Hírlevél feliratkozás
Bogár Zsolt
2022. június 14. 15:03 Világ

Ki lehet-e zárni Oroszországot a nemzetközi közösségből?

Oroszország nélkül? – Új véleménycikk-sorozat a G7 Holnap-ban.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójának állása, valamint a harcok során elkövetett orosz háborús bűncselekmények ma azt valószínűsítik, hogy a háború rövid időn belül nem ér véget. A Nyugat soha nem látott gazdasági szankciókkal és a teljes elszigeteléssel próbálja Oroszországot visszavonulóra kényszeríteni. Míg Ukrajna célja nagyjából látható (az ország határainak visszaállítása), az orosz katonai célok közel sem ilyen egyértelműek.

Történelmi előzményeket figyelembe véve a sebezhető nyugati határok megvédéséről lehet itt szó valamilyen közbeékelt baráti vagy semleges államalakulat felállításával. Minimálcélként a Donbasz és a Krím megtartása az ottani földgázkészletek és a tengeri élelmiszerexport ellenőrzése céljából. Mindkettő kontrollja nyilvánvalóan Ukrajna számára is nagyon fontos. Nagy kihívás, hogy ezt a helyzetet miképp lehet megoldani. A diplomáciai jelzések mindenesetre most abba az irányba mutatnak, hogy hosszú érési periódusnak nézünk elébe, és

a világot oroszországi export és import nélkül kell működőképes állapotban tartani.

A G7 Holnap legutóbbi sorozatában Magyarország energiabiztonságáról volt szó. Amikor február elején elkezdtük, még „csak” az európai gázkrízis zajlott elszálló árakkal, mire a végére értünk, kitört Oroszország ukrajnai háborúja – de még szó se volt arról, hogy az agresszorral szembeni szankciók az orosz kőolajszállításokat érintenék. Ma már az sem tabu, sőt. A sorozat akkor azt járta körbe, hogy miképp garantálható Magyarország ellátásbiztonsága úgy, hogy közben 2050-re teljesítse az európai karbonsemlegességi célokat.

Akkor azzal zártunk, hogy „a sorozatot lehet úgy is olvasni, hogy lássuk, milyen fontos stratégiai szerepet tölt be az orosz kötődésű energia- és technológiaimport a hazai energiaellátásában, de közben el is merenghetünk azon, milyen lehetőségünk van ebből kilépni”. A háború, mondani sem kell, a hangsúlyokat alaposan átrendezte – párhuzamos infrastruktúrák létrehozására van szükség, merengésre pedig a legkevésbé sincs idő.

A G7 Holnap új témája, az „Oroszország nélkül?“ azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen hatásai lehetnek annak, ha a nyugati világ megpróbálja teljesen elszigetelni és kizárni Oroszországot a nemzetközi együttműködésekből, ellátási láncokból, nemzetközi közösségből. Egyáltalán lehet-e a világ legnagyobb, a szárazföldi területek 11 százalékát birtokló Oroszországot ily módon karanténba zárni, kiírható-e egy ekkora, részben európai ország a nemzetközi közösségből?

Milyen helyzetet teremt ez geopolitikailag, biztonságpolitikailag, gazdaságilag,

milyen hatással van azokra a kulcsterületekre, melyeken Oroszország és a térség, benne Magyarország kapcsolódása nagyon erős?

Ebben az energiagazdaság fontos, de nyilvánvalóan csak az egyik szelet.

Ahogy azt már megszokhatták az olvasók, a G7 Holnap-formátum nem hagyományos vitaoldal. A felkért szerzőket arra biztatjuk, hogy segítsenek kibontani a felvetett téma szempontjait. Résztémákhoz kérünk fel szerzőket, az egyes cikkek újabb és újabb megközelítésekkel gazdagítják a diskurzust, így a végére látható válik a kérdés komplexitása.

Oroszország nélkül? – Holnap kezdünk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Bogár Zsolt G7 Holnap orosz-ukrán háború Oroszország

Sz. Bíró Zoltán

A rend felborításával akar Putyin erősebbnek mutatkozni, de a király meztelen

2022. június 15. 18:10

Nem a pénzügyi korlátozások vagy a szénhidrogénexportot érintő szankciók fájhatnak leginkább Oroszországnak, hanem hogy technológiai területen várhatóan minden korábbinál jobban lemarad.

Világgazdasági korszakváltást hoz Oroszország háborúja

2022. június 17. 04:34

Tartós drágulás, blokkokra szakadó világgazdaság, háttérbe szoruló klímacélok – Putyin átrajzolja a világgazdaság fejlődési pályáját.

Kovács Krisztián
Pletser Tamás

Nem a gáznál a legfájdalmasabb a szakítás Oroszországgal

2022. június 20. 04:34

Véget ér a szabad energiakereskedelem korszaka, de az Oroszországgal való szakítást nehezíti, hogy akad a földgáznál nehezebben beszerezhető energiahordozó is.

Önellátásra rendezkedett be Oroszország mezőgazdasága

2022. június 22. 17:18

Az orosz mezőgazdaság „ütésálló”. Ha embargó sújtja, hamar reagál és a korábbinál is gyorsabban növekszik.

Raskó György
Pálinkás József

Inkább Oroszországnak fáj a tudományos együttműködések korlátozása

2022. június 29. 17:54

A Nyugatnak az orosz tudósok személyes hozzájárulása és néhány nyersanyag hiányozhat, Oroszországnak viszont a legmodernebb kutatási eszközök.

Oroszország háborút nyer, de húsz év nagyhatalmi ambícióit veszítheti el

2022. július 8. 17:13

Nem biztos, hogy az a lényeg, ha Oroszország győz ebben a háborúban, hanem hogy mit veszít el közben – írja Vigóczki Máté György, az MCC Geopolitikai Kutatóműhelyének Oroszország-kutatója.

Vigóczki Máté György

G7 Holnap

Lukács András
2023. augusztus 22. 17:01 Élet

A lényegről kellene beszélni akkor is, amikor a közlekedésről beszélünk

A létünket veszélyeztető klíma- és környezeti válsághoz való alkalmazkodáshoz a városi közlekedést is alapvetően át kell alakítani.

Bogár Zsolt
2023. augusztus 9. 16:23 Élet

Varázsolj kis cilinderből nagy nyulat!

Klímasemlegesség, e-mobilitás, kapacitásszegény infastruktúra - ezek a városi közlekedés problémái.

Vargha Márton
2023. július 25. 16:22 Élet

Klubtagságival lehessen közlekedni a városban!

A sofőr nélküli autók korában a város nyújtotta szolgáltatássá alakulhat a közlekedés, amelyért használatarányos klubtagsági díjat kell fizetni. Bár mindez távolinak tűnhet, ideje lenne rá felkészülni.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.