Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2021. április 14. 12:30 Adat

Egyszerre állt meg a napi új esetszámok csökkenése minden visegrádi országban

Megtorpant a fertőzöttek számának csökkenése az utóbbi napokban a visegrádi régió országaiban. A fordulat lényegében egyszerre következett be mindenütt, a szokatlan egybeesés hátterében a húsvét hatása is állhat – vélhetően az ünnep alatt régiószerte megnőtt a találkozások száma. Mivel a változás alig néhány napja következett be, messzemenő következtetéseket még nem vonhatunk le arról, hogy csak az eddigi csökkenés átmeneti megszakadását vagy a járvány tényleges erősödését láthatjuk-e. (Elképzelhető az is, hogy csak annak a hatását látjuk, hogy a hosszú hétvége alatti kevesebb tesztelés hatása már kiesett az egyhetes gördülőátlagból.)

A betegséget kimutató mintavételek arányában nem látszik hasonló fordulat, ez a mutató minden visegrádi országban a járvány visszaszorulását jelzi. Lengyelországban és Magyarországon azonban továbbra is rendkívül sok vizsgálat zárul pozitív eredménnyel, ami a tesztkapacitások hiányosságaira utal.

A halálozási adatok az új fertőzöttek számához hasonlóan arra utalnak, hogy a járvány érdemi visszahúzódása még várat magára, vagy esetleg meg is tört. E mutató alakulásában még aligha mutatkozhatnak meg a húsvétkor vélhetően lazult fegyelem következményei, mindenesetre a múlt héten látott biztató trendekhez képest mostanra Magyarországon újabb rekordszintet állított be a napi halálesetek hétnapos mozgóátlaga.

A régió többi országában is romlott a helyzet, Szlovákiában ismét visszakapaszkodott a mutató a január és március közepe között mért viszonylag magas szintre, és Lengyelországban is meredeken növekszik a végzetes esetek száma. Csehországban egyelőre csak a halálozások március közepe tartó csökkenésének megtorpanása látszik.

A vakcináció előrehaladását illetően nagy változás nem történt, Magyarország továbbra is növeli az előnyét a régiós szomszédokhoz képest, mostanra a magyar orvosok a lakosság arányában több mint kétszer annyi oltást adtak be, mint cseh, lengyel vagy szlovák kollégáik.

Szlovákiában jövő hétfőtől megnyílhat minden bolt és szolgáltatás, igaz, a vevők, illetve a vendégek csak negatív teszt birtokában léphetnek be az üzletekbe. Csehországban a héten véget ért a tavaly október óta tartó szükségállapot, ami a kijárási korlátozások feloldását jelenti. Az óvodák és az általános iskolák alsóbb osztályai is jelenléti működésre állnak vissza, illetve bizonyos boltok és szolgáltatók kinyithatnak , de a szélesebb körű nyitás még várat magára. Lengyelországban e hét végéig vannak érvényben az aktuális korlátozások, de az egészségügyi rendszer még mindig a teljesítőképességének határait súroló terhelés alatt áll.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTetőzik a járvány, lassan fellélegezhet a visegrádi régióLassan minden visegrádi országban enyhülhet a járvány és felmerül a nyitás lehetősége.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid-19 fertőzöttek száma koronavírus visegrádi országok Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.