Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. november 6. 13:32 Podcast

A magyar elit kezdi körbefalazni magát, és ezt a közpolitika is segíti

Megjelent ma a kétévente elkészülő Társadalmi Riport 2018-as kötete, itt el is lehet olvasni a benne szereplő tanulmányokat. Ez a sorozat már lassan három évtizede szemlézi a társadalomkutatás aktuálisan legfontosabb területeit. A mostani kötet megjelenése alkalmával leültünk beszélgetni Tóth István György szociológussal, a Tárki vezérigazgatójával, aki 1998 óta a kötet társszerkesztője; a felvételt a fenti podcastban lehet meghallgatni.

A beszélgetés során szóba kerül, hogy miért fontos a Társadalmi Riport sorozat, és hogy milyen motívumok köré szerveződik az idei kötetben megjelent 22 tanulmány.

Ezek közül az egyik témacsoport az egyenlőtlenség és a mobilitás, és itt szóba jön egy talány: miközben a magyar vagyoni egyenlőtlenség az európai országok között az alacsonyabbak között van, addig a társadalmi mobilitás (tehát az egyes emberek esélye, hogy kikerüljenek abból a társadalmi osztályból, amibe beleszülettek) szerény mértékű – annyira, mint Brazíliában vagy Dél-Afrikában. Pedig ez a két mutató az országok többségében ellentétesen alakul, azaz nagy társadalmi mobilitás párosul alacsony egyenlőtlenséggel, vagy fordítva. Ezt mutatja a következő ábra:

De a jövedelmi egyenlőtlenség nemcsak pénzről és vagyonról szól, hanem tanult készségekről, kulturális szokásokról és kapcsolathálókról is. Az utóbbiakhoz való hozzáférésnek a jövedelemnél is nagyobb jelentősége van a társadalmi mobilitásban, és ezért különösen tragikus, hogy a magyar oktatási rendszer ilyen rosszul teljesít, mondta Tóth.

A következő hetekben a Társadalmi Riport 2018 számos tanulmányát fogjuk ismertetni a G7-en.

Kövesd a G7 Beszélgetéseket Itunes-on, Overcaston vagy bármelyik podcast-appon! (De csak miután lájkoltál minket Facebookon és feliratkoztál a hírlevelünkre.) A korábbi adásaink itt vannak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIsmerjük meg jobban a leggazdagabb egymillió magyartKik ők, és vajon ismerik egymást névről? Kutatni nehéz őket, de így sok mindent lehet tudni róluk. Tóth István György, a Tárki vezérigazgatójának írása.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast egyenlőtlenség mobilitás oktatás tárki társadalmi riport társadalom társadalomkutatás tóth istván györgy Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Bucsky Péter
2024. február 10. 04:38 Podcast

Egy évszázaddal később is kimutathatók az oktatáspolitikai döntések hatásai

A Klebelsberg-korszak általános iskolái jobban ellenálltak a falusi iskolák bezárásának. A népességfogyás miatt ma a kisvárosi gimnáziumok kerültek veszélybe.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.