Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 2. 14:30 Közélet

Változóan alakult a régiós repterek évkezdése, a budapesti forgalom viszont rekordot döntött

Másfél millió utassal csúcsot döntött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma júniusban, az idei első félévben regisztrált 7,9 millió fős utasforgalom továbbá hét százalékkal meghaladja a korábbi rekordév, 2019 első hat hónapjában tapasztalt szintet. Így 2024-ben az utasszám magasabb lehet a járvány előttinél a Budapest Airport közleménye szerint.

Tágabb kontextus: a turizmus egész Európában szárnyal, a külföldiek költései elérhetik a 800 milliárd eurót a kontinensen, ami 37 százalékkal több a pandémia előtti években jellemzőnél. A hagyományosan népszerű nyugat- és dél-európai attrakciók mellett az eddig kevésbé felkapott térségekben is többen fordulhatnak meg idén.

Számokban: a vendégéjszakák tekintetében az idegenforgalom már a világjárvány végén elérte az azt megelőző szintet az Európai Unióban, Magyarországon erre azonban csak az idei év elején volt példa. A koronavírus terjedését akadályozó óvintézkedések után az infláció tépázta meg az utazási kedvet.

  • A régió nagyobb repülőterein változóan alakult idén az évkezdés, a varsói Chopin repülőtéren volt még kiemelkedő növekedés az utasforgalom tekintetében, míg a pozsonyi és a prágai repülőterek forgalma csökkent az első negyedévben a járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest. A debreceni repülőtér forgalma jókora visszaesést mutat.

Miért fontos ez? A ferihegyi repülőtér forgalma már csak azért is lényeges, mert az nemrégiben állami tulajdonba került. A légikikötő már most is zsúfolt, az ezt enyhítő fejlesztések a tranzakció lezárultával újra lendületet kaphatnak, amit a turisztikai körökben befolyásos Orbán Ráhel, a Tiborcz István-féle BDPST kreatívigazgatója is megerősített a napokban.

  • A reptérvásárlás pénzügyi megtérülése kérdéses a Budapest Airport Zrt. eredményét szembeállítva a finanszírozás költségeivel. A kormánypárti érvelés e kétségekkel szemben a forgalom növekedésére is alapoz, a mostaninál a jövőben nagyságrendekkel megemelkedő nyereségtermelésre számítva.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkUgyanannyit költenek nyaralásra a magyarok, mint a járvány előtt, csak sokkal kevesebbet kapnak érteAz infláció és a forint gyengülése is a nyaralás árát növeli, amivel a háztartások költségkeretei nem tartják a lépést, de ettől még utaznának a magyarok, külföldre is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába az állami tulajdon, a budapesti reptér zsúfoltságát még nagyon sokáig nem enyhíti új terminálA nemrég kivásárolt üzemeltető korábbra tervezte a hármas terminál megvalósítását, de a friss bejelentés szerint erre legalább 2032-ig várni kell.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Ferihegy légi közlekedés liszt ferenc nemzetközi repülőtér repülőtér Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.