Óriási kockázatot vállaltak az ukránok, az oroszok pedig még emelték is a tétet

Az ellenség meglepése az egyik legrégebbi katonai fogás, Nagy Frigyes porosz király például arra hívta fel tábornokai figyelmét a 18. században, hogy az a lépés jár a legnagyobb sikerrel, amelyre az ellenség a legkevésbé számít.

Ez a szovjet hadművészetnek is alapvetése volt, így nem kell bemutatni sem az orosz, sem az ukrán hadsereg mai vezetőinek. Teljesen kivédeni a jelek szerint mégsem tudják. Az orosz hadsereg 2022. február 24-i támadásával szinte teljesen meglepte az ukránt, és azokat a területeket, amelyeket most is megszállva tart, döntő részben ennek köszönhetően szerezte meg az invázió első heteiben.^*Kivéve természetesen a 2014-ben elfoglalt Krímet és azokat a kelet-ukrajnai területeket, amelyeket szeparatisták az orosz hadsereg hathatós támogatásával vettek birtokban 2014-15-ben.

Az ukránok sem maradtak azonban adósak. A 2022 őszén megindított meglepetésszerű támadás szinte elsöpörte a Harkiv megyei orosz csapatokat, és a vereség olyan sokkoló volt, hogy Putyin elnök végül rászánta magát 300 ezer civil behívására, pedig addig ellenállt a hadvezetés mozgósítási kéréseinek. Legalább ekkora meglepetést okozott az ukrán hadsereg augusztus 6-án kezdődött támadása Oroszország szuverén területe, Kurszk régió ellen, amellyel mostanra durván ezer négyzetkilométernyi területet vont többé-kevésbé ellenőrzése alá. (Ez nagyjából Budapest területének duplája.)

Ukrainian forces have reached Safonovka, Kursk Region.

What is most intriguing is not only the extent of Ukrainian control but also the fact that the attack there resulted from the North-West. Ukrainian forces are obviously operating in the entire area south, west and partially… pic.twitter.com/Rag3jvekQo

— (((Tendar))) (@Tendar) August 16, 2024

Ez sokak számára már csak azért is meglepő volt, mert az utóbbi egy-két évben rengetegszer megismételt állítás volt, hogy a különböző hatótávolságú drónokkal megfigyelt harcmezőn immár lehetetlen meglepetésszerűen támadni. Az előrejutás egyetlen módja eszerint pedig az, ahogyan az orosz hadsereg – az első világháborúra emlékeztető módon – hatalmas veszteségek árán, de átrágja magát az egymást követő ukrán védelmi vonalakon. (Ezt próbálta meg az ukrán hadsereg is tavaly nyáron, de limitált erőforrásai miatt kudarcot vallott.)

Ehhez képest jött most az ukrán támadás, amely a meglepetést tekintve azért lehetett sikeres – amennyire ezt a kiszivárgó információk alapján meg lehet ítélni -, mert az oroszok megfigyelték ugyan a csapatmozgásaikat, de ezeket védelmi előkészületeknek gondolták. Nem feltételezték ugyanis, hogy az országuk keleti részén szorongatott és több frontszakaszon folyamatosan hátráló ukránok megkockáztatnak egy Oroszország elleni hadjáratot. Azt pedig végképp nem, hogy ezt jelentős részben amerikai és német páncélosokkal felszerelt csapatok hajtják végre, miután ezeknek az országoknak a kormányai a háború során végig rendkívül óvatosak voltak a fegyverszállításokkal és az átadott harceszközök Oroszország területén történő bevetésével kapcsolatban, félve Putyin vörös vonalaitól. (Amelyekről utólag rendre kiderült, hogy üres fenyegetések társultak hozzájuk.)

Mi a cél?

Az előkészületeket benéző orosz hadvezetés mentségére legyen mondva, hogy a kurszki ukrán támadás azokat a nyugati és ukrán elemzőket is meglepte, akik eddig rendre helyesen ismerték fel és sokszor jelezték előre a háború dinamikáját.

Az ukrán hadvezetés ugyanis rendkívüli kockázatot vállalt ezzel az akcióval:

nemcsak olyan tartalékokat vetett itt be, amelyek keleten legalább ideiglenesen megállíthatták volna az orosz előretörést, de – mint a nyugati lapoknak nyilatkozó ukrán katonák szavaiból az utóbbi napokban kiderült – egyenesen elvontak keletről nagy harcértékű egységeket, gyengítve az ottani védelmet.

Miért vállalták ezt a nagy kockázatot az ukránok? Erre már számos magyarázat született, érdemes ezeket röviden végigvenni:

Nemzetközi kapcsolatok: a tavalyi ukrán ellentámadás kudarca, majd az idei lassú, de folyamatos orosz előrenyomulás után ismét felerősödtek azok a hangok Ukrajna nyugati szövetségeseinél, hogy reménytelen ügy az ukrán győzelem, az ország és a támogatói is jobban teszik, ha elfogadják – formailag ideiglenesen – a területveszteséget, és fegyverszünetet kötnek addig, amíg nem veszik el még több terület és emberélet. Ez még nem jutott el odáig, hogy csökkentsék az ország támogatását, de például német kormánykörök már megpendítették ezt, és Donald Trump esetleges amerikai elnöki visszatérése is könnyen járhat ilyen következményekkel. Ha harctéri sikereket tudnak felmutatni az ukránok, akkor viszont hivatkozhatnak arra, hogy képesek legyőzni az oroszokat.
Belső morál: a már két és fél éve tartó háborúba egyre inkább belefárad az ukrán társadalom és a hadsereg, kevesen jelentkeznek önként frontszolgálatra, míg sokan (bár ennek pontos mértékét nehéz megítélni) megpróbálnak kibújni a behívás alól, akár illetékesek lefizetésével vagy külföldre szökéssel. Emiatt az ukrán gyalogsági egységek súlyos létszámhiánnyal küzdenek, harctéri beszámolók szerint a legnehezebb keleti frontszakaszon gyakoribbá váltak a dezertálások^*Ennek mértékét természetesen megint csak lehetetlen objektíven értékelni.. Közben a hátországban az erőművek elleni orosz támadások miatt rendszeresek az áramkimaradások, és nem egyértelmű, hogy mindenhol sikerül majd biztosítani a téli fűtést. A katonáknak és a civileknek is úgy kellett tehát már valamiféle siker, mint egy falat kenyér.
Területi cserealap: miután tavaly bebizonyosodott, hogy a beásott orosz védelmen nem tudnak áttörni az ukránok, miért ne lehetne úgy visszaszerezni az elvesztett területek egy részét, hogy megszállt szuverén orosz területeket adnak érte cserébe? Ez persze egyrészt feltételezi az utóbbiak megtartását, másrészt béketárgyalásokat, de nem kizárt, hogy működhet.
Fogolycsere: nem egyértelmű, hogy az ukránok számítottak-e olyan sok orosz hadifogolyra, mint amennyit ejtettek (a százas nagyságrend biztos, de az ezres sem kizárt), mindenesetre így felgyorsulhat a cserefolyamat, amelyet az ukránok szerint az oroszok rendre akadályoznak, lassítanak. Főleg úgy, hogy az új hadifoglyok között aránylag sok a sorkatona (tehát az egyéves kötelező szolgálatra behívott 18 év körüli fiatal, nem pedig 2022 őszén mozgósított vagy szerződéses katona). Az ő sorsuk ugyanis az afganisztáni és csecsenföldi háborúk óta érzékeny téma, a katonaanyák vehemenciájától a mostani orosz hatalom is tart, igyekszik csírájában elfojtani a szerveződéseiket. Egy nagy fogolycsere szintén javítaná az ukrán társadalom hangulatát, illetve egy részük a frontokra is visszatérhetne.
A keleti front tehermentesítése: az ukrán hadsereg nem találta az ellenszerét az orosz hadsereg felőrlő hadviselésének, amely ugyan nagyobb veszteségekkel jár a támadó, mint a védő számára, de nem annyival, hogy az oroszok biztosan saját magukat morzsolják fel előbb. Az oroszok stabil fölényben vannak a gyalogság létszámában, a tüzérségi tűz intenzitásában, valamint a légierő által okozott pusztításban, és nem látszik olyan tendencia, amely ezt egyéves időtávon biztosan megfordítaná. Ezt a bejáratott orosz darálót kibillentheti, ha csapatokat kell átvezényelni Oroszországhoz tartozó területek védelmére. Igaz, ha volt ilyen ukrán számítás, egyelőre nem jött be, a leginkább veszélyeztetett ukrán frontszakaszokon nem csökkent az orosz nyomás, sőt talán még nőtt is, és az előrehaladásuk sem lassult le.
Kedvezőbb veszteségarányok: van olyan elemző, aki szerint az ukránoknak nem is fontos, hogy orosz csapatokat vonjanak el Ukrajnából, ugyanis már azzal is elérik a céljaikat, ha minél több orosz katonát és fegyvert elpusztítanak a kelet-ukrajnai frontokhoz képest kedvezőbb körülmények, veszteségarányok mellett. Mert ameddig egyik fél sem képes a háború sorsát eldöntő áttörésekre (és ez a belátható jövőben valószínűleg így marad), addig a veszteségek és azok pótlásának üteme diktálja a harctéri események ritmusát. Ha az utóbbiban nem tud versenyezni Ukrajna, meg kell nyomni az előbbit. Így érdemes lehetett az ukránoknak egy olyan új frontot nyitni, ahol a mozgóharcra felkészített csapataik aránytalanul nagy veszteségeket képesek okozni a szembenálló, gyengébben kiképzett és felszerelt csapatoknak.
Megerősített orosz határok: egy lengyel elemző szerint hosszabb távon azzal nyerhetnek viszonylag sokat az ukránok, hogy az oroszoknak több és jobban kiképzett katonát és több nehézfegyvert kell állomásoztatniuk a határ mellett. Eddig ugyanis csak gyengén kiképzett és felszerelt, könnyű fegyverzetű csapatok védték Oroszország nemzetközileg elismert határait, mert a hadvezetés biztos volt abban (a fentiek és a korábbi példák alapján), hogy komoly offenzíva nem indul ellenük, csak helyi betörések, amelyeket gyors ukrán visszavonulás követ. Ha most nem is állítják le a védekezés kedvéért az aránylag jól haladó ukrajnai támadásaikat, nehéz elképzelni, hogy az aktív frontok által nem érintett orosz-ukrán határok védelme (az még mindig több száz kilométer) olyan gyenge maradjon, mint eddig. Az oda vezényelt katonák és fegyverek pedig értelemszerűen nem kerülhetnek Ukrajnába.

Nincs mit veszíteni

Lehet még egy olyan ok, amiről eddig nem nagyon írtak, ezért érdemes részletesen kifejteni, mert közelebb vihet az ukrán kockázatvállalás megértéséhez. Ha az ukrán vezetés úgy ítéli meg a már említett belső (háborús fáradság, energiahiány) és külső (bizonytalan támogatások, Trump esetleges visszatérése) tényezők miatt, hogy elkerülhetetlenek a területi veszteségek, akkor szintén logikus lehet az, amit látunk.

Bár sokszor írnak arról, hogy az oroszok hajlandóak lennének a meglévő frontok mentén befagyasztani a konfliktust, a hivatalos orosz álláspont az, hogy a Krím mellett követelik Luhanszk, Doneck, Zaporizzsja és Herszon megye hivatalos és teljes átadását, amelyek (tehát az utóbbi négy) egyike sincs teljesen az ellenőrzésük alatt. Ha a háború továbbra is inkább az oroszoknak megfelelő irányban halad tovább, nehéz elképzelni, hogy ne ragaszkodnának legalább a Donbászt alkotó Luhanszk és Doneck megyék teljes megszerzéséhez – ha most, a kurszki hadművelettel párhuzamosan az utóbbinak valamivel nagyobb része kicsúszik az ukránok kezéből, az elfogadható árnak tűnhet az ukrán vezetés számára a fenti hozadékokkal szemben. Főleg úgy, hogy a homályos béketervéről kiszivárgott információk szerint a Krím mellett ezt a két megyét az oroszoknak hagyná/juttatná Trump elnöki visszatérése esetén. (Herszon és Zaporizzsja viszont visszakerülhetne Ukrajnához.)

Ez annak a megértéséhez is közelebb vihet, hogy miért akarták a donbászi frontjuk meggyengítése árán is minél előbb megállítani a Harkiv megye északi része elleni, idén májusban indított orosz betörést az ukránok. Harkiv megyét a fent említett öt másikkal ellentétben Oroszország nem csatolta magához, viszont egyes tisztviselői azzal fenyegettek, hogy ha az ukránok sokat makacskodnak, akkor ezt is megteszik. Ehhez viszont illene nagyobb területet elfoglalni belőle, pár jelentősebb várossal, mert bár az elfoglalt ukrán területeken rendezett 2022. őszi népszavazások eredményének – amely hivatalosan megalapozta az annexiót – alakításában igazán nem voltak szégyenlősek, de egy-két tucat, részben elpusztult és elnéptelenedett falu megszavaztatása alapján elcsatolni egy milliós területet még az oroszoktól is túlzásnak tűnik.

Emelik a tétet az oroszok

Nem mintha a további eszkaláció és kockázatvállalás idegen lenne tőlük. Egy nyugati értékelés szerint pókeres hasonlattal az ukrán offenzíva egy gyenge lapokra alapozott emelés (kritikusabban fogalmazva blöff), ezt a hasonlatot folytatva viszont az oroszok ezt nemcsak megadták, hanem emeltek is a téten.

Ezt jól mutatja, hogy a kurszki ukrán betörés elreteszelésére csak vonakodva vonnak ki katonákat Ukrajnából, a harcedzett ukrán egységeket részben alig kiképzett sorkatonáknak kellene megállítaniuk. (A meglepetés ereje mellett ez is magyarázza az ukrán sikereket.) Nem is csak azoknak, akik szerencsétlenségükre pont a támadás célterületén állomásoztak, hanem az ország távoli részeiből is várható átcsoportosításuk a harci övezetbe.

A megengedőbb elemzők szerint csak erődítési és logisztikai feladataik lesznek (árokásás és lőszeres ládák pakolása), de kritikus szituációban biztosan harcolniuk is kellene. Az biztos, hogy az érintettek és a szülők körében riadalmat okozott az átcsoportosítás, többen már Putyinhoz fordultak, hogy akadályozza meg a kiképzetlen és tapasztalatlan fiatalok csatába küldését.

Másrészt egyes orosz hivatalnokok közölték, hogy a fent említett, szerintük gáláns békefeltételeik (az öt megye elcsatolásának elismerése mellett például Ukrajna semlegességének deklarálása és hadseregének erős méret- és képességbeli korlátozása) már nem érvényesek a kurszki betörés miatt. Új feltételekről nem esett szó, azt leszámítva, hogy Dmitrij Medvegyev orosz exelnök, a biztonsági tanács alelnöke Ukrajna eltörléséről értekezett a Telegramon.

Ha a póker helyett maradunk az első világháborús párhuzamoknál, akkor adhatja magát az annak a háborúnak szintén a harmadik (naptári) évében, 1916-ban zajló két nagy felőrlő csata, a verduni és a somme-i. Ezek közül csak az előbbit szánták az elindítói (a németek) eleve felmorzsolásnak, a tervezőasztalon áttörésnek szánt somme-i menet közben alakul azzá. Most az oroszok tették magukévá ezt a módszert, az ukránok viszont nem rendelkeznek az Antanthoz hasonlóan bőséges erőforrásokkal, így nem engedhetik meg maguknak, hogy számukra Kurszk is ilyenné váljon. (Illetve csak extrémen kedvező veszteségarányok mellett, ami nem reális.)

Mi várható Kurszkban?

Három forgatókönyv elképzelhető Mick Ryan, az ausztrál hadsereg nyugalmazott vezérőrnagya szerint. A legnagyobb kockázattal járó opció, ha az ukrán hadsereg az összes orosz területet megpróbálja megtartani, ahova benyomult. Az ukránok ezzel elérhetnék, hogy az oroszok ide csoportosítsanak át haderőt, és javítanák a pozíciójukat az esetleges béketárgyalásoknál. Cserébe nehezebben, nagyobb veszteségek árán tudnának védekezni.

A közepes kockázattal járó opció a részleges visszavonulás, olyan területekre, amelyeket könnyebb megvédeni. Ez a forgatókönyv az első és harmadik előnyeit kombinálná.

A legkisebb kockázatú opció pedig a teljes visszavonulás. Ez az opció ukrán részről demonstrálná a szövetségesek felé, hogy képesek egy ilyen támadásra, miután megalázták az orosz hadsereget, miközben a veszteségeiket is minimalizálnák. A fent említett potenciális előnyök jelentős részét azonban veszni hagyná, így csak akkor valószínű, ha kifejezetten rosszul alakulnak számukra a körülmények.