Hírlevél feliratkozás
Sz. Bíró Zoltán
63 éves, történész, Oroszország-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének munkatársa. Fő kutatási területei: Oroszország története a XIX. század második felében, a késői szovjet történelem és Oroszország politikai és gazdasági transzformációja 1991-től napjainkig.
Legutolsó könyvei: Az elmaradt alkotmányozás. Oroszország a XIX. század második felében, Bp. Osiris, 2017.; Putyin Oroszországa, Bp. Noran, 2019.

A rend felborításával akar Putyin erősebbnek mutatkozni, de a király meztelen

2022. június 15. 18:10

Egyelőre nehéz megítélni, hogy az immár negyedik hónapja tartó ukrajnai háború milyen következményekkel jár, és az hogyan érinti majd Oroszországot. Nem látszik a háború vége, és még az sem, hogy a szemben álló felek milyen feltételek mellett lennének hajlandók fegyverszüneti megállapodást kötni. Az ugyan tudható, hogy az ukránok jelenleg mit tekintenek egy majdani megállapodás alapfeltételének, de hogy az oroszok mikor és milyen feltételek mellett hagynának fel a háborúval, az továbbra sem világos.

Ennek pedig az az oka, hogy míg az ukránok következetesen kitartanak amellett, hogy addig harcolnak, amíg nem szerzik vissza a február 24-e után elvesztett területeiket, addig az oroszok folyamatosan változtatják háborús céljaikat. Kezdetben Ukrajna „demilitarizálása” és „nácitalanítása” volt a meghirdetett cél, ám mára az utóbbi szinte teljesen eltűnt Moszkva szóhasználatából, helyét a tengermellék megszállt területeinek – Herszon- és Zaporozsje megye – Oroszországgal való egyesítése vette át. De ez is változhat, ahogy eddig is nem egyszer láthattuk.

Miután nem tudjuk, hogy mikor és milyen feltételek mellett zárul le a háború, annak következményei is nehezen felmérhetőek. Most épp úgy tűnik, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei sem egységesek abban, hogy miként kellene a háborúnak véget vetni. A németek, a franciák és az olaszok számos jelből ítélve azt tartanák jónak, ha a háború – akár még azon az áron is, hogy Kijev lemond bizonyos területekről – minél gyorsabban befejeződne. Emellett ugyan számos érv hozható fel, de egyben azzal a kockázattal is jár, hogy

egy olyan újabb átmeneti megállapodás születik, ami továbbra sem garantálja Ukrajna biztonságát.

Lehet, hogy ideiglenesen elhallgatnának a fegyverek, de Moszkva bármikor gondolhatna egyet, és újabb ukrán területeket próbálna megszerezni.

Érvek a „stratégiai vereség” mellett

Nem véletlen, hogy a gyorsan megkötött tűzszüneti megállapodással szemben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, a balti államok és Ukrajna úgy gondolja, hogy az nem elég, mert nem ad valódi biztosítékot a háború tényleges és hosszú távon érvényes befejezésére. Szerintük stratégiai vereséget kell mérni Oroszországra, mert csak ez lehet garancia arra, hogy Moszkva ne gondolhassa meg magát. Oroszország a Szovjetunió felbomlását követően öt nemzetközi megállapodásban vállalta, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi épségét, határai sérthetetlenségét és szuverenitását, de ezeken már 2014-ben, a Krím annektálásával átgázolt. Most egy hatodik megállapodást vajon miért tartana be? Mi lenne erre a garancia?

Valódi garanciát csak az adhat, válaszolják erre a „stratégiai vereséget” forszírozó országok, ha megfosztják Oroszországot attól a képességétől, hogy ismét hasonló kalandra szánja el magát. E gyakorlati megfontoláson túl azonban van egy elvi jelentőségű érv is, ami emellett szól. Ha Ukrajna egy fegyverszüneti megállapodás keretében belemenne annak tudomásulvételébe, hogy újabb területeket veszít el,

azzal az agresszort jutalmaznánk.

És ez egyben azt is jelentené, hogy az erősebb jogán bármikor bárkitől el lehet venni területeket, és ha ez megtörtént, az ellen már nem lehet semmit tenni. Vagyis ezentúl egyetlen megállapodás betartásában se lehetne biztos senki, kivéve a nagy és erős hatalmakat.

Hogy a két álláspont közül végül melyik kerekedik felül, egyelőre nem tudható. Sok függ majd attól, hogy miképp alakulnak a harctéri események. És persze attól is, hogy az Oroszországot sújtó szankciók milyen hatást váltanak ki. Ma még nem tudni, hogy a szankciók és a harctéri fejlemények beláttatják-e majd a Kremllel, hogy a háború költségei sokkal nagyobbak, mint az erővel elfoglalt területekből származó nyereség. Ma még az is kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán ilyen pillanat, vagy Oroszország „előre megy, nem hátra…”, és képtelen lesz vereségét belátni. Például azért, mert a világ stratégiai nukleáris fegyvereinek 45 százaléka még mindig nála van, és egy esetleges vesztes helyzetben nagy a kísértés azok használatára.

Oroszországot nem lehet csak úgy összeroppantani

A büntetőintézkedések ugyan komoly gazdasági következményekkel járnak, de ezek ne tévesszenek meg senkit, Oroszországnál jóval kisebb gazdaságokat sem tudtak összeroppantani. Az orosz gazdaság nominális értéken számolva a világ 11. gazdasága, míg vásárlóerő-paritáson a 6., vagyis elég nagy ahhoz, hogy túléljen szinte bármilyen szankciós politikát. Ez már csak azért is valószínű, mert nehéz lesz egy olyan országot a külvilágtól elzárni, amelyik a világ kőolajfogyasztásának 8 százalékát, míg a kőolaj világkereskedelmének 17 százalékát biztosítja. Ugyanezek az adatok a földgáz esetében 6 és 20 százalék, míg a kőszén esetében 3,5 és 17 százalék. Ráadásul arra még soha nem volt példa, hogy a világ egy része egyidőben próbálja bojkott alá vonni egy ország teljes szénhidrogén-exportját.

Az Európai Unió napokban elrendelt kőolajembargója, amint hatályba lép, kétségtelenül jelentős veszteségeket fog Oroszországnak okozni,

de távolról sem olyan súlyosakat, amit ne tudna túlélni.

A Bloomberg számításai szerint ez évi 22 milliárd dollár kiesését jelenti majd, míg a tekintélyes elemző cég, a Rystad Energy azzal számol, hogy Moszkva – az átmeneti mentességet nyert országok embargóhoz történő csatlakozása után – évi 54 milliárd dollártól esik el. Ehhez közeli veszteséget valószínűsít az Energy Aspects is. Ők 60 milliárd dollárra becsülik a várható éves orosz bevételkiesést. Valószínűleg ez így is lehet, bár az felettébb elgondolkodtató, hogy milyen nagy a szórása a becsült veszteségeknek. Még ha el is fogadjuk, hogy Oroszország éves vesztesége 60 milliárd dollár lesz, az aligha rendíti meg, mert tavaly a kőolajból és származékaiból származó bevétele ennek épp a háromszorosa volt.

Persze nem függ minden a szénhidrogénexporttól. Az orosz gazdaságot más büntető intézkedések is sújtják, ráadásul most – ellentétben 2014-gyel – nemcsak államok szankcionálják Moszkvát, hanem cégek is: sorra hagyják ott Oroszországot. És akkor még nem beszéltünk arról a hatásról, amit a fejlett technológiáktól való elzártság jelent majd. Nyilván nem lehet egyetlen országot sem a külvilágtól hermetikusan elzárni, kiváltképp nem lehet egy olyan nagyot, mint amilyen Oroszország, ám életét alaposan meg lehet nehezíteni. Ha majd csak magas felárral, csempészve jutnak be chipek és félvezetők az országba, akkor majd nagyon is érezni fogja a gazdaság, hogy mit is jelent az elszigetelődés. Oroszország már az év második felében a hiányzó alkatrészek miatt komoly gazdasági problémákkal lesz kénytelen szembenézni, és az a még a háború korai szakaszában közreadott orosz jegybanki prognózis, mely szerint az orosz gazdaság idén 8 százalékkal esik vissza, alighanem

felülvizsgálatra szorul.

Ez lesz a Krím annektálása óta az orosz gazdaság negyedik recesszióval záruló éve. Az is valószínűnek tűnik, hogy a kilencvenes évek óta ez lesz az első olyan év, amikor a visszaesés két számjegyű lesz.

Oroszország történelmi tapasztalata a karantén

Az ország elszigetelődése nem példátlan az orosz és a szovjet történelemben. Elég felidézni a krími háborút (1853-1856) és az akkor elszenvedett vereség következményeit. Ez annál is inkább fájdalmas volt, mert kevesebb mint fél évszázaddal azután következett be, hogy Oroszország a Bécsi Kongresszus döntései nyomán először érezhette magát európai illetékességű – vagyis nem csupán regionális – nagyhatalomnak. Ám a krími háborút lezáró párizsi békében olyan komoly korlátozások sújtották, amik átmenetileg megingatták addigi európai státuszát.  Így – többek között – tizenöt évre megfosztották attól a jogától, hogy a Fekete-tengeren hadiflottát tartson, és erősen meggyengítették balkáni befolyását. A meggondolatlanul elindított háború súlyos pénzügyi következményekkel is járt. A birodalom a költségvetési hiányt csak 1870-re tudta kinőni. A rubel konvertibilitása pedig csak 1897-re állt helyre. Végső soron alighanem a háború következtében előálló pénzügyi nehézségek kényszerítették az uralkodót arra, hogy 1867-ben eladja Alaszkát 7,2 millió dollárért az amerikaiaknak.

De a háború kudarca nem csak negatív következményekkel járt. A vereség nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy

átfogó és mély reformok nélkül Oroszország képtelen lesz megtartani nagyhatalmi státuszát.

E felismerés jegyében indította el II. Sándor azt a reformfolyamatot, ami a birodalmat számos fontos alrendszerében átalakította. A „nagy reformok” részeként szabadították fel a jobbágyokat, hozták létre a korlátozott jogkörű önkormányzatokat, a zemsztvókat, alakították át alapjaiban az igazságszolgáltatást, és vezették be az általános hadkötelezettséget. Ezek a kényszer szülte reformok, minden ellentmondásosságuk ellenére, „versenyben tartották” Oroszországot. Olyannyira, hogy a XIX. század utolsó évtizedeire az Orosz Birodalom visszanyerte korábbi nemzetközi súlyát és jelentőségét.

Ez azonban nem tartott sokáig. A bolsevikok hatalomra kerülésével Oroszország – Alfred Weber kifejezésével élve – „visszaázsiasodott”, ami a XX. század elején nemcsak az Európától való elszigetelődést jelentette, de az ország hanyatlását is. Ám ez az elszigeteltség sem tartott hosszú ideig. Az éveken át bizalmatlanul kezelt szovjet hatalom már 1922-ben elkezdte a nyugati hatalmakkal a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Moszkva elsőként Németországgal állította azt helyre, majd 1924 elején Nagy-Britanniával és Olaszországgal, ősszel pedig Franciaországgal. A következő év elején Japán folytatta a sort. 1933 őszén pedig már az Egyesült Államok sem látta akadályát annak, hogy elismerje a Szovjetuniót. Egy évvel később a bolsevikok vezette országot – harminckilenc támogató és három elutasító (Hollandia, Svájc és Portugália) szavazat mellett – felvették a Népszövetségbe.

1935 júliusában az Egyesült Államok már átfogó kereskedelmi megállapodást is aláírt Moszkvával, aminek eredményeképpen az amerikaiak részesedése a szovjet importból négy év alatt 7,7 százalékról 28,5 százalékra nőtt. A II. világháború idején az Egyesült Államok a kölcsönbérleti szerződés keretében 11 milliárd dollár értékben szállított fegyvereket, teherautókat, repülőket és élelmiszert a németek ellen harcoló Szovjetuniónak.

Az exportellenőrzés már a hidegháborúban is megvolt

A hidegháború évei megint új helyzetet teremtettek. De párhuzamosan azzal, hogy a hatvanas évek végére stratégiai paritás jött létre a korszak két szuperhatalma között, elkezdődtek a stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozó tárgyalások, amik viszonylag gyorsan meg is hozták eredményüket. Ennek ellenére évtizedeken át működött az a még 1949-ben felállított párizsi központú koordinációs központ, amely a Szovjetunióba és a többi szocialista országba irányuló exportot ellenőrizte. Az 1994-ig fennálló iroda évtizedeken át próbálta elzárni Moszkvát a fejlett technológiáktól és a kettős rendeltetésű termékektől.

A Nyugat most éppúgy megpróbálja Oroszországot elzárni a fejlett technológiák világától, ahogy ezt korábban is tette. Ezúttal azonban olyan szolgáltatásoktól is elzárja, amikhez az elmúlt évtizedekben Oroszországban is sokan hozzászokhattak, és eltűnésük most számos kényelmetlenséggel jár. Ebből azonban nem az következik, hogy Putyin rendszerének különösebben félnie kellene. Az orosz társadalom jelentős része ugyanis számos dologból, amitől most Oroszországot megfosztják, soha nem részesült, úgyhogy emiatt nem lesz elégedetlen.

Nem ez okoz majd gondot a rezsimnek, hanem az, hogy

technológiai területen minden korábbinál jobban lemarad.

És ami még ennél is súlyosabb következményekkel jár, hogy Putyin nem II. Sándor, aki a vesztes krími háború után felismerte, átfogó és mély reformokra van szükség, ha az ország nagyhatalom akar maradni. Putyin másképp látja. Ő a nemzetközi rend felborításával, a destrukcióval akar a valóságosnál nagyobbnak és erősebbnek mutatkozni. Csakhogy a király meztelen…

A G7 Holnap Oroszország nélkül? sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.

G7 Holnap

Vágó Erika
2022. június 27. 18:03 Élet, Világ

Egyik legjobban fizető piacát veszítette el a magyar turizmus a háború miatt

Ha az orosz piac hosszabb időre elveszik, a bevétel mellett nagyon sok szakértelem és képzett munkaerő is eltűnhet idehaza az ágazatból.

Kalotay Kálmán
2022. június 24. 16:18 Vállalat, Világ

Túlélik-e a háborút a magyar cégek Oroszországban?

A kölcsönös közvetlen beruházások aránya alacsony, a gazdasági szankciók azonban egyes cégeknek igencsak fájhatnak.

Raskó György
2022. június 22. 17:18 Világ

Önellátásra rendezkedett be Oroszország mezőgazdasága

Az orosz mezőgazdaság „ütésálló”. Ha embargó sújtja, hamar reagál és a korábbinál is gyorsabban növekszik.

Fontos

Bucsky Péter
2022. június 29. 04:34 Világ

Nem az ukránokon múlik, de kilátástalan, hogy nyugat felé elszállítsák az összes gabonájukat

Hiába van elég vasúti kocsijuk, ha az uniós országokban hiányzik a kapacitás a sok millió tonnányi gabona fogadására, kezelésére és továbbítására.

Jandó Zoltán
2022. június 28. 15:07 Közélet, Vállalat

Újra jön Magyarországra az orosz gáz déli irányból

Egyelőre úgy tűnik, hogy alaptalanok voltak azok a félelmek, miszerint az oroszok ezen a vezetéken sem indítják újra a szállításokat a korábbi mennyiségben.

Török Zoltán
2022. június 28. 13:09 Pénz

Nem várható erősebb forint, és ez tovább fűti az inflációt

Sokkal rosszabbul teljesít idén a forint, mint a cseh korona és a lengyel złoty, az ezt okozó tényezőkben pedig egyelőre nem várható pozitív fordulat.