Önhatalmúlag 2010-et kiáltanám ki a napenergia magyarországi térhódítása kezdetének, ugyanis ekkor lépte át az egy megawattot (MW) az összesített beépített napelemes kapacitás. Ehhez képest 2020-ban naponta (!) átlagosan ennek a kétszerese állt termelésbe, és ha vidéken látunk egy napelemparkot, akkor az jó eséllyel ennél nagyobb teljesítményű lesz – ma már két hektáron el lehet helyezni egy egy megawattos naperőművet.

A teljes kapacitás 2021 végére akár a 3000 megawattot is elérhette, ami Paks 2000 megawattos teljesítményének a másfélszerese. Ez tízszeres növekedés a 2017-es napelemes kapacitáshoz képest, amely akkoriban körülbelül megegyezett a nagyjából 10 éve változatlan magyarországi szélerőművi összesített kapacitással.

Értelemszerűen a technológia árának rendkívüli tempójú csökkenése (tíz év alatt a tizedére esett) adta a fejlődés alapját. Ez a fejlődés több szegmensből tevődik össze, a napenergia ugyanis nagyon könnyen skálázható, egészen kicsi (hétvégi ház) és óriási méretekben (napelempark) is telepíthető, szinte ugyanazon eszközöknek a használatával.

Erőművi szegmens

Az erőművek szegmensében a klasszikus, földre telepített napelemparkokról beszélünk. Ahogy a világon mindenütt, Magyarországon is a támogatott „betáplálási tarifa” (FIT – feed-in-tariff, itthon KÁT-rendszernek hívták) adta meg a lökést ennek a területnek. Itt a termelő a piacinál magasabb, fix áron értékesíti a villamos energiát 25 évig. Ez a támogatott tarifa 2016 derekán lett vonzó itthon, amikor a technológia költsége beesett az általa megtermelt áram átvételi árszintje alá, majd ez a csökkenés tovább folyt. A 2016 végével záródó KÁT-ban több mint 2500 megawattnyi igény kapott támogatást. Ezeket az erőműveket három-hét év alatt kell(ett) megépíteni.

A KÁT rendszert 2017-ben a METÁR váltotta: az EU-s irányelveken alapuló METÁR-tenderen már versenyeznek a pályázók, és azok nyernek, akik

a legalacsonyabb áron vállalják az áramtermelést 15 éven keresztül.

A METÁR-tender bevezetése meg is hozta a várt eredményt: a KÁT-os árakhoz képest kategóriától függően 40-55 százalékkal alacsonyabb árakat vállaltak a pályázók. Ez már a sokéves piaci átlagárat közelítette, azaz minimális, sokszor nulla támogatást igényeltek, csak hogy fix áron adhassák el hosszú távon az áramot. A METÁR-tenderek keretében eddig összesen 662 megawatt kvótát nyertek el, amiből 527 megawatt volt naperőmű.

Az alábbi ábrán látszik az is, hogy 2018-tól kezdődően mára már csökkenő mennyiségben ugyan, de sok száz megawattnyi erőmű épült évente, melynek egyelőre több mint 95 százaléka még a KÁT-rendszerben termelő naperőmű.

Háztartási méretű szegmens

A következő szegmensben vannak a háztartási méretű kiserőművek (HMKE), amelyeket saját fogyasztásra létesítenek, és egy viszonylag kicsi (50 kW) teljesítményig kedvezményes éves szaldóelszámolást élveznek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy azt az áramot, amit termelőként a napsütötte nyári, illetve nappali működés során betáplál a hálózatba, azt télen, illetve éjszaka „kiveheti” onnan. Legkésőbb 2024-től ezt a rendszert egy ennél kedvezőtlenebb „bruttó elszámolás” fogja felváltani, ahol a betáplált és a vételezett energiát nem egy az egyben fogják elszámolni, de a pontos részletek még nem ismertek.

A lakossági szegmens is rendkívül dinamikusan fejlődik a rezsicsökkentett áramárak ellenére, beruházási támogatások nélkül is. 2016-ban egy korán bejelentett, majd későn és rendkívül kis kerettel megnyitott beruházási támogatás megtorpantotta a piacot, mert aki tehette, kivárt, hátha kaphat az „ingyenpénzből”. Az iparágon belül úgy tartjuk, hogy nincs szükség beruházási támogatásokra ott, ahol

valós, dinamikusan fejlődő kereslet mentén is fejlődni tud a piac,

mert a támogatás bejelentése és indulása közötti megtorpanás/kivárás után jön egy gyors fellendülés, majd a kifutása után egy kellemetlen visszaesés. A beruházási támogatások – tapasztalataink szerint – már nem használnak sem az iparág, sem a szakembergárda fejlődésének. 2021-et a családi otthonteremtési támogatás „nyomta meg”, látszik is a számokon a további növekedés, ami éves szinten bizonyára kiugró lesz.

A közületi szegmens ugyan létezik, de nem volt meghatározó szerepe. Eddig szinte csak az EU-s beruházási támogatások mozgatták ezt a piacot.

Mit hoz a (közel)jövő?

Az erőművi szegmens nem valószínű, hogy csúcsot fog dönteni, hiszen lassan megépül az összes megmaradt KÁT-os erőmű  (pár száz plusz megawatt), emellett a METÁR-os erőművekből is évente további 100-200 megawatt épülhet. Érdekes kérdés, hogy az elszállt árampiaci árak mellett fog-e nagyobb mennyiségben épülni az elkövetkezendő pár évben már

támogatás nélkül, tisztán piaci alapokon termelő erőmű.

Ez a legforróbb témák egyike most az iparágban.

Az erőműveknél még egy rövid kitérőt kell tennünk: alapvetően én is azt gondolom, hogy lehetőleg „újrahasznosított” felületeket használjunk napelemek telepítéséhez. Például a tető egy ilyen felület. Ezen gondolat jegyében sokszor elhangzik, hogy a jó minőségű termőterületeket ne a naperőművek céljára hasznosítsák. Magyarországon elég szigorúak a termőföldek termelésből való kivonására vonatkozó jogszabályok, és eddig sem lehetett az átlagosnál jobb minőségű termőföldet kivonni ilyen célra, tehát ez a veszély eddig sem állt fenn. Ráadásul a naperőművek területigénye eltörpül a magyar termőföldi kínálathoz képest, melyből mintegy 7,32 millió hektár áll rendelkezésre.

Így ahhoz, hogy a teljes magyar villamosenergia-fogyasztásnak (mintegy 45 TWh) megfelelő mennyiségű villamosenergiát termeljünk meg termőföldre telepített napelemekkel, ennek a területnek a két százalékára lenne szükség. Nyilván ez sem elhanyagolható mennyiség, de ha azt nézzük, hogy 1990 óta ennek több mint hatszorosával csökkent a magyar termőterület a kivonások eredményeképpen, akkor nem biztos, hogy ezen kellene elbuknia a zöldfordulatnak.

A lakossági piac a még futó családtámogatási rendszer és a most nyílt 100 százalékos energiaszegénységi program miatt szinte biztos, hogy idén újabb csúcsot fog dönteni. De ha 2023-tól jön a „bruttó elszámolás”, akkor

komolyabb visszaeséssel lehet számolni, amennyiben a rezsicsökkentés differenciálatlan marad.

A közületi szegmens viszont úgy tűnik, hogy hosszan tartó növekedés előtt áll. A villamosenergia-árak elmúlt fél évben tapasztalható szárnyalása ma már minden cég részére vonzóvá teszi a napelemes áramtermelést beruházási támogatások nélkül is. Az ábrákon nem szerepelnek az 50 kilowatt feletti, nem HMKE, de saját fogyasztásra létesülő rendszerek, mert sajnos nincs róluk jelenleg megfelelő nyilvántartás. Ez 2021-ig még nem volt zavaró, mert marginális volt ezen rendszereknek a szerepe, de 2022-től ez már nem lesz elmondható. Mind HMKE méretben, mind nagyobb, pár száz kilowatt vagy akár megawatt méretekben is gombamód fognak létesülni a céges rendszerek, ami ebben a szegmensben újabb csúcsokat fog jelenteni, és itt nem várható visszaesés középtávon sem.

A szegmenseket aggregálva az elmúlt évekre jellemző és a 2021-es teljes évre is várható 700-800 megawatt/év új kapacitás kiépülése még egy-két évig könnyűszerrel folytatódhat, ami 2023 végére így 4,5 gigawatt körüli összesített kapacitást jelenthet, mely nagyjából fele-fele arányban lehet erőmű és tetőre szerelt napelem. Összehasonlításul, az EU-ban 2021-ben 25,9 gigawatt épült, ezzel 164,9 gigawattra nőtt az összesített kapacitás, és 2030-ra a közepesen optimista becslések szerint ez 672 gigawattra nőhet.

Messzebbre tekintve

Ahogy minden EU-s tagállamnak, úgy Magyarországnak is van egy nemzeti energia- és klímaterve, illetve egy kapcsolódó energiastratégiája. Ezekben 2030-ra 6,5, illetve 2040-re 12 gigawatt napelemmel számolunk. A 2021. végi 7-7,5 százalékról 2030-ra 12, majd 2040-re mintegy 18-20 százalékra nőhet a napelemek által termelt áram hazai áramfogyasztáshoz mért aránya. Ez ugyan nagyon szépnek mondható, de fontos megjegyezni, hogy ezeket a számokat még 2019 folyamán vázolták fel. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, három csúcsév után vagyunk, ha így folytatjuk, akkor

2026-ra meglehet a 2030-as célszám.

Mi mindent jelenthet ez? Egyrészt azt, hogy a zöldítés jegyében érdemes lehet felülvizsgálni a számokat, és akár sokkal ambiciózusabb célokat megfogalmazni már 2030-ra is. Másrészt van egy olyan villamosenergia-rendszerünk, amire sokszor már most is nehéz újonnan csatlakozni, azaz hamarosan falba ütközhetünk, ha nem fejlesztjük a hálózatot nagyon gyorsan, nagyon komoly beruházásokkal. Ez utóbbival sajnos a gond ott van, hogy míg egy naperőművi beruházást egy-két év alatt meg lehet valósítani, addig egy hálózati fejlesztés időben ennek duplája vagy háromszorosa.

Végül van egy harmadik probléma is. Erőteljesen növekvő napelemes penetráció esetén a villamosenergia-rendszerek működése drasztikusan meg fog változni. A növekvő napelemes teljesítménnyel a teljes termelés eleinte közelíti, majd meghaladhatja a pillanatnyi fogyasztás mértékét. A villamosenergia-rendszer egyik alapvető tulajdonsága, hogy a termelésnek és a fogyasztásnak összhangban kell lennie egy adott pillanatban, amit országonként a rendszerirányítók (itthon a MAVIR) vezérelnek.

A ma szokásos fogyasztási csúcsok itthon valamivel 7300 megawatt fölött vannak: csak a paksi atomerőművel összeadva az évtized közepére várt hazai napelemes teljesítményt, könnyen elérjük ezt a szintet. Ezt egyelőre a napelemek rendszeres leszabályozásával lehetne gyorsan kezelni, ami nem lenne a legszerencsésebb irány. A jó hír az, hogy

az akkumulátoros tárolás költsége hasonló utat kezd bejárni,

mint amit a napelemeknél láttunk. Remélhetőleg egy-két, de legkésőbb három-négy év múlva már tömegesen alkalmazhatják az akkumulátorokat az áramhálózaton.

Sokkal messzebbre tekintve

Ha nem lett volna elég, hogy már 2030 előtt a feje tetejére állíthatjuk a villamosenergia-rendszert, akkor gondoljunk arra, hogy a napelemes áramtermelés ma már sok helyen a legolcsóbb technológia, és lassan Magyarországon is az lesz. Mindezt fejeljük meg azzal, hogy 2050-re Magyarországnak is célkitűzése, hogy az áramtermelését 100 százalékban szén-dioxid-mentessé tegye. Ebből az a kérdés is következik, hogy biztos meg kell-e állni a napenergiával a 2040-re tervezett 18-20 százalékos aránynál az áramtermelésen belül.

Iránymutatást erre a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia ad, ahol az ambiciózusabb „korai cselekvés” szcenárióban 80 gigawatt napelem szerepel, ami az akkorra tervezett áramfogyasztásnak több mint a 90 százalékát termelné meg. Ez nemzetközi viszonylatban az időjárásfüggő megújulókra vonatkoztatva nem elrugaszkodott szám, viszont csak napelemre (szél és víz nélkül) el kell ismernem, hogy kiugró érték. Ugyanakkor, ha úgy gondolkodunk, hogy kis országként egy közös európai áramhálózaton az adottságaink miatt erre specializálódunk, akkor indokolható is.

Míg az akkumulátoros tárolással rövid távon, esetleg pár napra tudjuk kezelni a termelési csúcsokat, annyira szinte biztos soha nem lesz olcsó, hogy hetekre, hónapokra akarjunk tárolni benne áramot. Arra, hogy a nyáron megtermelt többletet télen felhasználhassuk,

a napelemes árammal előállított zöld hidrogén vagy más szintetikus gázok (például metán) lehet a megoldás.

Én úgy látom, hogy ezt az EU és Magyarország is felismerte. És ha még távol is vagyunk ezektől a technológiáktól, bízom abban, ahogy a napelem is 15 év alatt az átlagember háztetőjére került, a szezonális tárolás is belátható időn belül megoldódik.

A G7 Holnap Energia sorozatának szerkesztője Bogár Zsolt és Simon Andrea.