Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. november 10. 12:27 Világ

A magyarok háromnegyede aggódik a klímaváltozás miatt

Magyarországon az emberek kevesebb mint fele gondolja csak, hogy a klímaváltozást az emberiség okozza, de több mint háromnegyedük aggódik miatta – derült ki egy friss felmérésből, amit az ENSZ decemberben megrendezendő éves nemzetközi klímakonferenciája (COP24) előtt készítettek.

A felmérés az Európai Beruházási Bank (EIB) megbízásából készült, most először, és a YouGov brit közvélemény-kutató cég végezte el 25 ezer, köztük ezer magyar állampolgár megkérdezésével.

Az eredmények szerint Európában jelentős az észak-dél megosztottság a klímaváltozásról való vélekedés tekintetében. A dél-európaiak kifejezetten aggódnak az éghajlatváltozás következményei miatt és sokkal inkább közeli fenyegetésnek érzik, mint északi társaik, akik kevésbé vannak meggyőződve róla, hogy az emberi tevékenységek katalizálják ezt a klímaváltozás folyamatát.

Magyarország valahol a középmezőnyben helyezkedik el, nálunk a megkérdezettek 48 százaléka gondolja, hogy az emberek okozzák az éghajlatváltozást.

A legtöbben az olaszok, a szlovákok, a spanyolok, a portugálok és a görögök, míg legkevesebben az észtek, a lettek, a hollandok, a litvánok és a belgák gondolják, hogy az emberiségnek köze van a klímaváltozás folyamatához.

 

A legtöbb tagországban ugyanakkor a többség egyetért azzal, hogy az éghajlatváltozás már most is veszélyt jelent. A legtöbben Portugáliában, Szlovéniában, Cipruson és Spanyolországban látják így. A legkevesebben Hollandiában látják aktuális veszélynek az éghajlatváltozást, ahol csak 38 százalék vélekedett így. Magyarország ez esetben is a középmezőnyben van, a megkérdezettek 52 százaléka látja úgy, hogy már ma is veszélyt jelent ránk a globális felmelegedés.

 

Észtország kivételével ugyanakkor minden tagállamban aggódnak miatta: Portugáliában, Cipruson és Görögországban a megkérdezettek több mint 90 százaléka, míg Magyarországon 76 százalék.

 

A felmérésben az uniós nézeteket az amerikai és a kínai vélekedéssel is összevetették, amelyből kiderült, hogy az európaiak jobban aggódnak a klímaváltozás miatt, mint amerikai és kínai társaik. Emellett az eredményekből az is kijött, hogy az amerikaiak között vannak a legtöbben, akik nem hisznek benne vagy megkérdőjelezik a klímaváltozást (14 százalék). Az EU-ban ezen állampolgárok aránya 7, míg Kínában csak 3 százalék.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ éghajlatváltozás ensz klímaváltozás környezetvédelem Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Eddig nem volt sapka az ukránokon, de az sem számít, hogy most már van.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.