Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. augusztus 14. 04:34 Világ

Talán sosem lesz ukrán áttörés, de ettől még győzhetnek

Miközben a nyugati sajtó és a közvélemény még mindig a nagy áttörést várja, az ukrán hadsereg közleményei gyakran ehhez hasonló mondatokat tartalmaznak: „csapataink előrenyomultak 500 métert, és beásták magukat az újonnan megszerzett területen”.

Ha egy időutazó első világháborús tábornok megjelenne most az ukrán frontokon, nem becsülné le az 500 métert, és általában véve valószínűleg jól kiismerné magát a jelenlegi viszonyok között. El kellene neki mondani, hogy mi az a taposóakna, de gyorsan megértené, hogyan illeszkedik bele a védelmi rendszerbe. Rácsodálkozna a drónokra, de hamarosan nyugtázná, hogy ez a felderítő hőlégballonok és repülők sokkal jobb változata, ami hihetetlenül gyors reakcióidejű tüzérségi csapást tesz lehetővé.

Ha ez a tábornok nem csak a világháború első évében szolgált, csóválná a fejét az áttöréssel kapcsolatos türelmetlenségen, és valami egészen mást javasolna, különösen, ha francia. A világháborúban ugyanis ők másoknál előbb mérték fel, hogy reálisan milyen célokat lehet elérni rövid távon, és milyen eszközökkel.

Ebből született meg – mások mellett leginkább Ferdinand Foch tábornok*a háború végére a nyugati front összes szövetséges erőinek főparancsnoka, marsall írásai nyomán – a tudományos vagy módszeres jelzővel illetett*A francia eredetiben bataille conduite, amit vezetett vagy irányított csatának lehetne fordítani. A kifejezés arra utal, hogy a parancsnok előre meghatározta a támadás legapróbb részleteit, például a tüzérségnek adott ütemterv szerint kellett lőnie az ellenség védelmének különböző rétegeit, ezt a zárótüzet pedig szintén menetrend szerint követte a támadó gyalogság.
Az angol nyelvű szakirodalomba azonban a tudományos (scientific) vagy módszeres (methodical) jelzővel került be ez a hadviselési módszer. Igaz, az utóbbi alatt inkább annak két világháború közötti változatát értik, amikor ez dogmává csontosodott és eljárt felette az idő, és végül nagy szerepet játszott a franciák második világháborús vereségében.
A tudományos jelző arra utal, hogy Foch minden parancsnokot arra buzdított, hogy támadás előtt mindent a lehető legalaposabban tervezzen meg, például, hogy mennyi tüzérségi gránát kell egy bizonyos hosszúságú szakaszon a szögesdrótakadály semlegesítéséhez vagy hogy mennyi vízre lesz szüksége az ellenséges állásokat elfoglaló csapatoknak. Ilyen részletességű tervezés teljesen ismeretlen volt a francia hadseregben 1914 előtt.
(erről bővebben a csillagra kattintva lehet olvasni) harcászati-hadászati elmélet, amely a lövészárok-hadviselés tapasztalatai alapján leszámolt a háborút eldöntő mélységi áttörés lehetőségével, ehelyett az adott körülmények között reálisan és vállalható veszteségekkel kivitelezett kisebb támadások sorozatával kívánta megtörni az ellenséget. Ezzel nem azért érdemes most foglalkozni, mintha egy az egyben ezeket az elveket követnék az ukránok, hanem azért, mert segít megérteni, hogy mire törekedhetnek azt követően, hogy az áttörési kísérleteik nem sikerültek a beásott orosz védelemmel szemben az ország déli részén.

Erősebb ellenséggel szemben

A világháború előtt a francia katonai teoretikusoknak azzal kellett számolniuk, hogy Németország fölényben van velük szemben a gazdasági erőt és a népességet tekintve is. Ezt az antant néven ismertté vált szövetségi rendszer kiépítésével igyekeztek kezelni, de a háború első másfél évét követően azzal kellett szembenézniük, hogy csapataik nagyjából kétszer annyi embert veszítettek, mint amekkora veszteséget ők tudtak okozni a németeknek. Így bár a francia vezérkaron belül még mindig voltak, akik hittek egy, a háborút gyorsan eldönteni képes áttörés lehetőségében, 1914-1915 brutális veszteségei után egyre többen belátták, hogy le kell számolni a háború előtt még végletekig feszített offenzív szellemmel.*„A francia hadsereg, történelmi hagyományaihoz visszatérve, ezentúl nem ismer más előírást, csakis a támadást” – szólt a sereg szabályzatának első mondata a világháború kitörése előtt.

Másrészt viszont a németek francia földön álltak, így mégsem ülhettek ölbe tett kézzel a francia csapatok a lövészárkaikban, amíg a gazdasági blokád térdre kényszeríti Németországot. (Például azért sem, mert a sorozatos orosz vereségek miatt nem lehetett biztosra venni, hogy a németeknek mindig két fronton kell majd harcolniuk.)

Ezeken a pontokon könnyű felismerni a párhuzamot az ukránok helyzetével: gazdasági erejük és népességük még inkább eltörpül ellenségükkel szemben, ráadásul – noha gazdasági és fegyverzeti téren nagyon jelentős támogatást kapnak nyugatról – nincs olyan szövetségesük, aki katonákkal is segítené őket. Az ukránok egész egyszerűen nem tehetik meg, hogy hosszabb ideig aránytalanul nagy veszteségekkel járó hadműveletekbe bocsátkoznak, mert ha tudják is pótolni az emberveszteségeket, a behívottak jobban fognak hiányozni a hátországból, mint Oroszországban.

Ami pedig a fegyverzetet illeti, nem vehetik biztosra, hogy nyugatról folyamatosan pótolják a nagy nehezen leszállított páncélosokat, tüzérségi és egyéb felszereléseket. Részben a nyugati gyártókapacitások szűkössége miatt, részben pedig azért, mert esetleg fordulhat nyugaton a politikai széljárás – ebből a szempontból a jövő őszi amerikai elnökválasztás a legnagyobb kockázat számukra.

Összességében tehát tökéletesen érthető, hogy miért hagytak fel a nagyobb léptékű áttörési kísérletekkel viszonylag gyorsan azt követően, hogy kiderült: az orosz védelem nemcsak a műholdképeken nézett ki erősnek, hanem a gyakorlatban is az.

Kevés gyalogság, sok ágyú

Most nagyon hasonló a helyzet, mint az első világháború nagy részében: nem éri meg egyszerre nagy alakulatokkal támadni, mert ez csak a saját veszteségeket növeli meg, nem pedig a siker esélyét. A háború egyik legsikeresebb francia hadszíntéri tábornoka, Marie-Émile Fayolle már 1914 augusztusának végén azt jegyezte fel naplójába, hogy „a legnagyobb óvatossággal támadok, sok tüzérséggel, és olyan kevés gyalogsággal, amennyire csak lehet”.

„A tüzérség hódít, a gyalogság foglal” – mantrázta Philippe Pétain tábornok*1917 májusától a francia hadsereg főparancsnoka, marsall. A mondást mások Robert Neville-nek tulajdonítják., Foch pedig 1915 őszén úgy látta, hogy az általa preferált taktika nem igényel sok gyalogságot, de igen költséges a felhasznált tüzérségi lőszer mennyiségét tekintve.

Ezen harcászati módszer szerint a támadásnak korlátozott szélességben és mélységben lévő célpontra kellett irányulnia, a tüzérségi előkészítésnek cselekvőképtelenné kellett tennie az ellenséges gyalogság és tüzérség nagy részét, így a francia gyalogság el tudta foglalni az ellenség első (és esetleg a második) védelmi vonalát elfogadható veszteség mellett, majd ott felkészült az elkerülhetetlenül érkező ellentámadásra. Ha ezt sikerült visszaverni, akkor pedig újra és újra meg lehetett ismételni a folyamatot, mindig előrevonva az oltalmazó saját tüzérséget.

Megfelelő lőszerellátás, valamint a gyalogság és a tüzérség összhangjának biztosítása esetén ez a taktika sikeresnek bizonyult. Miközben a britek a somme-i csata első napján hadtörténetük legnagyobb egynapos veszteségét (közel 57 ezer fő, ebből 21 ezer halott) szenvedték el, és a célok nagy részét nem sikerült elérni, a franciák mindössze 1560 katona elvesztése árán minden céljukat elfoglalták, és a csata későbbi részében is sikereket értek el taktikai szinten.

Most nézzük meg az ukrán hadsereg egyik legutóbbi támadását a déli hadszíntéren, Doneck és Zaporizzsja megye határterületén. A korábbi ukrán előrenyomulás után az oroszok egy kiszögellésben, több oldalról körülvéve próbálják védeni az Urozsajne nevű falut. A klasszikusan elegáns megoldás a település bekerítése lenne – a kiszögellés kiindulópontjainál indított egyidejű, találkozó irányú csapásokkal -, hogy az utánpótlástól elvágott védőknek esélyük se legyen. Mivel azonban a hasonló próbálkozások rendre kudarcot vallottak az aknákkal teleszórt mezőkön és erősen védett fasorokon keresztül, az ukránok próbálják több oldalról támadva közvetlenül elfoglalni a falut:

Mint a fenti posztban is látszik, az ukránok amint csak lehet, beássák magukat, felkészülve a menetrendszerűen érkező orosz ellenlökésekre. (A legfrissebb, tegnap esti hírek szerint az ukránoknak egyébként sikerült elfoglalniuk Urozsajnét.) Az első világháborúban ez a „bite and hold” (harapd ki és tartsd meg a területet) néven ismert eljárást volt, amikor a fent leírtaknak megfelelően a saját tüzérség lőtávolságán belüli célokat tűztek ki.

Ma a tüzérség lőtávolsága a technológiai fejlődésnek köszönhetően sokkal kevésbé lenne korlátozó tényező, a gondot inkább a rendkívül sűrű orosz aknamezők, csatahelikopterek, kamikaze drónok (Lancet) és persze a tüzérségi lövegek okozzák. Az aknák miatt egyszerre képtelenség nagyobb távolságot megtenni, az utóbbiak pedig az előretört csapatok légvédelmének és utánpótlásának biztosítását teszik nehézzé.

Lőszerigény és harcászati gyakorlat

Ahogy a fentiekből már kiderült, ehhez a harcászathoz rengeteg tüzérségi lőszer kell. Az első világháború során 1916-ra a nyugati fronton harcoló hadseregek már nagyrészt túljutottak a „gránátínségen”, de ez az ukránról egyelőre nem igazán mondható el. A tüzérség lőszerigénye nemcsak az ukránok*A háború tavaly februári kitörése előtt az országban nem is gyártottak tüzérségi lőszert, idén viszont már egyre nagyobb mennyiségben készülnek, bár számokat nem tesznek közzé., hanem a teljes nyugati szövetségi rendszer gyártókapacitásait próbára teszi. Egyelőre meg is haladja, hosszas töprengés után végül is ezért engedélyezte az amerikai elnök a rossz hírű kazettás lőszerek átadását az ukránok számára – hagyományos, azaz nagy robbanóerejű 155 milliméteres gránátból egész egyszerűen nem tudtak eleget szállítani.

Az ukrajnai, amerikai és európai gyártás felfutásával ez a probléma valószínűleg elfogadható szinten kezelhető lesz, de ez még kevés a sikerhez. A tüzérség és a gyalogság tevékenységének összehangolásán például még biztosan dolgozniuk kell az ukránoknak. Egyrészt azon, hogy ne legyenek olyan esetek, mint hogy egy elhalasztott támadáshoz nem igazították hozzá a tüzérségi előkészítést, amely így a tényleges rohamot több órával előzte meg, így nemcsak nem tudta megbénítani a védelmet, de még fel is riasztotta azt.

Másrészt az első világháborús francia gyakorlat szerint a támadó gyalogságnak a tüzérségi zárótűz mögött mindössze 60-150 méterrel kellett haladnia, hogy ideális esetben még azelőtt beugorhasson az ellenséges lövészárkokba, hogy a védők (főleg a géppuskások) tüzet nyithatnának rá. Egy zsákmányolt orosz, egyebek mellett a védelmi doktrínáról szóló dokumentum szerint az ukránok esetében ez 300-400 méter. Pedig itt nem is tisztán gyalogsági, hanem páncélosok és gyalogság részvételével zajló támadás visszaveréséről van szó, és a páncélosok elvileg vállalhatnak nagyobb kockázatot is a saját tűzfüggöny követésében.

Nagyon fontos dologról van szó, mert ha eljutnak az árkokig, a közelharcot jellemzően megnyerik a motiváltabb ukrán katonák. A sikertelen támadások főleg azért fulladnak kudarcba, mert nem tudják elérni az ellenséges árkokat.

Más kérdés, hogy az ukránok a június elején indult offenzíva első napjait – és kivételes eseteket – leszámítva sokkal gyakrabban támadnak kisebb gyalogsági csoportokban, mint páncélosok támogatásával. Ez a fentieknek megfelelően részben a veszteségek minimalizálását szolgálja, másrészt így is kiváltja az orosz tüzérség válaszát, amelyet aztán célba vehetnek az ukrán lövegek (amelyek hatótávolságban és precizitásban jellemzően felülmúlják az oroszokat). Ez a felmorzsolás tüzérségi komponense, az orosz ütegek megsemmisítése.

A hatást igyekeznek fokozni az ukránok az orosz utánpótlási vonalak szűk keresztmetszetei (például vasúti és közúti hidak), valamint tüzérségi lőszerlerakatok elleni mélységi csapásokkal, hogy minél kevesebb lőszer jusson el az orosz ütegekhez. Ez azonban igazán kritikusan még nem befolyásolta az orosz tüzérség tevékenységét.

Felmorzsolás és pihentetés

Gyengülő mértékben, de a nyugati diskurzust még mindig az uralja, hogy az orosz csapatok meggyengítését célzó felmorzsolási fázis nyomán az ukránok eljuthatnak egy igazi áttörésig, amikor már felgyorsulhat az előretörésük, és nagy területet szabadíthatnak fel rövid idő alatt, megfutamítva vagy bekerítve az ott lévő orosz csapatokat. Ha azonban az első világháborús párhuzam megállja a helyét, akkor erre még sokáig nem kerül sor, és talán nem is ez az elsődleges ukrán cél jelenleg.

Foch módszerének csatamezőn túlmutató stratégiai, hadászati dimenziója felmorzsoló jellegű. Eszerint a fent leírt módon addig kell támadni az ellenséget, amíg a védekezési kapacitása morálisan (harcolni akarás), materiálisan (emberek és hadianyagok) és fizikailag (védelmi létesítmények) kimerül. Ehhez sokkok sorozatát kell okozni számára, és ezeknek nem az egyedi hatása számít, hanem a halmozódó. Ezért nem az a cél, hogy minden egyes támadásból a maximumot hozzák ki okozott veszteségben vagy elfoglalt területben, ennél fontosabb a csapások ütemességének fenntartása. Ehhez pedig arra van szükség, hogy kedvezőek legyenek az ellenségéhez viszonyított veszteségarányok, a támadó csapatokat pedig még azelőtt kivonják az arcvonalból pihentetésre és feltöltésre, hogy teljesen kimerülnének.

Amennyire ezt a harctéri információk alapján meg lehet ítélni, jelenleg ez az egyik fontos különbség az orosz és az ukrán hadsereg között. Az előbbiek csak akkor vonnak ki alakulatokat a frontról, ha teljesen használhatatlanná váltak, emberállományuk és fegyverzetük nagy része odaveszett. Az ukránok viszont igyekeznek úgy rotálni az alakulatokat, hogy minél hosszabb ideig megőrizzék harcképességüket.

Ennek megfelelően pedig a Herszon megyében, a Dnyeper keleti partján végrehajtott ukrán rajtaütéseket, kisebb támadásokat nemcsak úgy lehet értelmezni, hogy ezzel meg akarják akadályozni az itt lévő csapatok átcsoportosítását az ukrán offenzíva fő iránya ellen. Hanem úgy is, hogy ezeket az orosz csapatokat is folyamatosan morzsolják, fárasztják, és gyengítik a háború folytatásának értelmébe vetett hitüket.

Nyugaton a helyzet

Természetesen nem ismerjük az ukrán vezérkar terveit, de minthogy a felmorzsolást egyetlen hadsereg sem önként, hanem jobb híján választja, orosz összeomlás híján kénytelen ezen a pályán mozogni, minél inkább kedvező veszteségarányokra törekedve. (Ezt nagyban segítik a mélységi csapások, amelyek lehetősége az első világháborúban legfeljebb még csak csírájában létezett.) A kevés területnyereséggel pedig közelebb kúszhat fontos orosz utánpótlási vonalakhoz, hogy minél egyszerűbb fegyverekkel veszélyeztethesse azok forgalmát, ne csak drága és kis számban rendelkezésre álló precíziós lövedékekkel.

Ez feladja a leckét a nyugati döntéshozók számára is, akik közül valószínűleg elég sokan remélték, hogy egy sikeres nyári ukrán offenzíva nyomán lezárulhat a háború. Ha nem akarják odadobni Ukrajnát az oroszoknak, akkor nincs más választásuk, mint hosszú távon fenntartani az ország gazdasági és katonai segítését.

Közben pedig számolniuk kell azzal, hogy ha nem történik valami váratlan dolog Oroszországban – például egy Prigozsinénál sikeresebb zendülés vagy puccs -, akkor ők sokáig bírhatják a felmorzsolást, hiszen a védekezéshez és korlátozott támadásokhoz szükséges hadianyagot, fegyverzetet részben le tudják gyártani, részben pedig beszerzik a még messze nem kiürült, Szovjetuniótól megörökölt raktárbázisokról.

Az emberutánpótlás biztosítása már nehezebb lehet, hiszen már most is munkaerőhiány van az orosz gazdaságban, egy újabb mozgósítási hullám pedig próbára tenné a rendszert a jövő évi elnökválasztás előtt. De ha fennmarad a stabilitás, ez is végrehajtható.

Mindez ugyanakkor nem zárja ki egy ukrán győzelem lehetőségét.

Hosszú, eredménytelen szenvedés és kisebb-nagyobb vereségek után egy látszólag harcképes hadsereg is összeomolhat. Pláne ha olyan vezetése van, amely még akkor is támadásba küldi, amikor erre már nem alkalmas. Ezt szintén láthattuk az első világháborúban, amikor 1917-ben egyaránt zendülések törtek ki a francia és az orosz hadseregben. Erre az előbbi azzal reagált, hogy leváltotta a sikertelen támadásokat erőltető főparancsnokot, Robert Nivelle-t, és elhalasztotta a nagyobb szabású offenzívát az amerikai csapatok megérkezése utánra. Az oroszok viszont a februári forradalom után is megpróbálkoztak egy nagy támadással, amely teljes kudarcba fulladt, és végső soron az orosz hadsereg széteséséhez vezetett.

Ilyesmi természetesen egyelőre nem fenyegeti az oroszokat, de egy olyan parancsnokuk van Valerij Geraszimov személyében, aki vezérkari főnökként nevét adta a kudarchoz vezető tavaly februári haditervhez, frissen kinevezett ukrajnai főparancsokként pedig egy olyan elsietett téli offenzívába hajszolta bele csapatait idén január-februárban, amely szinte semmilyen eredményt nem hozott. Ettől függetlenül Vlagyimir Putyin továbbra is ragaszkodik hozzá.

Ez alapvetően jó hír az ukránoknak, de a győzelemhez azért önmagában még kevés. Nem zárható ki, hogy az orosz-ukrán háború a hossza alapján is összemérhető lesz az első világháborúval.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZakatol a vérszivattyú, ki morzsol fel kit Ukrajnában?Az ukrán és nyugati remények szerint a mostani lassú és nagy veszteségekkel járó szakasz után jöhet az áttörés és a gyors előrenyomulás, de ezt az oroszok minden erejükkel igyekeznek megakadályozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElfojtották az orosz aknák az ukrán támadást, de van jó hír is számukraHónapok óta az volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy az ukránok képesek lesznek-e jobban megbirkózni az ellenséges aknamezőkkel, mint az oroszok. Egyelőre nem igazán.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHalad, megállt vagy el se indult igazán az ukrán támadás?A térképre nézve úgy tűnik, hogy eddig inkább az oroszok tervei szerint alakulnak az események, de nehéz felmérni a halmozódó veszteségek és a front mögötti csapások hatásait.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gyalogság hadsereg I. világháború lőszergyártás orosz-ukrán háború tüzérség Ukrajna veszteség Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

Ha ellenállás bontakozik ki az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, akkor a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok.

Hidi János Kovács Márton
2024. június 16. 05:42 Tech, Világ

Felgyorsítható a zöld átmenet, vagy bukni fogjuk a klímacélokat?

A jó trend már kialakult, de nincs elég beruházás ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímakonferencián kitűzött klímacélt. Miben lehet mégis bízni?

Mészáros R. Tamás
2024. június 13. 05:19 Világ

Elkezdődött a harc a kínai elektromos autók ellen, kétélű fegyverekkel

Az Európai Bizottság védővámokat vetett ki, noha korábban ezek más szektorokban nem jártak sikerrel. Alternatív eszközök viszont nem nagyon vannak az EU kezében.

Fontos

Stubnya Bence
2024. június 17. 05:45 Közélet

A gazdasági helyzet eddig Magyar Pétert segítette, 2026-ig viszont már inkább a Fideszt fogja

A gazdaság gyengélkedése rontotta a kormánypárt mostani eredményét, a Tisza párt eredményét pedig javíthatta. 2026-ig ez a hatás fokozatosan átfordul majd.

Gergely Péter
2024. június 15. 17:33 Pénz

Berobbant a csok plusz, megint nagyon fogynak a támogatott lakáshitelek

Háromszor annyi támogatott lakáshitelt vett fel a lakosság 2024 első négy hónapjában, mint egy éve, ami egyértelműen a csok plusz megjelenésének tulajdonítható.

Jandó Zoltán
2024. június 15. 13:33 Adat

Egy százalék a magyar Európa-bajnoki cím esélye, és ez nagy előrelépés

Anglia a legesélyesebb az Európa-bajnokság megnyerésére, a magyar válogatottnak 1 százalék esélyt adnak a fogadóirodák.