(A szerző a Corvinus Egyetem nyugdíjas oktatója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A Világbank román munkatársa a minap Nagyszebenben bejelentette, hogy az egy főre jutó GDP-t tekintve Románia megelőzte Magyarországot. Aztán kiderült, hogy még nem egészen, de 2022-re minden bizonnyal meg fog történni ez a szégyenteljes esemény. És bizony ennél érzékletesebben semmi sem minősíti Orbán tizenkettedik éve tartó uralmát.
Matolcsy Györgynek is feltűnt a mindig mögöttünk lévő, sok tekintetben lenézett szomszédunk gyors és látványos előretörése, és egy cikkében sorra veszi az okokat, hogy miért is történhetett meg mindez. Az MNB elnökének meglátásai pontosak és helyénvalóak, egy kivétellel:
A román felzárkózási többlet részben egy magyar hibasorozat nyomán alakult ki 2002 után. A 2002–2010 közötti szűk évtized hibás magyar kormányzati politikájának következményei még tíz évig, egészen mostanáig előnybe hozták a román felzárkózást hozzánk képest.
Ez a megállapítás is igaz, de csak félig: Matolcsy egy szóval sem említi a 2010 utáni éveket. Érhető, hiszen ebben az időszakban a gazdaságpolitika alakításában ő is tevékenyen részt vett. A koronavírus-járvány okozta sokkig eltelt tíz évben – kétharmaddal a hátuk mögött – Orbánék a hibákat kijavíthatták volna, és a magyar gazdaságot egy egészséges pályára állíthatták volna. De ezt a páratlanul kedvező világgazdasági környezetet nem használták ki, hanem tovább lökték Magyarországot a lejtőre. Erre nincs mentség: Románia példája azt mutatja, hogy igenis lehetett volna máshogy és jobban csinálni. Történelmi bűn ennek a kivételes lehetőségnek az elszalasztása!
Az intő jelek már az első ciklus alatt jelentkeztek. 2013 elején, Matolcsy jegybankelnökségének kezdő évében történt, hogy Magyarország egy időben bocsátott ki kötvényt Szerbiával és Romániával. Mindkét ország kedvezőbb kamatfeltételekkel tudta kibocsátania kötvényeit, mint mi! Ezt a – Magyarország úttévesztését mindennél érzékletesebben jelző – szégyenteljes esetet szóvá is tettem a Figyelő 2013/10. számában megjelent Uniós támogatásból adósságot törleszteni című cikkemben.
Az úttévesztés persze nem ezzel kezdődött, és ebben Matolcsynak igaza van, hanem a kétezres évek közepén. De nemcsak a hitelből való túlzott költekezést kell megemlíteni, hanem azt az iparpolitikát is, amelynek fókuszában a multik idecsalogatása állt. Ezt tényleg a balliberális kormányzat kezdte, de az Orbán-kormány még rátett néhány lapáttal. És sikerült túltolnia: a multinacionális vállalatokra alapozott gazdaságfejlesztés felélte tartalékait, 2020-ra kiderült, hogy a magyar gazdaság teljesítménymutatói nem tartanak lépést a környező országokéval, így a románokéval sem.
Jóllehet Romániát is uralják a multik, de a jelenlétük sokkal diverzifikáltabb, mint nálunk, nincs akkora autóipari túlsúly. És volt saját gyártású márkájuk – román beszállítói hálózattal – korábban is, ezt privatizálta 1999-ben a Renault. Nálunk nem volt ilyen. (Ami volt – buszgyártás – azt hagyták veszendőbe menni.) Itt a német autógyáraknak alig van magyar tulajdonú beszállítója, azok szinte kizárólag ugyanolyan zöldmezős multinacionális cégek, mint az Audi. Nem csoda, hogy a magyar gazdaság kettészakadt: a gazdaság zászlóshajója, az autógyártás – szemben Romániával – nem tud szívóhatást kifejteni a hazai kkv-szektorra.
A másik terület, ahol leckét kapunk keleti szomszédunktól, az a jogállamiság kérdése. Igen, az a balkáni ország, amelyet lekicsinylően mindig is a korrupció mintaállamának tekintettünk, óriási lépést tett a rule of law érvényesülésének irányába azzal, hogy létrehozta az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget. Laura Codruța Kövesi hatéves kérlelhetetlen tevékenységének eredményeként a román politikusok ezerszer is meggondolják, mit tesznek, és – szemben a magyar kollégáikkal – latba veszik döntéseik következményeit.
A politikusok büntethetősége a jogállamiság egyik legfontosabb ismérve. Na, ebben Magyarországon óriási a deficit! Romániában nem maradt volna következmények nélkül az, ha az országnak sok milliárdos kártérítést kellett volna fizetni olyan döntések miatt, amelyekről tudható volt meghozatalukkor is, hogy szembe mennek az ország által korábban aláírt szerződésekkel. Vagy ha a kormány lemond az országnak járó támogatásokról csak azért, mert a donáció egy kicsinyke részének az elosztásába nem szólhat bele.
Magyarországon nem lett semmi következménye annak, hogy a kormány 55 milliárd forintot eltapsolt azzal, hogy három francia cégtől elvette a piacát az azóta már megbukott Erzsébet utalvány monopolizált bevezetésével. Senkinek sem esett baja amiatt se, hogy Magyarország lemondott a Norvég Alap 77 milliárd forintos támogatásáról, pusztán azért, mert néhány milliárd forint allokációjáról egy sorosistának minősített alapítvány dönthetett volna. A kettős károkozás együtt 130 milliárd forintra rúg, hatalmas összeg, bizony, akár a hűtlen kezelés tényállását is megállapíthatta volna a legfelsőbb ügyész – Romániában. De itt nem. Ott nem hagyták volna szó nélkül a legfőbb ügyésznek ezt a mulasztását sem. A jogállamiság megteremtésére tett román erőfeszítések méltánylásaként Laura Codruța Kövesi lett az Európai Ügyészség első vezetője, annak a szervezetnek az élén áll, amihez Orbán Viktor – érthető okokból – nem kíván csatlakozni.
Nem állítom azt, hogy a politikusok érinthetetlenségével kapcsolatos tabuk megdőlése a fő oka szomszédunk jobb teljesítményének, de hogy hatással van rá, az egészen biztos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ott a leggazdagabb ember nem a közpénzekből – kormányzati segítségével – felhizlalt vállalatok tulajdonosa, mint nálunk, hanem valódi versenypiacon kiemelkedően teljesítő, saját innovációt megvalósító vállalkozó. És az első tíz között is igazi self-made manek vannak, nem pedig a kormányfő kegyéből meggazdagodott szereplők. Ha Magyarországon érvényesülne a jogállamiság, a miniszterelnök gyerekkori barátját nem lehetett volna megtenni az ország leggazdagabb emberévé!
Ahogy Márky-Zay Péter visszakérdezett, amikor futóbolondnak minősítették, hogy vajon nem az-e az elmebeteg, aki kétezres faluban négyezres stadiont épít (ahogy Ceausescu is annak idején), feltehetjük – joggal – mi is azt a kérdést, hogyan is történhetett meg ez velünk? Még egy banánköztársaságban is ritka az a mód, ahogy a NER portfoliója kiépült. Az a sok-sok ezer milliárd forint, amit a kormány ide áramoltatott, nagyon hiányzik ahhoz, hogy a nemzetközi piacokon igazán versenyképes, a növekedés motorjául szolgálni tudó hazai tulajdonú vállalkozói szektor kifejlődhessen. Romániában – bármilyen hihetetlen – nincs NER. Az ország jobb teljesítményét ez bizony igen-igen tekintélyes mértékben megmagyarázhatja. Kár, hogy erről Matolcsy egy szót sem ejt.
És még van egy jelentős eltérés a két ország között, ami hozzájárulhat a román indexek gyors javulásához: ott nem valósult meg az a fajta közmunkaprogram, mint ami nálunk. Amelynek legfőbb funkciója nem más, mint biztosítani a függésben tartott százezrek szavazatait a kormányon lévők hatalomban maradásához. Mert a GDP-hez ez a kényszertevékenység vajmi kevéssé járul hozzá.
Románia engedi, sőt, ösztönzi a munkát nem találók külföldön történő boldogulását. Ami sok nehézséggel, egyéni tragédiával és a lélekszám fogyásával jár, de előnyei tagadhatatlanok. Nem csak a hazautalt milliárdok formájában, amelyek jelentősen javítják a fizetési mérleget, és hozzájárulnak a fogyasztás gyors növekedéséhez. Sokkal inkább abban, hogy a Nyugat-Európában dolgozók nyelvet, kultúrát, fejlett munkamorált, mobilitási készséget és sok más egyebet sajátítanak el, ami hosszabb távon az ország előnyére válik. Nem szorulnak rá az állam kegyére, független állampolgárok lesznek, nem lehet zsarolni őket.
Ennek éppen az ellenkezője mondható el a közfoglalkoztatás intézményére, sőt! Nem véletlen, hogy egyre több volt közmunkás inkább Romániába jár át, hogy megélhetése legyen! Lehetséges, hogy ez a különbség is valamilyen formában hozzájárul Románia jobb teljesítményéhez.
Mindenesetre az a tény, hogy Románia hamarosan megelőzhet bennünket, magyarázatra szorul azok részéről, akik ezt a nemzeti öntudatunkat mélyen sértő állapotot előidézték. A legjobb az lenne, ha az ország nyilvánossága előtt, még a választásokat megelőzően, a köztévében – persze, független mediátorok közreműködésével – vitát folytathatna erről a két miniszterelnök-jelölt, Orbán Viktor és Márky-Zay Péter. A választópolgároknak, az adófizetőknek, akiknek a pénzéből működtetik ezt az országot, joguk van tudni az igazságot, mi is történt Magyarországgal. Reméljük, hogy Matolcsy György, aki volt szíves felhívni a figyelmet arra, hogy Románia hamarosan lekörözhet bennünket, minden befolyását latba veti, hogy ez a vita létrejöjjön. Ez a legkevesebb, amit Magyarország megérdemel!
