Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. december 9. 09:18 Élet

A boltokkal összefogva rögzítette 51 termék árát a görög kormány

Sajátos módon igyekeznek enyhíteni Görögországban az alacsonyabb keresetűek inflációs terheit: a jobboldali görög kormány és az ország jelentősebb kiskereskedelmi láncai közösen hoztak létre egy 51 alapvető élelmiszerből álló fogyasztói kosarat, aminek rögzítették az árait.

A novembertől hatályba lépő és tavaszig tartó programban a szupermarketláncok saját döntésük alapján tudnak részt venni, nem kapnak állami támogatást, és az 51 alapterméken kívül úgy alakítják az áraikat, ahogy akarják. Ezért az általános infláció ugyan magas maradhat, de a kosárba direkt az alacsonyabb jövedelműek által nagyobb arányban fogyasztott termékek kerültek, így az intézkedés kifejezetten az ebben a körben tapasztalt infláció csökkentését célozza.

Görögországban a szeptemberi 12,1 százalékos csúcshoz képest októberre 9,5 százalékra csökkent az infláció mértéke az előző év hasonló időszakához képest, és az előzetes becslés alapján novemberben még egy fél százalékponttal alacsonyabb volt a drágulás mértéke. A legalacsonyabb és legmagasabb keresetűek körében mért infláció mértékében viszonylag nagy eltérések voltak ezen belül. A részletesebb adatok alapján viszont az látszik, hogy szeptemberről októberre a rosszabbul keresők inflációja nagyobb mértékben csökkent, mint a jól keresőké, és szinte eltűnt a különbség a két réteg által tapasztalt drágulás mértéke között.

A kormány szerint novemberben már érzékelhető volt a rosszabbul keresők inflációjának további csökkenése. A Guardian által idézett közvélemény-kutatásban viszont a megkérdezett emberek 60 százaléka vélte úgy, hogy a fogyasztói kosár nem lehet sikeres az infláció visszafogásában, mivel az országban a hasonló szabályozási törekvések jellemzően nem túl hatékonyak. 

Szintén ezen a véleményen volt egy fogyasztói szervezet, az Ekpizo elnöke, aki szerint a lakosság jelentős részének nem segített a program, hozzátéve, hogy Görögországban uniós összevetésben nagyon drágák az olyan alapvető szolgáltatások, mint az internet, és ezek nem tartoznak bele a fogyasztói kosárba.

Görögországban nem ez az első intézkedés, amit az inflációs terhek enyhítése céljából hoztak meg. A déli ország az elsők között volt az Európai Unióban, ahol az energiaárak emelkedését követően rezsitámogatást vezettek be, és a becslések szerint GDP-arányosan a görög kormány uniós szinten is kiemelkedően sokat költött a háztartások és a kisvállalkozások rezsiköltségeinek enyhítésére. Emellett az önkormányzati adókat is csökkentették, és jövőre jelentősebb minimálbér-emelés mellett nyugdíjemelést is terveznek. 

Az intézkedések ellenére a magas infláció miatt jelentős társadalmi feszültségek alakultak ki az országban, november elején például 24 órás sztrájkot szervezett néhány nagyobb szakszervezet, amely során országosan szórványosan lebénult a közlekedés, és amelyet Athénban és Szalonikiben is tüntetések kísértek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA rosszabbul kereső magyaroknak szeptemberben már közel 30 százalék volt az inflációCsak a legrosszabbul kereső letteket és litvánokat sújtotta nagyobb infláció szeptemberben, mint a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó magyarokat. Európai szinten is nagyra nyílt nálunk az olló ebben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet árak árrögzítés Görögország infláció Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Torontáli Zoltán
2023. december 7. 18:14 Adat, Élet

Régen stabilan 17 ezer forintba került a nagy bevásárlásunk, most stabilan 24 ezer lett

A közepesnek tekinthető nyugdíjnak egy hónapban több mint a felét alapvető élelmiszerekre kell költeni.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 11. 04:34 Közélet

Az iskolakötelezettség korhatárának leszállítása mindenkinek csak ártott

Az iskolaelhagyók többsége nem megy el dolgozni, és passzivizálódik, esetleg emellé még gyereket vállal.

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Pálos Máté
2023. december 9. 17:49 Közélet

A PISA-felmérés szerint kikészíti a diákokat a telefonfüggés

A diákok csaknem fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.