Hírlevél feliratkozás
Avatar
2022. június 2. 04:34 Világ

Bármikor megindulhat a török hadsereg, Erdogan Putyinnal egyeztet

Az orosz-ukrán háború farvizén Törökország egy rendkívül komplex játszmában azon dolgozik, hogy katonai eszközöktől és direkt fenyegetésektől sem visszariadva visszaszerezze hajdani nagyhatalmi státuszát. Miközben Törökország a finnek és a svédek NATO-csatlakozásának blokkolásával a Nyugatot zsarolja, Oroszországgal egyezkedik, hogy megvalósítsa célját, és Szíriában háborút indítson a kurdok ellen. A szíriai hadműveletek bármelyik nap elindulhatnak, de közben Ankara már Görögország területi szuverenitását is megkérdőjelezi. A görög hadsereg készültségben, a két NATO-tagállam közötti viszony annyira megromlott, hogy nyárra már hibrid háborút vizionálnak. A török érvek tucatnyi ponton mutatnak hasonlóságot az orosz háborús retorikával, a konfliktus eszkalációja egyre fenyegetőbb. A törökök fegyveres kötéltáncot járnak, a Nyugat azonban nem engedheti meg magának, hogy elveszítse problémás szövetségesét, és újabb politikai frontot nyisson.

Erdogan török elnök hétfőn Putyinnal tárgyalt telefonon, a hivatalos kommüniké szerint két fő témát érintettek: az ukrajnai háborút és Törökország tervezett szíriai hadműveletét. Utóbbiról Erdogan először a Márvány-tengeren, egy hadihajó fedélzetén beszélt egy héttel korábban. A török vezetés most már azt mondja, bármelyik pillanatban indulhat az invázió, szerdán Erdogan két konkrét célpontot is bejelentett: Aleppótól északra Tall Rifatot és az Eufráteszhez közeli Manbídzs városát. Ezek jelenleg az amerikai szövetséges Szíriai Demokratikus Erők ellenőrzése, vagyis kurd irányítás alatt állnak. A hivatalos cél egy 30 kilométeres biztonsági zóna kialakítása a török határ mellett.

Ezt Ankara egy ideje az Egyesült Államoktól is követeli, de figyelemre méltó, hogy most Putyinnal egyeztet róla. 2015-ös bevonulásuk óta az oroszok megkerülhetetlenek Szíria jelentős részén, Törökország pedig az ukrajnai háborút kihasználva szeretné megerősíteni pozícióit a polgárháború sújtotta országban.

Közben a görögökkel is fagypontra jutottak a viszonyok, Athén a nyárra már hibrid háborúra készül, Törökország a görög szigetek hovatartozását firtatja, és azt hangoztatja, hogy mindenre kész, ha nem teljesülnek a követelései. De a török érvek egyébként is sok hasonlóságot mutatnak az Ukrajna kapcsán ismerős orosz szövegekkel. Néhány visszatérő elem:

  • a hajdani nagyhatalmi státusz visszaszerzésének igénye és annak sérelmezése, hogy a Nyugat nem veszi komolyan az igényeiket;
  • félelem, hogy az Egyesült Államok bekerítő hadműveletet folytat ellenük;
  • növekvő nyugatellenesség és izolacionizmus;
  • egy militáns geopolitikai doktrína a térségi viszonyok átrendezéséről;
  • a környező országokban létesített amerikai katonai bázisokat és hadgyakorlatokat ellenük irányuló fenyegetésnek tekintik;
  • a szomszéd részleges demilitarizálásának követelése, miközben ők támadó jellegű hadgyakorlatokat folytatnak a határnál;
  • a terrorizmusvád általánosítása az etnopolitikában, terrorfenyegetésre hivatkozó támadó hadműveletek tervezése;
  • történelmi szerződések újraértelmezése és megkérdőjelezése;
  • népek és országok (ebben az esetben a kurdok, illetve Svéd- és Finnország) túszként való használata az Amerika-vezette tömbbel szembeni játszmában.

A 15 milliós kurd népességgel rendelkező Törökország mostanra sikeresen exportálta a kurd problémáját. Ez most a svéd és finn NATO-csatlakozás blokkolása miatt nagyon látványos, de a konkrét katonai műveletekből is világosan látszik. A 2020-as Idlib elleni támadás után Törökország jelentős részt hasított ki Észak-Szíriából. Ekkor már nemcsak a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) kapcsolatban lévő, terroristának bélyegzett csoportokat akartak „neutralizálni”, a cél egy saját ellenőrzés alatt álló ütközőzóna és a területi kontroll kialakítása volt. Azóta itt Törökország lényegében államépítésbe kezdett, a török líra a fizetőeszköz, ők nyújtják az alapellátást, a politikai irányítást pedig – noha Szíriában járunk – a határ másik oldalán lévő török városok kormányzói végzik.

Területi zónák a szíriai polgárháborúban. Az ország nagy részét az Aszad-rezsim ellenőrzi, az északkeleti részt különböző kurd csoportok, sötétpirossal a török hadsereg és szövetségeseinek területei. Forrás: ISWN Middle East Conflict Map / Stiftung Wissenschaft und Politik (SWP)

A szíriai török katonai műveleteket idáig az amerikai és orosz jóváhagyás kényszere korlátozta, márpedig az USA fő szíriai szövetségesei az Iszlám Állam ellen folytatott harcban a kurdok, pontosabban a kurd YPG által dominált SDF, a Szíriai Demokratikus Erők koalíciója volt. A kurdok az oroszok által támogatott Aszad-féle szíriai rezsimnek is ellenfelei, de a szíriai elnök abban sem érdekelt, hogy a törökök nagy szeletet hasítsanak ki de facto az országból. Az oroszok tudják kikényszeríteni, hogy ezt mégis kénytelen legyen elfogadni, mert nekik köszönhetően őrizhette meg Aszad a hatalmát. Komoly hadműveletek elkezdéséhez ezért Erdogannak Putyintól van szüksége jóváhagyásra, ha pedig ezt csomagban tárgyalják Ukrajnával, abban a részletek ismerete nélkül is biztosak lehetünk, hogy az orosz elnök ezt nem ingyen adja.

Miért pont most látja elérkezettnek az időt Törökország, hogy komolyabb geopolitikai játszmákba kezdjen? Elemzők ezt a háború hozta történelmi alkalmon túl nagyrészt belpolitikai okokkal magyarázzák. A török gazdaság gondjai, az unortodoxnál is unortodoxabb monetáris politikája által fűtött 70 százalékos infláció megroppantotta Erdogan népszerűségét, jövő ilyenkor pedig választások lesznek, és az ellenzék vezet a felmérésekben. A kurdok elleni katonai műveletek korábban mindig hoztak időlegesen 3-4 százalék pluszt a kormányzó AKP-nak, és a kurd téma felizzításával talán megoszthatja az ellenzéket is. A „kurd terrorizmus elleni háború” új fejezete felhasználható lesz a legnagyobb törökországi kurd párt, a tavaly óta bírósági megszüntetéssel fenyegetett HDP elleni kampányban is, de a válságban amúgy is kézenfekvő recept a nemzeti érzelmek felkorbácsolása.

Törökország az orosz-ukrán háború alatt, április közepén már indított egy katonai műveletet a kurdok ellen, akkor drónokkal szíriai és iraki kurdi objektumokat bombázott. Irakban annyiban könnyebb dolguk volt, hogy ott nincsenek oroszok, az amerikaiak pedig némileg az iráni befolyás ellensúlyozására használják a törököket, ráadásul a belső kurd törésvonalak miatt hallgatólagosan az észak-iraki Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRG) is támogatja őket. 2019 óta a törökök egy sor katonai bázist létesítettek Irakban, 5-10 ezer katonájuk lehet állandó jelleggel a ritkán lakott északi hegyvidéki területeken, ami hagyományosan a PKK fontos hátországa volt, lényegében folytonos területi ellenőrzést alakítottak ki. Különösen fontos számukra, hogy a Szindzsár környékének ellenőrzésével (ez a jazidik szent hegye, ahol 2014-ben a kurd fegyveresek akadályozták meg a vallási kisebbség tagjainak lemészárlását) elvágják egymástól az iraki és szíriai kurd területeket és szervezeteket. A tervezett szíriai török támadás ezt a célt hamarosan a másik oldalról erősítheti meg, miközben kiterjeszti Ankara hatalmát a határoktól délre.

Ehhez azonban amerikai jóváhagyásra, de legalábbis a helyzet úgy-ahogy kénytelen elfogadására is szükségük van. Amellett, hogy a szíriai hadműveletek hangos bejelentésével Washington reakcióját is tesztelik, ezt (is) célozhatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának akadályozása, amit a nyugati közvélemény számára váratlanul összekötöttek a kurd kérdéssel. Amikor belengették a két, hagyományosan semleges észak-európai ország NATO-csatlakozásának vétóját, arra hivatkoztak, hogy azok nem lépnek fel megfelelően „a kurd terrorizmus” ellen. A kérdésnek elvileg a júniusi madridi NATO-csúcson kellene eldőlnie, de Törökországnak láthatólag nem sürgős a rendezése. A legtöbb nyugati kommentátor arra számít, hogy előbb-utóbb csak beadják a derekukat, de a török diplomácia kanyarulatai között nem könnyű megmondani, hogy mi a blöff és mi a valódi szándék.

A NATO-bővítés török blokkolása a leggyakoribb magyarázat szerint egyszerre segítheti az orosz érdekek érvényesítését, és szól konkrét török igények és általában a török nagyhatalmi ambíciók elismertetéséről. Törökország most egy különösen éles világpolitikai szituációban döntött úgy, hogy saját geopolitikai szempontjai érvényesítésére próbál kihasználni egy európai válságot.

Most minden korábbinál erősebb a zsarolási potenciálja,

legalább akkora, mint amikor a szíriai menekültözön megfékezéséért követelt (és kapott) eurómilliárdokat az Európai Uniótól. Kicsiben volt már NATO-vonatkozásban is hasonló: Erdogan 2009-ben Anders Rasmussen NATO-főtitkári kinevezéséért cserébe követelte, hogy Dánia zárasson be egy helyi kurd tévécsatornát.

Ezt lehet ugyan sima erőfitogtatásnak hinni, de a kurd kérdés a hivatalos Törökország számára évtizedek óta a legfőbb biztonságpolitikai téma, a török közvélemény pedig meg van győződve róla, hogy a Nyugat bujtatottan a kurd terrorizmust segíti. Úgy gondolják például, hogy a szíriai kurd YPG felfegyverzésével Amerika majdani törökországi merényleteknek ágyaz meg – noha a közös ideológiai gyökerek ellenére az YPG nagyon ügyel arra, hogy ne legyen köze ilyesmihez. Ankara ettől függetlenül lényegében minden kurd kisebbségi törekvést terrorizmusnak bélyegez, most például olyan svédországi kurd jogvédők és újságírók kiadatását követeli, akiknek a svéd hatóságok szerint valójában nincs semmi köze a nyugati országokban is terrorszervezetként kezelt (ezt a minősítést sokan egyébként idejét múltnak tartják) PKK-hoz. Svédországban él az egyik legjelentősebb, százezres kurd diaszpóra, Törökország pedig nem akarja elfogadni, hogy a konkrét személyek elleni követeléseit egy észak-európai jogállamban a politika ha akarná, sem tudná a bíróságok megkerülésével csak úgy elfogadni.

Távolodó szövetséges

Ezek a török követelések azonban legalább annyira szólnak Amerikának, mint az észak-európai országoknak, és nem is pusztán a kurd kérdésről vagy Szíriáról van szó. Bár Törökország az Egyesült Államok katonai szövetségese, 2010 óta egyre inkább eltávolodott Washingtontól. Ez kulminált abban, amikor 2019-ben megvásárolták az Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszert, amire megtorlásul az USA részleges fegyverembargót vezetett be a törökökkel szemben, és kitették őket azok közül, akik kaphatnak F35-ös vadászgépet. Ehelyett a Pentagon már csak a régebbi F16-osokat és alkatrészeket adna Ankarának, de a washingtoni Kongresszus ezt sem akarja olyan könnyen jóváhagyni. Emiatt a törökök már azt pedzegették, hogy akkor inkább ebben is Moszkvára hagyatkoznának, és orosz Szu35-ösöket és Szu57-ösöket vásárolnának. Ez a jelenlegi helyzetben már nemcsak újabb szankciókat jelentene, hanem lényegében oldalváltással érne fel, komolyan most talán nem kell számolni vele.

A török frusztrációkat fokozza, hogy a vágyott amerikai F35-ösöket közben megkapja Görögország, a törökök (papíron szövetséges) régi ellensége és Égei-tengeri riválisa. A görög haderőfejlesztés egyébként is jelentős, a NATO-tagállamok közül ők költik a legtöbbet (2021-ben GDP-arányosan 3,6 százalékot) védelmi kiadásokra, néhány hete újabb görögországi amerikai katonai bázisokról és közös hadgyakorlatokról állapodtak meg. Török nézőpontból ez azt jelenti, hogy Washington egyre inkább feladja hagyományos semleges szerepét görög-török viszonylatban, és a görögök mellé áll.

Ez a semlegesség, az úgynevezett Truman-doktrína volt a II. világháború vége óta a kelet-mediterrán amerikai biztonságpolitika alapja, ami gondosan mért semlegességet és közvetítő, deeszkaláló szerepet jelentett a két déli ország között, mindenekelőtt a Szovjetunióval szemben. Az utóbbi években azonban az informális viszonyok sokat fordultak a térségben. A görög közvélemény hagyományosan inkább oroszbarát és Amerika-ellenes, de főleg 2019, a jobboldal athéni hatalomra jutása óta megszilárdult a washingtoni kapcsolat, amivel az USA a kínai nyomulást is próbálja ellensúlyozni Görögországban.

„Erkölcstelen térképek”

Ezzel párhuzamosan a török-görög feszültség ismét kiéleződött, megfigyelők szerint a viszony olyan mélypontra jutott, mint 1974, a ciprusi görög katonai puccs és a szigetország északi felének török megszállása óta soha. Micotákisz görög miniszterelnök május közepén a washingtoni Kongresszusban beszélhetett (ritkán adatik ez meg külföldi vezetőnek) a török haderőfejlesztés ellen, és azt mondta, hogy az USA-nak a Mediterráneum instabilitását is figyelembe kellene vennie, amikor az F-16-osok eladásáról dönt, mert a világnak nincs szüksége még egy feszültséggócra Ukrajna után. Erre Erdogan azzal reagált, hogy „a Micotákisz név többé nem létezik számomra”, a jövőben nincs tárgyalás a görög miniszterelnökkel.

Görögország légterét az elmúlt hónapokban török vadászgépek rendszeresen megsértik (török álláspont szerint ezek csak válaszreakciók a hasonló görög légtérsértésekre), és Ankara azt követeli, hogy Görögország demilitarizálja a török partokhoz közeli szigeteket. Az 1923-as lausanne-i és az 1947-es párizsi békeegyezmény rendelkezéseire hivatkoznak, a görögök szerint hamis és kifordított érveléssel, de a törökök ebben odáig mentek, hogy már a szigetek hovatartozását is vitatják.

Meg kell érteniük, hogy Törökországnak megvan a politikai, gazdasági és katonai ereje, hogy kettétépje az erkölcstelen térképeket és dokumentumokat

mondta korábban Erdogan. A török álláspont szerint a további görög katonai jelenlét esetén nem tudják elfogadni a meglévő határt, és készek minden eszközt bevetni érdekeik érvényesítésére. A görögök szerint valójában nincsenek komoly támaszpontjaik, sem támadófegyverzetük a szigeteken, sőt az izmiri török 4. hadtest fenyegeti partraszállást szimuláló hadgyakorlatokkal a görög szigeteket.

Valójában legalább annyira a tengerről és a feltételezett tenger alatti szénhidrogén-lelőhelyekről van szó, mint a szigetekről. A Földközi-tenger alatt fellelt gázmezők kiaknázása néhány éve mindenkinek felcsigázta az érdeklődését, amit egy izraeli-ciprusi-görög közös projektben képzeltek el a felek. A kimaradásukat sérelmező törökök 2020-ban saját mélytengeri fúrásokba kezdtek Ciprus által is magának követelt tengerrészeken, ez a konfliktus akkor egy török és egy görög hajó összeütközésében csúcsosodott ki. A gázmező kitermelése ugyan jelenleg már nem tűnik akkora üzletnek (az USA idén februárban ki is lépett a projektből, így az lényegében jegelve lett), de az energiaválságban arról hosszú távon senki nem mondana le csak úgy.

A vitát Görögország a hágai Nemzetközi Bíróság elé vinné, de a törökök ebbe nem mentek bele, vélhetően azért, mert a kissé fluid tengerjog és a nemzetközi egyezmények inkább a görögöknek kedveznének. Ehelyett Ankara a török lélelgeztetőgépen tartott líbiai kormánnyal kötött kétoldalú megállapodást a kizárólagos gazdasági övezetek tengeri határáról, amiben egyszerűen nem vették figyelembe például a Görögországhoz tartozó Kréta szigetét. A görögök válaszképpen hasonló megállapodást kötöttek Egyiptommal, amiben a török követeléseket hagyták figyelmen kívül.

A törökök fő problémája, hogy ha a görögök a szigeteik körül is 200 tengeri mérföldes övezetet húznak, akkor gyakorlatilag az egész Égei-tenger görög beltengerré válik, ami a nyersanyagok kiaknázására is vonatkozik. Ezt Törökország magára nézve annyira sérelmesnek tartaná, hogy a kilencvenes években azt is törvénybe foglalták, hogy ha Görögország a területi vizeinek határait (ez a kizárólagos gazdasági övezetnél kisebb zóna, de több jogot nyújt az állam számára) az ENSZ-egyezmények adta lehetőséggel élve 12 mérföldre növeli, azt casus bellinek, háborús indoknak fogják tekinteni. Görögország ezt az Olaszországgal szembeni Jón-tengeren tavaly már megtette, ami növelte a török aggodalmat, hogy a görögök az Égei-tengeren is erre készülnek, amivel a tenger feletti görög légteret is rögtön a háromszorosára növelnék.

Keleti nyitás

A görög tengeri igényekkel szemben a „Kék Haza” (Mavi Vatan) nem hivatalos török geopolitikai doktrína áll, amelyet kritikusai a neooszmán újbirodalmi igényekkel azonosítanak. Ez az ezredforduló környékén inkább még csak a török nacionalista haditengerészeti körök álma volt arról, hogy Törökország ismét komoly tengeri játékos legyen, de mára bekerült a török politika főáramába. A haditengerészet fejlesztésén túl a koncepció sarokpontja, hogy a mai Törökország „be van szorítva Anatóliába”, ahonnan a Nyugat helyett egy keleti nyitással, az orosz, közép-ázsiai türk és kínai kapcsolatok erősítésével kell kitörnie.

A Kék Haza török geopolitikai koncepció alapján készült térkép a török tengeri igényekről. Forrás: mavivatan.net

Ez az ország geopolitikai orientációjának újrakalibrálását jelentené, és az elmúlt évek török diplomáciai lépései – főleg a 2016-os állítólagos katonai puccskísérletet követően – ebből a paradigmából is értelmezhetők. Mára Törökországban népszerű nézet, hogy Amerika stratégiája az ő bekerítésüket és visszaszorításukat célozza. Bár továbbra is NATO-szövetségesekről van szó, figyelemre méltó, hogy a törökök félelme mennyire emlékeztet a hasonló kínai és orosz aggodalmakra. Ez egyszerre oka és okozata az elmúlt évek török-orosz közeledésének, amire annak ellenére került sor, hogy a két ország több színtéren is vetélytársa egymásnak Líbiától Szírián át Karabahig.  

Ez az ellentmondásosság látszik abban az összetett politikában is, amit Törökország az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban folytat. Bayraktar-drónjaik látványos szolgálatot tettek az ukránoknak, a Boszporusz lezárása elvileg szintén nem az orosz érdekeket segítette, bár a gyakorlatban orosz hadihajók állítólag mégis visszatérhettek a fekete-tengeri bázisaikra. A törökök a nyugati szankciók mögé nem álltak be, légterüket nyitva hagyták az orosz gépek számára, ezzel február vége óta Törökország jelenti az elérhető külföldet az orosz oligarcháknak is. Leginkább aktív közvetítő szerepre törekednek, Erdogan most ismételt tűzszüneti javaslatot tett, és a raktárakban rekedt ukrán gabona kimenekítésében is egy orosz-török alku az egyik napirenden lévő forgatókönyv.

A törökök NATO-val és az Egyesült Államokkal való nyílt szembefordulása egyelőre nem szerepel az elemzői találgatások között. Ennek a költségeit február 23. óta mindenki megtapasztalhatta, és nem látni, hogy Törökország igazán mit kaphatna ezért cserébe – miközben Ankarának az alapvető érdeke, hogy kihasználja geopolitikai jelentőségét, és egyre nagyobb tétekben játszva folytassa nagyhatalmi hintapolitikáját. Az ukrajnai háborúban azonban az orosz érdekeknek jobban megfelelő török politikához teljes irányváltásra nincs is feltétlenül szükség. Egy Moszkva számára megfelelő pillanatban bejelentett azonnali tűzszünet-követelés, az észak-atlanti tömbön belüli feszültségek erősítése, a NATO-bővítés akadályozása vagy a konfliktus kiterjesztése a Közel-Keletre mind olyan eszközök, amelyek jól jöhetnek Oroszországnak.

A NATO alapító dokumentuma szerint a katonai szövetség tagjai elkötelezettek a demokratikus elvek, az egyéni szabadság és a jogállamiság iránt. A gyakorlatban nem sok nyugati politikus gondolja úgy, hogy ezek az elvek különösebben érvényesülnének mostanában Törökországban, de mint Mario Draghi olasz miniszterelnök egyszer szokatlan nyíltsággal és tömörséggel megfogalmazta: Erdogan az a diktátor, akire a Nyugatnak szüksége van. Törökország akkor diplomáciai úton azonnal tiltakozott, de a tétel politikai következményeivel láthatólag maga az érintett is tisztában van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa kell, hagymát és kenyeret esznek, de első a gazdasági szabadságharcFélelmetes sebességgel gyengül a török líra ezen a héten Erdogan unortodox gazdaságpolitikája miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA NER keleti nyitásának egykori sztárjai egyáltalán nem szárnyalnak, inkább bukdácsolnakA számok nem támasztják alá, hogy a 2010-es évek elején nagyra értékelt országok óriásit fejlődtek volna.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDubajba menekült török maffiózó a Youtube-on borította az asztalt ErdoganraRitkán látni olyat, hogy egy nagy ország politikai és alvilági elitje egyaránt lélegzetét visszafojtva várja egy vlog legújabb részeit. Törökországban ez megy május óta, Erdogannak is van félnivalója.

Világ Görögország kurd NATO orosz-ukrán háború recep tayyip erdogan szíria Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Katona Hajnalka
2022. szeptember 26. 17:33 Élet, Világ

Meg kell ijeszteni az embereket, hogy ne vásároljanak orvvadászoktól

Az állatok veszélyeztetettsége vagy a termékek káros hatása nem érdekli az embereket, így nem érdemes ezekre hivatkozni.

Avatar
2022. szeptember 26. 16:23 Világ

Nem a jobboldal nyert nagyot, a baloldal bukott hatalmasat Olaszországban

A három jobboldali párt stabil parlamenti többsége a néhány százalékos javításuk mellett elsősorban a baloldal megosztottságának köszönhető.

Váczi István
2022. szeptember 26. 10:01 Világ

Devizaválság fenyegeti Ázsia jelentős részét

Az amerikai jegybank kamatemelései, illetve általában a szigorúbb monetáris politikája egyre nagyobb felfordulást okoz a világ devizapiacain.

Fontos

Torontáli Zoltán
2022. szeptember 27. 04:34 Adat, Vállalat

Mennyivel olcsóbbak az árstopos magyar termékek, mint a szabadpiaci szlovák áruk?

Megnéztünk a szlovák és a magyar Lidl árait, látszik-e rajtuk, hogy az árstop miatti veszteséget hogyan kompenzálják.

Fenyő D. György
2022. szeptember 26. 14:27 Élet, Közélet

Nagyságrendekkel kevesebb tananyagot kellene megtanítani az iskolában

Sok idő szabadulhat így fel, amit képességfejlesztésre lehet fordítani. Ha valaki nem képes szöveget értelmezni, akkor nemcsak egy új tudományt, hanem szakmát sem tud elsajátítani.

Pálos Máté Hajdu Miklós
2022. szeptember 26. 04:24 Adat

Az abortusz egyre inkább a 24 év alattiak tapasztalata Magyarországon

Bár a sajtóban csak szívhangtörvény néven elhíresült rendelet több mint egy hete hatályos, mégsem egyértelmű, pontosan mi lenne az orvosok jogszabályi kötelessége, ahogy az sem, mire számíthatnak a várandós nők.

Ne hagyd ki