Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2022. június 13. 16:24 Világ

Pörög a hadiipar Kassa mellett, sérült ukrán harcjárműveket is javítanak

Szlovákiában fogják javítani az ukrán hadsereg háborúban megsérült járműveit, az erről szóló megállapodást a szlovák és az ukrán honvédelmi miniszter írta alá pénteken. Egyelőre csak néhány tucat katonai járműről van szó, a bejelentés szerint hamarosan elkezdődő javításokat a kelet-szlovákiai Szepsiben (Moldava nad Bodvou), a Konstrukta Defence állami haditechnikai üzemében fogják végezni. Azt, hogy milyen járművekről van szó, biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra.

Ukrajna még áprilisban fordult több szomszédjához azzal a kéréssel, hogy az ő hadi létesítményeikben végezzék el a háborúban megsérült katonai járművek javítását és modernizálását. Akkor arról beszéltek, hogy első körben BRDM-2 páncélozott harci járművek felújításáról lehet szó. Az ukrán kérésre Szlovákián kívül Csehország is igent mondott, ott a Czechoslovak Group haditechnikai holding fog T-64-es ukrán tankokat, később pedig gumikerekes harcjárműveket ismét harcképessé tenni, illetve felújítani.

Lengyelország mellett Csehország is kiemelten segíti a kelet-közép-európai térségből fegyverekkel, lőszerekkel és más harci eszközökkel az orosz invázió ellen harcoló ukrán hadsereget. Kisebb mértékben, de Szlovákia is érdemi segítséget nyújt – ebben mindkét ország tud építeni az egykor erős és exportképes csehszlovák hadiipar örökségére, és a két ország kormánya aktív szerepet játszik az Ukrajnának nyújtandó nyugati segítségben. Ennek politikai szinten friss fejleménye, hogy a cseh külügyminiszter élesen elutasította Emmanuel Macron javaslatát, melyben a francia elnök az Oroszországgal szembeni majdani méltányos békefeltételek mellett emelt szót, mondván, Moszkvát a történelmi tapasztalatok alapján nem szabad megalázni. Jan Lipavský úgy fogalmazott, a jelek szerint Macron nem érti Oroszországot.

Csehország volt az első NATO-tagállam, amelyik tankokat adott Ukrajnának. A cseh T-72-esekről ugyan nem volt hivatalos prágai bejelentés, de Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter is megemlítette a cseh fegyverszállítások méltatása közben, és már a donbaszi hadszíntérről is érkeztek fotók megsérült, egykori cseh T-72-esekről. A tankokon kívül Prága tarackokat, rakéta-sorozatvetőket, helikoptereket, gyalogsági harcjárműveket, légvédelmi fegyvereket és lőszereket is juttatott Ukrajnának. A régi T-72-esek helyett Csehország Németországtól kap modernebb Leopard 2 A4-es tankokat, és már tárgyalnak a legkorszerűbb A7-esek megvásárlásáról is.

A katonai segítséggel összekapcsolt fegyverzetcsere és hadi modernizáció Szlovákiában is létező modell: ott az ország Sz-300 légvédelmi rendszerét adták át Ukrajnának, amit amerikai Patriotokkal pótolnak. Szlovákia a háború kezdete óta 154 millió euró értékben adott katonai eszközöket Kijevnek. Az Sz-300-ason kívül MiG-29-es vadászgépek átadása is folyamatban van, és a múlt héten arról is megállapodtak, hogy nyolc darab Zuzana-2 önjáró löveget adnak az ukrán hadvezetésnek. Utóbbiakat szintén a szlovák honvédelmi minisztérium alá tartozó Konstrukta Defence gyártja. (Korábban a régebbi generációs Zuzana-1-esekről volt szó, de ezek a korszerűtlenségük miatt felújítás nélkül feltehetően nem jelentenének érdemi segítséget.)

A javában zajló szlovák haderőfejlesztés egyik fontos gyártó- és javítóbázisa amúgy is itt, a Kassához közeli Szepsin működik. Az itteni üzemek működnek közre majd a finn Patria típusú páncélkocsik gyártásában is, amelyek beszerzéséről (447 millió eurós üzletről van szó) idén állapodtak meg, hosszabb távon a szlovák fegyveres erők számára körülbelül 500 járművet terveznek legyártani. Az 1,7 milliárd eurós óriástendert elnyerő német Rheinmetall szintén Szepsiben építi meg az egyik új hadigyárát, ahol a Lynx KF41-es lánctalpas harcjárművek alváza és tornya készül majd, és itt fogják tesztelni is a járműveket.

A Rheinmetall egyébként épít gyárakat Magyarországon is: Zalaegerszegen is Lynxek készülnek majd, Kaposváron első körben török Gidrán harcjárműveket szerelnek fel, Várpalotán pedig tüzérségi lőszereket fognak gyártani. A német hadiipari szereplő számára stratégiai prioritás a közép-európai hálózatának gyors kiépítése, a folyamatot az orosz-ukrán háborús is katalizálja. Magyarország egyébként az egyetlen kelet-európai NATO-tagállam, amelyik nem nyújt katonai segítséget Ukrajnának.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legcifrább hadserege lett az ukrán, de ez sok gondot is okozSokat erősödnek az ukránok a nyugati fegyverzettel, ám a lőszer- és alkatrész-utánpótlás biztosítása sokkal nehezebb feladat, mint pusztán a fegyverek átadása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre inkább Ukrajna hátországává válik a NATO keleti szárnyaA csehek és a szlovákok javítják a sérült ukrán harci járműveket. Csehország helikoptereket küldött Ukrajnába, új szintre emelve a támogatások mértékét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagy magyar lőszervásárlás segítette új rekordhoz a német RheinmetalltSosem volt még akkora rendelésállománya a hadiipari vállalat fegyvereket és lőszereket gyártó egységének, mint most. A forgalom is szépen megindult felfelé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Csehország fegyver hadiipar orosz-ukrán háború Szlovákia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. december 4. 15:31 Közélet, Világ

Nem tud úgy táncolni Ukrajna, ahogy Orbán Viktor fütyül

Eddig nem volt sapka az ukránokon, de az sem számít, hogy most már van.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.

Debreczeni Anna
2023. december 5. 08:48 Élet, Támogatói tartalom

Csaknem egyhavi nettó átlagkeresetet költünk magánegészségügyi ellátásra évente, pedig volna olcsóbb megoldás

Magyarországon csak a lakosság 12 százaléka rendelkezik magán egészségbiztosítással.

Avatar
2023. december 4. 16:22 Közélet

Az MVM innovációja miatt ugrott meg az átalányt fizető gázfogyasztók számlája

Számos átalány fizetést/egyenletes részszámlázást választó háztartás nem érti, miért kaptak kiugró összegű számlákat a 2023-24 első hónapjaiban, miközben várható fogyasztásuk, a számláikban szereplő átalány mennyisége nem nő, esetleg még csökken is.