Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2024. október 4. 11:43 Közélet

A minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?

Ezer eurós minimbérről és egymilliós átlagbérről beszélt a miniszterelnök két-három éves távlatban, ami gyorsabb bérelemkedés lenne az utóbbi hetekben forgó számoknál, és a forint árfolyama szempontjából is különös.

Idézet: „Szeretnénk elérni az ezer eurós minimálbért és a mostani 600 ezer forint körüli átlagbért egymillió forintra felvinni. Ez két-három éven belül lehetséges – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a Portfolio.hu tudósítása szerint. Az utóbbi célt a Facebookján is megjelentette a kormányfő:

Miért fontos ez? Furcsa, hogy a minimálbért euróban határozta meg a miniszterelnök, hiszen a kormány továbbra sem mutatja semmi jelét annak, hogy csatlakozni szeretne az euróövezethez, és kerekítve mondhatott volna 400 ezer forintot is.

  • A minimálbéres körben nem is tipikus, hogy euróban számolt tételekre költenének az emberek, hiszen nekik kevésbé futja külföldi nyaralásra, inkább csak a bevásárlóturizmus jöhet szóba.
  • Ezzel a forintgyengülés kockázatát is futja a miniszterelnök, hiszen pont a napokban ismét átlépte a 400-as lélektani határt az árfolyam, és elemzők szerint a középtávú folyamatok egyértelműen a további gyengülés irányába mutatnak.

Számokban: a nagyjából 400 ezres minimálbér azért is érdekes, mert az elmúlt hetekben ezzel kapcsolatban megjelent információk szerint ennél érdemben alacsonyabbra, 375 ezer forintra emelkedhet a minimálbér 2027 elejére.

Felülnézet: ha erősebb lesz a bérdinamika a teljes gazdaságban, akkor a minimálbérnek is jobban kell nőnie, hogy elérje az előző év rendszeres bruttó átlagkeresetének felét, ami szintén kormányzati cél.

  • Márpedig Orbán nyilatkozata alapján a kormány erős bérdinamikát szeretne látni: a bruttó átlagkeresetnek 57 százalékkal, a minimálbérnek 50 százalékkal kellene emelkednie legfeljebb három év alatt (ha marad a mostani euró-forint árfolyam).
  • Ez az átlagbérnél évi 16 százalékos emelkedés lenne az aktuálisan ismert legfrissebb, 636 700 forintos júliusi szinthez képest. A minimálbért pedig évi 14,5 százalékkal kéne emelni változatlan árfolyam mellett.

Igen, de: a következő két-három évre szóló inflációs előrejelzések mellett ez minden évben 10 százalék feletti reálbérnövekedést biztosítana, amit csak egy kirobbanó erőben lévő magyar gazdaság tudna kitermelni az egyensúly vészes felborulása nélkül.

  • A másik lehetőség az infláció ismételt elszaladása, ami a forint gyengülésével is együtt járna, és az ezer eurós minimálébért is nehezebb lenne elérni.
  • Magas kamattal meg tudja támasztani vagy erősíteni a forintot a jegybank, ami viszont fékezi a gazdasági növekedést, amelyet a miniszterelnök a 3-6 százalékos sáv tetejéhez közel szeretne látni hároméves távlatban.

Mi várható? Ahogy a Portfolio rövid cikkében felhívta a figyelmet, a két cél (egymilliós átlagbér és ezer eurós minimálbér) vagy nincs összhangban, vagy 450 forint körüli euróárfolyamot feltételez.

  • Egy másik cikkben arról írtak, hogy ilyen gyors béremelés (főleg, ha két évvel számolunk három helyett) tömeges cégbedőlésekhez és ár-bér spirálhoz, azaz vágtató inflációhoz vezetne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Egyszerű matematikai kérdéssé” válhat félmillió magyar jövő évi béremeléseA garantált bérminimum marad, de túl sokat nem nőhet, ha 2027-re a rendszeres átlagkereset 50 százalékára szeretnék növelni a legalacsonyabb béreket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrbán növekedési álmai 6 százalékig, az előrejelzések kettővel kevesebbig érnekA Kötcsén bemondott 3-5 helyett már a 3 és 6 százalék közötti tartományba várja a 2025-ös és 2026-os gazdasági növekedést a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerértTényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet átlagbér forint forint euró árfolyam forintárfolyam infláció minimálbér minimálbér-emelés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 3. 14:55 Közélet

Szélsőségesen egyenlőtlennek látják az egészségügyi rendszert a magyarok

Globálisan átlagosan körülbelül ugyanannyian látják egyenlőtlennek a saját országuk egészségügyi rendszerét, ahányan egyenlőnek, utóbbi véleményt viszont csak a magyarok hatoda osztja.

Torontáli Zoltán
2024. október 3. 10:59 Közélet, Pénz

A bankok azonnal elkezdték áthárítani az új adót, amit a nyakukba kaptak

A devizaváltásra vonatkozó illeték a jegybank szerint nem fogja úgy emelni az inflációt, ahogy a tranzakciós illeték emelése. Kérdés, hogy mit lép a Revolut, a Wise és a hasonló, határokon átnyúló fintech szereplők.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.

Stubnya Bence
2024. október 2. 11:06 Közélet

Nem befelé, hanem kifelé tereli a pénzt a nyugdíjrendszerből a kormány

A választások előtti évre vonatkozóan módosítana egy szabályt a kormány, a nagyobb ívű nyugdíjreform most nem foglalkoztatja.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 04:39 Pénz, Vállalat

Jöhet a napelemesek ellenlépése, nem az állami közműveknek adják el az áramot

Az MVM öt forintos átvételi árral szúrja ki a napelemesek szemét, egy most induló magáncég az áramot a tőzsdén eladva jóval többet kínálhat.