Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. február 27. 16:58 Közélet

Nem volt elég csok-baba, ezért kell a 10 milliós ingyenhitel

Nem örülhet a kormány a tegnap közzétett demográfiai adatoknak. A KSH előzetes számai szerint tavaly a születések száma 1,9, a halálozásoké 0,4 százalékkal csökkent 2017-hez képest, így 3 százalékkal gyorsult a népesség természetes fogyása.

Az élveszületések száma 89 800, a halálozásoké 131 100 volt, így a természetes folyamatokból adódóan 41 300-zal csökkent a népesség. A lakosság becsült száma*ezt a 2011-es népszámlálásból vezeti tovább a KSH a természetes folyamatok, valamint a be- és kivándorlás alapján azonban ennek csak körülbelül a harmadával csökkent.

Ez nem másnak, mint a kormány részéről napi szinten ostorozott migrációnak köszönhető.

A KSH szerint az ország lakossága tavaly év végén 9 millió 764 ezer volt.

Külön érdemes megvizsgálni a termékenységi arányszámot, mivel ennek az emelését célozza a kormány nemrég bejelentett új demográfiai programja. Ez a szám azt mutatja meg, hogy hány gyermek jut egy szülőképes korú nőre. Ez az érték tavaly 1,49 volt, pont annyi, mint 2016-ban és 2017-ben. (A születések száma azért csökkent mégis, mert visszaesett a szülőképes korban lévő nők száma.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem csökken a gyermekvállalási kedv, mégis kevesebb gyerek születikAz első tíz hónap adatai alapján kevesebb gyermek született idén, mint tavaly.

A lakosság természetes fogyásának megállításához a 2,1-es szintet kellene elérni, Orbán Viktor ezt a célt tűzte ki 2030-ra. Ennek szellemében Matolcsy György jegybankelnök ma egészen pontosan évi 110 ezer újszülöttet (pdf, 44. oldal) jelölt meg elérendő célként.

Részben ezt szolgálta már a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) is, amelyet 2015-ben vezetett be a kormány, majd 2016 elejétől alakultak ki a máig is nagyjából érvényben lévő feltételei, köztük a három gyermek és új építésű ingatlan esetén járó 10 millió forint.

A termékenységi ráta alakulását természetesen sok tényező befolyásolja, és könnyen elképzelhető, hogy ezek között a csok nem is szerepel kiemelt helyen, az intézkedés hatását objektív módon leginkább mégis ez alapján lehet megítélni. Jóindulatú megközelítéssel azt lehet mondani, hogy a bevezetésének azonnali hatása volt, ugyanis a termékenységi ráta 1,44-ről 2016-ra 1,49-re ugrott. Bár érdemes óvatosan fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy ebben mennyire volt a csoknak szerepe. A termékenységi ráta akkor már évek óta emelkedőben volt a 2011-es mélypontról, amiben szerepe lehetett a válság miatt „későbbre halasztott” gyermekek megszületésének.

 

Spéder Zsolt demográfus 2016 elején azt mondta az Indexnek, hogy az intézkedés hatása egy évnél előbb nem fog jelentkezni, két-három év elteltével viszont már jelentkeznie kell. Ez alapján az mindenesetre elmondható, hogy ha volt is a csoknak hatása a gyermekszületésekre, az mostanra kifulladt. Ebből a szempontból is érthető, hogy miért gondolta azt a kormány, hogy új intézkedések kellenek a 2,1-es cél elérése érdekében.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi van akkor, ha felveszed Orbán kamatmentes 10 millióját, de nem szülsz gyereket?Nehéz megmondani, hogy mi lesz, de elég könnyen elképzelhető olyan megoldás, hogy megéri egyszerűen nem megszülni a beígért gyereket.

A feladat nagyságát ugyanakkor jól mutatja a fenti grafikon. A mostani 1,49-es szint felett utoljára 1995-ben, a gyermekszületések számára nagy csapást mérő Bokros-csomag bevezetésének évében volt a termékenységi ráta. A vágyott 2,1-es szint fölött pedig utoljára 1977-ben.

Az előrelépés tehát nem lesz egyszerű, de bizonyos szempontból a most bejelentett intézkedéseknek nagyobb hatása lehet, mint a – persze továbbra is érvényben lévő – csoknak. 2016 elején Kapitány Balázs demográfus a hvg.hu-nak azt mondta, hogy ha a csok elsődleges célja a születésszám növelése lenne, akkor a jövőben születendő gyermekek után kellene adni a támogatást (tehát a meglévőkre nem). A nemrég bejelentett, maximum 10 millió forintos kamatmentes hitelnél ez már így van, ennél csak azokat a gyerekeket veszik figyelembe, akik 2019. június 30. után születnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz általánost végzettek és a tizenévesek körében beindult a baby-boom MagyarországonHarminc fölött és húsz alatt vállalnak több gyermeket a magyar nők. Több a gyereknélküli vagy a sokgyerekes család, kevesebb a kétgyerekes család.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet demográfia kormány matolcsy györgy Orbán Viktor újszülöttek száma Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. október 14. 15:17 Adat, Közélet

Senkinek nem kellett az ötmilliárdos tihanyi ingatlan

Az aukció három napja alatt egyetlen licit sem érkezett a közel 40 ezer négyzetméteres, 5,2 milliárdért kínált tihanyi ingatlanra.

Jandó Zoltán
2024. október 14. 05:25 Közélet

Szakmai egyeztetés itthon: címet cserélt, a javaslatokat ignorálta a minisztérium

A szakmabeliek részletes visszajelzést adtak a minisztérium anyagára. A minisztérium meghallotta a kritikát: stratégia helyett koncepció lett az anyag címe.

Stubnya Bence
2024. október 11. 16:23 Közélet

Álmodozásban évek óta erősebb a magyar gazdaságpolitika, mint a növekedés előrejelzésében

Egyre bátrabbak a kormányzati tervek, miközben az előző években az előrejelzések a valóság közelébe se értek.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 14. 11:16 Adat, Élet

Elbukott a fociakadémia, árverezik a közpénzből épített öltözőt

Húszmilliós uniós támogatás és több mint százmilliónyi tao sem volt elég a túléléshez, most az öltöző eladásával fizetnék vissza a tartozásokat.

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.