Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. november 11. 17:39 Tech, Világ

Az Adidas robotokkal próbálta forradalmasítani a cipőipart, de inkább visszatér ázsiai munkásokhoz

Néhány éve egy különleges kísérletbe vágott bele a világ egyik legnagyobb ruhaipari vállalata, az Adidas. A kínai munkaerő drágulása, az egyre speciálisabb vásárlói igények és a technológia – köztük a 3D nyomtatás – fejlődése hatására úgy döntött, hogy alapvetően alakítja át a cipőgyártás folyamatát.

Két gyárat hozott létre, a németországi Ansbachban 2016-ban és az amerikai Atlantában 2017-ben, amelyektől azt várta, hogy forradalmasítják a ruhaipart. A Speedfactory-nak elnevezett üzemek valóban hatalmas újításnak tűntek. Az évtizedek óta lényegében változatlan, munkaintenzív technológiát lényegében teljesen robotizálták, hogy Ázsiából visszahozzák a gyártás egy részét Nyugatra.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKét világcég született abból hetven éve, hogy Adolf és Rudolf összeveszettHetven éves lett a Puma sportszegyártó cég. A Dassler-testvérek két vállalatot tettek világhírűvé: az Adidast és a Pumát.

Az Adidas hétfői közleménye szerint azonban kudarcot vallott a kísérlet, és bezárják a két gyárat.

Az okok egyelőre homályosak, a közleményből lényegében annyi olvasható ki, hogy pont azt a két célt nem érték el, amelyekért elindították a kísérletet: a gazdaságosságot és a rugalmasságot.

Az Adidas az új gyárak megépítésekor azt kommunikálta, hogy az elsődleges szempont nem a kínai gyártás megnövekedett költsége volt, hanem közelebb akartak kerülni a nyugati vásárlókhoz és rugalmasabban akarták kiszolgálni az igényeiket. A legnagyobb cipőgyártók ugyanis azzal szembesültek az elmúlt években, hogy a piacon egyre többen vágytak egyedi modellekre.


Részletek egy Speedfactory-ból.

Az Adidas vezetői emiatt látták meg a lehetőséget az automatizációban, amellyel helyben és gyorsan állíthatnak elő testreszabott cipőket. A gyorsaság azért nagyon fontos, mert a cipőgyártás összetett és időigényes feladat, amelynek a technológiája az elmúlt negyven évben lényegében nem változott. A különböző alkotóelemeket gyakran más városokban, vagy akár akár más országokban állítják elő, majd illesztik össze. Egy cipőtalp van, hogy végigmegy Ázsia jelentős részén, ahol az Adidas cipőinek 97 százaléka készült.

A folyamat kifejezetten munkaintenzív, a cipők varrását, ragasztását jellemzően kézi erővel végzik. A gyártás összetettsége miatt egy cipő elkészítése akár hatvan napig is eltarthat. A szállítás Európába vagy az USA-ba pedig további nagyjából hatvan napot vesz igénybe.

Cipőgyári dolgozó Franciaországban. Fotó: AFP

Ezt az összetett, lassú cipőkészítési folyamatot váltották volna fel a Speedfactory-k, amelyekben valamennyi gyártási művelet egy helyen lehetett. A bérköltség megspórolása pedig lehetővé tette, hogy a nyugati piacokat is közvetlenül szolgálhassák ki, ezért is épült az első két gyár Németországban és az USA-ban. A hatvan napos gyártási és szállítási idő az új technológiával néhány napra rövidült.

Az eredeti tervek szerint a németországi és az atlantai gyár mellé több amerikai városban is építettek volna robotizált gyárat. A teljes átállást azonban már a kezdetekben nagyon távolinak tartották. Az első két Speedfactory sokkal inkább egy próbaüzem volt, amelyekben mintegy évi egymillió pár cipőt készítettek, amely eltörpül az Adidas teljes, mintegy 400 milliós termelésétől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKezdenek megint ráunni az emberek a retro Adidas cipőkreA német cégnek Ázsiában megy a legjobban, de Európában ki kell találnia valami újat.

A két üzem mellé végül nem épült már több, és most már úgy tűnik, egy ideig nem is fog, miután bejelentették a gyárak bezárását. Az Adidas főleg általánosságokat tartalmazó közleményéből az derült ki, hogy a bezárt gyárakból a technológia “egy részét” Ázsiába telepíti, hogy “gazdaságosabban és rugalmasabban” működhetnek. A cég ázsiai gyáraiban mintegy egymillió ember dolgozik. 

Az egyáltalán nem derült ki, hogy milyen nehézségek adódtak, és miért nem jöttek be a számításaik. A Kurier szerint a bukás mögött az állhat, hogy a gyártás roppant drága volt a két üzemben, és nehezen ment az átállás a különböző termékek között. A két nyugati gyár legkésőbb jövő áprilisig fog még működni, az Adidas pedig még azt közölte, hogy sokat tanultak a kísérletből, és továbbra is próbálkozni fognak az új technológiával.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ Adidas cipő sportcipő Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

Vermes Nikolett
2025. április 20. 06:48 Élet, Tech

Az online csalók kedvencei a férfiak lettek

Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők. 

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.