Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

(Virovácz Péter vezető elemző, Szőnyi Dávid elemző gyakornok az ING Banknál. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Az európai parlamenti választások véget értek, és az eredmények nagyjából igazolják azt a várakozást, miszerint az új EP jobbra tolódhat. Azonban ez nem feltétlenül a szélsőjobboldal áttörését hozta el, hiszen az Európai Néppárt (EPP) 10 képviselővel bővült, és ezzel továbbra is a legnagyobb pártcsalád a teljes mandátumszám 25,8 százalékát birtokolva. Tőlük jobbra helyezkedik el a Meloni olasz kormányfő vezette Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) párt, amely 4 fővel bővült, míg a francia Nemzeti Tömörülés első embere, Marine Le Pen vezette Identitás és Demokrácia (ID) 9 mandátummal szerzett többet.

Ugyanakkor 38 fővel bővült a függetlenek száma is, amelyhez mind a német AfD, mind a Fidesz tartozik, így vélhetően akad majd számos ügy, ahol e két párt az ECR és ID vonalai mentén szavaz. Ami az EPP-től balra álló pártokat illeti, a kumulált veszteség a szocialisták (SPD), a liberálisok (Renew) és zöldek tekintetében 45 főre tehető, azaz a teljes mandátumszám (720) 6,25 százalékát elveszítették, így összességében kijelenthetjük, hogy az új Európai Parlament jobbra tolódott.

Ám a politikai centrum még mindig többségben van, és most minden azon múlik, hogy a pártok mekkora mértékben hajlandóak együttműködni. Vannak olyan néppárti képviselők, akik jelezték, hogy nem zárják ki az együttműködést az ECR párttal. Továbbá valószínűnek tűnik, hogy az Európai Néppárt adja majd az Európai Bizottság következő elnökét, így Ursula von der Leyen második ciklusa is valószínűnek tűnik. Ez az új ciklus azonban más prioritásokat hozna.

Előző cikkünkben a Bizottság stratégiai menetrendjét boncolgattuk, melyben többek között a Zöld megállapodás (Green Deal) végrehajtását is kiemeltük. Ebben a tekintetben a zöldek erős veszteségei és a populista pártok erősödése miatt egy új vagy ambiciózusabb Zöld megállapodás nagyon valószínűtlennek tűnik. Ehelyett egy második von der Leyen-bizottság valószínűleg a biztonsági kérdésekre, az iparpolitikára és a zöld átmenet meghosszabbított vagy enyhített határidejére és szabályozására összpontosítana.

Az Európai Parlamentben a bonyolultabb többségépítés és a nacionalistább pártok irányába történő elmozdulás mind európai, mind nemzeti szinten azt jelenti, hogy a nagy, határokon átnyúló európai projektek befejezése vagy továbbfejlesztése kevésbé valószínű. Ilyen például a tőkepiaci unió vagy az új közös európai befektetési eszközök. Így összességében az Európa-ellenes retorikájú pártok térnyerése valószínűleg a biztonság és a bevándorlás területein mutatkozhat meg leginkább, mintsem a hagyományos gazdasági területeken.

Az európai gazdaságot érintő fontosabb következmények a nemzeti politikai színtér átalakulásából eredhetnek.

A legjelentősebb fejlemények Franciaországot és Németországot érintik: az amúgy is gyengülőfélben lévő francia-német tengely még tovább gyengült. A németeknél az előrehozott választás továbbra sem tűnik valószínűnek, de a koalíción belüli feszültségek, melyek főként a jelenlegi költségvetési tárgyalásokban mutatkoznak meg, csak még tovább növelhetik a politikai és gazdasági bizonytalanságot.

A franciáknál viszont Macron elnök már június végére kiírta az előrehozott választásokat. Jelenleg teljesen kiszámíthatatlan, hogy egyáltalán milyen (gazdaság)politikát lehetne megvalósítani egy Macron és egy szélsőjobboldali, Jordan Bardella (Nemzeti Tömörülés) miniszterelnök vezette francia kormánnyal. Azt azonban tudjuk, hogy az Európai Bizottság jövő héten nagy valószínűséggel túlzottdeficit-eljárás alá vonja Franciaországot, és azt is, hogy a francia államháztartás az elmúlt években egyre kevésbé vált fenntarthatóvá. Az elmúlt napokban látott francia kötvényhozam-emelkedés egyértelmű reakció a piacok részéről a francia politikai vezetésben bekövetkező változásokkal kapcsolatban. Ugyanis félő, hogy az új vezetés felelőtlenebb költségvetési politikához és az európai költségvetési szabályokkal szembeni ellenálláshoz vezethet.

Ha pedig valóban kibontakozhat némi ellenállás az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, és a következő években inkább a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok, akkor elkezdődhet a befektetők részéről a relativizálás. Ez egyúttal javíthatja a magyar költségvetési helyzet megítélését is, hiszen megtörténhet, hogy a befektetők elnézőbbek lesznek a magasabb hiánnyal szemben, ha az nemcsak Magyarországon, de más uniós tagország esetén is visszaköszön.

Azonban van ebben némi kockázat is. Egy potenciális magyar fiskális stimulus a 2026-os választásokra ráfordulva vélhetően ismét a belső infláció emelkedését hozhatja el. Emellett, ha még az unió szintjén is lankadna a költségvetési fegyelem, úgy az erősödő külső inflációval párosulva a magyar árszint kettős nyomásnak lenne kitéve, ami finoman szólva sem tenne jót a hazai reálgazdasági és pénzpiaci folyamatoknak.