Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2022. július 23. 04:34 Adat, Közélet

A háztartások legalább felét érintheti a rezsinövelés, a családi házakban élők kiemelten rosszul járnak

A magyar épületállomány háromnegyede nagyon rossz energiahatékonysági mutatókkal rendelkezik, a probléma évtizedek óta ismert, mégsem valósult meg olyan állami program, ami érdemben és tömegesen kezelné a kérdést, ami pedig volt, az éppen a leginkább rászorulók számára nem volt elérhető. Ez most, a rezsicsökkentés részleges kivezetésével drámai módon válik érezhetővé legalább egymillió családban. A KSH adataiból kiindulva, lakhatással foglalkozó szakemberek segítségével próbáljuk megbecsülni, hogy hány háztartásra várnak augusztustól megemelt rezsiszámlák.

Számításaink szerint a gázfogyasztásban a háztartások legalább harmada túl van azon a szinten, amit a kormány „átlagos fogyasztásként” kommunikál, a fogyasztási limit feletti részért ők mostantól az eddigi összeg hétszeresét fogják fizetni. Az áram drágulása végül kisebb lesz a korábban gondoltnál, ez viszont már minden második háztartást érint, vagyis a villanyszámla még többeknél fog növekedni.

A rezsiemelés leginkább a családi házakban élőket, különösen az energetikailag elavult Kádár-kockában lakókat fogja brutálisan érinteni.

Miután csütörtökön a részletszabályok is megjelentek az új lakossági árakról, a legtöbb családban újra elkezdték kikalkulálni az otthoni energiafogyasztást. (Ebben például az Átlátszó itt elérhető rezsikalkulátora segíthet.) Bár egyebek mellett a havi fizetés vagy átalány kérdése megbonyolítja a számítást, az alapképlet valószínűleg már mindenkinek ismert: a földgáznál havi 144 köbméter/hónap, a villamos energiánál pedig havi 210 kWh az a mennyiség, ami fölött megemelt díjat kell fizetni. Forintra átszámolva ezt azt jelenti, hogy akinek idáig 7560 forint alatt volt a villanyszámlája, illetve 14688 alatt a gázszámlája, annak ezután sem kell többet fizetnie. Mindenki másnak azonban igen, és az emelkedés nagyon jelentős is lehet.

A kormány korábban azt állította, hogy az áremelkedés a fogyasztók háromnegyedét nem fogja érinteni. Erről részletes számításokat nem közöltek. A KSH-nak ugyanakkor van egy rendszeres háztartási adatfelvétele, amiből már lehet tenni közelítő becsléseket.

Ez a minden évben nagyszámú, reprezentatív mintán lekérdezett Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Adatfelvétel (HKÉF), amely sok magyarországi Eurostat mutatónak is az alapja. Adatai a statisztikai hivatal szerint is „nélkülözhetetlenek a fontos gazdasági döntések előkészítéséhez”.

A lakhatási szegénység ellen küzdő civil szervezet, a Habitat for Humanity Magyarország segítségével a KSH 2020-as *A KSH Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Adatfelvételét (HKÉF) minden évben egy közel tízezer háztartásra kiterjedő reprezentatív mintán veszik fel, a háztartások részletes kiadási naplói jelentik az egyik fő adatforrást. Bár a minta meglehetősen nagy, a teljes népességnek értelemszerűen csak egy töredékszázalékát jelenti, vagyis ez alapján a teljes társadalom fogyasztási és kiadási jellemzőire csak becslést lehet tenni. adatai alapján néztük meg, hogy milyen rétegeket milyen mértékben érinthet a most bejelentett rezsiemelés. A felmérésben a háztartások többek között a rezsiköltségeiket is részletesen naplózzák, és az adatok a lakás típusa, a fűtés módja szerint is szétszedhetőek. Ha a felmérésben szereplő kiadásokat összevetjük a most meghatározott fogyasztási limittel, azt láthatjuk, hogy az áramban a háztartások fele, a bő négymillió háztartásból több mint 2 millió villanyszámlája haladta meg a limitként meghatározott 7500 forintot. Igaz, 2020 a pandémia miatt az energiafogyasztásban is rendkívüli év volt: a lakossági fogyasztás nagyjából 5 százalékkal nőtt meg a korábbi évekhez képest a kényszerű otthonlét miatt. Ez azonban nem jelent nagyságrendi változást, vagyis a háztartások közel fele ez alapján be fog kerülni a magasabb árkategóriába, ha nem tud jelentősen csökkenteni a fogyasztásán.

A „túlfogyasztók” között több mint 600 ezer olyan háztartás van, ahol az áramfogyasztás jelentősen meghaladja a határétéket (210 kWh helyett legalább 350 kWh), náluk a villanyszámla alapesetben legalább az eddigi másfélszeresére fog emelkedni. Közel 90 százalékuk családi ház, őket tehát a magasabb áramszámla is erősebben érinti.

A családi házak rezsihátránya azonban jóval nagyobb a gáz esetében, és mivel a földgáznál a fogyasztási limit feletti mennyiségért hétszeres árat kell fizetni, ez sokkal erősebben meg fogja megterhelni sok családnál a büdzsét.

Magyarországon körülbelül hárommillió háztartás fogyaszt vezetékes gázt, közülük a HKÉF adatok alapján nagyjából 1,1 millió háztartás lesz érintett: ennyinél haladja meg a havi átlagos gázfogyasztás a nem egész 15 ezer forintos határértéket. Közöttük nagyjából negyedmillió háztartás lehet, ahol a gázfogyasztás meghaladja a 250 köbmétert. Náluk az emelés után 100 ezer forint körüli, vagy azt meghaladó gázszámlára kell számítani.

A határérték feletti gázfogyasztók 90 százaléka ugyancsak családi házakban él, egy jelentős hányadnál a gáz- és villanyáremelés egyszerre fog jelentkezni.

Összességében a bő négymillió magyar háztartás közül 2,3 milliót érint legalább az egyik típusú rezsiemelés a 2020-as háztartási adatok alapján. Még ha figyelembe vesszük a nagyjából 200 ezer nagycsaládnak adott kedvezményt, akkor is legalább a magyar háztartások fele többet fog fizetni az energiáért augusztustól, mint idáig. 

A rezsiemelés legnagyobb vesztesei tehát a családi házakban élők lesznek, különösen azok, akik régebbi típusú, komolyabb energiafelújításon át nem esett házakban laknak. A családi házaknak nemcsak az átlagos alapterülete nagyobb a társasházi lakásokhoz képest, de többnyire az energiahatékonyságuk is rossz, ezért a fogyasztásuk is sokkal nagyobb. Vannak persze rossz energiahatékonyságú társasházi lakások is, főleg az 1945 előtt épült lakóházakban, de legtömegesebben a Kádár-kockákban, vagyis a hatvanas és nyolcvanas évek között épült családi kockaházakban fog beütni a rezsiprobléma.

A családi házak nagyrészt kimaradtak az inkább panelekre célzott állami energiahatékonysági programokból, rájuk különösen jellemző a kormányzati szinten is elismert tény, hogy a magyar épületállomány 70 százaléka műszakilag és energetikailag elavult. Az energiaszegénység mértékét mutatja, hogy az 1990 előtt épült családi házakban már idáig is átlagosan a háztartási kiadások 15 százaléka ment el rezsire (a társasházakban 9, panelekben 11 százalék az átlagérték), és összességében minden ötödik magyar háztartásban legalább a jövedelem ötödét kénytelenek lakásfenntartásra költeni – és ennek nagyjából a háromnegyedét a fűtés viszi el.

„A Kádár-kockák elsősorban azért csúsznak bele a magas rezsibe, mert rossz energiahatékonyságú épületek, és az elmúlt években egyáltalán nem vették komolyan Magyarországon az energiahatékonysági programokat. Közben ezeknek a családi házaknak egy része félig már üresen áll, a fiatalabb generációk elköltöznek belőlük, a fűtésszámla azonban így is magas. Sokan a gáz mellett szilárd tüzelőanyaggal is fűtenek, de a tűzifa ára is folyamatosan emelkedik, most pedig, hogy megindult a roham a tüzépekre, már kapni is alig lehet”

– mondta a G7-nek Kőszeghy Lea, a Társadalomtudományi Kutatóközpont lakhatási szegénységgel foglalkozó kutatója.

Mint az alábbi ábra mutatja, a magyar társadalom alsó két ötöde túlnyomó részben a legrégebben épült, legrosszabb állapotú épületekben lakik.

A rezsi ezekben iskifejezetten magas. A legtöbbet azonban az újabban épült, nagy alapterületű családi házak lakói fogyasztják (idáig átlagosan havi 38 ezer forint), de a régebbi, kisebb családi házakban is eléri a 28 ezer forintot, sőt még a vályogházakban sem sokkal kevesebb – ami a háztartások összes kiadásán belül már jóval magasabb arány.

Az igazán szegények közül most azért érint kevesebbeket drámaian a rezsiemelés, mert ők nagyrészt idáig sem voltak kedvezményezettek: rezsicsökkentés nem járt tűzifára, a 2015-ben átalakított, önkormányzati hatáskörbe tett lakásfenntartási rendszer sok kistelepülésen nem elérhető, és önerő híján ők a felújítási programokból is nagyrészt kimaradtak. Akiket azonban érint közülük, azokat rendkívül súlyosan érint, hiszen nekik nehéz még többet spórolni, és végképp nincs további tartalék sem, amiből fizetni lehetne a súlyosbodó számlákat. És ők sincsenek kevesen: a háztartási adatfelvételből kalkulálva körülbelül az alsó jövedelmi kvinitilis, vagyis a magyar társadalom legkevesebből gazdálkodó ötödének a 22 százaléka fog megemelt számlákat kapni. A középrétegeknél nagyjából a háztartások harmada lesz kénytelen ezzel szembenézni, a legfelső ötödnél pedig 40 százalék. A villanyszámlában kevésbé vannak éles társadalmi különbségek, ott minden réteg 40-60 százaléka számíthat növekvő kiadásokra.

Feldmár Nóra, a Habitat szakértője úgy látja, hogy ugyan a rezsiemelés nominálisan a közép- és felsőbb rétegek kiadását fogja a leginkább megnövelni, egy széles réteg annyira sérülékeny, hogy ez a hirtelen emelkedés tragikus következményekkel járhat. „Tény, hogy a nagyobb jövedelműek többet fogyasztanak, és idáig nekik kedvezett leginkább a rezsicsökkentés. Egy átlagos családi ház gázfogyasztása alsó hangon kétszerese, majdnem háromszorosa egy társasházi lakásénak. Emiatt a családi házakban élők közel fele várhatóan bele fog esni a megemelt kategóriába. Sokakat rendkívül súlyosan fog érinteni elsősorban a magasabb gáz-, másodsorban a villanyszámla, sokaknál ezen múlhat, hogy lecsúsznak-e a nagyjábóli középosztályi létből” – mondta a kutató a G7-nek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet energia gázár rezsi rezsicsökkentés villanyszámla Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.