Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. május 7. 04:23 Adat

Kétmilliárd köbméterrel kevesebb gázt égettünk a télen, mint egy évvel korábban

Tematikus sorozatunkban grafikonokkal, közérthetően mutatjuk be a lassan másfél éve tartó energiaválság hatásait Európára és Magyarországra.

Sokkal kevesebb gáz fogyott Magyarországon az elmúlt télen, mint amit a korábbi években megszokhattunk. Ebben az energia drasztikus drágulása játszott a legnagyobb szerepet: mind a lakosság, mind az ipari nagyfogyasztók az árak emelkedését követően fogták vissza látványosan a felhasználásukat.

A rezsiemelés miatt spórolt a lakosság

Tavaly október eleje, és az idén március vége között (tehát nagyjából a fűtési szezon alatt) durván 5,7 milliárd köbméter földgázt égettünk el Magyarországon. Ez az egy évvel korábbitól negyedével, az ezt megelőző három év átlagától pedig bő ötödével marad el. A megszokotthoz képest így 1,5-2 milliárd köbméternyi földgázt spóroltunk meg. Bár a felhasználás visszaesésében a kedvező időjárásnak is volt némi szerepe, ám nem ez volt a fő ok: a közhiedelemmel ellentétben az enyhe tél a fogyasztáscsökkenés durván tizedét magyarázza csak.

A spórolás legfontosabb oka így minden jel szerint a magasabb árkörnyezethez való alkalmazkodás volt. Ha az alapján csoportosítjuk a különböző felhasználókat, hogy miként jut el hozzájuk a földgáz – közvetlenül saját vezetéken, vagy egy elosztó cégen keresztül – akkor a kis (többnyire háztartási) és nagy (jellemzően ipari) felhasználók fogyasztáscsökkenése nagyjából hasonló mértékű volt*A hazai szállítási adatokat a Földgázszállító Zrt. (FGSZ) rögzíti, náluk pedig – kissé leegyszerűsítve – felhasználói szempontból két kategória létezik: a legnagyobb fogyasztók, akiknek közvetlenül adják át a gázt, illetve az elosztó cégek, amelyek aztán eljuttatják az energiahordozót a kisebb fogyasztókhoz..

A fogyasztás visszaesése azonban nem ugyanakkor kezdődött a két kör esetében. A kisfogyasztóknál nagyon jól azonosíthatóan a rezsiemelést követően a fűtési szezon kezdetén indult meg a csökkenés. Az előző év elején a háztartások, és a kisvállalkozások még egyáltalán nem fogták vissza a felhasználásukat, sőt 2021/2022 telén jóval több gázt égettek el, mint ami a korábbi években megszokott volt. A nyári rezsiemelés és az őszi hűvösebb idő megérkezése után azonban nagyon éles fordulat történt.

Ennek két oka van. Egyrészt a korábban átlag felett fogyasztó háztartások jelentős része visszafogta a felhasználását. A kormányzat ugyanis úgy nyúlt bele a rezsicsökkentésbe, hogy egy meghatározott szintig érintetlenül hagyta a korábbi nagyon kedvezményes árat, afölött azonban piaci szint közelébe emelte azt. Így a két tarifa között hétszeres különbség alakult ki. Erre a lakosság jelentős fogyasztáscsökkentéssel reagált, annak érdekében, hogy ne lépje túl a kedvezményes árra jogosító felhasználást*A statisztikai hivatal az inflációs jelentésben havonta közli a felhasználás alapján becsült átlagos gázárat. A KSH által közölt adatokból nagyon jól látszik, hogy a korábban átlag felett fogyasztó háztartások jelentős része csökkentette a felhasználását..

A másik ok, hogy a kisebb vállalatok egy jelentős része is kikerült a rezsicsökkentésre jogosultak köréből, és kénytelen volt piaci kereskedőktől, piaci áron vásárolni. Emellett azok a társaságok is drasztikus áremelkedéssel szembesültek, amelyek már korábban is a szabadpiacon szerezték be az energiát. Számos cég azonban nem tudta ezt kezelni, így több olyan szektor is volt (például az idegenforgalom, vagy a vendéglátás), ahol tömegével álltak le télre a vállalatok, logikusan csökkentve ezzel a teljes hazai gázfogyasztást is.

Leálltak a nagy gyárak is

Az áremelkedéssel ősszel szembesülő fogyasztói kör (a lakosság, és a kisebb cégek) tehát a felhasználásukat is ekkor kezdték visszafogni. Az ipari nagyfogyasztóknál azonban már jóval előbb megindult ez a folyamat. Tavaly márciusban, a háború kitörését követő első tőzsdei áremelkedésnél már látható volt a visszaesés, ami a nyári árcsúcsoknál tovább fokozódott.

Az ilyen nagyfogyasztókat azonban érdemes további két kategóriára bontani: az gázalapú erőművekre, és az ipari felhasználókra. A két kör fogyasztását szintén meg tudjuk becsülni a gázalapú áramtermelés alakulásából. Ebből pedig az látszik, hogy az erőművek fogyasztása nem esett vissza jelentősen, azaz a felhasználás csökkenését az ipar keresletének zuhanása okozta.

Ősszel lényegében összeomlott Magyarországon az ipar gázfelhasználása, októberben éves összevetésben a 90 százalékot is meghaladhatta a visszaesés. Ekkora csökkentést nem lehet csak hatékonysági intézkedésekkel elérni, különösen, hogy a legnagyobb vételezők sokszor alapanyagként használják a gázt. Azaz a hatalmas zuhanás azt jelzi, hogy az iparvállalatok üzemei is sorra álltak le.

Az ország legnagyobb fogyasztója, a Nitrogénművek Zrt. három hónapig nem termelt, de kiesett a Dunaferr, és jelentősen csökkentette termelését az Ózdi Acélművek is az év utolsó hónapjaiban.

Lassan normalizálódik a helyzet

Az idén év elején ugyanakkor, a gáz árának csökkenésével párhuzamosan, az ipari felhasználóknál nagyjából elkezdett helyreállni a rend. Bár a fogyasztásuk még mindig elmarad a sokéves átlagtól, a visszaesés már nem annyira jelentős, mint 2022 második felében. Ha nem lesz a tavalyihoz hasonló áremelkedés, akkor ebben a körben valószínűleg a 2022-esnél nagyobb fogyasztásra számíthatunk az ősszel.

A kisebb fogyasztóknál is előfordulhat ez. A szolgáltató cégek, amelyek 2022 telén bezártak, a mostani árkörnyezetben már nem valószínű, hogy ezt tennék. Emellett a fogyasztási trendek azt mutatják, hogy az első nagy ijedtség után a lakosság is alkalmazkodott az új rendszerhez, és jobban tisztában van a lehetőségeivel. Így valószínűleg a háztartások a tavalyinál kevésbé óvatosan vágnak majd neki a télnek, azaz ebben a körben is nőhet a felhasználás. Különösen, ha a kormányzat időközben belenyúl az árakba, bár erre egyelőre nem látszik sok esély.

A sorozat eddigi cikkei:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét év alatt százszorosára drágult, majd hatodára értékelődött le a földgázEmberemlékezet óta nem volt olyan nyugalom a gázpiacon, mint az elmúlt hetekben. Ez azonban hamar változhat, az európai helyzet ugyanis továbbra sem stabil.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország eldobta a gázfegyvertEgy évig játszottak a gáz árával az oroszok, mostanra azonban annyira keveset szállítanak Európába, hogy esélyük sincs érdemben felhajtani az árakat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHatalmasat kaszáltak tavaly a gázon Európában az oroszok, de év végén jött az összeomlásKevesebb gázárt sokkal több pénzt kaphattak Európában az oroszok 2022-ben, mint a korábbi években. Tavaly év végén azonban már változott a helyzet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor most tényleg kiváltotta Európa az orosz gázt?A tavalyi év legnagyobb kérdőjele az volt, tudja-e Európa pótolni azt a gázmennyiséget, amit korábban Oroszországtól szerzett. Most már van rá válasz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország lett az orosz földgáz legnagyobb felhasználója EurópábanBár a hazai orosz gázimport is láthatóan visszaesett a háború kirobbanása óta, a csökkenés mértéke sokkal kisebb volt, mint Európa más országaiban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gázárak elszállásához a válság kezelésére hozott legjobb uniós intézkedés is hozzájárultIdén télen a tartalékok magas szintje hozott viszonylagos stabilitást a piacon, ennek azonban korábban nagyon masszívan megfizettük az árát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiközben a kormány szerint nincs alternatívája az orosz gáznak, szép csendben megindult a kiváltásaA korábbinál jóval nagyobb arányban érkezik földgáz Magyarországra olyan irányokból, ahonnan jellemzően nem orosz energiahordozó jön.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár nem Magyarország osztja szét az orosz földgáztAz orosz gáz balkáni elosztása helyett a jövőben a balkáni gáz más régiós országokba történő eljuttatása lesz a magyar hálózat fő feladata.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovábbra is Magyarországra jön a legdrágábban az orosz gázJanuár volt zsinórban a negyedik olyan hónap, amikor az adatot közlő uniós országok közül hazánkba érkezett a legdrágábban az orosz földgáz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokkal többet fizetünk az orosz gázért, mint a máshonnan érkezőértTavaly év végén akadt olyan hónap, amikor az orosz importgáz átlagára több mint duplája volt a más országokból behozott gázénak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegmutatjuk, miért nem csökkenti a lakossági gázárat a kormányHiába alacsonyabb a tőzsdei gázár a kormányzat által megemelt díjnál, a magyar háztartások még így is kevesebbet fizetnek az energiahordozóért, mint amennyiért az MVM megvásárolja azt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg beéri sokkal kevesebb gázzal Európa, vagy csak szerencsénk volt?Tavaly 60 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt égettek el az uniós tagállamokban, mint 2021-ben. Egyetlen év alatt a fogyasztás hetedét-nyolcadát építettük le.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem az enyhe tél miatt csökkent a magyar gázfogyasztásAz elmúlt évekhez képest nem is volt kifejezetten meleg a fűtési időszakban, így a hőmérséklet-hatás a fogyasztáscsökkenés 10 százalékát sem magyarázza.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat az energiaválság számokban energiaválság fűtés gáz rezsiemelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. október 14. 15:17 Adat, Közélet

Senkinek nem kellett az ötmilliárdos tihanyi ingatlan

Az aukció három napja alatt egyetlen licit sem érkezett a közel 40 ezer négyzetméteres, 5,2 milliárdért kínált tihanyi ingatlanra.

Jandó Zoltán
2024. október 14. 11:16 Adat, Élet

Elbukott a fociakadémia, árverezik a közpénzből épített öltözőt

Húszmilliós uniós támogatás és több mint százmilliónyi tao sem volt elég a túléléshez, most az öltöző eladásával fizetnék vissza a tartozásokat.

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 14. 05:25 Közélet

Szakmai egyeztetés itthon: címet cserélt, a javaslatokat ignorálta a minisztérium

A szakmabeliek részletes visszajelzést adtak a minisztérium anyagára. A minisztérium meghallotta a kritikát: stratégia helyett koncepció lett az anyag címe.

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.