Teljes kudarc az Ukrajna megsegítésére kitalált német fegyverzeti cserebere

Február 24-e előtt Németország kategorikusan elutasította az ukrajnai fegyvereladásokat, legfeljebb katonai sisakokat és golyóálló mellényeket juttatott az oroszok által egyre inkább szorongatott országnak. Az orosz támadás után elméletileg ez teljesen megváltozott, ám a német kormány sokkal többet beszél fegyverszállításokról, mint amennyit ténylegesen tesz, amivel aláásta saját hitelességét.

Pedig ennek nem feltétlenül kellene így lennie, mert a német segítségnyújtás lényegesen nem marad el például Franciaországétól. Ám míg az utóbbi nem ígér többet, mint amennyit teljesít, a németeknél olyan nagy szakadék tátong a kettő között, hogy a német kormányzat belföldön és külföldön is már-már köznevetség tárgya lett.

Jól mutatja ezt a német kormány által kitalált többoldalú fegyverzetcsere-program kudarca, amiről a közszolgálati ARD készített áttekintést. Ennek lényege, hogy a szovjet vagy orosz eredetű fegyverzettel rendelkező uniós és/vagy NATO-tagállamok átadják Ukrajna számára ezeknek a készleteiknek egy részét, cserébe pedig Németországtól kapnak pótlást, a Bundeswehr raktáraiból.

Az ötlet mögött eredetileg az volt az elgondolás, hogy az ukrán hadsereg szovjet eredetű haditechnikát használ, ennek kezelésében jártasak katonái, adottak a lőszerkészletek és a logisztikai-műszaki támogatás. A program első fele működött is, mások mellett Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Szlovénia is nagy mennyiségben adott át Ukrajnának fegyverzetet és lőszert. (Amellett, hogy egy részük a sérült ukrán eszközök javítását is elvégzi saját üzemeiben.)

Amikor azonban a német ellentételezésre került volna sor, a dolog eddig mindig elakadt, így

a csereügyletek keretében átadott német fegyverek száma jelenleg egészen pontosan nulla.

Pedig Csehország esetében már az is szerepelt a hírekben, hogy 15 Leopard 2-es tankot kap a német raktárkészletekből, míg a típust már egyébként is üzemeltető Lengyelország 20-at. Utóbbi azonban nem volt megelégedve sem a szállítás ütemezésével, sem a felkínált tankok műszaki színvonalával, és könnyen elképzelhető, hogy nem is lesz semmi az egészből. A jelek szerint a lengyelek inkább amerikai Abrams és dél-koreai K2 Black Panther harckocsikkal pótolják az Ukrajnának átadott T-72-eseket. Szlovákia állítólag a Leopard 2-esek felajánlott mennyiségét kevesellte.

Szlovénia nem az elavulóban lévő – a német hadsereg állományából részben már kivont – Marder gyalogsági harcjárműveket és Fuchs páncélozott csapatszállítókat szeretné, hanem a korszerű Pumákat. Görögország viszont egyelőre még a Mardereket sem kaphatja meg, pedig ők – szemben a fenti országokkal, amelyek már sok mindent szállítottak Ukrajnának – csak akkor adnák át szovjet gyártmányú BMP-1-es gyalogsági harcjárműveiket, ha már megérkeznek a német páncélosok. A BMP-k jelentős része ugyanis az Égei-tenger szigetein állomásozik, és ezek egy részére elég nyíltan pályázik Törökország. (Ez már a spekulatív része a dolognak, de talán a németországi török kisebbség érzékenysége miatt nem szeretné a német kormány ezeken a szigeteken látni a Mardereket.)

Korszerű, a német hadsereg aktív állományában lévő fegyvereket azért nem ad senkinek a kormány, mert az gyengítené az ország védelmét. A raktárakban álló Marderekből, Fuchsokból és Leopard 1-es tankokból a jobb helyzetben lévő országok nem kérnek, a szorongatottabbak (Görögország, Ukrajna) viszont nem kapnak. Ebből pedig előáll az a helyzet, hogy sokan már csak legyintenek vagy megmosolyogják a német szállításokkal kapcsolatos bejelentéseket.

Pedig az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valamennyi nehézfegyverzetet már átadtak a németek Ukrajnának A világ egyik legjobb önjáró lövegének tartott Panzerhaubitze (PzH) 2000-ből eddig hetet vehettek használatba az ukrán tüzérek (további ötöt pedig Hollandia jóvoltából^*Emellett mindkét ország szállít még további hármat-hármat ebből a típusból.), és elvileg még júliusban el kellene kezdődnie a 30 Gepard légvédelmi páncélos leszállításának is. (Bár az utóbbi esetében egyelőre nem világos, honnan lesz elegendő lőszer a gépágyúkhoz.)

Ennek fényében érdekes, hogy a német kormány mennyire irtózik harckocsik átadásától. Bár időről-időre felmerülnek a szállítással kapcsolatos híresztelések, a német kabinet egyelőre még a spanyol Leopard 2-esek szállítását sem engedélyezte (gyártóként vétójoga van), de még a német hadiipar által ajánlott Leopard 1-esekét sem, noha az utóbbi egyébként már eléggé elavultnak számít. (Ugyanakkor az ukrajnai hadszíntér fegyvereinek többsége hidegháborús eszköz, jó esetben többé vagy kevésbé modernizálva, így a Leopard 1-es is valószínűleg megállná a helyét, ha például ellátnák a védelmen javító reaktív páncélzattal.)

Ez azért furcsa, mert valójában a PzH 2000-es potensebb fegyver, mint akár egy Leopard 2-es, különösen a jelenleg erősen tüzérségközpontú ukrajnai háborús viszonyok között. Ahogy az ARD cikke is megemlíti, a második világháborús múltnak lehet ehhez köze, amelynek a tankok voltak az ikonikus fegyverei, amelyek között Leopard nevű nem volt ugyan, a Tigris és Párduc nevűek viszont szovjet harckocsik százaival végeztek.

Az ukránok ehhez azonban hozzáteszik, hogy azokban a tankokban nagyon gyakran nem orosz, hanem ukrán (és persze még sok más nemzetiségű) harckocsizók ültek, és míg a mai Ukrajna területének egészét^*Kárpátalját Magyarország 1944-es megszállásának keretében. elfoglalta egy időre a Wehrmacht^*illetve kisebb részben a román hadsereg, Oroszország esetében ennek aránya a 10 százalékot sem érte el. Így a mai Ukrajna területén sokkal nagyobb pusztítást okozott a háború, és ezt igazán mérlegelhetné a német politika a történelmi érzékenységeket mérlegelve, nem csak azt, hogy a Szovjetuniónak Oroszország a jogutódja.