Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. február 9. 10:22 Adat

Olyan hír jött a magyar gazdaságról, ami a forintot hosszabb távon is erősítheti

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint decemberben jelentősen visszaesett a magyar külkereskedelmi mérleg hiánya. Amíg novemberben az import értéke még 1,405 millárd euróval haladta meg az export értékét, decemberben már csak 154 millió euró volt a különbség. Ez jóval kisebb hiány az előzetes várakozásokhoz képest, és április óta ez volt az első hónap, amikor javult a mérleg. 

 

Tágabb kontextus: A magyar külkereskedelmi mérleg 2021 közepén fordult negatívba, de éves alapon még pluszban volt, ahogy 2009-től 2021-ig minden évben. A deficit 2022 második felében kezdett igazán felduzzadni, és az egész évre vonatkozó 8,3 milliárd eurós mínusz még a 2000-es évek deficitjeit is jelentősen meghaladta.

Fő okok:

  • A magyar gazdaság szereplőinek, a vállalatoknak, a lakosságnak és az államnak az importált földgáz, áram és olaj árának többszörösét kellett megfizetnie a korábbi szinthez képest (28 százalékos éves növekedés), miközben az export értéke ezzel a növekedéssel nem tudta tartani a lépést (19 százalékos éves növekedés): ez messze a legjelentősebb ok.
  • Miközben a gazdaságpolitika költségvetési oldala is hozzájárult az import növekedéséhez: a választások előtti lakossági transzferek jelentős részét költötték ugyanis importtermékek fogyasztására.
  • Kisebb mértékben és korábban a covid utáni időszak két trendje is rontotta az egyenleget: a nyitás utáni költekezés is az importot tolta meg, a járvány mentén kialakuló globális ellátási problémák pedig az exportot csökkentették.

Miért csökkent ekkorát a hiány? Novemberben csökkenni kezdett és február elején már a háború kitörése előtti szinten mozgott a földgáz tőzsdei ára. Az energia árának csökkenése jelentős könnyebbséget jelent a gazdaság szereplőinek, egyúttal a mérleget is javítja, hiszen sokkal kevesebbet kell fizetni az importtermékekért.

 

Forinterősödés: A külkereskedelmi mérleg javulásának hírére szerdán 387 körüli szintre erősödött az euró-forint árfolyam. Az energiaimport drágulása tavaly folyamatos devizakeresletet generált, mivel az egyre drágább importért egyre több euróval vagy más devizával kellett fizetni. Ez jelentősen rontotta a forint árfolyamát. Az energia olcsóbbá válásával most viszont értelemszerűen ellentétes hatás érvényesül.

Mi várható? A januári gázárak alapján arra lehet számítani, hogy az év elején is marad az alacsonyabb deficit a kereskedelmi mérlegben. A friss, decemberre vonatkozó kiskereskedelmi adatok pedig a lakossági fogyasztás csökkenéséről árulkodnak, ami szintén az import csökkenésével jár együtt (ez egyébként már a decemberi deficitcsökkenéshez is hozzájárulhatott). A két folyamat együttesen akár a mérleg további javulását is eredményezheti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA régió többi fizetőeszközéhez képest is nagy menetelésben van a forint mostanábanA gázhelyzet javulása és az uniós pénzek körüli hírek is hozzájárultak ahhoz, hogy a napokban újra a 390-es szint alá ment a forint euróval szembeni árfolyama.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden nyolcadik forintot kiszippant a magyar gazdaságból az energiaszámlaEurópában a magyar gazdaság az egyik legsérülékenyebb a magas energiaárakkal szemben. Az ikerdeficit a 2008-as események megismétlődésével fenyeget, ezért is kellenek annyira az uniós pénzek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat árfolyam export földgáz forint import külkereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. május 16. 12:53 Adat

Olyan, mintha rengeteg pénzt tenne félre a magyar lakosság, de ez a kevesek kiváltsága

Egészen nagy a megtakarítási kedv Magyarországon, de az adat mögött sajátos elemek vannak.

Stubnya Bence
2025. május 16. 10:00 Adat

Orbán Balázs körtével cáfolta Simor András almáját, amit a gazdasági lemaradásról mutatott

A volt jegybankelnök részletes cikkben kritizált, a miniszterelnök politikai igazgatója egy ábrával vágott vissza.

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.