(A szerző az Erste Befektetési Zrt. elemzője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Egy régió, egy ország vagy földrész energetikai ellátása legalább annyira politikai kérdés, mint amennyire szakmai. Az, hogy egy közösség milyen energetikai rendszert alakít ki, milyen eszközöket telepít, illetve azt hogyan szabályozza, abban a politikának van szerepe, végeredményben a fogyasztók és a választók preferenciái a meghatározóak. 

Az energetika politikailag vezérelt hagyományos hármas „beruházásfogatához” (atomerőmű, gázbeszerzés, gázvezeték építése) az energiaválság időszakában csatlakozott lényegében az összes versenypiac által vezérelt szakmai ág, ahol az állami és szabályozói beavatkozások legkevésbé térítették el korábban az árakat. Ugyanakkor sajnos a döntések még mindig túl sokszor érzelmi alapúak, populisták és részben ezért nélkülözik a racionalitást, ami torz eredményt szül.

Irracionális energiapolitika

A legjobb közelmúltbeli példa Németország és a nukleáris energia kapcsolata. Értelmes döntés volt Németországnak szakítania a nukleáris energiával, ami évente 150-160 terrawattóra (TWh) közötti – tehát legalább három magyarországnyi felhasználással egyenértékű – megbízható, szén-dioxid-mentes folyamatos üzemű áramtermelést adott? Különösen a még 20-30 évig működtethető atomerőművek idő előtti bezárására valóban átgondolt lépés lehetett? Szerintem egyértelműen nem a válasz – a világon kevés alkalmasabb helyszín van a nukleáris energia felhasználására, mint Németország.

Ez az európai állam jelentős, világszinten is számottevő iparral rendelkezik, ami biztos vevője a zsinóráramnak, komoly mérnöki tradíciói vannak, stabil a politikai rendszere és kevés áramtermelési alternatívával rendelkezik. A megújuló erőművek, a szélparkok és napelemek telente akár hetekig semmit sem termelnek– ez a híres Dunkelflaute, vagyis szélcsendes, ködös, párás németországi időjárás. Ezt az országot – ha lehet ilyet mondani – a nukleáris és szénbázisú iparra találták ki. Politikai indíttatásból, az atomenergiától való félelem okán azonban erre az átgondolatlan, drasztikus lépésre szánták el magukat.

A magyar energiarendszer is torzított politikai okok miatt, még ha nem is sikerült akkora blődséget elkövetnünk, mint Németországnak. Vajon miért fejlesztettük és támogattuk ekkora mértékben a napelemek telepítését? Vajon miért nem használjuk ki az ország szélpotenciálját, amely a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) tanulmánya szerint 16 gigawattos, miközben a kormány 2030-ra csak 1 gigawattot célzott meg? Miért nem kap szerepet a vízenergia? Az MVM miért a Mátrába tervez szivattyús energiatároló erőművet, amikor a Prédikálószék a Pilisben lényegesen racionálisabb helyszín lenne? Miért nem indul még mindig el egy jelentős lakossági energiatakarékossági program? Miért kap ekkora támogatást a nukleáris energia Magyarországon? Sorolni lehetne még a példákat, amelyeket kizárólag racionálisan, politikai szempontok nélkül nehéz megmagyarázni.

Azt gondolom, hogy

ennek a torz fejlesztésnek és politikai megfontolásoknak negatív következménye az, amit idén nyáron látunk a magyar árampiacon.

A következő ábrán jól látszik, hogy az áramárak napközbeni alakulása soha nem látott változékonyságot mutatott. A napközbeni árak -73 és 1000 (!) euró/megawattóra között alakultak, az esti órákban (19 és 21 óra között) a rendszer terhelése csúcsot döntött, az árak meg az egekben voltak. Iparági körökben egyre több hangot hallani, hogy kész csoda, hogy ebben az időszakban elkerültük a hálózat hirtelen, országos szintű hálózati leolvadását, angol nevén a „blackout”-ot.

Az elmúlt egy hónap napon belüli HUPX elektromos áram árai. Forrás: T-Energy Advisory

A jelenlegi nyári rendszerterhelési csúcs a július 16-án, kedd este háromnegyed 8 és 8 közötti időszakban regisztrált 7036 megawatt (MW). Ez az érték már összemérhető a mindenkori éves csúccsal, ami 7441 MW volt 2024. január 24-én. A rendszerirányító Mavir szerint 27 Celsius-fokos napi átlag hőmérséklet felett minden további egy Celsius-fok emelkedés legalább 100-200 MW-os nagyságrendben emelheti meg a napi rendszerterhelést, és ezáltal a napi csúcsértéket is.

A hazai áramszünet és komolyabb hálózati elem kiesése – lásd június 21-ei balkáni áramszünet – alapvetően két okból nem történt meg: a rendkívül magas beépített napenergia-kapacitások „tompítják” a napközbeni csúcsterhelést, míg a páneurópai piacösszekapcsolás révén a kontinens termelési többletkapacitásai (pl. francia atom) könnyebben exportálhatóak a régiónk felé. Naperőművek és csak részleges piacösszekapcsolás nélkül szinte garantált lett volna a hazai áramszünet. A lanyha ipari energiafelhasználás kimondottan előnyös volt az elmúlt hónapok során.

Az esti kritikus helyzethez hozzájárul, hogy ilyenkor a legmagasabb a kereslet a háztartások nagyobb fogyasztása – légkondicionálók, televízió, világítás, főzőlapok stb. jelentősebb igénybevétele – miatt, miközben a rendszerbe beépített napelemes megújuló kapacitások már nem termelnek. A rendszert Paks I., a fosszilis alapú hazai erőművek és nem kis részben az import tartja életben. Gyakorlatilag minden hadra fogható forrást fel kellett használni ezekben a percekben, hogy a lakosság használni tudja ezeket az eszközöket és elviselhetővé tegye az embertelen kánikulát.

Gazdasági helyett politikai szempontok

Mégis mi vezetett ahhoz, hogy ilyen változékonnyá, és tartalék kapacitás nélkülivé váljon a hazai áramszolgáltatás? Azt hiszem, az elmúlt 15-20 év energiapolitikája az igazi ludas: kevés beruházást valósítottunk meg és azt is inkább politikai szempontból, mintsem gazdasági racionalitás alapján, miközben az európai piac és a magyar elektromos áram kereslete is jelentősen változott. Tulajdonképpen feléltük azt a jól megkonstruált rendszert, amit a külföldi nagytulajdonosok a kilencvenes évek második felében és 2000-es években felépítettek idehaza.

Kínálati oldalon az elmúlt években óriási napelemes kapacitás épült ki, jórészt állami segítséggel. Hogy miért pont ezt támogatja gőzerővel a magyar állam? Többek között ezzel lehet jelentős támogatást adni annak a társadalmi rétegnek, amit egyébként is szívesen támogat a mostani politikai vezetés. Ez a masszív kapacitásbővítés az áram túlkínálatát hozza magával abban az időszakban, amikor süt a nap, viszont ez a kapacitás gyakorlatilag használhatatlan, amikor este felfut a kereslet. Másrészt kínálati oldalon nem épült ki a szükséges kiegyenlítő, és időjárástól független – elsősorban alaperőművi – konvencionális kapacitás, de a zsinóráram kapacitása sem, amely az ipari felhasználáshoz szükséges. Az utolsó jelentős gáztüzelésű erőművet 2011-ben adták át Gönyűn, miközben a magyar elektromos áram kereslete folyamatosan nőtt az elmúlt években.

Az egyensúly kialakításához szintén szóba jöhet a kereslet visszafogása, azonban ez például a lakossági fogyasztóknál konfliktusba kerülhet a rezsicsökkentés intézményével. A vállalati szektor a magas árak miatt ilyenkor egyébként is lekapcsol, ahol tud, ők tehát reagálnak a magas árakra. A lakosság azonban ebből nem érez semmit, főleg ha a fogyasztása összességében az átlag alatt marad. Az elmúlt évek energiaválsága ugyan nagyon erősen formálta a lakossági áram- és gázfogyasztási szokásokat Magyarországon is, ami spórolásban, alternatívák utáni kutatásban (gázról áramra átállás) nyilvánult meg, de ez a hatás nem terjedt ki a napon belüli fogyasztásra. A lakosság egyáltalán nincs ösztönözve, hogy ne este tegye maximumra a klímát, amikor a szolgáltatónak tízszer annyiba kerül az áram, mint napközben.

A helyzetet tetézi, hogy a magyar gazdaság legalább 15 éve energiaintenzív irányba fejlődik, és az új fejlesztések is ebbe az irányba mutatnak. Tehát egyébként is egyre több áramra van szükségünk, ha létrejönnek a meghirdetett elektromos gépjármű és akkumulátor kapacitások. Bizonyos értelemben

az áramhálózat szempontjából egy szerencsés ügy, hogy az elmúlt másfél-két évben lefelé tartott a magyar ipari termelés, mivel így a legkritikusabb időszakban is életben lehetett tartani a hálózatot.

Viszont, ha a jövőt nézzük, akár több mint egy hónapig is kitartó hőhullámokra lehet számítani, és az ipari tevékenység sem biztos, hogy örökké süllyedni fog.

Azt gondolom, hogy a következő évek fő feladata a rendszer fenntarthatóságának megőrzése lesz. Az ipari fogyasztás növekedése és a globális felmelegedés miatt egyre magasabb keresleti csúcsok lesznek, amit egyre kevésbé lehet kizárólag az import felfuttatásával biztosítani. A régió ugyanis jelentős áramhiánnyal küzd. Különösen a keleti szomszédunk, Ukrajna helyzete vált nehézzé. A néhány éve az európai áramrendszerbe bekerült ország hiába rendelkezik ötször akkora áramtermelési kapacitással, ennek egy része a megszállt területeken van, másrészről idén áprilisban Oroszország hadserege megsemmisítette az áramelőállító kapacitások kétharmadát. Így kénytelenek ők is importálni, annak ellenére, hogy korábban nettó exportőrök voltak. A balkáni régió országaiban (Szerbia, Bosznia, Észak-Macedónia, Albánia) pedig egyelőre csak most kezdődik a nap- és szélenergia felfutása, tehát ott csak és kizárólag importáram áll rendelkezésre a nyári csúcsidőszakok ellátására.

Kritikus időszak következik

Az új kapacitások – különösen a gyorsan bekapcsolható és felterhelési képességű erőművek – beépítése, illetve a hálózat fejlesztése, rugalmasabbá tétele lenne a legfontosabb feladat. Ez nemcsak pénz, hanem szervezés és fizikai elérés kérdése is. Személy szerint nagyon szkeptikus vagyok, hogy a 2027-2028-ra tervezett három gázalapú kombinált ciklusú (closed-cycle gas turbine – CCGT) erőmű valóban időre meg tud majd épülni. A régióban az összes ilyen projekt éves csúszást szenvedett a múltban, most pedig olyan hosszú sor áll a gázalapú erőművek turbináit gyártó vállalatok listáján, hogy nagyon nehéz ezeket a projekteket időben befejezni. Paks II.-vel kapcsolatban is jelentős a bizonytalanság, ez a nukleáris erőmű 2032-33 előtt szinte biztos, hogy nem készül el. Tulajdonképpen jelentős elmaradásban vagyunk ennek megfelelően minden projektben, a 2025 és 2030 közti időszak pedig különösen kritikus lesz.

Ami véleményem szerint viszont megtehető, az három terület azonnali fejlesztése. Egyrészt növelni kell a mostani 330 MW-os hazai szélkapacitást, amilyen gyorsan csak lehet. Nemcsak az MVM által elnyert 670 MW-nyi bővítésre kell gondolni, hanem érdemes lenne ennél tovább lépni. Másrészt fel kellene futtatni az energiatároló kapacitásokat, akkumulátor parkokat, kihasználva azt a tényt, hogy Magyarország egyébként is ezen technika létjogosultságára alapoz. Ilyen lehetne például az a kezdeményezés, hogy a gyártás során keletkező, gépkocsi akkumulátoroknak nem megfelelő – a gyártás során a kívánt kapacitást el nem érő – egységekből hoznánk létre rövid idejű áramtárolókat. Végül érdemes lenne elindulni a geotermikus energia felhasználásának irányába, különösen a lakossági ellátásban, ami lehetővé tenné, hogy az ország földgáz- és áramfogyasztása lejjebb süllyedjen, csökkentve ezzel a külső sérülékenységet és importkitettséget.

Mindezzel együtt a következő évek energiamérlegének egyensúlyban maradását két tényező fogja biztosan meghatározni:

a jó szerencse és az időjárás.

Vagyis egy rendszerösszeomlás kockázata igencsak magas, főleg nagy téli hidegben, illetve a tartós kánikula idején. Ami talán pozitív változás lesz, hogy ez a sürgető energetikai kihívás a politikai preferenciák felől elviszi a megoldást a praktikus irányba. Az ugyanis nagyobb fenyegetés, hogy nincs biztosítható energia ebben az országban, mint az, hogy milyen politikai tényezőnek feleljünk meg. Szóval lehet, hogy látjuk még olyan tabuk megdöntését is, amikre korábban azt hittük, hogy azok soha nem fognak megborulni. Hogy ezek mik lesznek, azt az olvasói fantáziára bízom. Ha tippeket kellene adnom, akkor ezek a szélenergia elterjedése, az univerzális, minden háztartási fogyasztóra kiterjesztett rezsicsökkentés jogosultsági körének szűkítése és az okosórákkal kombinált lakossági fogyasztói keresletvisszafogás lennének.

A cikk Turai József (T-Energy Advisory) közreműködésével készült.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsapdák sora tartja fogva a magyar energiarendszert, nem úgy tűnik, hogy könnyen lehet szabadulni belőlükNem csak az orosz befolyás, a kormány populizmusa is fogva tartja az energiarendszert.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPolitikai érdekei miatt csinálta ki a kormány a lakossági napelempiacotA napelemstop tökéletesen megmutatja, hogy mi történik, ha a döntéshozók a napi politikai céljaiknak rendelik alá az energia-szakpolitikai kérdéseket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzázmilliárdokat spórolhat az ország, ha jókor kapcsoljuk be a mosógépetHárom háztartási eszköz okosabb működtetése révén közel 270 milliárd forinttal maradt volna gazdagabb az ország tavaly.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet áram energiapolitika hálózat infrastruktúra Olvasson tovább a kategóriában