Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. március 28. 19:07 Világ

Már az óvodásokat is megismertetik a Kalasnyikovval Oroszországban

Az orosz iskolákban Ukrajna megtámadása óta egyre nagyobb a katonai nevelés szerepe. Az általános orosz tanrend része lett a katonai alapképzés, fegyverbemutatók és katonai előadások pedig már óvodákban is egyre inkább előfordulnak. Az országban egyre aktívabbak a különböző katonai klubok és egyesületek is, amelyek közvetlenül is háborús propagandát folytatnak, írja a Rigában működő oknyomozó portál, a The Insider.

A háború atmoszférája

A közelmúltban az orosz szabályozás már a 2023 szeptemberben kezdődő tanévtől kötelezővé tette az iskolai alapvető katonai képzést „az élet biztonsága” nevű tanegység részeként. Ennek elvégzése kötelező az orosz gimnazisták számára, a szülők nem dönthetnek róla. A szovjet időkben kidolgozott militáns tanegységet 1993-ban szüntették meg. Addig a diákoknak alapvető önvédelmi technikákat tanítottak vegyi és nukleáris támadás esetére, illetve kézifegyverek kezelését is elsajátították.

A mostani képzés is hasonló lehet, az Independent szerint például része lesz a tisztelgés, kézigránátok és lőfegyverek kezelése, kiegészítve némi patrióta szellemiséggel. Az orosz védelmi minisztériumnak egyébként 2000 óta tartozik a feladatai közé az orosz állampolgárok hazafiasságra nevelésének koncepcionális kidolgozása. A brit védelmi minisztérium szerint a döntés bepillantást enged az Oroszországban uralkodó háborús atmoszférába és Moszkva kétségbeesett próbálkozásaiba.

Korábban is előfordult már, hogy katonai képzések kaptak helyet az iskolai életben. Egy szentpétervári iskolát az orosz hatóságok azért helyeztek vád alá februárban, mert nem tartottak olyan alapvető kellékeket, mint az F-1-es kézigránát és a Kalasnyikov gépkarabély.

Katonai klubok hálózata

Ezzel összefüggésben egyre nagyobb teret kapnak az orosz közéletben és oktatásban a katonai-patrióta egyesületek, klubok. Ezek száma már a Krím 2014-es annexiója után megugrott, de mostanra hivatalos adatok szerint ilyenből mintegy 5500 működik Oroszországban.

2015-től az elnöki vezetés a védelmi miniszterrel közösen alapította meg a Fiatalok Hadserege mozgalmat, a „Junarmiját” azzal a céllal, hogy bemutassák a fiataloknak a katonai képzés alapjait, és megőrizzék, valamint terjesszék a patrióta hagyományokat. A szervezet honlapja szerint mintegy 1,3 millió tagjuk van. A lap szerint ebben benne vannak a tagságra kényszerített mariupoli gyerekek is. (A délkelet-ukrajnai várost tavaly májusban foglalta el az orosz hadsereg, miután jelentős részét lerombolta.)

A mozgalom együttműködik a fent említett fegyveres klubokkal, amelyek már nemcsak az iskolákba, hanem esetenként az óvodákba is bejutnak. 

Ezeknek az előadásoknak, képzéseknek már az invázió előtt is része volt a kézifegyverek kezelése, de az utóbbi hónapokban megszaporodtak a közösségi médiában jelentett olyan esetek, amikor iskolásoknak tartottak katonai képzéseket. Az egyik híradás szerint például Magnyitogorszkban Kalasnyikovval a hátukon úsztak a helyi uszodában a fiatalok, akiket a helyi propagandacsatornákon előszeretettel hívnak harcosoknak.

Kalasnyikov az óvodában

Új szervezetek is alakulnak: például 2023 januárjában alakítottak meg egy hazafias nevelést végző klubot Wagnerjonok néven, mintegy 40 taggal, akik között kiskorúak is vannak. Az eseményeik között szerepel a drónkezelés gyakorlása és beszélgetések szervezése háborúpárti politikusokkal. A szervezet háttere homályos, azonban a székhelye a Prigozsin-féle Wagner Csoport szentpétervári központjában van.

A fiatalok ezekben a klubokban felveszik a kapcsolatot a fronton harcoló katonákkal is: közösen leveleket írnak nekik, illetve adományokat küldenek „humanitárius segély” címszóval. 

A fenti klubok képviseletében fiatal katonák esetenként az óvodában is tartanak foglalkozásokat, amelyeken a harci kiképzésről adnak információt a gyerekeknek, aminek része automata lőfegyverek kezelése is. Egy híradás szerint ez történt a krasznojarszki régió egyik óvodájában.

Arról nincsenek pontos és megbízható információk, hogy hány óvodában tarthattak hasonló foglalkozásokat, és arról sem, hogy pontosan az orosz iskolák mekkora részében lett eddig az iskolai tanítás része a lőfegyverhasználat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBelharcokat kelt az orosz vezetésben, hogy a háborút hogyan kellene eladni a közvéleménynekAz orosz külügy szóvivője szerint nem lehet egységes álláspontot kiadni a háborúval kapcsolatban, mert a felsővezetésen belül sincs már egységes álláspont.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyin megerősíti a teljes orosz határvédelmet, egyre több a háborús incidens az orosz oldalonA háború már az orosz területre is behatol, Moszkva lényegében légvédelmi kupola alá került.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPutyin rémálma valósul meg éppen OroszországbanNemcsak a háború, hanem az alkoholizmus és a kivándorlás is rohamosan rontja az orosz demográfiai adatokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fegyverek gyereknevelés iskola orosz-ukrán háború Oroszország óvoda Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. május 31. 17:02 Világ

A rendszámcsere óta izzik a magyar katonákat megégető tűz parazsa, de a szerb elnöknek jókor jött a koszovói konfliktus

A közvetlen előzmények csak néhány hónapra nyúlnak vissza, de ezek több évtizedes konfliktusra és több évszázados ellentétre rakódtak rá. Mit lép a hadsereget készenlétbe helyező Vucic?

Pálos Máté
2023. május 31. 09:26 Közélet, Világ

Példa nélküli lenne, ha elvennék Magyarországtól az uniós elnökséget

Jogi kötőereje nem lesz a holnap várható európai parlamenti határozatnak, de következménye ettől még lehet.

Fabók Bálint
2023. május 30. 11:19 Világ

Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban

A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Stubnya Bence
2023. június 2. 09:22 Adat

A szállodák és panziók már túl drágák, olcsóbb szállásokat keresnek a belföldön pihenők

A belföldi turizmus forgalmán is látszik, hogyan eszi meg a fizetéseket az infláció. Főleg a kisebb, vidéki szálláshelyek vannak most nagy bajban.

Torontáli Zoltán
2023. június 1. 17:11 Pénz

Hova lehet menni a megtakarításokra kivetett 13 százalékos adó elől?

Az állampapírokon kívül szinte sehova, hiszen ez az intézkedés lényege, de mi a helyzet a tartós befektetési számlával vagy a külföldre vitellel?