Az utóbbi évek egyik leggyakrabban hangoztatott nyugati gazdaságpolitikai vágya az ipari termelés visszacsalogatása Ázsiából. Donald Trump hatalomra jutása és a brexit megszavazása után népszerű (bár vitatott) narratíva lett, hogy az ipari munkahelyek elvesztése fontos szerepet játszott a nyugati társadalmi és vagyoni különbségek mélyülésében, a politikai szélsőségek erősödésében.

A koronavírus-járvány alatt pedig egy újabb érv merült fel a termelés hazaköltöztetése mellett. A logisztikai káosz, az ellátási láncok fennakadásai miatt sokan arról kezdtek beszélni, pusztán stratégiai szempontból sem engedhető meg, hogy Európa teljes mértékben a távoli ázsiai gyárakra hagyatkozzon egyes alapvető termékekből.

Bár ezek a várakozások makroszinten nem teljesültek, egyes hírek szerint a textiliparban megindult a termelés közelebb vándorlása Európához. Ez a termeléskiszervezés számlájára írt nyugati társadalmi gondokat nem fogja megoldani, mivel a textilipar nem a jó béreiről híres; és jelen esetben is nagyrészt az Európai Unió szomszédságában lévő, alacsonyabb bérszínvonalú helyeken, főként Törökországban és Észak-Afrikában bővül a gyártás. Ugyanakkor az ellátási és logisztikai problémákon nagyot segíthet a szakzsargonban near-shoring néven emlegetett folyamat. 

A Benetton olasz divatipari cég – amely a ruháit nagyrészt Ázsiában gyártatja és Európában értékesíti – például úgy tervezi, hogy 2022 végéig megfelezi ázsiai termelését, és ezzel párhuzamosan növeli a szerbiai, horvátországi, törökországi, tunéziai és egyiptomi megrendeléseit. Bangladesi, vietnámi, kínai és indiai termelésüket eddig tíz százalékkal csökkentették a járvány kitörése óta. 

Ez egy stratégiai döntés, hogy nagyobb irányítással bírjunk a gyártási folyamat és a szállítási költségek felett

– mondta Massimo Renon, a cég vezetője a Reutersnek. 

A textilipar átrendeződésének egyik mozgatórugója a konténerhajózás válsága. A konténerellátás felborulása és a kikötői fennakadások miatt jelentősen nőttek a tengeri szállítási árak, amelyek az olcsóbb termékek esetében különösen jelentős fajlagos költségnövekedést okoznak.

Egy konténer, amely korábban 1200-1500 dollárba került, ma 10-15 ezer dollárba kerül, és még a szállítási időt sem tudják biztosítani

– panaszkodott Renon a Reutersnek. 

A másik faktor a bizonytalanság és a lassúság. Míg normál esetben a megrendeléstől a termék leszállításáig négy-öt hónap telik el, manapság ez hét-nyolc hónapra nőtt. Ezzel szemben a Földközi-tenger térségében két-két és fél hónapra csökkenthető az átfutási idő; Szerbia vagy Horvátország esetében pedig négy-öt hétre. Ezeket az előnyöket a Benetton szerint még az alacsony vietnámi és bangladesi munkaerőköltségek sem ellensúlyozzák. 

Eltérő stratégiák

A céges stratégiák azonban a textiliparban is szerteágazóak. Az olcsóbb szegmensekben dolgozó Gap inkább a jóval drágább légi úton akarja megkerülni a tengeri szállítás logisztikai problémáit a karácsonyi szezonra, dacára annak, hogy az még a mai árakon is öt-nyolcszor drágábban jön ki a tengeri útnál.

A Gapnél és Benetonnál magasabb árszínvonalon értékesítő Hugo Boss szintén közelebb akarja hozni a gyártást az európai piacokhoz. A cég vezérigazgatója, Daniel Grieder szeptemberben arról beszélt a német Manager Magazinban, hogy ezzel gyorsabban tudnak reagálni a trendekre, és rugalmasabban tudják kezelni a logisztikai gondokat. 

A Zara mögött álló Inditex termelése pedig már jelenleg is nagyrészt Európában és a közvetlen szomszédságában koncentrálódik: 2020-ban a cég ruháinak 53 százalékát Spanyolországban, Portugáliában, Marokkóban és Törökországban gyártották.

A textilipar vándorlása nem kizárólag a koronavírus-járvánnyal van összefüggésben. Az Inditex üzleti modelljének például alapvető eleme a rövid termékciklus és az új kollekciók folyamatos megjelentetése. Ebben a fast fashion modellben a féléves átfutási idő nem megengedhető.

Egy kapcsolódó jelenség, hogy újabban az árnál kezd fontosabbá válni a minőség a nyugati vásárlóknak.

A legalacsonyabb árakat célzó verseny kezd másodlagossá válni a ruházati cégek számára. A vásárlók nagyobb figyelmet fordítanak a minőségre, és azt akarják, hogy a ruháik hosszabb ideig tartsanak

– mondta a Benetton vezérigazgatója.

A minőségi szempontok már korábban és más szektorokban is jellemzőek voltak, egy 2016-os tanulmány szerint például a termelés Amerikába való visszaköltöztetésének leggyakoribb motivációja a minőség javítása volt. A textilipari trendfordulóhoz pedig a Zara fent említett fast fashion üzleti modelljével szembeni környezetvédelmi bírálatok is hozzájárultak, a textilipar ellátási láncainak fenntarthatóvá tételével újabban az Európai Bizottság is elkezdett foglalkozni. Az erősebb környezetvédelmi előírások szintén csökkentenék az ázsiai fejlődő országok árelőnyét.

A harmadik, hasonlóan fontos jelenség, hogy az ázsiai bérek növekedése évek óta csökkenti a termeléskihelyezés jelentette költségelőnyt. Ezért a textilipar először a növekvő bérszínvonalú Kínából Bangladesbe és Vietnámba vándorolt. A Benetton szerint azonban már ez utóbbi országok árelőnye is csökken.

Ezek a trendek azonban nem feltétlenül érintik a teljes szektort. A H&M például ruháinak 70 százalékát Ázsiában gyártatja. Ennek folyományaként az utóbbi időben a svéd cég az ázsiai gyártás geopolitikai és emberi jogi kockázataival is megismerkedett: Kínában félhivatalos bojkott alá került, amiért mély aggodalmát fejezte ki a kínai ujgur kisebbség kényszermunkára kényszerítéséről szóló hírek miatt, és azt állította, nem használ a felerészben ujgurok lakta nyugat-kínai Hszincsiangból származó pamutot. 

Ami a ruhaiparban működik, az elektronikában nem feltétlenül

A textiliparban megfigyelt jelenségek a többi ipari szektorra nézve sem feltétlenül irányadók. A ruhagyártás viszonylag egyszerű dolog, kevés összetevővel és kis számú részfolyamattal. Más, összetettebb és több munkafolyamatra szétváló szektorok esetében a hatás nem ilyen egyértelmű.

Bár a koronavírus-járvány távlati hatásairól még keveset tudunk, egy az elektronikai és autóipari termelési láncokban szintén jelentős átmeneti ellátási problémákat okozó 2011-es japán földrengés és szökőár hatásait vizsgáló kutatás szerint a vállalatok nem feltétlenül reagálnak a termelés közelebbre költöztetésével a váratlan sokkokra, mivel ez számos szektorban túl drága, és az előre nem látható fennakadások ellen sem feltétlenül véd. Egy másik probléma, hogy a beszállítók diverzifikálása az összetettebb termékek esetén nem egyszerű, mivel a magas elektronikai és autóipari minőségi elvárásokat csak kevés beszállító képes hozni; a sok kisebb gyártóval való szerződés emellett a méretgazdaságosság jelentette innovációs és árelőnyt is elvinné.  

Utóbbira tökéletes példa a koronavírus-járvány is, ahol a beszállítók fizikai távolsága nem sok hatással volt az egyes szektorok teljesítményére. Dél-Korea hiába a világ egyik legnagyobb csipgyártója, a koreai autóipar is megsínylette a csiphiányt, és a hazai diverzifikációs opciók is szűkek (a koreai cégek az elektronikai csipekre összpontosítanak, míg az autóipari csipekben gyengébbek). Japán hiába van jóval közelebb a kelet-ázsiai beszállítókhoz, mint a magyarországi autóipar, a helyi autógyártók is 30-40 százalékos termeléscsökkenést kénytelenek bevezetni az ellátási gondok miatt. A piaci felfordulás pedig eleve jóval mélyebbre hatol: az energia- és nyersanyagárak is megbolondultak, ez alól se Kína, se Európa nem mentesült.

Mint korábban írtunk róla, a nemzetközi kereskedelem és termelési láncok egy kiemelkedő kutatója, a Harvardon tanító Pol Antrás is úgy vélte, hogy a multik nehezen adják fel a globális ipari értékláncaikat, amelyek kiépítésébe és optimalizálásába rengeteg időt, pénzt és energiát fektettek. Az elektronikai- és autóiparban ráadásul jóval időigényesebb és költségesebb feladat a termelés áthelyezése, mint a textiliparban, ezért a cégek jobban ragaszkodnak a bejáratott hálózataikhoz.

Ezt támasztja alá Samantha Vortherms és Jiakun Jack Zhang, a Kaliforniai Egyetem és a Kansasi Egyetem kutatójának egy közös friss tanulmánya is, amely szerint az amerikai kereskedelmi háború nem volt sikeres az ipari termelés hazatelepítésében.  Utóbbihoz az is hozzájárult, hogy a Kínában (és más ázsiai országokban) termelő multik egyre nagyobb része gyárt elsősorban a helyi piacra, azaz az ázsiai fogyasztás növekedése csökkenti az ipari hazatelepülésének esélyeit.

Azaz ahogy egy a járvány hatásaival kapcsolatban óvatos tanulmány fogalmazott, a termelés haza- vagy legalábbis közelebb hozásával kapcsolatos kalkulációk nagyon eltérőek lesznek annak függvényében, hogy az adott cég milyen piaci szegmensben és milyen árkategóriában tevékenykedik, és milyen versenyképességi erősségekkel bír.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa visszaszerezné gyógyszeripari szuverenitását, de nem tudni, kitől és minekEurópai politikusok a Covid-járvány alatti gyógyszerhiányra hivatkozva hazahoznák Kínából a gyógyszergyártást. A gyártók viszont cserébe állami támogatást és áremelést akarnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy érezzük, mintha a globalizációnak leáldozott volna, pedig szó sincs rólaDonald Trump, a brexit és a Covid-19-járvány miatt vannak, akik temetik a globalizációt, ám a gazdasági folyamatok merőben más képet mutatnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTonnaszámra égetik az új ruhákat, és már a divatipar is kezd beleőrülni a saját értelmetlen tempójábaSorban mennek tönkre a ruhakereskedők, de problémáik nem a járvánnyal kezdődtek. Mit árul el a lyukasztott farmer a divatipar fenntarthatatlanságáról?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Benetton divatipar ellátási lánc kereskedelem ruhaipar textilipar Olvasson tovább a kategóriában