Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. február 13. 15:04 Adat

Két év alatt százszorosára drágult, majd hatodára értékelődött le a földgáz

Tematikus sorozatunkban grafikonokkal, rövid cikkekben mutatjuk be a lassan másfél éve tartó energiaválság hatásait Európára és Magyarországra.

Egy ilyen sorozatot nem lehet mással kezdeni, mint a európai gázárral, illetve annak az elmúlt három évben mutatott egészen elképesztő alakulásával. Az európai energiaválság ugyanis teljesen egyértelműen gázalapú, a földgáz hiánya már jóval az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt komoly problémákat és áremelkedést okozott Európában.

Százszoros drágulás

A gáz tőzsdei ára euróban kifejezve 2020 májusa és 2022 augusztusa között a 103-szorosára emelkedett. Ha forintban számolunk, a magyar deviza gyengülése miatt még ennél is nagyobb, 121-szeres a különbség. Ebben persze benne van az is, hogy 2020 tavaszán a járványügyi leállások miatt irreálisan olcsó volt a földgáz. Bő egy évvel később is ez ütött vissza. A 2021 második felében kezdődő őrületet nem kis részben a Covid gazdasági hatásának korábbi túlbecsülése és a gazdaság vártnál gyorsabb talpra állása okozta. Illetve az, hogy az európai piacról eltűnt a kínálat: az amerikai cseppfolyósított földgáz a Távol-Keletre ment, az oroszok pedig már ekkor játszottak a szállításokkal.

Mindez már 2021 őszén soha nem látott gázárakat és akkor szinte még értelmezhetetlennek tűnő mozgásokat hozott a piacon. Az év utolsó két hetében duplájára drágult a földgáz a holland tőzsdén, hogy aztán 2022 első napjaiban harmadára essen az árfolyam.

A helyzet tehát már az orosz offenzíva megindítása előtt sem volt túl kedvező, a háború azonban tovább rontott rajta. Az EU és Oroszország viszonyának folyamatos romlásával az oroszok egyre kevesebb gázt küldtek Európába, ahol mindenki a téli hiánytól rettegett. Így nyárra kialakult egy olyan helyzet, amikor a vevők egy részének egyszerűen nem számított az ár, bármennyiért megvették a gázt. Ekkor értük el az eddigi csúcsot a 2020. májusi szint több mint százszorosán.

Pánik után ideiglenes nyugalom

A nyári pánikvásárlások eredményeként ősszel annyi gáz volt Európában, hogy már nem lehetett hova tenni. Ekkor megint olyat láthattunk a piacon, mint korábban soha: aki egy napon belül át tudta venni a gázt, az töredékáron kaphatta meg ahhoz képest, aki egy hónappal későbbre kérte a szállítást. Az ilyen úgynevezett spot (azonnali) és forward (valamilyen jövőbeli időpontban történő) árak jellemzően nagyjából együtt mozognak, most azonban ötszörös különbség is volt közöttük. Egyszerűen azért, mert az enyhe ősz miatt az adott pillanatban egyáltalán nem volt szükség gázra, és nem is lehetett elraktározni, viszont mindenki tudta, hogy egy hónappal később, ha elkezdenek az emberek fűteni, újra nagyobb mennyiségben kell majd vásárolni.

Tulajdonképpen egy folyamatos hullámvasút volt az elmúlt másfél év, amit a gázárak is jól mutatnak. Mostanra azonban kissé normalizálódott a helyzet. Az előző nagyjából két hét valószínűleg 2021 nyara óta a legnyugodtabb volt az európai gázpiacon. Az enyhe télnek és a fogyasztás visszafogásának köszönhetően – a nagyon letekert orosz szállítások dacára – sokkal lassabban fogynak az európai tartalékok, mint azt bárki gondolta. Ez pedig láthatóan kissé megnyugtatta a piaci szereplőket.

Az előző két hétben 10 százalékon belül mozgott a holland tőzsdén a földgáz ára, márpedig ilyenre az elmúlt másfél évben nem sokszor volt példa. Tavaly augusztus elején igen, de arra az időszakra inkább egy feszült kivárás volt a jellemző. Nemcsak azért, mert akkor a jelenlegi három-négyszeresén állt a jegyzés, hanem mert az orosz-német kapcsolatok akkor érték el a mélypontot a legfontosabb európai gázvezeték, az Északi Áramlat körüli vitában, aminek a végén az oroszok végül leállították a szállításokat a csövön*Amit aztán felrobbantottak, így egy pont után esély sem volt szállítani rajta..

Persze stabilnak a mostani helyzetet sem lehet mondani. Bár Európa gáztartalékai kifejezetten magasak, egyelőre még égetjük őket. Így sok múlik azon, mennyire lesz hideg a tél hátralévő része, és még több azon, hogyan sikerül a tartalékok visszapótlása tavasz és ősz között. Ha nem érkezik elég gáz a kontinensre, akkor 2021 és 2022 után könnyen az idei nyár is meredek áremelkedést hozhat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMás országoknál is sokkal drágábban kapja az orosz gázt MagyarországMostanra teljesen egyértelművé vált, hogy nemzetközi összevetésben is kifejezetten drágán érkezik Magyarországra az orosz gáz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlyan hír jött a magyar gazdaságról, ami a forintot hosszabb távon is erősíthetiA várnál jóval kisebb lett a magyar kereskedelmi mérleg hiánya decemberben. Most úgy néz ki, ez a forint támasza lehet a következő hónapokban is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem lett gazdasági apokalipszis az orosz földgázexport letekeréséből?Elkerültük az energiaválság legrosszabb forgatókönyveit, de komoly kihívások előtt állunk még - G7 Podcast Szabó Johnnal és Jandó Zoltánnal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat az energiaválság számokban energiaválság földgáz gázár gázimport Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.