(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A mára kialakult magyar gazdasági rendszer jellemzői közé tartozik az államháztartás jelentős mértéke, az állami költségvetés gyakori egyensúlyhiánya, a kormányzat költségvetési, jövedelempolitikai és monetáris politikai aktivizmusa. Ez a megállapítás nem egyszerűen elemzői nézet, netán politikailag motivált vélemény; jól dokumentált jelenségegyüttes. Ezt a percepciót osztják a nemzetközi pénzügyi intézmények, hitelminősítők is, jelzik a versenyképességi és üzleti környezeti listákon elfoglalt helyezéseink.
Az államháztartási gyakorlatunknak a nemzetközi normáknak való megfelelése sokkal jelentősebb ügy annál, mintha csupán a sokféle nemzetközi listákon elfoglalt helyezéseinkről lenne szó. A kölcsönös gazdasági-pénzügyi függéssel jellemezhető Európai Unióban a tagállamok költségvetési adatait és eljárásait az uniós intézmények folyamatos ellenőrzik a közösen elfogadott általános célok és konkrét határértékek teljesülésének vizsgálatai során.
A témának friss aktualitást ad, hogy az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa az európai szemeszter nevű rendszeres vizsgálati eljárás keretében nemrég tette közzé a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelését célzó ajánlásait valamennyi tagország számára. A dokumentum kimondja, hogy Magyarországon (is) jelenleg egyensúlyhiány áll fenn; az elemzés szerint csak Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxemburg és Szlovákia mentes teljesen az egyensúlyhiányoktól. A mi esetünk különösen érzékeny: az egyik sajátossága az igen magas infláció, ám azon túlmenően a Tanács észrevételezi a magyar költségvetési hiány mértékét és az aggasztóan nagy kormányzati finanszírozási igényt is.
A Tanács következtetései szorosan véve csak ajánlások: minden tagállam kormánya végső soron a saját törvényhozásának és azon keresztül a választóknak tartozik felelősséggel az állami bevételek és kiadások ügyeit illetően; a költségvetési egyenlegnek és az államadósságnak az aránya, valamint számos adómérték azonban közös érdekű ügy. Az európai közösség az együttes gondolkodás és szabályalkotási munka hosszú évtizedeire alapozva tűz ki célokat, szab meg határértékeket, fogad el közös politikákat; mivel minden tagállam a közösségnek is részese, ekként felelősségteljes politikát kell folytatnia. Amikor tehát a Tanács (nem „Brüsszel”, hanem a többi főváros) ajánlást fogalmaz meg, az nem kéretlen beavatkozás a gazdaságpolitikai döntéshozatalba: az egyensúlyhiányokat észlelő eljárás figyelmet irányít olyan területekre, amelyeken korrekciós döntések szükségesek – egyaránt közös és helyi érdekből.
A pénzügyminiszter-társak felől érkező javaslat elvileg segíti az egyensúlyhiány tényét jól ismerő, annak felszámolásán dolgozó tagállami pénzügyminisztert, akinek korrigáló-kiegyensúlyozó döntéseket kellene elfogadtatnia a kormányon belül, majd a törvényhozással – ez pedig rendszerint politikailag kényes, gyakran keserves folyamat. Esetünkben sincs ez másként.
Ami most érdekes egybeesés, az a Tanács tavaszi javaslatának a közzététele és minálunk a 2024-es költségvetési terv elfogadása. Ismét egy magyar sajátossággal van dolgunk. Egy ideje igen korán, a bázisévnek már a derekán összeállítják és a törvényhozókkal elfogadtatják a következő éves állami költségvetést, annak mind a bevételi (adózási), mind pedig a kiadási oldalát, és következésképpen a tervezett költségvetési egyenleget, adóssághányadot is.
Ez nem volt mindig így. A parlamenti demokráciára való visszatérésünket követően 1990-től az állami költségvetés vitája több szakaszban, nagy szakmai és politikai nyilvánosság előtt zajlott a bázisév második felében. Az ország pénzügyi terve az esztendő legvégén (volt példa, hogy szilveszter estéjén) nyerte el a végső formáját. Ettől a kialakult metódustól egyszer már eltért az (első) Orbán-kormány 2000-ben, amikor a négyéves parlamenti ciklus utolsó előtti esztendejében kétéves (pontosabban kétszer egyéves) költségvetést fogadtatott el az Országgyűléssel. Így elmaradt a 2002-es évre szóló költségvetés parlamenti vitája és megszavaztatása a választási évet megelőző esztendő végén. A nem szokványos megoldással a koalíciós kormány nagyobbik pártja elkerülte, hogy már választás előtti hangulatban kelljen megszavaztatni a költségvetést egy mind komplikáltabb koalíciós partnerrel.*A költségvetés elfogadásához szükséges egyszerű többség szavatolása mindig a kormányoldal feladata és felelőssége, hiszen nem lehet elvárni, hogy a parlamenti ellenzék támogasson olyan adó- és kiadási tételeket, amelyekre vonatkozó saját indítványait a szakbizottsági viták során rendre leszavazta a kormányoldal.
Ez már a múlt. Az viszont a jelen és a közelmúlt, hogy az Orbán-kormányok időben előre hozzák, egészen a bázisév nyaráig a következő év költségvetési tervének összeállítását és parlamenti vitáját. Ennek a gyakorlatnak nincs köze járványhoz vagy egyéb vészhelyzethez, mivel már korábban kialakult.
Gazdasági indokoltsága gyenge, de a kormányra nézve kényelmi és politikai előnyökkel jár. A költségvetési terv kora nyári beterjesztésével a parlamenti és szakmai nyilvánosság elé politikailag csendes időszakban kerülnek a dokumentumok. Ráadásul nehéz komoly szakmai vitát folytatni a tárgyévi bázishoz mért növelések-csökkentések mértékéről, hiszen még képlékeny az adott év (bázisév) mutatóinak várható alakulása.
Meglehetően tanulságos, hogy a költségvetési törvény tervezetével, annak verzióival foglalkozó költségvetési bizottság mennyi időt fordított az elmúlt években a dokumentumok vitájára.
Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága üléseinek hossza a tavaszi és őszi ülésszakokban. Forrás: Romhányi Balázs (2021): Költségvetési átláthatóság Magyarországon
A költségvetési bizottság az igazi terepe a szakmai részletek megvitatásának, a mértékek kalibrálásának, ott van talán mód a várható hatások megtárgyalásának, a költségvetési szakapparátus kifaggatására. Az államháztartás – el kell ismerni – az országgyűlési képviselők többsége számára túl bonyolult ügy. Az egyes képviselő legfeljebb a saját választókörzetét vagy politikai preferenciáit erősen érintő vonatkozások iránt mutat beható érdeklődést; a rész- és zárószavazásoknál a vezérszónokok, pártbeli szakreferensek álláspontja szerint szavaz.
A szakmai bizottsági munka megrövidülése elég erős indikátora annak, hogy az utóbbi években visszaszorult a parlamenti képviselők kontrolltevékenysége. A kormányoldal kétharmados parlamenti többsége és a többség fegyelmezett szavazása mellett meddő erőfeszítés az ellenzéki képviselők módosító indítványainak benyújtása, az apparátust ellenőrző szakbizottsági tevékenységének propagálása.
A költségvetés-készítési munkafolyamat a demokratikus rendszerekben nagy nyilvánosság előtt zajlik, bár sok fontos vonatkozásához nehéz érdemben hozzászólni kellő tárgyi ismeret hiányában. A professzionális pártok a saját szakértőikkel dolgoztatják fel a nagy adathalmazt, de fontos értelmező és kritikai szerepe van a szaksajtónak és a civil szervezeteknek – ha hozzáférnek időben és felhasználóbarát módon a tervezetekhez, az azokat megalapozó számításokhoz.
A magyar költségvetés-tervezési gyakorlat a nemzetközi összehasonlító elemzések szerint nem tartozik a példamutatók közé, és a trend sem vigasztaló. Az International Budget Partnership hálózat keretében elkészített elemzés a magyar viszonyokat a felmért 120 ország közül a 67. helyre sorolja a közérdekű költségvetési adatokhoz, tervekhez, beszámolókhoz való civil hozzáférés és beleszólási lehetőség indikátorai alapján. A harmadik világ országait is beszámítva közepes ez a minősítés, és mára már jelentősen elmarad a számunkra releváns térségi országokhoz vagy az OECD átlagához képest.
Az állami költségvetés áttekinthetősége, nyilvánossága nem pénzkérdés vagy fejlettségi szint függvénye. Hazánkban az elmúlt időszak további nívóromlást hozott. A költségvetésről szóló érdemi vita esélyeit eleve rontja az érdemi indok nélkül időben előrehozott beterjesztés.
Vegyük a legutóbbi időket. A 2022-es évre vonatkozó költségvetés vitája már 2021 májusában lezajlott, az Országgyűlés június közepén fogadta el a költségvetési törvényt, amelynek tervezéséhez a bázisév első harmadának adatai állhattak csak rendelkezésre. Erre az ingatag bázisra vonatkoztak a nemzetgazdaság tervszámok: a rákövetkező évre 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, 3 százalékos inflációval és 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számoltak.
Egészen másként alakult a gazdasági pálya, hiszen ez volt az Ukrajna ellen indított orosz háború éve, amely 2022. február végétől új helyzetet teremtett. Ez a fejlemény természetesen akkor is újratervezést igényelt volna, ha az állam bevételi és kiadási oldalának kalibrálását az előző év decemberében végzik el, amikor már a bázisév teljesülése nagymértékben előre jelezhető; a gyorsan változó világban azonban különösen gyors a korábbi prognózisok avulása. Ez esetben pedig erősen érződött, hogy a 2021 nyarán összeállított büdzsé a maga kiadási és bevételi tételeivel, az egész gazdaságpolitikai irányvonal a 2022. áprilisi országgyűlési választásra optimalizál.
Még különösebb a rákövetkező év állami költségvetésének tervezési folyamata. 2022 tavaszán az akkori energiadrágulás és külső bizonytalanságnövekedés közepette indokolt lett volna az addigra sok kritikus vonatkozásban elavult költségvetés felülvizsgálata; csakhogy az áprilisi országgyűlési választás előtt (sőt különös módon még egy jó ideig azt követően is) a kormány tovább haladt a tudhatóan fenntarthatatlan makrogazdasági pályán – nyilvánvaló politikai megfontolásokból. Így aztán meghökkentő mértékű külső egyensúlyromlást szenvedett el a magyar nemzetgazdaság. A megszorítások csak a nyár során jöttek, addig azonban – ismét minden érdemi gazdasági érv nélkül – megszületett a következő év költségvetésének a kerete. A 2023-as büdzsét 2022 májusában véglegesítette a kormány, és küldte át a Költségvetési Tanácsnak: a költségvetési törvény éves átlagban 5,2 százalék inflációval számolt… A betervezett gazdasági növekedés 4,1 százalék lett volna.
Az elfogadott költségvetés irreális jellege akkor is eléggé ismert volt.
A Költségvetési Tanács igen óvatos nyelvezetbe csomagolta bele a negatív kockázatok meglétét. A 2023-as évnek most a derekán járunk; még van egy félév a folyamatok némi módosulásához, ám az már 2022 nyarán-őszén látható volt, hogy a rákövetkező néhány negyedév recessziót hoz, nagyfokú árnyomás mellett. A tavaly májusi állami költségvetés már a készítésének idején elvesztette a relevanciáját. Nem vezetett volna semmi jóra, ha egy vállalkozás a PM által közzétett várható infláció, béremelkedés, gazdasági növekedési dinamika alapján tervezi meg a maga üzleti stratégiáját a rákövetkező évre.
2022 legvégén aztán a kormány rendeleti úton gyakorlatilag egy új költségvetést alkotott; az éppen aktuális veszélyhelyzet (ezúttal az Ukrajnát ért támadás) szolgáltatott jogalapot a rendeleti kormányzáshoz. Az ország gazdaságpolitikájának tervét, az államháztartás működési keretét adó költségvetési törvényt rendelettel módosítani – ez bizony igen különös fejlemény jogbiztonsági, jogállamisági szempontból. A költségvetési törvényt módosító kormányrendeletet a kormány mindenesetre beterjesztette a Költségvetési Tanácsnak, amely jóváhagyta (ezt is).
Már jóval a tárgyéven belül jártunk, amikor a kormány az Országgyűlés elé bevitte a 2023-as (módosított) költségvetést. Azt pedig a kormánypárti képviselők csekély módosításokkal 2023 márciusában elfogadták. A jogállamisági formáknak így már inkább megfelelt az állapot. Az viszont ismét hamar látható lett, hogy a gazdasági folyamatok meglehetősen másként alakulnak: a betervezett másfél százalékos gazdasági növekedés nem valósul meg az idén, és a fogyasztás-visszaesés miatt az állami bevételek elmaradnak az előre jelzettől.
Már az első trimesztert követően lett volna kellő ok egy új (immár harmadik) 2023-as költségvetési felülvizsgálatra, ehelyett a kormány 2023. május 30-án benyújtotta a 2024. évi költségvetési törvényjavaslat. Majd pedig heteken belül a költségvetéshez kapcsolódó vagy attól függetlenül eldöntött korrigáló intézkedések születtek: adóemelések, a családtámogatási rendszer megváltoztatása, a korábban megszüntetendőnek nyilvánított különadók részleges fenntartása, beruházások leállítása, és így tovább.
Ezekkel a döntésekkel sok elemzés foglalkozik; ide most csak az a kérdés tartozik, hogy milyen tényleges indítékai lehetnek a költségvetési törvény korai elfogadtatásának.
A hivatalos indoklás szerint a gazdasági szereplők számára javítja a tervezhetőséget az, ha már korán megismerhetők a kormányzati szándékok, főként a várható adódöntések. Ez akkor lehetne tartalmi érv, ha a korán bejelentett adószabályok nem módosulnak a továbbiakban, legalább a költségvetési év alatt. Ennek azonban kicsi az esélye, még a jogbiztonsági normákra sokat adó kormányzat esetén is. A bizonytalan, túl korai bázisra felépített bevételi és kiadási főösszegek és egyenlegadatok ugyanis trendszerű növekedési szakaszban is könnyen tarthatatlanná válnak, akkor pedig a költségvetési alkotmányosság talaján álló, fiskálisan konzervatív kormányzat is kénytelen törvénymódosításokkal fordulni a törvényhozókhoz.
De nem ez a magyar eset: az évközi adószabály-változtatás igen gyakori. Az Orbán-kormány nem ok nélkül vonatta el az Alkotmánybíróságtól a költségvetési ügyekben az alkotmányossági felülvizsgálat jogát: eleve nagy taktikai mozgásteret kívánt magának az adók, járulékok, bevételi források ügyében. Így viszont a törvény betűjéből a gazdasági szereplők nem képesek a bármilyen korán megismert és törvénybe foglalt állami bevételi és kiadási oldalról komolyan vehető tájékoztatást nyerni.
Ami még hasznára lenne a vállalatoknak és a munkavállalóknak, érdekképviseleteknek, pénzintézeteknek: az infláció, állami bérpolitika. Azt illetően viszont roppant gyatra a kormányzat prognosztikai teljesítménye. Nem kizárólag a túl korai tervezés miatt, hanem taktikai okokból is; tény, hogy a fogyasztói áraknál méretes alátervezés tanúi vagyunk.
A nyugdíjakkal való politikai manipuláláshoz nagyon alkalmas az infláció hivatalos („kincstárian optimista”) alultervezése.
A lényeg az, hogy a túl korai törvényelfogadás magában hordozza a későbbi kiigazítások szükségességét. Ez szokásos gazdasági logikával nézve pontosan ellene szólna az ilyen gyakorlatnak; ám akkor nem, ha a kormány a saját kényelmi szempontjait tartja szem előtt. A későbbi kiigazítás szükségessége, annak esélye növeli az üzleti bizonytalanságot – ez megint ellenérv lenne. De másként áll a dolog a kormányzat felől, hiszen az „objektív” okok miatt bevételi/kiadási oldali változás felértékeli a gazdasági szereplők között a kormányzati kapcsolatok fontosságát: érdemes jóban lenne azokkal, akiken a következő kiigazítás részletei múlnak.
Az is növeli a döntéshozó szabadságfokát, hogy ennyire bizonytalan környezetben, túl korán megadott keretszámok mellett célszerűnek látszik a nagy, átfogó költségvetési alapok tervbe állítása. Parlamenti felhatalmazás alapján általános célú alapok jönnek létre („rezsivédelmi”, „újraindítási”, „versenyképességi” gyűjtőnévvel), de onnantól kezdve a kormányszervek gazdálkodnak az alapokkal. Az egyszerű országgyűlési képviselő nincs is abban a helyzetben, hogy megítélje egy folyósítás jogosságát, célszerűségét, és nincs beleszólása az alap felhasználásába.
A gyakorlat felsorolt jellemzői a piacgazdasági viszonyok közötti költségvetési gazdálkodási normák romlásaként jelenik meg az elemző előtt. Így élik meg a gazdasági szereplők is. A kormányzati centrum szemszögéből nézve azonban ezek nem normaromlások, hanem a döntési folyamat központosításának és variabilitásának hatékony eszközei. A politika primátusa mellett a korai tervezési és későbbi sorozatos korrekció: nagyon is hatékony metódus. Ekkora kiterjedtségű államháztartás mellett, folyamatosan improvizáló kormányzattal azonban nem meglepő, hogy a társ-pénzügyminiszterek észlelik: intézkedések kellenének a költségvetési egyensúly-gondok enyhítésére.
Közélet
Gyenge lehet a rajt az egymilliós átlagbérhez igazodó minimálbér felé
A tárgyalóasztalon jelenleg fekvő számokkal nehezen lennének elérhetők a kormány nagy tervei.
Addig reformálta a kormány a MÁV-ot, hogy közel került az ingyenesség
A csökkenő utasbevételek miatt már csak évi 26 milliárd forintjába kerülne az államnak, hogy mindenki ingyen vonatozhasson az országban.
Alig érezné meg a gazdaság, ha december 24. piros betűs ünnep lenne
Az első évben körülbelül az egy napra eső GDP 20 százaléka esne ki, utána talán annyi sem, vagyis a lépésnek csekély gazdasági következménye lenne.
Fontos
A Magyar Telekom akciózott akkorát, hogy levitte a teljes inflációt
Akkora áresést okozott a Telekom tévés-streaminges akciója a KSH módszertana szerint a szolgáltatásoknál, amekkorára 1992 óta nem volt példa.
Szentkirályi Balázs-díjat alapít a G7
A G7 szerkesztősége, volt munkatársai díjat alapítanak a tavaly elhunyt Szentkirályi Balázs emlékére, aki a G7 2017-es alapítástól súlyos betegségéig a gazdasági portál vezérigazgatója, szerkesztője volt.
Még nagyobb amerikai függésben várja Trumpot Európa, mint nyolc éve
Trump visszatérésére a gazdasági, védelmi és pénzügyi integráció mélyítése lenne a logikus válasz, de ezt belső ellentétek akadályozzák.
