Magyarországon a földgáz a legfontosabb energiaforrás: az ország teljes energiafogyasztásában 34 százalék a részaránya. A magyar földgázfogyasztás 2005-ben volt a csúcson közel 15 milliárd köbméterrel, ezt követően – a drasztikus áremelkedés miatt – a fogyasztás jelentősen visszaesett, a legalacsonyabb, 8 milliárd köbméteres értéket 2014-ben tapasztaltuk. Azóta a magyar gázfogyasztás 10 milliárd köbméter körül stabilizálódott.

A földgáz legnagyobb fogyasztója a lakossági és a szolgáltató szektor, ezt követi a villamosenergia- és hőtermelés, majd az ipari szektorok fűtési és alapanyagcélú földgázfelhasználása következik. A földgázt – amellett, hogy ipari hőként hasznosítják az üzemekben – sok esetben vegyipari alapanyagként is használják a műtrágyagyártásban.

A földgáz ára a lakossági szektorban a rezsicsökkentések következtében gyakorlatilag 2013 óta nem változott, amiről az erős politikai kommunikációnak köszönhetően minden fogyasztó tudomást szerezhetett. Mára mindenkibe beégett, hogy

a gáz olcsó, és ezt a politika mindenáron biztosítja a lakosság részére.

Kétségtelen tény, hogy a magyarok elégedettsége a villany- és gázszolgáltatással az utolsó helyről az első- illetve második helyre ugrott 2013 és 2017 között az Eurobarométer felmérése szerint. A legutóbbi felmérés is azt mutatta, hogy a magyar válaszadók 91 százaléka nagyon elégedett a gázszolgáltatójával, ami a „jobban élek, mint tegnap” érzésével párosulva politikai tőkévé kovácsolódott.

Ezt azért fontos rögzíteni, mert ha a dekarbonizációs cél érdekében a lakossági gázfogyasztást is mérsékelni kell, akkor csakis olyan alternatíva kínálható fel a fogyasztóknak, amely a „jobban élek, mint tegnap” érzését nem sérti.

Hogyan lehet ezt elérni, illetve mely tényezők segítik és melyek gátolják a lakossági szektor dekarbonizációját?

Lássuk be, a gáz mégiscsak fosszilis

A  klímavédelem legelszántabb harcosai nem tudják megbocsátani a földgáznak, hogy fosszilis energiahordozó. Még akkor sem, ha kevésbé környezetszennyező, mint a szén, és célszerű lenne legalább addig engedélyezni, amíg a megújulók és a tárolási technológiák nem képesek az ellátásbiztonságot szavatolni. Magyarország nem állt be Dánia, Hollandia és Svédország mellé: ezek az országok nyílt levélben tiltakoztak az ellen, hogy az EU támogatási rendszere megújuló energiaforrásként tekintsen a gázra. Nálunk a Mátrai Erőmű lignites blokkjának részben gázturbinával való kiváltása ellen senki sem emelte fel a hangját, belátva, hogy ez meglehetősen észszerű döntés, ráadásul egy gázturbinás erőmű 2050-ig akár meg is térülhet.

Amikor a gáz szennyező mivoltáról beszélünk, meg kell említeni, hogy a legszegényebb rétegek által elégetett rossz minőségű lignitnél, vizes fánál és más, egyéb eredetű hulladék eltüzelésénél biztosan jobban jár a fogyasztó a gázzal. Azt ugyanakkor nemigen feltételezhetjük, hogy akik ma ezeket a szennyező anyagokat égetik, képesek önerőből átállni a gázra. Ha támogatni kell őket, akkor

hosszú távon inkább a megújulókra érdemes az államnak koncentrálnia,

ha nem akarja a rezsicsökkentésen keresztül beláthatatlan ideig és költséggel fenntartani a támogatási rendszert.

Természetesen nem szabad elfeledkeznünk a megújuló és szintetikus gázokról és a zöld hidrogénről, ezek azonban ma még meglehetősen magas áron termelhetőek, és ha lesz is majd zöld hidrogéntermelés Magyarországon (amit szintén a támogatott elektrolizálók termelnek majd meg), ennek mennyisége ideális esetben legfeljebb az ipari fogyasztók igényeinek kiszolgálásához lesz elegendő. Az pedig nem kérdés, hogy zöld hidrogént előbb kapjanak az ipari fogyasztók, mint a háztartások, mert bizonyos szegmensekben (például az acél- és cementiparban) nincs is más alternatívája a gáznak.

A gázcsapokon az orosz medve ül

Magyarországon nem múlt el nyom nélkül, amikor Oroszország elzárta az Európa felé irányuló gázcsapot. Már 2006-ban is szokatlan volt az az összparlamenti egyetértés, amellyel a pártok megszavazták a hazai stratégiai gáztározó kialakítását, érzékenyen reagálva egy kisebb szállításkorlátozásra. Ennek eredményeképp Szőregen megépült egy 1,9 milliárd köbméteres gáztározó, amiből nagyjából 1,2 milliárd köbméter stratégiai gázt (időnként kicsit kevesebbet, de ez egy másik cikk témája lehetne) dedikáltan azért készletezünk, hogy a lakosság ellátásbiztonságát szavatolja. A tárolót úgy méretezték, hogy biztosítsa az akkori téli lakossági fogyasztást 20 napon át. Bár a szőregi tároló nem készült el 2009-re, amikor az oroszok tényleg elzárták az Ukrajnán átmenő gázvezetéket, de úgy tűnt, hogy ez a méret elegendő lesz, mert a hasonló válságok jellemzően hamar meg szoktak oldódni. Az orosz partner imidzse ekkortájt kezdett Nyugaton megkopni, majd 2014-ben a Krím annektálásakor végzetesen megromlott. A mostani gázválság idején pedig

az EU immár a legmagasabb politikai szinten vizsgálja az orosz gáz teljes kiváltásának lehetőségét.

Ez persze máról holnapra lehetetlen vállalkozás, és ezt a felismerést az oroszok sem hezitálnak pénzre váltani. A Gazprom rekordprofitra tett szert 2021-ben, és ha a mostani tendencia folytatódik, akkor 2022-ben határ a csillagos ég. Az európai vezetők sorra zarándokolnak Moszkvába, hogy Putyin elnök felszólításának eleget téve, újabb mennyiségeket kössenek le hosszú távra (lásd Erdogant, Draghit, Orbánt).

A magyar infrastruktúra kiváló

Nem függetlenül attól, hogy a magyar fogyasztás egyre növekvő hányadát (ma már 80 százalékát) importból kell fedezni, és ez a gáz Oroszországból érkezik, Magyarországon az elmúlt két évtized földgázpiaci célja a minél nagyobb forrás- és útvonal-diverzifikáció biztosítása volt. A fejlesztéseknek köszönhetően a magyar gázszállító-hálózat ma már (Szlovénia kivételével) minden szomszédunk felől képes fogadni földgázt. Az elmúlt években a tranzit szerepe is megugrott, és a magyar rendszer a hazai fogyasztással megegyező mennyiségű gázt szállított. 2021-ben két dolog drasztikusan megváltoztatta a helyzetet. Az egyik, hogy az oroszok elkészültek a déli útvonallal: a Török Áramlat nevű vezetékrendszeren Törökország, Görögország, Bulgária, Románia és a balkáni országok délről való ellátása lehetővé tette Ukrajna elkerülését. Ma már jórészt a török-bolgár-szerb útvonalon érkezik Magyarországra is a gáz, emiatt a tranzitszereptől is elbúcsúzhattunk. A másik probléma jelenleg az, hogy globálisan szűkös a kínálat,

és a térségünkben még mindig nincs az orosz gáznak alternatívája.

Kétmilliárd köbméternyi új forrást egyedül a horvát LNG-terminál hozott, a román és bolgár gázkitermelési tervek nem valósultak meg.

Az energiahatékonyságot a magas gázár ösztönözné a legjobban – már ha érzékeli a fogyasztó

A függőség tehát továbbra is fennáll, és a mostani magas gázárak mellett a Gazprom tesztelhette is, hogy képes-e a kínálat visszafogásával az európai árakat tovább növelni. Erre egyértelmű igen a válasz. 2021 decemberében megtörtént, ami eddig soha: az európai spot árak rövid időre, de meghaladták az ázsiaiakat. A rekord magas árak a lakosságon kívüli szegmensben mára elérték a legtöbb fogyasztót, és a fix áras szerződések is csak a lejáratukig nyújtanak menedéket. Ebben a környezetben rövid távon

a fogyasztás korlátozása az egyetlen lehetőség.

Az ipari szektorban ennek már látjuk is a nyomait. Középtávon a jó válasz az ipari energiahatékonyságba történő beruházás, míg hosszú távon a gáz dekarbonizálása. Pilot projektekkel elkezdődött a gáz kiváltása megújuló energia felhasználásával gyártott zöld hidrogénnel. Ebben a magyar vállalatok óvatosabbak, de már látni egy-két fecskét: a Nitrogénművek például megújuló energiával állítaná elő a műtrágyagyártáshoz szükséges ammóniát. Ennek ellenére az ipari gázfogyasztás drasztikus csökkenésére nem számítunk.

A villamosenergia-termelés esetében összetett a kérdés. A gázos erőművek szükségességéről szakpolitikai szinten konszenzus van, de a tervezett erőművek nem épültek meg az utóbbi tíz évben. A megtermelt villamos energiát a magyar földgáztüzelésű erőművek a rendszeregyensúly fenntartása miatt is termelik, a jövőben a megújuló energiák elterjedésével felértékelődhet ez a szerepük. A REKK modellezése szerint regionális szinten is van jövője annak, hogy magyar gázos erőművek részt vegyenek a leszabályozásban. Ez a szegmens biztosíthatja a beruházás megtérülését, ugyanakkor a jelenlegihez képest nem jelent országos szinten drasztikus gázfogyasztás-növekedést.

Mit mond a stratégia?

Magyarország nemzeti energiastratégiája konkrét célokat fogalmaz meg a magyar gázfogyasztás jövőjéről: a lakossági földgázfelhasználást energiahatékonysági projektekkel évi kétmilliárd köbméterrel szeretnék mérsékelni, a távfűtésben biomasszát és egyéb megújuló megoldásokat alkalmazni, a hazai gázkitermelés ösztönzésével pedig az importarányt csökkenteni 80-ról 70 százalékra. Ezek eredőjeként becsüli a stratégia a magyar földgázfogyasztást évi 8 milliárd köbméterre 2030-ban. Az erőművi és ipari szektorok fogyasztáscsökkentésével nem számol a stratégia.

A jól kiépített földgázszállítói és tárolói infrastruktúra az elmúlt években rugalmasan reagált a piac és a szállítási útvonalak változásaira. A következő feladat, hogy

alkalmassá tegyék megújuló gázok és hidrogén szállítására.

Ilyen irányú projektek már léteznek Magyarországon, de összevetve a nyugat-európai országok ambícióival ez még inkább kiváró álláspontnak tűnik.

Mit lehet tenni a lakossági felhasználással?

A magyar stratégiai anyagokban célként jelent meg a lakossági gázkereslet csökkentése. Nincs könnyű dolga a szakpolitikának, hiszen piaci ösztönzőket nem tud igénybe venni a rezsicsökkentés fenntartása mellett. Maradnak tehát az egyéb eszközök.

A tavaly januárban elindult energiahatékonysági kötelezettségi rendszer a szolgáltatókra hárítja a feladatot, hogy egyre nagyobb mértékben takarítsanak meg energiát. Ezt érthető módon ott kezdik, ahol a legegyszerűbb – és ez nem a lakossági szegmens. Megindultak ugyanakkor a nagyszabású lakossági pályázati programok: ezekben sok lenne a megtakarítási potenciál, ha sikerülne célzottan és okosan megvalósítani őket.

A támogatások mellett nagy szükség lenne határozott és kiszámítható tervekre a szabályozásban is. Egyre több EU-s ország alkalmazza a gázhálózatra történő új csatlakozások tilalmát, ami gyakorlatilag kizárja az új építésű házakat a gázpiacról. Felmerült a gázkazánok értékesítésének előre meghirdetett tilalma. Ez hasonló lehetne ahhoz, ahogyan a nyílt égésterű gázkazánok forgalmazása is megszűnt Magyarországon. De ilyen drasztikus döntés még nem született.

Összességében a magyar gázpiac komoly kihívásokkal néz szembe. A kormányzatnak rövid- és középtávon

az elszabadult gázárakkal és emiatt fenntarthatatlanná vált rezsicsökkentéssel kell szembenéznie.

A Portfólió által számszerűsített „rezsiszámla” az MVM folyamatos tőkeinjekcióját igényelné, ezért a kormányzatnak mérlegelnie kell, hogy milyen eszközökkel tudja a leghatásosabban csökkenteni a lakossági gázkeresletet. Az iparág szereplőinek nincs lehetősége elmenekülni az európai dekarbonizációs kötelezettségek elől, és az itthoni energiahatékonysági kötelezettségi rendszer is növekvő terheket ró rájuk. A nagy károsanyag-kibocsátó szektorok pedig a szén-dioxid-kvótákon keresztül szembesülnek a technológiaváltás nyomásával.

Az infrastruktúra üzemeltetői sincsenek könnyű helyzetben, hiszen mind a tárolók, mind a csővezetékek elsősorban földgázszállításra- és tárolására épültek. A csökkenő kereslet miatt fel kell készíteni az infrastruktúrát arra, hogy a dekarbonizált energiaszektor részeként is működni tudjon, amihez legalább van szakembergárda. Ahol viszont komoly humánerőforrás-gondokat látunk, az elsősorban az építőipari kivitelezői és tervezői szakma: az épületszektor dekarbonizációjához sok szakember hiányzik.

A G7 Holnap Energia sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.