Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2023. augusztus 24. 13:10 Világ

Prigozsinékkal már több mint 40 orosz halt meg szokatlan körülmények között Ukrajna megtámadása óta

Az Ukrajna megtámadása óta egyre gyakoribbá váló rejtélyes oroszországi halálesetek áldozatainak száma újabb tízzel nőtt, miután szerda este lezuhant az a magángép, amelynek utasai között feltételezhetően ott volt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítója is.

  • Pont két hónapja indult el Moszkva felé a Wagner Prigozsin vezetésével, hogy leszámoljanak az orosz katonai vezetéssel. Putyin árulónak nevezte Prigozsint, de végül látszólag kiegyeztek. 
  • A Wagner-csoport a sikertelen felkelést követően afrikai érdekeltségei felé akart fordulni, az Institute for the Study of War kutatóintézet orosz forrásokra hivatkozva viszont arról írt, hogy az orosz állam új magánhadseregeket kezdett el építeni, hogy kiszorítsa a Wagnert Afrikából.

Számokban: 2022 februárja óta több mint 30 gyanús halálesetről érkezett hír, így a szerdai esettel több mint 40-re nőtt az áldozatok száma, akik elsősorban orosz vállalatok felsővezetői. A jelenség már annyira szembeötlő, hogy a közbeszédben elnevezték hirtelen oligarcha-halál szindrómának.

Részletek: az esetek egy része banális balesetnek tűnik, a körülmények azonban kétkedésre adnak okot. Például a Gazprom egyik szállodájának igazgatója túrázás közben lezuhant egy szikláról, egy Putyin-kritikus nagyvállalkozó a lakásának erkélyéről esett ki, az egyik orosz beruházási vállalat felsővezetője motorcsónakjáról esett a tengerbe, egy grafikus pedig kiesett az erkélyről, miután ajtót nyitott a kiérkező rendőröknek.

  • A szokatlan hálalesetek egy része bizonyítottan gyilkosság: a Gazprombank egykori alelnöke a hivatalos változat szerint először családjával, majd magával végzett, a MedStom nevű gyógyászati eszközöket gyártó cég alapítóját családjával együtt késelték halálra, a Gazpromnak is beszállító Astra Shipping alapítóját a saját medencéjében találták meg, golyóval a fejében.
  • Az elhunytak közül többen nyíltan bírálták a háborút. Például Ravil Maganov, a Lukoil elnöke nyilvánosan beszélt arról, hogy az orosz-ukrán háborút minél előbb be kell fejezni, később kizuhant egy moszkvai kórház ablakán, bár a Lukoil egy azóta visszavont közleményben még azt írta, a 67 éves vezető súlyos betegségben halt meg. 

Tágabb kontextus: Oroszországban korábban is rendszeresen előfordult, hogy a rendszer bírálói politikai gyilkosság áldozatai lettek, vagy legalábbis gyanús körülmények között haltak meg. 

  • A legismertebbek közül ilyen volt Borisz Nyemcov politikus, Putyin egyik nagy kritikusa, aki 2015-ben a Kremltől pár méterre négy golyót kapott a hátába. Anna Politkovszkaja újságírót – aki nagy hatású könyvet írt Putyin rendszeréről – 2006-ban bérgyilkosok lőtték fejbe házának liftjében.
  • Alexandr Litvinyenko egykori KGB-ügynököt – aki szintén nyíltan bírálta Putyint – 2006-ban polóniummal mérgezték meg Londonban, melyet két FSZB-ügynök kevert a teájába. A legismertebb orosz ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt bizonyíthatóan orosz állami szervek próbálták megölni idegméreggel 2020-ban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKétségbeesetten próbálták megállítani Putyin csapatai a Wagner előretörésétMivel az orosz hadsereg java része Ukrajnában harcol, leginkább a légierő próbálta megállítani a Moszkva ellen törő Wagnert, kevés sikerrel. Este egy megállapodás alapján a zsoldossereg mégis visszavonulásba kezdett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Wagner sem úszta meg veszteségek nélkül a példátlan szombati akciójátNéhány katonai járművet biztosan elveszített a lázadás során a magánhadsereg, de az orosz légierő veszteségei még ezzel együtt is sokkal súlyosabbak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz aranyat kiviszi, a polgárháborút behozza a Wagner-csoport Ukrajnán kívüli üzleti modelljeNem kizárt, hogy hamarosan államközi háborúban harcolnak majd a wagneresek Afrikában, ahol eddig a lázadók elleni harcra és a természeti erőforrások kiaknázására koncentráltak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ jevgenyij Prigozsin Oroszország wagner wagner csoport Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 18:50 Világ

Vietnám Magyarországgal egyeztet vendégmunkások exportálásáról

Nem csak Magyarországon, hanem a küldő országokban is napirenden van az idei érkező vendégmunkások kérdése.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 28. 12:02 Vállalat, Világ

Rendőri felügyelet alá került az egykor második leggazdagabb kínai üzletember, szintet léphet a kínai ingatlanpiac válsága

Rendőri fellügyelet alatt van az Evergrande alapító-vezére, a Country Garden gigantikus veszteséget fog elszenvedni, a hitelezők futhatnak a pénzük után.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.