Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. október 14. 14:03 Világ

Non-stop munkarenddel próbálják enyhíteni a kereskedelmi káoszt Amerikában

Az Egyesült Államok kiskereskedelmi piacán meghatározó Walmart és két nagy logisztikai cég, a UPS és a FedEx is ígéretet tett az amerikai kormánynak, hogy hétnapos, 0-tól 24 óráig tartó működés felé mozdulnak el annak érdekében, hogy növekedjen az árukínálat az országban, amely jelenleg nem tudja kielégíteni a növekvő keresletet – írja a Financial Times egy fehér házi forrásra hivatkozva.

Júniusban az elnök létrehozott egy munkacsoportot, amely a félvezetőktől a ritkaföldfémeken át a gyógyszerészeti összetevőkig terjedő területeken foglalkozik az ellátási lánc problémáival. De a fennakadások most már alapvető fogyasztási cikkekre is kiterjedtek.

A Biden-kabinet az utóbbi időszakban emellett azért is kezdett kiemelten foglalkozni az ellátási láncokat érintő fennakadásokkal, mert közelednek a félidős választások, miközben nő a kockázata annak, hogy a fennakadások visszafogják a gazdasági növekedést és még nagyobb inflációt okoznak.

Egy amerikai kormányzati tisztviselő a lapnak azt mondta, a UPS és a FedEx tavaly a csomagok negyven százalékát szállította ki, ezért az említett lépések azt az üzenetet hordozzák magukban az ellátási lánc többi szereplője számára, hogy ők is pörögjenek fel egy kicsit. Megemlítette a Target, a Home Depot és a Samsung azóta tett ígéreteit, amelyek szerint gyorsabban szállítják majd el a hozzájuk tartozó konkténereket a kikötőkből.

A Biden-kabinet a vasúti és közúti szállítmányozási cégeket és a kikötőket is arra kérte, hogy növeljék a kapacitásaikat, azonban sok vállalatnál munkaerőhiánnyal küzdenek, illetve egyes kikötők környékén az is problémát okoz, hogy egyszerűen beteltek a raktárak. A lap két kaliforniai kikötőről is beszámolt, amelyek non-stop munkarendet terveztek bevezetni az elmúlt hetekben szakszervezeti támogatással.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a CBS-nek azt mondta, hogy biztos benne, hogy a problémák meg fognak oldódni.

A következő hónapokban kialakulhat áru- és szolgáltatáshiány, de csak elszigetelt esetekben. Összességében bőséges az árukínálat. Azt gondolom, hogy nincs ok arra, hogy a fogyasztók pánikba essenek az olyan termékek hiánya miatt, amiket karácsonyra szeretnének beszerezni

– mondta Yellen.

Hasonló jelenségekről számol be a BBC cikke az Egyesült Királyságban, azzal a különbséggel, hogy itt a fő probléma a kamionoshiány. Az országba érkező teherhajó-forgalom 36 százalékát befogadó Felixstowe kikötőben jelenleg 50 ezer konténer áll felbontatlanul, ami miatt az elmúlt napokban más kikötőkbe kellett irányítani a normális esetben ide érkező hajókat. A 21 kikötőt képviselő Brit Kikötők Szövetsége közölte, hogy tisztában vannak a problémákkal, de jelezték, hogy a kikötők ennek ellenére is késés nélkül üzemelnek.

A lapnak nyilatkozó szakmai szervezetek és cégek vezetői szerint a karácsonyi ajándékok miatt nem érdemes aggódni, az áruk rendben meg fognak érkezni, legfeljebb kisebb fennakadásokra és a szokásosnál kisebb választékra érdemes számítani. Többen azt is megjegyezték, hogy ezért érdemes lehet a szokásosnál kicsit előbb megrendelni az ajándékokat, mások szerint azonban erre sincs szükség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMégis kinek kellene elvinni az árut, ha nincs elég kamionos?A sofőrhiány miatt kialakult áruhiány mögött sokkal mélyebb okok húzódnak meg, ezért a megoldás sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa van chip a karácsonyi ajándékban, amit kinéztél, akkor azonnal rendeld megA termékhiány és a késés idén nagyon benne van a pakliban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár gazdasági visszaeséstől tartanak a németek a világgazdasági káosz miattAugusztusban a cégek negyven százalékának esett ki bevétele beszerzési problémák miatt, harmadik hónapja romlik az üzleti hangulatindex.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ ellátási lánc kikötő logisztika szállítás világkereskedelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.