(Papp József a Corvinus Egyetem nyugdíjas oktatója. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Ahogy eszkalálódik Putyin háborúja és egyre több a kérdőjel az orosz gáz körül, úgy forr bennem a düh, miért is kellett ennek így lenni? Soha nem felejtem el azt a konferenciát, amelyet „Települési hőellátás helyi energiával” címmel 2015. október 8-án tartottak az MTA székházában, amelyhez majdnem hasonló (Gáz helyett a talajvíz hőjével lehetne fűteni) címmel intéztem egy írásbeli hozzászólást. Ezt az Energiagazdálkodás című lap (2015. 4-5. sz. 63. o.) fontosnak tartotta leközölni (pdf).

Eufórikus hangulatban mentem erre a konferenciára, mert előtte egy olyan eseményen vettem részt, amely megalapozta a hitemet abban, hogy Magyarország számára a helyi megújuló energia hasznosítása hatalmas lehetőségeket kínál, csökkenti a veszélyekkel teli energiafüggésünket és a gazdasági növekedés legfőbb és egyben hosszú távon is fenntartható forrásává válhat.

Az esemény egy szimpózium volt, amelyet egy pesti (XIII. ker. Hun utcai 256 lakásos) panelház alagsorában tartottak, abból az alkalomból, hogy átadták azokat a nyelőkutakat, amelyeket a Simon Lajos feltaláló – régi üzleti partnerem – által kifejlesztés alatt álló új kútfúrási technológiával fúrtak. A társasház 2009-ben levált a távfűtésről, helyette a kétkutas hőszivattyús rendszerre állt át, amelynek lényege az, hogy a hőszivattyú a termelő-kutak által kitermelt talajvíz hőjével biztosítja a panelház fűtését. A lehűtött víz visszasajtolása azonban – a tökéletlen technológia folytán – sok gondot és költséget okozott a társasháznak. Erre talált hatékony megoldást az innovatív vállalkozó.Bár még csak a fejlesztés elején tartott, de a szabadalmaztatás alatt álló eljárása alapján fúrt nyelőkutakkal sikerült stabillá és – így költséghatékonnyá – tenni a visszainjektálást.

Ott álltam a hatalmas, tízemeletes ház előtt és nem akartam elhinni, hogy lehetséges fosszilis energiahordozók nélkül is gazdaságosan fűteni egy ekkora ingatlant, pusztán a talajvíz hőjét felhasználva.

Magyarország területének negyven százaléka kavicságyon fekszik, húsz métert sem kell fúrni, hogy az állandó hőmérsékletű talajvíz hozzáférhető legyen. A technológia, mivel a felhasznált vizet teljes egészében visszajuttatja a vízadó rétegekbe, veszélytelen a környezetre nézve. Itt van egy szinte korlátlanul rendelkezésre álló, a gázt helyettesíteni képes megújuló erőforrás: a föld hője, ráadásul a kitermeléséhez szükséges eszközök – szűrők és más kútépítési anyagok – reciklált PET-ből is előállíthatók. És én ebben a fenntarthatósági mintaprojektben tanácsadóként közreműködök!

Most éreztem, hogy nem volt hiábavaló az a pár hónap, amit Donella és Dennis Meadows, a „Növekedés határai” c. korszakos munkát jegyző géniuszok mellett tölthettem el a nyolcvanas évek végén a Darmouth College-ben! Az eufóriámat még az is fokozta, hogy a konferencián elhangzott: Magyarország termálvíz nagyhatalom, az alatta lévő vízkészlet egy százalékának kitermelésével az összes ingatlan fűtése biztosítható lenne. A termálvíz kitermeléséhez azonban sokkal mélyebbre, több száz, akár ezer méterre kell lefúrni, és nem 13, mint a talajvíz, hanem 70 fokos vizet kell visszasajtolni. Simon Lajos fúrási technológiájának továbbfejlesztésével biztos, hogy előbbre jutnánk a termálvíz hasznosításának kérdésében is.

Gondoltam én, de a konferencián alábbhagyott a lelkesedésem, mert tapintható volt az a tehetetlen indulat, amit a résztvevők többségének tekintetében látni is lehetett. Az elégedetlenség, hogy ezeket a helyi megújuló energiaforrásokat mennyire nem veszi komolyan a kormány és mennyire nem foglalkozik a hasznosításukkal, egy állásfoglalásban is megfogalmazódott (Energiagazdálkodás 2015. 5-6 sz. 62. o). Ezt a tarthatatlan helyzetet leíró és a tennivalókat puritán egyszerűséggel összefoglaló memorandumot eljuttatták a kormány illetékeséhez, Lázár Jánoshoz. De sajnos, nem lett semmi foganatja.

Pedig ha az Orbán-kormány megfogadta volna a konferencia javaslatait, akkor most nem omolna rá Putyin háborújának egyik sajnálatos, de előre látható következménye: az orosz gáz miatti – megengedhetetlenül nagy – kitettségünk kezelésének várhatóan gigantikus összegekre rúgó többlet-terhe.

Azt, hogy Magyarország geotermikus nagyhatalom, és a kitermelésére ráadásul rendelkezésre állnak magyar innovációk, nem észrevenni „a fától nem látni az erdőt” tipikus esete. Azért történhetett meg, mert a kétharmados hatalmától elvakult – magát mindenkinél okosabbnak gondoló – Orbán-kormány egészen más pillérekre építette fel gazdaságfejlesztési stratégiáját. Az orosz intervenció okozta sokk – mint világító gránát az éjszakában – kísérteties módon teszi láthatóvá azt, hogy ezek a pillérek mennyire ingoványos talajra lettek lecövekelve és mennyire elhibázottak.

1. Az Orbán-kormány soha nem vette komolyan a klímavédelem fontosságát, soha nem érdekelte a megújuló energia hasznosításában rejlő lehetőségek kiaknázása, csak akkor mutatott némi affinitást, amikor a NER-lovagok felfedezték a napelem-bizniszt. Mi sem jellemzőbb, mint az, hogy hosszú éveken keresztül – szégyenteljes módon – a lopott fa beszámításával kamuzott arról, hogy teljesíti a megújuló energiával kapcsolatos uniós direktívákat. A rezsicsökkentés populista programjával pedig csapdába ejtette önmagát és a lakosságot. Az energiaszolgáltatók ugyanis vagy vásárolják – piaci áron – az energiát, vagy maguk termelik meg azt. Amennyiben a beszerzési ár vagy a termelési költségek alatti áron kell szolgáltatniuk, veszteségük keletkezik. Ha állami tulajdonban vannak, a veszteséget az adófizetőknek kell viselni, elvonva a forrásokat például az oktatástól és az egészségügytől. (A rezsicsökkentéstől egyenes út vezet a vizsgálatra várók egyre hosszabbodó soráig.) Vagy megpróbálják a többlet ráfordításokat az ipari fogyasztókra áthárítani. Akik persze a magasabb energiaköltségeket beépítik az áraikba és azt a végső fogyasztók fizetik meg. Mindkettő igazságtalan, mert a fogyasztók és az adófizetők viselik az energiafelhasználás többletköltségeit a rezsicsökkentéssel korrumpált háztartások helyett. (Persze minden háztartás egyben fogyasztó is és adófizető is, így végső soron senki sem menekülhet meg a magasabb energiaárak okozta plusz terhektől.) A költségeket nem fedező árakba a szolgáltatók nem tudják beépíteni az amortizációt sem, ezért a fenntartásigényes hálózatok lerohadnak, egyre gyakrabban fordulnak elő üzemzavarok. De a rezsicsökkentés önbecsapó programjának a legsúlyosabb következménye az, hogy a védett fogyasztók nem kényszerülnek rá arra, hogy energiahatékony módon alakítsák át energiafogyasztási magatartásukat. Ahol az ország érdekeit nézők vannak hatalmon (ez az EU többségére igaz), ott prioritás, hogy minél több háztartás decentralizálja energiaellátását úgy, hogy a tetőre szerelt napelem biztosítsa az energiát a nagy kitettségű gázt kiváltó hőszivattyúk és más, alternatív berendezések számára is. A megújuló energia által lehetővé tett nulla rezsi programja a valódi rezsicsökkentés! Az átállás persze nem olcsó, de mindenki szívesen fektet be olyan zöld beruházásba, ahol a megtakarítás – a korábban fizetett energiaköltség – stabil, pláne, ha az állam adókedvezményekkel is ösztönzi erre a lakosságot. Az Orbán-kormány eddig nem engedte, hogy uniós forrásokból magán ingatlanokat energia-hatékony módon lehessen korszerűsíteni és semmilyen adókedvezményt sem biztosított ilyen célokra. Eleve lemondott arról, hogy a megújuló energiára való átállásban rejlő Münchausen-hatást kihasználja, pedig ezt a Paks II. tervezett beruházási költségének töredékéből meg lehetett volna valósítani. Most itt állunk, a gáz helyettesítésére nem készültünk fel, az áramtermelésünk jövője pedig teljesen kérdésessé vált. És ez bizony történelmi léptékű bűn, következményeit rövidesen saját bőrünkön érezhetjük majd.
2. Az Orbán-kormány nem bízik a magyar kkv-szektorban, a fejlesztési forrásokkal a multinacionális szektor bővítését és a nemzeti burzsoáziának nevezett hűbéresi rendszer kiépítését segíti elő. A külföldi működőtőke idevonzása érdekében elképesztő mértékű adókedvezményeket adnak az idetelepülő leányvállalatoknak, amelynek eredményeként ezeknek a cégeknek adót alig kell fizetniük, de még előzetesen vissza nem térítendő támogatásokat is kapnak. Nem is keveset. Mindent elmond az Orbán-kormány „kkv-barát” hozzáállásáról, hogy a kata címen befizetett adót (240 milliárd forint) teljes egészében a multik idecsalogatására fordítja. Van olyan befektető, amelyik ezerkétszáz új munkahely létesítésére 33 milliárd forint közpénzt kapott (egy munkahelyre vetítve 28 millió forintot), az EU szerint ráadásul teljesen szükségtelenül. A kormány persze érvelhet azzal, hogy az akkumulátorgyártás erőltetésével éppen a hőn áhított fordulatot valósítja meg a megújuló energia hasznosítása felé, de ez hatalmas csúsztatás, mert pont a leginkább környezetpusztító ágazatok betelepedését segíti elő és bizony a magyar hozzáadott-érték is jelentéktelen, főleg ha tudjuk, hogy jelentős mértékben vendégmunkások betelepítésére számít a beruházó. Ha valóban bízna a kormány a kkv-szektorban, annak innovatív képességeiben, akkor ilyen durva, a kkv-szektort semmibe vevő iparfejlesztési lépéseket nem tenne meg. Az akkumulátor-gyártás kiépítésére fordított adóforintok töredékéből olyan magyar innovációk (mint amilyenről a cikk elején tettünk említést) megvalósulását lehetett volna elősegíteni, amelyek a környezetre nézve kockázatmentesen, hazai munkaerőre támaszkodva tennék lehetővé a megújuló energia hasznosítását. Az összeszerelő üzemek betelepítésére alapozott gazdaságfejlesztés azonban kimerítette a lehetőségeit, a magyar gazdaság teljesítményi mutatói romlanak, ma már ott tartunk, hogy az egy főre eső GDP tekintetében Románia megelőzi Magyarországot.
3. Az uniós forrásokat az Orbán-kormány nem a kkv-szektor hozzáadott-érték teremtő képességének növelésére, hanem a teljesítménykövetelményektől védett, ezért a nemzetközi piacokon versenyképtelen nemzeti burzsoázia felhizlalására fordította. A támogatások osztogatásán alapuló gazdaságfejlesztés káros voltáról az EU-ba történő belépésünk óta folyamatosan értekezem, a G7.hu hasábjain is több cikkem jelent meg ebben a témában az utóbbi években, de amilyen kép a tényfeltáró médiumok tevékenysége alapján kezd kibontakozni a pénzek elpocsékolásáról, az minden képzeletet felülmúl. A kormánypárt legtöbb potentátja számára engedélyezett, hogy strómanokon keresztül szívhassa le az uniós támogatásokat, vagy irányított pályázatokon, vagy túlárazott közbeszerzéseken. Azt a „csodát”, amit Mészáros Lőrinc nagyban véghezvitt, kisebb léptékben sokan mások is megcsinálták, Rogán Antal kabinetfőnökének apján keresztül egészen Völner Pál baráti vállalkozásáig. A legvérlázítóbb esetet Hadházy Ákos tárta fel, ami sajnálatos módon szorosan kapcsolódik írásunk témájához. Egy Kovács Imre nevű vállalkozó EU-Fire nevű Kft-je 14 milliárd forintot kapott termálkutak fúrására, azonban egyetlen egy kút sem készült még el, és nem is fog. Ha ez a cikk elején említett konferencia résztvevőinek tudomására jutna, biztos, hogy nehéz lenne megállítani őket abban, hogy ne kíséreljék meglincselni az illetékeseket, azokat, akik mindezt engedélyezték és nem ellenőrizték, mi történik a pénzzel. Ebből az összegből a hazai termálvíz kincs kitermelésének versenyképes és hatékony technológiáját egészen biztosan ki lehetett volna fejleszteni, és ma már települések egész sorában a termálvíz biztosíthatná a fűtést, jelentően csökkentve ezzel a gáz iránti keresletet. Ez is történelmi léptékű bűntett, a lopás minősített esete, és akik ebben közreműködtek, valóban büntetést érdemelnek.

De minden rosszban van valami jó! A Putyin agressziójával előállt új helyzet lerántotta a leplet arról, hogy az orbáni gazdaságfejlesztési modell tarthatatlan, sürgős változtatásokra van szükség.

Szerencsére van megoldás, csak bízni kell a hazai vállalkozások innovációs készségében és a megújuló energia hasznosításában rejlő óriási lehetőségek kiaknázhatóságában. Magyarország geotermikus nagyhatalom, mind a talajvíz hőjének, mind pedig a termálvíznek – és persze még számos más megoldásnak is – komoly szerepe lehet egy gyökeresen új – az orosz gáz helyettesítését a legfontosabb alapelvnek tekintő – energia stratégiában. Olyasmiben, mint amit a cikk elején említett konferencia résztvevői memorandumukban megfogalmaztak: „a biomasszát és a háztartási szilárd hulladékot, a felszínközeli és a nagy mélységből nyerhető földhőt (sekély és mély geotermiát), valamint a napenergiát a hőellátásban célszerű hasznosítani.

Ehhez szükséges a nemzeti megújulóenergia-politikai célkitűzéséket szem előtt tartó, a települések helyi erőforrásaira alapozó energiastratégia kidolgozása.

Az innovatív vállalkozásoknak, mint amilyen Simon Lajos cége is, nem támogatások kellenek, hanem inkább állami, önkormányzati megrendelések, amelyeknek bevételei forrást teremtenek a tömeggyártás megteremtésére.

Vagy olyan tőkeerős energiaszolgáltatónak kellene beszállni, mint a Mol, amelyet a háború okozta radikális gázpiaci átrendeződések alapjaiban érintenek. Teljesen racionális döntés lenne a Mol részéről, ha a csökkenő volumenű gáz miatt kieső bevételeit – elébe menve a dolgoknak – a föld hőjének (talajvíz és termálvíz egyaránt) akár koncesszióban történő szolgáltatásával pótolná. Szervezeti struktúrája, vállalati kultúrája arra is predesztinálja, hogy harmadik feles konstrukcióban (ESCO) létesítsen kétkutas hőszivattyús rendszereket magáningatlanok, települések,településrészek, közintézmények és üzemek számára, amelyeknek fedezetét a nulla rezsiből felszabaduló jövedelmek biztosítanák.

Ráadásul a Mol stratégiájának hangsúlyos eleme a műanyagok újrahasznosítása is, a kúthálózata pedig alkalmas arra, hogy Simon Lajos másik innovációját, a PET palackok alapanyagként történő visszagyűjtésén alapuló újrahasznosítási rendszert is megvalósítsa. Ez teszi lehetővé azt, hogy a W-filter technológia részét alkotó szűrőket és más kútépítési anyagokat reciklált PET-ből lehessen előállítani. Hogy ebből a körforgásos gazdaság mintaprojektjeként szolgáló rendszerből miért nem lett eddig sikersztori, arról a valaszonline.hu-n publikáltam egy hosszabb cikket, tanulságait érdemes megfontolni.
Az írásban szót ejtek arról is, hogy a W-filter technológia alkalmas arra, hogy az ivóvízhiányos térségek vízellátását megoldja azzal, hogy a sótlanított tengervizet a talajba injektálja és a fogyasztási igények függvényében a hálózatba szivattyúzza. Ennek felvállalásával a Mol a regionális multi szerepköréből igazi globális céggé válhat. Olyanná, amely minden tekintetben eleget tesz a fenntarthatósági követelményeknek is.

A jó kormányzás lényege, hogy ezeket az előre vivő innovációkat érvényre juttassa úgy, hogy eközben a lehető legnagyobb szinergia szabaduljon fel az egész társadalom számára. Orbán kétharmaddal és óriási erőforrásokkal a háta mögött erre képtelennek bizonyult. És emiatt történelmi felelősség terheli. Itt az idő és a lehetőség a dolgok menetének a megváltoztatására.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Olvasson tovább a kategóriában