Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. április 18. 17:52 Adat

Tényleg beéri sokkal kevesebb gázzal Európa, vagy csak szerencsénk volt?

Tematikus sorozatunkban grafikonokkal, közérthetően mutatjuk be a lassan másfél éve tartó energiaválság hatásait Európára és Magyarországra.

Negyedévszázados mélypont közelébe csökkent az Európai Unió gázfogyasztása 2022-ben. Tavaly az egy évvel korábbinál durván 60 milliárd köbméterrel kevesebb földgázt égettek el az uniós tagállamokban, ami azt jelenti, hogy egyetlen év alatt a fogyasztás hetedét-nyolcadát építettük le. A felhasználás ráadásul az év első felében még csak kismértékben esett, így ősz elejétől vált igazán látványossá a folyamat. A csökkenést csak részben magyarázta a kedvező téli időjárás, de így erősen kérdéses, hogy mennyire tartható fenn a tavalyi fogyasztási szint.

Volt ahol nőtt, volt ahol lefelezték

A havi adatok alapján az EU földgázfogyasztása 357 milliárd köbméter volt 2022-ben. Ennél alacsonyabb szintet a 90-es évek közepe óta csak egyszer, 2014-ben mértek. Akkor a tél és a nyár is kifejezetten enyhe volt, ami az év első hónapjaiban visszafogott fűtési igényt, a nyáron pedig kisebb áramfelhasználást eredményezett.

Ezúttal azonban nem elsősorban ez hajtotta a kereslet csökkenését. Bár a tél az idén is enyhe volt, ez inkább 2023 elején eredményezett fogyasztáscsökkenést: a decemberi átlaghőmérséklet Magyarországon például nem volt érdemben magasabb az elmúlt években megszokottnál. A kereslet visszaesését így nagyobb részben a kialakult energiaválsághoz, illetve az orosz szállítások elapadása miatt egyre szűkösebb kínálathoz való alkalmazkodás okozta. Ezt erősíti az is, hogy a felhasználás az év első három hónapjában még nem csökkent drasztikusan, csak májustól kezdett nagyobb ütemben esni, októberben és novemberben pedig már negyedével alacsonyabb volt a megszokottnál.

A fogyasztás változásában elég nagy eltérések vannak az egyes tagállamok között. Ha a megelőző három év átlagához viszonyítunk, akkor Szlovákia volt az egyetlen olyan uniós ország, ahol 2022-ben növekedést mértek, míg a másik véglet Finnország: az északi tagállamban lefelezték a korábbi földgázigényt. Az országok többsége inkább ez utóbbihoz állt közelebb. Összesen kilenc olyan tagállam volt, ahol két évtizedes mélypontra esett a fogyasztás, és további nyolc olyan, ahol 2000 óta csak egyetlen évben (jellemzően 2014-ben) égettek kevesebb gázt a tavalyi felhasználásnál.

Magyarország ugyan nincs ebben a népes csoportban, ám ennek nem az az oka, hogy nálunk ne csökkent volna érdemben a kereslet. A hazai visszaesés – az előző három évhez képest – lényegében megfelelt az uniós átlagnak. Igen ám, de ezt megelőzően a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta dinamikusan nőtt a hazai felhasználás, különösen a lakosság körében. Tavalyelőtt közel 2 milliárd köbméterrel több gázt használtunk, mint a 2013-as rezsicsökkentést megelőzően, a 2022-es visszaesés pedig ezt a növekedést még csak részben kompenzálta.

Megzuhanó ipar, kevesebbet fűtő lakosság

Kérdés persze, hogy a 2022-es fogyasztáscsökkentés mennyire tartható fenn. Ebből a szempontból érdemes külön megvizsgálni az egyes felhasználói szegmenseket.

A lakosságnál uniós szinten 15 százalékos fogyasztás-visszaesés volt 2022-ben. Ez jelentős részben a fűtést érinti, amiben ennek megfelelően szerepe volt az év végi enyhe időjárásnak is. Egy az ideinél hidegebb tél természetesen jelentősen megdobhatja a felhasználást, ugyanakkor az elmúlt időszakban Európa-szerte jelentős fejlesztések indultak meg a gázalapú fűtés kiváltására. Hosszabb távon így – az időjárás hatását kiszűrve – inkább további csökkenés várható.

Az ipar esetében már egyáltalán nem ennyire egyértelmű a helyzet. Bár itt is működött a helyettesítési hatás, azaz a nagyobb vállalatok is igyekeztek kiváltani a földgázt, ám erre nem mindig volt lehetőségük. A műtrágyagyártásban például alapanyagként használják a gázt így ebben a szektorban más a mozgástér. Márpedig tavaly az árcsúcsot követően a leginkább érintett iparágakban sorra álltak le az üzemek, azaz volt egy olyan időszak, amikor egyáltalán nem vagy csak a kapacitás töredékén termeltek bizonyos ágazatokban. Magyarországon az ipari nagyfogyasztók felhasználása októberben például 90 százalékkal esett. Logikusan ez nem fenntartható állapot, és kedvezőbb árak mellett az idén nem is fog megismétlődni, azaz az ipari fogyasztás vélhetően rövidtávon nőni fog. Hosszabb távon viszont itt is csökkenés várható, ahogy a gáz kiváltását célzó vállalati fejlesztések beérnek.

A legérdekesebb a gázalapú villamosenergia-termelés helyzete. Itt a nagy spórolás ellenére tavaly sem volt érdemi csökkenés, és az ágazati trendek miatt nem is nagyon várható, hogy lesz. Mivel a lakossági fűtésben, és közlekedésben is egyre nagyobb szerepet kap az áram a fosszilis energiahordozók égetése helyett, ez folyamatosan növeli a keresletet a villamosenergia iránt. Bár az áram egyre nagyobb részét állítjuk elő megújuló energiaforrásokkal, de különösen az időjárásfüggő technológiák esetében emellé kell valamilyen rugalmasan szabályozható termelés is, itt pedig nem nagyon van alternatívája a gáznak.

A sorozat eddigi cikkei:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét év alatt százszorosára drágult, majd hatodára értékelődött le a földgázEmberemlékezet óta nem volt olyan nyugalom a gázpiacon, mint az elmúlt hetekben. Ez azonban hamar változhat, az európai helyzet ugyanis továbbra sem stabil.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország eldobta a gázfegyvertEgy évig játszottak a gáz árával az oroszok, mostanra azonban annyira keveset szállítanak Európába, hogy esélyük sincs érdemben felhajtani az árakat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHatalmasat kaszáltak tavaly a gázon Európában az oroszok, de év végén jött az összeomlásKevesebb gázárt sokkal több pénzt kaphattak Európában az oroszok 2022-ben, mint a korábbi években. Tavaly év végén azonban már változott a helyzet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor most tényleg kiváltotta Európa az orosz gázt?A tavalyi év legnagyobb kérdőjele az volt, tudja-e Európa pótolni azt a gázmennyiséget, amit korábban Oroszországtól szerzett. Most már van rá válasz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország lett az orosz földgáz legnagyobb felhasználója EurópábanBár a hazai orosz gázimport is láthatóan visszaesett a háború kirobbanása óta, a csökkenés mértéke sokkal kisebb volt, mint Európa más országaiban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gázárak elszállásához a válság kezelésére hozott legjobb uniós intézkedés is hozzájárultIdén télen a tartalékok magas szintje hozott viszonylagos stabilitást a piacon, ennek azonban korábban nagyon masszívan megfizettük az árát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiközben a kormány szerint nincs alternatívája az orosz gáznak, szép csendben megindult a kiváltásaA korábbinál jóval nagyobb arányban érkezik földgáz Magyarországra olyan irányokból, ahonnan jellemzően nem orosz energiahordozó jön.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár nem Magyarország osztja szét az orosz földgáztAz orosz gáz balkáni elosztása helyett a jövőben a balkáni gáz más régiós országokba történő eljuttatása lesz a magyar hálózat fő feladata.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovábbra is Magyarországra jön a legdrágábban az orosz gázJanuár volt zsinórban a negyedik olyan hónap, amikor az adatot közlő uniós országok közül hazánkba érkezett a legdrágábban az orosz földgáz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokkal többet fizetünk az orosz gázért, mint a máshonnan érkezőértTavaly év végén akadt olyan hónap, amikor az orosz importgáz átlagára több mint duplája volt a más országokból behozott gázénak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegmutatjuk, miért nem csökkenti a lakossági gázárat a kormányHiába alacsonyabb a tőzsdei gázár a kormányzat által megemelt díjnál, a magyar háztartások még így is kevesebbet fizetnek az energiahordozóért, mint amennyiért az MVM megvásárolja azt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat földgáz gázfogyasztás megújuló energia Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.