Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. február 16. 14:32 Adat

Rengeteg magyar háztartást mentett meg a rezsiköltség elszállásától a meleg tél

A gáz, az áram, a távhő rezsicsökkentett lakossági ára és a rendszerhasználati díj sem emelkedik idén, az átlagfogyasztás felett alkalmazott lakossági piaci ár pedig április 30-ig, tehát a fűtési szezon végéig egyelőre nem változik – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter csütörtökön, az MVM energetikai konferenciáján, amiről a Portfolio.hu számolt be.

Miért fontos? Az aktuális szabályok szerint az úgynevezett lakossági piaci árait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal negyedévente tudja módosítani.

Előzmények: Július közepén jelentette be a kormány, hogy augusztustól energia-vészhelyzetet rendel el. Ennek értelmében augusztustól az éves átlagfogyasztás felett lakossági piaci – kormányrendeletben szabályozott – árat kellett fizetni a rezsiért, ami az áram esetében mintegy kétszeres, a gáz esetében pedig hét és félszeres árat jelentett. A távhő esetében megmaradt a régi árszint.

Hány embert érintett? A bejelentést követően több adat is napvilágot látott arra vonatkozóan, hogy hány fogyasztónak kell majd a korábbinál magasabb rezsit fizetnie.

  • A Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte, hogy az 5,6 millió áramfogyasztó negyede (1,4 millió), a 3,5 millió gázfogyasztónak pedig a 26 százaléka (900 ezer) esett az átlagfogyasztás feletti kategóriába.
  • A Habitat for Humanity Magyarország G7 megkeresésére adott becslése szerint a gázfogyasztásban a háztartások legalább harmadát, áramfogyasztásban pedig a háztartások felét érintette a rezsicsökkentés csökkentése.
  • A GKI augusztusi felmérése szerint a megkérdezettek 66 százaléka számított rá, hogy nőni fognak a rezsiköltségei, és egy decemberi felmérésük szerint 60 százalékuknak nőttek is.
  • Az MVM közlése szerint viszont november végéig a gázszámlák 78, a villanyszámlák 67 százaléka nem tartalmazott rezsinövelt tételeket.

A valószínűleg eddigi legpontosabb becslés hétfőn jelent meg a Statisztikai Szemlében. A tanulmány, amely azokon az adatokon alapszik, amelyek alapján a Központi Statisztikai Hivatal az inflációt is becsli, 61 százalékra tette azoknak a háztartásoknak az arányát, amik legalább áramból vagy gázból átlag felett fogyasztottak.

  • 2021. július és 2022. július között az összes háztartás 6,8 százaléka csak gázból, 33,6 százaléka csak áramból, és 21 százaléka mindkettőből a rezsivédett tartományon túlmenően fogyasztott.
  • A tanulmány azonban azt is elismeri, hogy augusztustól kezdve ennél kevesebb háztartást érinthetett a drágulás, aminek az oka viszont csak kisebb részt lehetett a spórolás: nagyobb részben a kedvezőbb időjárás miatt csökkent a fogyasztás és így a rezsiköltség is.

Meglepő adatok: Lantos Csaba elmondta, tavaly 17 százalékkal, azon belül decemberben 25 százalékkal csökkent az országos gázfogyasztás. Habár intenzív csökkenéssel számoltak, a mérték számukra is meglepetés volt. A legnagyobb meglepetésnek azt tartja, hogy az áramfogyasztás is csökkent, miközben arra számítottak, hogy sokan áramra váltanak gáz helyett.

Mi várható? Mivel a tanulmány szerint inkább az időjárás miatt csökkent a fogyasztás, a jövő tél nem lefutott ügy rezsi szempontból, ha hidegebb lesz, mint a mostani. A tanulmány egy érdekes következtetése, hogy mivel Pest, Komárom-Esztergom és Fejér megyékben koncentrálódnak országon belül a legnagyobb gázfogyasztók, a döntéshozóknak érdemes lehet térben koncentrált fogyasztácsökkentő beavatkozásokban gondolkozni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA legjobbkor ütött be a meleg télAz enyhe év vége és eleje jelentősen csökkenti az európai gázfelhasználást, ezzel jelentősen mérsékli a gázhiánnyal kapcsolatos félelmeket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat áram energia földgáz rezsi rezsicsökkentés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. február 13. 10:17 Adat

Soha semmit nem néztek még ennyien az Egyesült Államokban

Rekordot döntött az idei Super Bowl nézettsége, nem is kevéssel: az NFL fináléját több mint 127 millióan kísérték figyelemmel a tévék előtt.

Stubnya Bence
2025. február 12. 14:58 Adat, Vállalat

A magyar munkahelyeket is elérte a német autóipar válsága

A ZF Hungária egri üzeméből 110 embert küldenek el. Ez az első nagyobb hazai leépítés, amit egyértelműen a német autóipar válsága okozott.

Torontáli Zoltán
2025. február 12. 13:04 Adat

Távolodnak a magyar régiók az uniós átlagtól, csak Budapest tört előre

Budapest mellett a Debrecen központú észak-alföldi régió kerülte el a recessziót tavalyelőtt, de uniós szinten csak a főváros fejlettsége nőtt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 13. 11:35 Vállalat

A magyar terjeszkedés elakadása most a Mere legkisebb baja

Razziázott a hatóság a Mere-tulajdonosok moszkvai üzleteiben, többet hónapokra bezártak. Nincs előrelépés a magyarországi boltnyitást illetően sem.

Mészáros R. Tamás
2025. február 13. 06:00 Világ

Agresszívabb külpolitikára utal a USAID szétverése, amit Orbán győzelemként ünnepel

Alkotmányos válságot is okozhat az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség beszántása, ami Orbán öröme ellenére számára is tartogat kockázatokat.

Vámosi Ágoston
2025. február 12. 17:25 Világ

Visszaesett az orosz olajkitermelés, de a hazai autósoknak most nem kell aggódniuk

A forint erősödésének köszönhetően most belefér némi olajdrágulás anélkül, hogy itthon többe kerülne a benzin vagy a gázolaj.