Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. május 4. 14:25 Tech, Világ

Hét dolgozó helyett öt robotnak adta ki a munkát egy svájci bank

Komoly fejtörést okozott egy svájci kisváros bankjának, hogy egy feladatot hét alkalmazottal végeztessen el három nap alatt vagy azt robotokra bízza. A St. Galler Kantonalbank vezetői végül úgy döntöttek, hogy megkímélik a munkatársaikat, és öt szoftveres robotot állítottak kísérletképpen üzembe. A teszt annyira jól sikerült, hogy május végéig több munkafolyamatot is gépesítenek a st. galleni pénzintézetnél.

„Azt vizsgáljuk, hogy melyek azok a tevékenységi körök, amelyeket robotokkal ki tudunk váltani” – mondta a Bloomberg hírügynökségnek Felix Buschor, a pénzintézet igazgatósági tagja. Buschor szerint egyetlen gond van a projekttel: a bank dolgozói attól tartanak, hogy elveszítik a munkahelyüket.

A bank szerint azonban nincs miért aggódni, mert a természetes fluktuáció eddig is elég teret biztosított a hatékonyságnövelő intézkedéseknek, vagyis nem rúgnak ki senkit, de ha valaki felmond, akkor nem vesznek fel a helyére új munkatársat.

A svájci pénzintézetnek azért kellettek a robotok, mert a helyi Kantonalbank megvette az M.M. Warburg Bank Schweiz nevű privátbankot. A megvásárolt pénzintézetnek mintegy ötezer értékpapír-pozíciója volt, amelyeket át kellett vinni az új tulajdonos számítástechnikai rendszerébe.

A robotok első bevetése a banknak 20-30 ezer frankjába (5-8 millió forintjába) került, elsősorban a hardverek és a tanácsadás, vagyis a technikai support vitte el a költségek nagy részét.

„Nem a St. Galler Kantonalbank az első a pénzügyi ágazatban, amely számítástechnikai megoldásokra bízza a munkafolyamatok egy részét” – mondta Christian Voigt, a nürnbergi IT-Beraters Roboyo GmbH ügyvezetője. A pénzügyi szektorban óriási igény van a különböző folyamatok automatizálása iránt. Nem csak bankok, de biztosítók és lízingcégek is érdeklődnek az új technológiák iránt.

Tavaly év végén a GFT Technologies készített egy nyolc országot átfogó felmérést, ahol közel háromszáz bankárt kérdeztek meg arról, hogy látnak-e fantáziát a robotokban. A válaszadók 94 százaléka szerint a bankszektor számára óriási lehetőségeket tartogatnak a mesterséges intelligenciára alapuló modern megoldások. Egyedül az ügyfelek kiszolgálásában, vagyis a személyes tanácsadásban nem tudják elképzelni, hogy robotok végezzék el a munkát.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ bank robotok Svájc Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.