Amikor elindult G7 Holnap Energia-sorozata, nem hittük, hogy egy hónap múlva azt kell mérlegelni, mi igaz még a megjelent írásokból.

Mentségünkre legyen mondva, hogy néhány nappal az orosz invázió előtt is szürreálisnak tűnt, hogy Putyin megindítja a hadseregét Kijev ellen, és felrúg mindent, amit eddig Európa békéjéről, a kölcsönös függéseken és együttműködéseken nyugvó biztonságpolitikai rendjéről gondoltunk. Az elmúlt napok fényében

sok mindent kell újraértékelni, ami eddig alapvetésnek tűnt.

Így elő kell venni Európa ellátásbiztonságát megalapozó európai és nemzeti energiastratégiákat – és B-terveket kell mérlegelni.

Ez még akkor is így van, ha az eddig bejelentett gazdasági szankciók nem érintik az orosz kőolaj-, földgáz-, nukleáris fűtőanyag és szénszállításokat, valamint a technológiai importot, és a felek láthatólag húzzák-halasztják az ezzel kapcsolatos elhamarkodott döntéseket. A földgáz és az áram ára úgy is az egekben van, hogy közben a szállítás keletről folyamatos. A kockázati költségek olyan magasak lettek, hogy az alternatív csatornákon zajló orosz import, például a cseppfolyósított gáz (LNG) kivitel magától is elkezdett összeomlani. Ha a háború viszonylag gyorsan le nem zárul, Európának a következő években nagyon fog fájni, ahogy erről Pletser Tamás a G7-en is írt.

Az elmúlt 20 évben kétszer fordult elő, hogy Oroszország nem teljesítette energiaszállítási kötelezettségeit. Ekkor mindig nagy volt a fogadkozás, hogy Európa csökkenti orosz energiaimport-függőségét – ám főként alternatív útvonalak építéséről volt szó, hiszen Európa vezetékes földgázimportja máig 95 százalékban Oroszországból jön. A háború kitörése nyilvánvalóvá tehette, hogy a kontinens ellátásbiztonsága szempontjából mostantól nem lehet pusztán arra bazírozni, hogy

a gazdasági érdekek Oroszország számára is fontosabbak, mint a geopolitikai célok.

Ugyanakkor a realitások azt mutatják, hogy az orosz nyersanyagimportról hosszú távon sem lehet lemondani: Európának főként a szénhidrogén, Magyarországnak az előbbin kívül a nukleáris fűtőanyag- és technológiaimportja miatt is.

Energiastratégia mínusz oroszok?

A G7 Holnap Energia-sorozatában arra kerestük a választ, Magyarország hogyan tudja úgy alakítani az energiagazdaságát, hogy fenntartható módon 2050-re teljesítse az európai karbonsemlegességi célokat, de a zöld átmenet idején is folyamatos legyen az ország energiabiztonsága. Az érvényben lévő hosszútávú stratégiában a célok a 100 százalékban alacsony karbon vagy kabonsemleges energiamix elérésére vannak optimalizálva, nem pedig a 100 százalékban megújuló energia használatra, ami még így is nagy megterhelés Magyarországnak.

24 ezer milliárd forint, az éves GDP 4-5%-a, plusz Paks 2 megépítése.

Bagatell.

Ahogy Kaderják Péter írta, atomenergia és földgáz hasznosítása nélkül nemcsak a század középére tervezett európai dekarbonizáció nem tűnik reálisnak, hanem az ország ellátásbiztonsága is veszélybe kerülhet, hiszen a nukleáris és földgáz tüzelésű erőművek biztosítják azt a folyamatosan rendelkezésre álló zsinóráramot, amely az elektromos hálózathasználat ingadozásait is segít kiegyenlíteni. A megújuló energiatermelői kapacitások növeléséhez nagy léptékű energiatárolók szükségesek: ahhoz, hogy a gázos erőművekben ne földgázt, hanem a nyári energiatermelésből előállított és elraktározott zöld gázt lehessen elégetni, nagy kapacitású, technológiailag és üzletileg is fenntartható energiatárolási megoldások kellenek. Ilyenek nem nagyon látszódnak a horizonton.

Magyar Atom

A jelenleg is az áramellátás gerincét adó paksi atomerőmű 100 százalékig orosz nukleáris üzemanyagra támaszkodik, és akkor még nem beszéltünk az évszázad nagy projektjéről, az erőmű bővítéséről, amely az első blokkok életciklusából kiindulóan a század végéig szerepet játszana az ország energiaellátásában.  A két új, összesen 2000 MW teljesítményű blokk megépítése most a stratégia legbizonytalanabb pontja: a Paks 2 beruházást már eddig is sokan vitatták, a műszaki-technológiai, geológiai, pénzügyi-megtérülési és geopolitikai kockázatok közül az utóbbi csapott be most. Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa, a beruházás heves ellenzője szerint a legfőbb probléma, hogy

a kormány a Paks 2-vel mindent egy lapra tett fel,

és elmulasztotta elindítani vagy megkésve indította el azokat a fejlesztéseket (szélerőművek engedélyezése, naperőmű-fejlesztések késleltetése, villamoshálózatok határokon átnyúló összekapcsolása, energiahatékonyság erősítése, decentralizált energiahálózat kiépítése stb.), melyek Paks 2 meghiúsulása esetén is garantálnák a lakosság és az ipar ellátásbiztonságát.

Egyelőre a háború Paks 2-t még nem érte utol. A projekt keretei állnak: mind a Roszatom, mind a magyar kormány kitart, az európai szankciók pedig ezt a projektet még nem érintik. Az orosz hitelből történő finanszírozás de facto nem Magyarországon történik (Oroszországon belül számol el egymással a bank és a kivitelező), és még a Roszatomot sem tiltották ki Európából. De míg a kontinens nehezen tud meglenni orosz gáz nélkül, Pakson kívül orosz nukleáris technológiára épülő, futó beruházás nemigen van – a Paks 2-nek mintául szolgáló finnországi reaktorépítést (mintha csak a megfelelő alkalmat várták volna) a finn kormány a háború kitörésének másnapján felmondta.

A kereslet csökkentése kulcsfontosságú

Most a legbizonytalanabb lábakon az unortodox magyar rezsicsökkentés áll. A tartósan magas gáz- és olajárak a választások után legkésőbb az árpolitika újrakalibrálására kényszeríthetik az új kormányt. Hiába született meg a hosszú távú gázmegállapodás Oroszországgal, a piaci árak némi spéttel a szerződés keretein belül is érvényesülnek. A kormányfő mindenesetre már nem úgy fogalmaz, hogy amíg én vagyok a kormányfő, lesz rezsicsökkentés. Hanem úgy, hogy Paks 2 garantálja a rezsicsökkentést. Amiben az is el van rejtve, hogy

lehet, nem lesz Paks 2.

A magas energiaárak a másik oldalról hozzásegíthetnek ahhoz, hogy az energiahatékonysági intézkedések végre nagyobb hangsúlyt kapjanak a hazai energiastratégiában. Ahogy többek között Koritár Zsuzsanna az írásában utalt rá, Magyarországon ma a legnagyobb megtakarítási potenciál az épületek energiahatékonyságának fejlesztésében van. Míg egy átlagos európai otthon bő másfél évtized alatt alacsonyabb bázisról tovább csökkentette az energiafogyasztását, egy átlagos magyar egy magasabb bázisról tovább növelte. 2018-ban Magyarország energiaintenzitása 1,8-szerese volt az európai átlagnak.

Ha csak a lakóépületeket nézzük, évente legalább százezer épület mélyfelújítására lenne szükség  – a jelenleg zajló csokos felújítások többsége csak kis mértékben használja ki a megtakarítási potenciált. Márpedig a klímasemlegesség szempontjából kulcskérdés az energiakereslet csökkentése, amely a kormányzati kommunikációhoz képest nem azt jelenti, hogy az EU azt akarja, hogy az emberek ne használjanak annyi áramot vagy gázt, hanem, hogy ne kelljen annyi energiát elhasználni, mert például az épületek minősége ezt lehetővé teszi.

Optimális mix

Több cikk is felvetette, hogy Magyarország villamosenergia ellátásának diverzebbnek kellene lennie a következő 30 évben: míg a hatályos energiastratégia az atom- és az utóbbi években látványosan felfutó napenergiát emeli ki,

kevés teret ad a lokális, egyedi, decentralizált megoldásoknak,

legyen az fenntartható biomassza, geotermális-, víz vagy hidrogénalapú energiatermelési mód. Különösen a szélenergia, a biomassza és a biogáz potenciáljának a kiaknázását hiányolja Méhes Martina, aki szerint sokkal több k+f-programot kellene támogatnia ezen a területen az államnak.

Gyura Gábor írásában azt fejtegette, hogy a pénzügyi rendszer és az állami szabályozás milyen eszközökkel tud hozzájárulni az energiatakarékos, klímabarát beruházásokhoz, míg Bart István és Boros Tamás arról írtak, hogy mit lehet tenni a zöld átállás miatt hátrányba kerülő társadalmi csoportok megsegítésére – akár abban az esetben is, ha az egyelőre javaslat szinten létező Szociális Klímaalap forrásai mégsem állnak rendelkezésre, mert az államok megfúrják a finanszírozását. Ez Magyarország esetében

átlagosan évi 142 milliárd forint plusz forrást jelentene,

amit épületek energiahatékonyságának javítására és fenntartható közlekedés támogatására lehetne költeni.

A G7 Holnap Energia-sorozatát lehet úgy olvasni, hogy lássuk, milyen fontos stratégiai szerepet tölt be az orosz kötődésű energia- és technológiaimport a hazai energiaellátásában, de közben el is merenghetünk azon, milyen lehetőségünk van ebből kilépni.

A választ az olvasókra bízzuk. De már csak ezért is érdemes egyben újraolvasni a cikkeket.