak a kormányzati intézkedések 2010 után a gyermekszám növelésére, amelyek különösen a nagycsaládokat igyekeztek divatba hozni. De a testvérek számához viszonyítva egyáltalán nem rendeződtek át a gyerekszámok.

Ha megnézzük, hogyan alakult a gyerekek születési sorrendje, tehát hányadik testvérként születtek meg a gyerekek az elmúlt években, elég egyértelműen látszik, hogy az eddigi intézkedések hatástalanok voltak. 2002 és 2010 között átlagosan a gyermekek 22,2 százaléka született legalább két, vagy többgyermekes családba. 2011 és 2017 között nem hogy nőtt, de még csökkent is ez az arány, 20,8 százalékra. Ha csak a harmadik gyerekek számát nézzük ugyanebben a két időszakban, akkor 13-ról 13,2 százalékra nőtt ez az arány. Ez azt jelenti, hogy évi nagyjából 1800-zal több harmadik gyermek született, de eközben évi 3400-zal kevesebb gyermek született három gyermekesnél nagyobb családba.

 

A kormányzati politika pedig nagyon sok támogatást adott, a második és a harmadik gyermek vállalását aránytalanul magas összegekkel támogatják:

  1. Szja kedvezmény: egy gyermek esetén havi 10, két gyermek esetén összesen havi 40, 3 gyermek estén havi 99 ezer forint a kedvezmény, a harmadik gyermek tehát 59 ezer forintot jelent egy családnak, többet, mint két gyermek.
  2. CSOK: a változó szabályokat ugyan nehéz követni, de ha a legújabb terveket nem vesszük figyelembe – hiszen ezek csak akkor érvényesek, ha minden született gyermek 2019 nyara után születik -, akkor is megdöbbentőek a különbségek: új lakás vagy ház vásárlása esetén egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 2,6 millió, 3 gyermek után 10 millió forint támogatás jár, és ebben az esetben még 10 milliós kamatmentes hitelt is fel lehet venni.
  3. A háromnál több gyermeket nevelőknek nem kell a bölcsődétől a középiskoláig a gyermekétkeztetésért fizetni.
  4. Idén nyártól 2,5 millió forinttal támogatja az állam az autóvásárlásukat.

Összesen számításunk szerint a harmadik gyermek vállalásával 22,5  millió forint többlet támogatáshoz juthat egy család ahhoz képest, hogy mennyi támogatás jut egy kétgyermekes családnak gyermekenként. Ebben azt vettük figyelembe, hogy 14 éven járt a családnak az ingyenes étkezés, a többlet szja kedvezményt 16 éven át vették igénybe, felvették a 10 milliós CSOK-ot, és autót is vettek állami segítséggel*Ezek pontos összege részben attól is függ, hogy mikor születtek egymáshoz képest a gyerekek.. Ezen kívül is vannak támogatások, például múzeumi és egyéb belépőkre, de beiskolázási támogatást is nyújthatnak önkormányzatok. Azt is nehéz számszerűsíteni, hogy bölcsődében és óvodában először a nagycsaládosok gyermekeit kell felvenni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem volt elég csok-baba, ezért kell a 10 milliós ingyenhitelA csok bevezetésének évében nőtt a termékenységi ráta, azóta viszont stagnál. Lépnie kellett a kormánynak, ha komolyan gondolja a népességfogyás megállítását.

Azt is megpróbáltuk számszerűsíteni, hogy évente mennyit költ az állam a nagycsaládosok támogatására. Az szja családi adókedvezmény és a CSOK esetében csak becsülni tudunk, és ugyan kértünk pontos adatokat az illetékes szervektől, válasz nem érkezett. A CSOK összegénél nehéz pontosan becsülni, mert nagyban függ attól is, hogy az adott évben mennyien vették igénybe új vagy használt lakásra.

Becslésünk szerint az szja családi adókedvezmény és a CSOK támogatás háromnegyedét a nagycsaládosok kapták.

A KSH 2016-os mikrocenzus adatai szerint a gyermekes háztartások 55 százalékában 1, 33 százalékában 2 és csupán 12 százalékában volt 3 vagy annál több gyermek. Elég jól mutatja a rendszer igazságtalanságát, hogy az egy- és kétgyermekes hiába teszik ki a családok 88 százalékát, a támogatásoknak csak a kisebb része jut nekik.

Az is kiszámoltuk, hogy a kétgyermekesekhez képest mennyivel többet kapnak a nagycsaládosok. Azt vettük figyelembe, hogy egy két gyermekes családnál mekkora az egy gyermekre jutó CSOK és szja támogatás, és ha ez járna három gyermek esetén is, mennyivel kisebb lenne a költségvetési kiadás.

 

2018-ban már 78 milliárdot költhetett becslésünk szerint az állam a nagycsaládosok két legfőbb többlet támogatására, aminek hatására egyáltalán nem nő a harmadik és még több gyermek vállalása. A legújabb intézkedések még további, akár százmilliárdos éves költségeket is jelentenek.

Ezek hatékonysága továbbra is kérdéses, és miközben lakás- és autóvásárlásra milliókat kapnak a családok, borzasztóan kevés a bölcsődei hely, alig létezik a kismamákat segítő részmunkaidős munkavégzés, a gyerekek rossz minőségű oktatást kapnak, gyermekkel megjárni a kórházakat pedig rettentő élmény. De a támogatások azon sem segítenek, hogyha az első szülés annyira rossz élmény, hogy többet nem szeretne az anya. Márpedig a jövőben bőven évi 100 milliárdba kerülő, a nagycsaládosokat segítő többlet támogatásnak akár csak egy részéből ezeket a problémákat sokkal hatékonyabban lehetne kezelni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzázezer ember nem tud dolgozni, mert nincs elég bölcsődeNem vártak a kormányra az emberek az utóbbi években, inkább nyitottak magán- és civil bölcsődéket. Így is van három járás bölcsőde nélkül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet csok demográfia szja kedvezmény Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. február 13. 10:17 Adat

Soha semmit nem néztek még ennyien az Egyesült Államokban

Rekordot döntött az idei Super Bowl nézettsége, nem is kevéssel: az NFL fináléját több mint 127 millióan kísérték figyelemmel a tévék előtt.

Stubnya Bence
2025. február 12. 14:58 Adat, Vállalat

A magyar munkahelyeket is elérte a német autóipar válsága

A ZF Hungária egri üzeméből 110 embert küldenek el. Ez az első nagyobb hazai leépítés, amit egyértelműen a német autóipar válsága okozott.

Torontáli Zoltán
2025. február 12. 13:04 Adat

Távolodnak a magyar régiók az uniós átlagtól, csak Budapest tört előre

Budapest mellett a Debrecen központú észak-alföldi régió kerülte el a recessziót tavalyelőtt, de uniós szinten csak a főváros fejlettsége nőtt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 17:25 Világ

Visszaesett az orosz olajkitermelés, de a hazai autósoknak most nem kell aggódniuk

A forint erősödésének köszönhetően most belefér némi olajdrágulás anélkül, hogy itthon többe kerülne a benzin vagy a gázolaj.

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 11:12 Világ

Magyarországon farmereket és motorokat drágíthat Trump vámháborúja

Az uniós vezetők ma tárgyalnak az amerikai acél- és alumíniumipari vámok elleni válaszlépésekről, és kéznél vannak korábban felfüggesztett vámok.

Bucsky Péter
2025. február 12. 06:06 Közélet

Nem veszít semmit a kormány a mini Dubaj elengedésével, a NER annál többet

A gazdaságot a választásokig úgysem pörgette volna fel a projekt, a költséges közlekedési fejlesztésekkel pedig aligha fog most már sietni a kormány.