Nincs túl sok kifejezés, amely 2010 óta folyamatosan kíséri a Fidesz kormányzását, de a politikai stabilitás és ennek dicsérete ebbe a szűk csoportba tartozik. Orbán Viktor már 2011-ben arról beszélt, hogy „a kormányoldal kétharmados parlamenti többsége és az ebből fakadó politikai stabilitás a legkomolyabb versenyelőnye ma Magyarországnak”, három évvel később – még a 2014-es választások előtt – pedig arról, hogy „Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés”.

A miniszterelnök kitért erre 2019-ben a zalaegerszegi tesztpálya első ütemének átadásán és az idei kötcsei pikniken is. Ez alapján nem meglepetés, hogy kormánybarát publicisztikákban is rendszeresen felbukkan a kifejezés, ennek gazdasági vonatkozása pedig esetenként úgy jelenik meg, hogy a politikai stabilitás – vagyis a 2010 óta folyamatos Fidesz-kormányzás – a felzárkózás záloga. Egyik tavalyi írásában Matolcsy György jegybankelnök is úgy vélekedett, hogy a felzárkózás folytatása szempontjából „az első és és legfontosabb a társadalmi együttműködés megőrzése és a politikai stabilitás fenntartása”.

De tényleg ilyen előnyös egy párt megszakítás nélküli kormányzása a gazdasági növekedés és – régiónkban – az EU-átlagához való felzárkózás szempontjából? Az elgondolást az unió posztszocialista tagállamainak adatait vizsgálva tesszük próbára: összesítettük a 2000 óta bekövetkezett kormányváltások számát a kelet-közép-európai térség 11 tagországában, illetve kiszámoltuk, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében a 2009-ben az EU27-átlagtól mért százalékpontos különbségnek 2020-ra hány százalékát sikerült behozniuk ezeknek az országoknak.

Erről most nem írunk részletesen, a régió országai felzárkózási teljesítményeinek áttekintéséhez érdemes ezt a cikket elolvasni:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA pénzbőség még ahhoz sem elég, hogy az uniós átlaghoz felzárkózzunk, nemhogy AusztriáhozAz előző évtized rekord uniós forrásbeáramlása és támogató pénzügyi feltételei mellett is csak középszerű a magyar felzárkózási teljesítmény a régióban.

A kormányváltások száma Magyarországot nézve valóban kivételes stabilitásról árulkodik, a vizsgált két évtized során mindössze négy alkalommal került sor az országirányítás leváltására. Ráadásul ezek közül csak kettő volt klasszikus kormányváltás (2002 és 2010), míg a másik két alkalommal (2004, 2009) változott ugyan a miniszterelnök személye, a számára a parlamenti többséget biztosító politikai erők összetétele azonban nem. Mivel ezek nagyon nem ugyanolyan típusú helyzetek, érdemes őket a számításnál is megkülönböztetni – erre a kemény és a puha kormányváltás kifejezéseket használtuk.^*Kemény kormányváltásnak azt tekintettük, amikor változik a miniszterelnök személye és a kormányzóképességet biztosító párt/pártok is.
Puha kormányváltásként azt vettük számba, amikor vagy a miniszterelnök, vagy a mögötte lévő kormányzó párt/pártok változnak, de ha a fő párt megmarad és csak a koalíció változik, akkor nem számít puha kormányváltásnak sem. (Amennyiben a miniszterelnök személye nem változik.) Erre példa idehaza a 2004-es Medgyessy-Gyurcsány és a 2009-es Gyurcsány-Bajnai váltás. Azt is puha váltásnak soroltuk be, amikor 2002-ben Csehországban változott a miniszterelnök, és kisebbségi után koalíciós kormány alakult, de a szociáldemokrata párt maradt a fő kormányzó erő.
Hogy ne vigyék félre a számítást, teljesen figyelmen kívül hagytuk az olyan intermezzókat, mint hogy Romániában Nicolae Ciuca 16 napig volt ügyvezető miniszterelnök tavaly decemberben, és erre a sorsa jutott a cseh Mirek Topolanek 2006 őszén alig több mint egy hónapig létező első kormánya is. (A részletes magyarázatot lásd a csillagra kattintva.)

A rangsor másik oldalán a tizenegy kormányváltáson átesett Románia áll – a keleti szomszédunknál tehát átlagosan kevesebb, mint kétévente cserélődött a kabinet. Ráadásul idén ez az átlag tovább csökken, hiszen továbbra is kifejezetten mozgalmas a román belpolitika, jelenleg is ügyvivő kormány irányítja a szomszédos országot. A 2021-es változásokkal azonban nem számoltunk, hiszen az idei gazdasági adatokat még nem tudjuk figyelembe venni a számolásnál.

A felzárkózást tekintve azonban mindkét ország a középmezőnyben helyezkedik el, a lemaradásából leginkább Litvánia, Észtország és Csehország tudott lefaragni az elmúlt tíz évben, a legkevésbé pedig Bulgária és Horvátország, illetve Szlovákia az uniós átlagtól távolodó pályára került.

Akkor sem látszik érdemi összefüggés a politikai stabilitás – azaz a kormányváltások hiánya – és a felzárkózás között, ha megkülönböztetjük a kemény és puha kormányváltásokat. Sőt, az ábrán látottak inkább arra utalnak, hogy a konvergencia szempontjából előnyös is lehet, ha gyakrabban váltják egymást a hatalom élén a politikusok. A régió múltját és jelenét ismerve ennek az egyik oka talán az lehet, hogy ilyen körülmények között nem tud egyetlen érdekcsoport rátelepedni a gazdaság nagy részére, magához szívva az erőforrások meghatározó hányadát.

Az eredmény a kérdéssel kapcsolatos kutatások tükrében kevéssé meglepő, a közgazdászok körében ugyanis nem alakult ki egyértelmű álláspont a kormányváltások gyakorisága és a gazdasági teljesítőképesség kapcsolatát illetően. Sőt, az oksági kapcsolatok sem tiszták: egy feladatát jól végző kormány ugyan kedvező gazdasági körülményeket teremthet, ezzel megszerezve a választók bizalmát, de ha kormányzati hatáskörön kívül álló tényezők miatt alakul jól egy ország gazdasági helyzete, akkor az ugyanúgy a regnáló politikai erők malmára hajthatja a vizet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAnnyira lassú a magyar növekedés, hogy belátható időn belül Románia is előzhetHa a 2011-2017-es növekedést vesszük alapul, akkor egy évtized múlva előzhet Románia, Ausztriát pedig évszázados, talán évezredes időtávon érjük csak be.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet felzárkózás gazdasági mutatók gazdasági növekedés politikai stabilitás uniós tagállamok Olvasson tovább a kategóriában