Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. február 22. 16:09 Adat

Hatalmasat kaszáltak tavaly a gázon Európában az oroszok, de év végén jött az összeomlás

Tematikus sorozatunkban grafikonokkal, rövid cikkekben mutatjuk be a lassan másfél éve tartó energiaválság hatásait Európára és Magyarországra.

Hiába szállítottak 2022 második felében sokkal kevesebb gázt Európába az oroszok, mint amit az előző években megszokhattunk, az elszálló árak miatt így is sokkal több pénzhez juthattak ebből, mint bármikor korábban. A gázbevételek valójában már 2021 őszén a korábbi három-négyszeresére ugrottak, és csökkenő szállítások mellett maradtak nagyjából ezen a szinten egész 2022-ben. Év végére azonban az árak zuhanása változtatott a helyzeten. Így, ha Oroszország nem pörgeti fel az európai exportot, akkor az itt eladott gázból származó bevétele a covid időszakon kívül nem igazán látott visszaesésével kell számolnia.

Kevesebbet drágábban

Ahogy a sorozat korábbi cikkeiben is írtuk, az oroszok az energiaválság kezdete óta játszottak az Európába szállított gáz mennyiségével annak érdekében, hogy minél kedvezőbb árakat alakítsanak ki a piacon. Ez egészen tavaly nyárig működött, akkor azonban olyan alacsony szintre csökkent az orosz behozatal, amivel már érdemi hatást nem igazán tudtak a piacra gyakorolni. Nagyjából szeptemberig azonban az árak emelkedése olyan ütemű volt, hogy messze túlkompenzálta a mennyiség csökkenését, azaz összességében nőtt az oroszok európai gázbevétele.

Méghozzá nem is ki mértékben. Ha az aktuális piaci árakkal számolunk (tehát azt feltételezzük, hogy az oroszok a tőzsdei áron értékesítették az adott hónapban Európába hozott gázt), akkor 2019 januárja, és a gázválság 2021 őszi kezdete között havi szinten átlagosan durván 1,8 milliárd eurós bevétele lehetett az oroszoknak az Európában eladott gázból.

Persze ebben az időszakban is elég jelentős volt a szórás. A világjárvány idején, amikor hatalmasat zuhant a kereslet és az árak is történelmi mélypontra süllyedtek, alig 500-600 millió euró lett volna ez az összeg, 2021 nyarán a dinamikus drágulás időszakában azonban már 3,5 milliárd.

Ez utóbbi is eltörpül azonban ahhoz az összeghez képest, amit 2021 végén és 2022-ben kaphattak volna piaci áron az oroszok az Európában eladott gázért. Ebben a szűk másfél évben a havi átlag közel 7 milliárd euró volt, de akadtak olyan hónapok, amikor a tőzsdei árfolyamon számolt potenciális bevétel a 12 milliárdot is meghaladta.

Százmilliárd euró

Más kérdés, hogy ez tényleg csak egy elméleti szám, hiszen az oroszok az Európába szállított gáz nagy részét azért nem piaci áron értékesítik. Ahogy több korábbi cikkünkben is írtuk, a külkereskedelmi adatok alapján úgy tűnik, hogy a legtöbb szerződés kéthónapos csúszással követi a piaci árakat. Azaz az európai partnerek minden hónapban a két hónappal korábbi tőzsdei jegyzést, vagy egy ahhoz közeli árat fizetnek a Gazpromnak.

Az adatokból az látszik, hogy az uniós országok – Magyarország kivételével – valamennyire ki is használják az előre kalkulálható árat, és a drágább hónapokban kevesebbet vásárolnak. Ennek megfelelően, ha ezzel az eltolt árazással számolunk, akkor némileg kisebb bevétel adódik, ám még így is sokkal magasabb, mint a korábbi években. Ez alapján a havi átlag durván 5,6 milliárd euró volt, közel 11 milliárdos csúccsal 2022 májusában.

2021 augusztusa és 2022 decembere között pedig összesen 95-115 milliárd euró bevétele származhatott Oroszországnak az európai gázszállításokból.

Az előző hónapok adatai azonban már érezhető visszaesést mutatnak. A piaci árral számolva október óta, a vélhetően reálisabb képet mutató eltolt árazás alapján pedig december-januárban lehetett kifejezetten alacsony a gázból származó bevétel. Az árak és a szállítási mennyiség alakulása alapján pedig a következő hónapokban ebben nem is lesz látványos változás.

A sorozat eddigi cikkei:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét év alatt százszorosára drágult, majd hatodára értékelődött le a földgázEmberemlékezet óta nem volt olyan nyugalom a gázpiacon, mint az elmúlt hetekben. Ez azonban hamar változhat, az európai helyzet ugyanis továbbra sem stabil.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország eldobta a gázfegyvertEgy évig játszottak a gáz árával az oroszok, mostanra azonban annyira keveset szállítanak Európába, hogy esélyük sincs érdemben felhajtani az árakat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat gáz gázár orosz-ukrán háború Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 12:58 Adat, Élet

Benne vannak a vevők a palackvisszaváltásban, de sokan készpénzt szeretnének kapni érte

Elég magas a januártól induló rendszer ismertsége és támogatottsága.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.