Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. április 6. 11:19 Világ

Az egyik amerikai vám miatt csökken az olajár, a másik miatt mégis drágulhat itthon a tankolás

Többéves mélypont közelébe süllyedt az olaj ára az amerikai vámintézkedések nyomán bizonytalanná váló gazdasági környezetben, és az árcsökkenést a váratlanul intenzív olajkitermelés is fokozza. A benzinkutakon mégis drágulás következhet, ha az orosz energiahordozókat vásárló országokra vonatkozó 500 százalékos vámot elfogadja a kongresszus.

Számokban: a WTI típusú olaj hordónkénti ára 62 dollár alá esett pénteken, hasonlóan alacsony árszintre utoljára a járvány időszakában, 2021 elején volt példa, és a Brent hordójának 66 dollár alatti ára is a pandémia időszakát idézi. Alig pár napja még a 70 dollárt meghaladó árszinten zajlott a kereskedés mindkét olajtípussal.

Előzmények: már a gazdasági szereplőket felkavaró amerikai vámok bejelentése előtt is az olaj túlkínálatát jelezte a Nemzetközi Energiaügynökség, ami eleve az árcsökkenés irányába hat. Most már azonban nem csak Trump intézkedései, hanem az azokat követő nemzetközi reakciók (például az új kínai vám az amerikai árukra) is erősítik a recesszióval kapcsolatos aggodalmakat.

  • A kitermelés további növelését jelentette be csütörtökön nyolc OPEC+ tagország, ami önmagában az olajár hat százalékos csökkenését okozta. A kínálat ráadásul váratlanul nagyot nőhet, az érintett országok ugyanis májustól 411 ezer hordóval emelik a napi kitermelésüket, pedig a döntésig 140 ezer hordós többletre vonatkoztak a várakozások. 
  • Olyan szankciócsomagot terjesztett elő egy 50 republikánus és demokrata szenátorból álló csoport az amerikai kongresszuban, amely Oroszországot és az orosz olajat vásárló országokat sújtaná, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök nem hajlandó jóhiszemű tűzszüneti tárgyalásokat folytatni Ukrajnával – írta a Bloomberg szerdán.

Alulnézet: a hétvégén 2-3 forinttal csökkent az üzemanyagok ára a magyarországi benzinkutakon, és a későbbiekben további ármérséklődés várható (a dollár gyengülése miatt is), ám az Oroszországot célzó másodlagos amerikai vám bevezetése esetén akár 100 forinttal is emelkedhet a benzinár, ha a Mol nem enged a profitjából, vetette fel Holoda Attila az ATV műsorában pénteken.

  • Az OPEC+ tagországianak fokozott kitermelése pótolhatná az orosz olajat, ha a vámokkal érintett országok a leválás mellett döntenek, ugyanakkor a Mol finomítóiban feldolgozott kőolaj 75-80 százaléka érkezik Oroszországból, és az orosz-ukrán háború kitörése óta nem sok erőfeszítést tett az orosz import kiváltására, emlékeztetett az energiapiaci szakértő.

Tágabb kontextus: főleg Kínát és Indiát próbálhatja Trump a másodlagos vámokkal eltántorítani az orosz olaj vásárlásától. Ezek az országok azonban nincsenek ráutalva az orosz importra, hanem kihasználták annak lehetőségét, Trump elképzelése tehát inkább egy fenyegetés lehet az érintettek felé, hogy járjanak közben a megállapodás eléréséért.

Mi várható? Csökkentette az olajárra vonatkozó jövő évi előrejelzését a Goldman Sachs. A bank szerint Brent 62 dolláros, a WTI 59 dolláros hordónkénti áron lehet majd értékesíteni 2026-ban a növekvő kínálat és a recesszió kockázata miatt. A Goldman Sachs a becsült árszintek további csökkenésére is figyelmeztet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre jobban szenved az orosz energiaszektor a háború és a szankciók miattA költségvetési bevételek harmadát adó ágazat eddig jól teljestett, de egyre több probléma nehezíti a működését, amit az orosz fogyasztók is meg fognak érezni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTrump sokallja az olajárat, de tényleg magas lenne?Történelmi összevetésben egyáltalán nem magas a jelenlegi árszint, és kicsi az esélye, hogy Trump elérje, hogy nőjön a kínálat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ benzinár kőolaj olajár tankolás vámháború Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Gajda Mihály
2025. április 23. 15:07 Világ

A világ legnagyobb gázmezőjéből jöhetne vezetéken Európába a földgáz, de sok az akadály

Tervek már 15 éve is készültek, de a belátható jövőben csak cseppfolyósított formában jön kontinensünkre Katarból a földgáz.

Stubnya Bence
2025. április 23. 06:06 Pénz, Világ

Miért nézi tétlenül ezermilliárdok elégését Trump, ha imádja a tőzsdét?

Elképzelhető, hogy népszerűségvesztést is bevállal a világrendszerváltás érdekében, de az első elnöksége alatt megszokott formula is működhet még.

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:09 Világ

Amerika több gázt akar eladni nekünk, de akkor az orosz kapcsolatot is át kellene gondolni

Az amerikai LNG aránya nagyot nőtt az uniós importban, de 2026-tól várhatóak az igazán drámai változások.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Stubnya Bence
2025. április 23. 17:11 Vállalat

Magyarországi tervein is változtatott a BYD az európai terjeszkedésének kudarcai alapján

Több intézkedést is elfogadott a cég a hibáiból tanulva. Szegeden olyan mérnököket is alkalmaznának, akik az európai ízléshez igazítanák az autóikat.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.