Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2025. április 8. 11:48 Adat

A KSH inflációs boszorkányhonyhájába is belátást engedhet az árrésstop

A vártnál alacsonyabb lett a márciusi infláció. A statisztikai hivatal adatai szerint a fogyasztói árak éves összevetésben 4,7 százalékkal emelkedtek a harmadik hónapban, miközben szakértők 5 százalékos mutatót jósoltak.

  • Az élelmiszerárak 7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy éve. Nagyon nehéz megmondani, mekkora volt az árrésstop hatása, de minden jel szerint nagyobb, mint amit a KSH módszertana alapján sokan vártak.

Felülnézet: az árrésstop bevezetése előtt a kormány adatai 9-10 százalékos élelmiszer-inflációt vetítettek előre márciusra, és azt várták, hogy az intézkedés ezt 2 százalékponttal csökkenti. Ez lényegében megtörtént.

  • A gyors eredmény azért meglepő, mert márciusra sok szakértő még nem várt érdemi hatást a 17-én bevezetett árrésstoptól. A KSH ugyanis minden hónap 1-je és 20-a között írja össze az árakat, azaz az idő nagy részében elvileg még olyan adatokat rögzítettek, amelyeket nem érintett az intézkedés.
  • Egyáltalán nem elképzelhetetlen azonban, hogy az árrésstopnak leginkább kitett nagy láncoknál a felmérés végén írták fel az árakat. A versenyhivatalnak lényegében valós idejű áradatai vannak ezekből az üzletekből, így ennek elvileg nincs technikai akadálya.
  • A késői adatrögzítésre utal az is, hogy az érintett termékek többségének az ára nagyon jelentősen, esetenként 8-10 százalékkal is csökkent februárról márciusra.

Számokban: az árrésstopos és a KSH adataiban is külön elérhető 24 termékből 19 olcsóbb volt márciusban, mint februárban. Az átlagos árcsökkenés 3,2 százalék, ami havi összevetésben nagyon jelentős.

  • Különösen nagyot esett néhány tejtermék és zsiradék ára. A margarinért közel 12 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, de 9 százalékkal lett olcsóbb a tejföl és 8 százalékkal a 2,8-as UHT tej is.
  • A napraforóolaj ára azonban közel 5 százalékkal emelkedett. Más kérdés, hogy ebben nem biztos, hogy van érdemi mozgástér lefele. A KSH szerint egy liter 887 forint volt, miközben a versenyhivatal árfigyelője alapján a nagy láncokban jelenleg 826 forint az átlagár. A kisebb (árrésstoppal nem érintett) üzletek azonban ezt biztosan felfele húzzák.
  • Nem volt jelentős árcsökkenés a baromfihúsoknál sem. Ezekről azonban ágazati szereplők korábban azt mondták a G7-nek, hogy az árrésstop előtt sem volt jelentős haszon rajtuk. Néhány sajátmárkás terméknek még emelkedett is az ára az intézkedés bevezetése után.

Reakciók: az egyes tételeknél megfigyelhető, akár 10 százalékos árcsökkenés azt jelzi, hogy vagy felülsúlyozta a KSH a felmérési időszak végén gyűjtött adatokat, vagy áprilisban az eddig gondoltnál is nagyobb lehet az árcsökkenés, hiszen addigra a teljes hatás kimutatható lesz – írta gyorselemzésében Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.

Tágabb kontextus: más kérdés, hogy a 7 százalékos átlagos áremelkedéssel az élelmiszerek még mindig masszívan felfelé húzták az inflációt.

  • A teljes mutatót leginkább a háztartási energia árának csökkenése javította. Márpedig ennek az adatnak a megbízhatóságát – a rezsicsökkentés mérséklése óta bevezetett módszertan miatt – már elég sokan megkérdőjelezték.
  • Ha az infláció havi javulását nézzük, akkor ahhoz a háztartási energia mellett a szolgáltatások és az üzemanyagok mérséklődő drágulása járult leginkább hozzá. Ezt a kedvező hatást ellensúlyozhatta volna a tovább gyorsuló élelmiszer-infláció, az árréstop lényegében ez utóbbit akadályozta meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határaBár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJól hangzik a 10 százalékos árrés, de miből fizetnek majd bért a kereskedők?Az élelmiszer-üzletek forgalmának harmadát-negyedét érintheti a tegnap bejelentett árrésstop. A láncok átlagos árrése eddig 30-35 százalék volt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat árrésstop élelmiszerárak étolaj infláció tej Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 12:46 Adat

Egyre inkább a béreken is meglátszik a magyar gazdaság vergődése

Tovább csökkent a bérnövekedés üteme, és a gazdaság stagnálása miatt egyelőre nem látszik, mikor lehet erősebb a keresetek infláció feletti bővülése.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.