Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. december 20. 09:14 Vállalat

Miért zár be az egyik legismertebb programozóiskola, ha nemrég még bruttó 600 ezres kezdőfizetéssel is vadászni kellett a fejlesztőkre?

Egyre érzékelhetőbb munkaerőpiaci változások gyűrűznek be a magyar informatikai szektorba, amelynek eddigi leglátványosabb jele a Green Fox programozóiskola hétfőn bejelentett bezárása.

Előzmények: a 2015-ben alapított Green Fox azzal a céllal indult, hogy különböző területekről érkező embereket (lényegében pályaelhagyókat) képezzenek át kezdő programozóvá akár pár hónap alatt. Három körben közel 750 millió forint tőkét vont be a cég, az alapítók pedig ránézésre a legjobbkor léptek hátra: tavaly a szlovák Sandberg Capital lett a többségi tulajdonos.

  • A képzést több mint 5800-an kezdték el, az akadémia rövid idő alatt Csehországban és Szlovákiában is piacvezetővé vált. Egy 4 hónapos szuperintenzív képzés 1,85 millió forintba került és 100 százalékos garanciát vállaltak az IT-szektoros elhelyezkedésre.
  • A Green Fox egy nyugatias, progresszív IT-cégként jelenítette meg magát: aktívak voltak a médiában és a közösségi médiában; a hallgatók idejük 80 százalékában kódolós feladatokon és projekteken dolgoznak; lapos a szervezeti struktúrájuk; legidősebb csapattagjuk pedig 42 éves.
  • A Green Foxnál végzett junior programozók átlagos kezdőfizetése bruttó 595 ezer forint volt (ahogy máshol végzett kezdő fejlesztőknek is), amely 3 év után 1,2 millió forintra ugrott.

Mi változott? A Green Fox közleménye szerint a bezárást a romló gazdasági körülmények okozták, amelyek a munkaerőpiacot is befékezték, számos üzleti partnerük felfüggesztette a kezdő munkavállalók felvételét.

Tágabb kontextus: éveken át komoly kihívás volt fejlesztőket találni Magyarországon. “Hirdetésekre nem jelentkeztek, csak közvetlen kereséssel – hideg hívás, fejvadász – és hízelgéssel lehetett találni új embert. A Linkedinen fejlesztőkre specializált, mély dekoltázsú közvetítők vadásztak rájuk” – mondta nekünk egy kisebb, fejlesztéssel foglalkozó cég vezetője.

  • Az elmúlt időszakban azonban érezhető változás állt be, egyre több álláskereső jelent meg. “Régen senki nem jelentkezett a hirdetéseinkre, most néhány nap alatt hatan is” – mondta a cégvezető.
  • A háttérben globális okok állnak: a Covid alatt számos informatikai cég jelentős fejlesztésekbe kezdett, a járvány lecsengésével viszont konszolidálódni kezdett a piac, és ez Magyarországra is begyűrűzött. “A recesszió megérkezett a fejlesztőkhöz is. A seniorokat megtartják, de a junioroknak nehezebb a dolga. A pár hónapos átképzéseknek megszűnt a létjogosultsága, mivel ugyanennyi pénzért lehet egyetemi képzést végzett fejlesztőt találni” – mondta a korábban idézett cégvezető.
  • A megtorpanás ugyanakkor csak átmeneti, mivel a digitalizáció és a technológiai fejlődés továbbra is gyors ütemben halad – mondta a G7-nek Boda József, a szintén informatikai átképzéssel foglalkozó Codecool alapító ügyvezetője. Szerinte a munkakereséssel töltött idő jellemzően 1-2 hónapról 3-4 hónapra tolódott, de így is az egyik legjobban fizető, leginkább jövőálló ágazat az IT.

Számokban: a piacvezető álláskereső portál, a Profession.hu velünk megosztott számai alapján egy év alatt 33 százalékkal csökkent az IT szektoros hirdetések száma, miközben több mint duplájára nőtt az egy hirdetésre eső átlagos jelentkezőszám. 

Alulnézet: a Green Fox egyik képzését elvégző karrierváltó azt mondta nekünk, hogy fél éve nem talál magának fejlesztői állást. Példaként azt hozta fel, hogy egy Linkedinen meghirdetett fejlesztői pozícióra (scala developer) több mint 500-an jelentkeztek. “Egy éve nulla lett volna” – kommentálta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat green fox informatika it Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.