Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. február 24. 13:52 Világ

Negyedik nagy győzelméért indított háborút Ukrajnában a két éve még vert helyzetben lévő Putyin

A koronavírus-járvány kitörését követő hónapokban Oroszország helyzete az átlagosnál is sokkal nehezebbnek látszott, olyan problémahalmazzal kellett szembenéznie Vlagyimir Putyinnak, mint talán soha a korábbi 20 évben, amióta ő vezeti az országot.

A járvány olyan egészségügyi válsághelyzetet okozott, mint legutóbb a spanyolnátha 1918-1919-ben. A hivatalos számok szerint Oroszországban lakosságarányosan nem olyan vészes a Covid-helyzet, elvileg a magyarországinál majdnem a felével kevesebb áldozatot követelt a járvány. A valóságban azonban ennél biztosan sokkal rosszabb a helyzet, hiszen a – szokásos szinthez képest mért – többlethalálozás ennél sokkal magasabb, azaz minden bizonnyal sok koronavírus-áldozat nem került be a statisztikába.

Putyin kormányzása idején az olajárak omlottak már össze a pénzügyi válság nyomán 2008-ban, és nagyot estek 2014-ben is, amikor a szaúdiak árháborúba kezdtek az amerikai palaolaj-termelők ellen. De arra soha nem volt példa, hogy (legalábbis az Egyesült Államokban) negatív szintet érjenek el, mint 2020 áprilisában. Márpedig messze a kőolajból és a földgázból származik a legtöbb bevétele az orosz költségvetésnek. Az azóta egyre emelkedő olaj- és gázáraknak az elemzések szerint jelentős szerepük van abban, hogy az orosz elnök most szánta el magát a háborúra Ukrajna ellen – de ne szaladjunk ennyire előre.

Oroszország helyzete külpolitikailag sem volt éppen rózsás a járvány kitörésének és elterjedésének időszakában, igaz, akut problémával sem kellett szembenéznie, hiszen akkorra már Szíriában sikerült stabilizálni az orosz szövetséges Aszad hatalmát. A sokkal fontosabb „közelkülföldön”, azaz a szovjet utódállamokban azonban semmi sem utalt arra, hogy orosz sikersorozat várható, sőt, a jelek inkább Oroszország pozícióinak gyengülését mutatták.

A csellengő barát

Legjobban talán Fehéroroszországnál látszott ez, amely pedig évtizedek óta a leginkább befolyásolható szovjet utódállam volt orosz szempontból. Igaz, Lukasenka belorusz elnök időről-időre igyekezett kibújni a túl szoros ölelésből, és a nyugati orientáció erősítésével próbálta mozgásterét bővíteni. 2019-2020 körül is ezen igyekezett, javulni látszottak az ország uniós kapcsolatai, és még az amerikai külügyminiszter is ellátogatott Minszkbe. A fordulópontot a 2020. augusztusi elnökválasztás jelentette, amelyet csak olyan durva csalással tudott megnyerni Lukasenka, hogy szinte azonnal tömegtüntetések robbantak ki. (Emlékezetes jelenet volt, amikor az elvileg legbiztosabb bázisának számító traktorgyárban is kifütyülték a munkások az elnököt.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgészen felemelő, ahogy a belarusz tüntetők szembenéznek a brutális erőszakkalAz embereket elrabló vagy nyíltan kínzó karhatalom tehetetlen a tüntetéseket immár domináló, virágokat osztogató fehér ruhás nőkkel szemben, akikhez egyre többen csatlakoznak.

Ezek ellen brutálisan léptek fel a biztonsági erők, de a tüntetők kitartottak, és már a fegyveres szervezetek tagjai közül is akadtak, akik megtagadták a parancsot, és lényegében dezertáltak. Úgy tűnt, hogy Lukasenka rendszere az összeomlás szélére került, hiszen ha a rendőrök és katonák nem szegülnek szembe a tüntetőkkel a parancsára, akkor elveszett. Ha hatalmon akart maradni, nem volt más választása, mint Putyintól segítséget kérni. Erre eleve számíthatott, hiszen legkésőbb a 2014-es ukrajnai események óta tudható, hogyan viszonyul az orosz elnök a szövetségeseit megdönteni igyekvő „színes forradalmakhoz”.

Moszkvából meg is érkezett az üzenet Lukasenka támogatásáról, amiből a fehérorosz biztonsági szervezetek tagjai megérthették: ha ők nem lépnek fel a tüntetők ellen, akkor jönnek az oroszok, és akkor nemcsak a tüntetőknek lesz rossz, hanem nekik is. A megmozdulásokat tehát leverték, a mozgalom vezetőit letartóztatták vagy külföldre kényszerítették. Közben emiatt a Nyugat szankciókat vetett ki az országgal szemben, Lukasenka pedig Putyin leghűségesebb szövetségese lett, átengedte szinte egész országát az orosz hadseregnek egy közös hadgyakorlatra, amelyről ma bebizonyosodott, hogy az Ukrajna elleni támadás előkészítésére szolgált.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Rengeteget isznak, és sok gázolajat adnak el” – ezt látják az orosz katonáktól a szomszédbanMeghosszabbították a belorusz-orosz hadgyakorlatot Fehéroroszországban, így egyelőre az orosz csapatok is maradnak.

Lukasenka háború esetére is biztosította hűségéről Putyint, és amikor ma ország területéről is megindultak az orosz csapatok Ukrajna ellen, sietett közölni, hogy ehhez minden segítséget megadnak a belorusz erők, sőt, ha szükséges, csatlakoznak is a támadáshoz.

A tékozló fiú

Oroszország stratégiai pozíciói a Kaukázusban sem tűntek 2020 elején sziklaszilárdnak. A Grúziából kiszakadt Abházia és Dél-Oszétia hűsége persze nem volt kérdés, hiszen ezeket Putyin 2008-ban önálló államnak ismerte el (nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan ezen a héten a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot), ám ezt a példát néhány szoros orosz szövetségesen kívül más nem követte. Azaz a nemzetközi közösség számára ezek az államocskák továbbra is Grúzia részei, fennmaradásuk katonai és gazdasági tekintetben egyaránt Oroszországtól függ.

Ebből fakadóan a grúz-orosz kapcsolatok nem túl rózsásak, Azerbajdzsán pedig hagyományosan inkább Törökországgal ápol jó kapcsolatokat, részben a nyelvi-kulturális rokonság miatt, részben pedig azért, mert onnan várhatott támogatást az örményekkel szemben.

A Szovjetunió szétesését követően ugyanis Azerbajdzsánban alakult ki – véres háború után – a térség legnagyobb befagyott konfliktusa. Az anyaország támogatásával a karabahi örmények – akik a szovjet időkben az azeri tagköztársaságon belül egy autonóm régióban éltek – kiűzték az azeri katonaságot és lakosságot a területről, és még egy Hegyi-Karabahhal összemérhető területű részt is elfoglaltak a védhetőség és az Örményországgal való kapcsolat biztosítása érdekében. (Hegyi-Karabah nem volt határos Örményországgal.)

Azerbajdzsán régóta készült a terület visszafoglalására, amely magát Hegyi-Karabah vagy más néven Arcah Köztársaságnak hívta, de függetlenségét még Örményország sem ismerte el hivatalosan. Az azeriek az olaj- és gázbevételekre alapozva óriási ütemben modernizálták hadseregüket, anyagi erőben messze felülmúlták nemcsak Arcah, de Örményország lehetőségeit is. Az utóbbi az „orosz NATO”, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) tagja, és bár a biztonsági garancia hivatalosan mindig is csak Örményországra vonatkozott – ahol régóta orosz csapatok is állomásoztak – az azeriek sosem lehettek teljesen biztosak abban, mi lenne az orosz reakció egy átfogó támadásra Arcahhal szemben.

Az örmény belpolitikát sokáig Karabahból származó politikusok határozták meg, akik természetesen mindent megtettek szülőföldjük támogatása érdekében. Ez azonban óriási terhet jelentett. Magyar viszonyokra ezt úgy lehetne lefordítani, mintha a román forradalom idején az erdélyi magyarság felkelt volna a román uralom ellen, és az anyaország támogatásával kialakított volna egy azzal lényegében megegyező méretű országot – amelyet azonban a világ nem ismert volna el, így Magyarország folyamatos támogatására szorul. Emiatt azonban szóba sem kerülhetett volna a nyugati integráció.

Persze rengeteg a különbség, ezért a hasonlatot nem is folytatjuk, mindenesetre a nemzeti érzelmű megfontolások sokáig domináltak Örményországban, egy idő után azonban olyan politikusok is megjelentek a színen, akik szerették volna kimozdítani ebből a megakadt helyzetből hazájukat. Nikol Pasinján miniszterelnökként óvatosan el is kezdett nyugati irányba tapogatózni, és voltak olyan megnyilvánulásai, amelyeket az oroszok barátságtalannak értékelhettek.

Az azeriek vették a lapot, és 2020 őszén általános támadást indítottak Arcah ellen. Nehéz harcok után, korlátlan – jórészt drónokban megtestesülő – légi fölényükre alapozva teljesen összezúzták a terület korszerűtlen, hidegháborús időkből származó fegyverekkel küzdő védelmét.

Kiégett tank az Azerbajdzsán által visszahódított területen. Fotó: AFP/Europress

A teljes azeri győzelem már kézzelfogható közelségbe került, amikor Putyin Moszkvába rendelte az örmény és azeri elnököt, akik tűzszünetben állapodtak meg. Pasinján az ezt megelőző napokban már sűrűn kérlelte az orosz vezetést a közbelépésre, így az nem volt kérdés, hogy azonnal utazik. Mivel ekkor már nem állt volna érdekében, miért mentek ebbe bele az azeriek? A választ nem tudjuk pontosan, de az oroszok valószínűleg beavatkozással fenyegették meg őket, amihez a casus bellit biztosította, hogy egy túlbuzgó azeri légvédelmi egység lelőtt egy Örményországon belül repülő orosz csatahelikoptert.

Ténylegesen az orosz beavatkozást az magyarázhatta, hogy ha hagyják teljesen megsemmisülni Arcahot, már nem lesz motiváció Örményországban az orosz szövetség mellett. Bár az örmények így is nagy árat fizettek, végül maradt. Azerbajdzsán egyrészt visszakapta minden, Hegyi-Karabahon kívüli területét, az autonóm régiónak pedig azt a déli harmadát, amelyet addig elfoglaltak a csapatai. A északi térséget, a fővárossal, Sztepanakerttel együtt, megtarthatta az örmény lakosság (de a terület továbbra is Azerbajdzsán része), egy Örményországba vezető folyosóval együtt. (Cserébe Azerbajdzsán szabad közlekedési lehetőséget kapott Dél-Örményországon keresztül az ország nagy része, valamint a nahicseváni enklávé között.)

Talán mondani sem kell, hogy Pasinjan már mintaszerű orosz szövetséges, a Roszatom építhet majd új atomerőművet az országban, a KBSZSZ részeként pedig örmény katonák is részt vettek nemrég a kazahsztáni rendteremtésben. Ráadásul a jelek szerint az azeri vezetés is úgy ítéli meg, hogy egyelőre nem tud többet elérni: az ország elnöke a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok orosz elismerése után írt alá Putyinnal egy átfogó megállapodást. Vagyis az orosz pozíciók még Azerbajdzsánban is erősödhetnek.

A leléptetett Öreg

Az említett Kazahsztánnal el is érkeztünk Putyin sikersorozatának harmadik állomására. Az országot a függetlenség megszerzése után 2019-ig Nurszultan Nazarbajev vezette, aki ekkor hirtelen távozott a hatalomból, de megtartott fontos tisztségeket, például a nemzetbiztonsági bizottságot vezette, és rokonságának több tagja is fontos posztokat töltött be. Nazarbajev mindig igyekezett egyensúlyozni a nagyhatalmak között, alapvetően jó kapcsolatokat ápolt Oroszországgal, de fontos olajipari koncessziókat adott nyugati nagyvállalatoknak, és a kínai projekteknek sem feküdt keresztbe.

Az összes említett konfliktus körül a kazahsztáni zavargások háttere a legkevésbé feltárt. Az nagyjából biztos, hogy az emelkedő üzemanyagárak miatt spontán kezdődtek a tüntetések, amelyre a kormány először meglehetősen ügyetlenül és erélytelenül reagált. A keményebb fellépést viszont nemcsak még több tüntetés követte, de a rendfenntartókra tüzet nyitó zendülők is megjelentek, ami már felvetette, hogy szándékosan és szervezetten küldték őket a békés tüntetők közé.

Bár semmi nem utalt arra, hogy ezúttal is egy színes forradalmat kellene elhárítani, a kazah kormány kérésére Oroszország és az KBSZSZ gyorsan cselekedett, és a megérkezett katonai alakulatoknak szinte közbe sem kellett közvetlenül avatkozniuk, a zavargások gyorsan véget értek. Egyelőre csak az látszik biztosan, hogy a nagy vesztes – a korábban csak Öregként emlegetett – Nazarbajev, akit megfosztottak minden befolyásától, és a rokonságát is kitették a jól fizető pozícióikból. Az egyelőre nem látszik, hogy Tokajev kazah elnök hatalmának megerősítése mennyire enged szabadabb utat az orosz törekvéseknek, de azt rengeteg példán láthattuk a történelem során, hogy a hatalomban maradásban segítettek nem szoktak hálátlanok lenni a segítségnyújtó felé.

Az ukrajnai háború

Bár a kazahsztáni események idején már nagyban zajlott az orosz felvonulás az ukrán határok mentén, az már akkor is látszott, hogy a feszültség csúcsa még előttünk van. Ahogy az is egyértelműen körvonalazódik, hogy hiába a belorusz-örmény-kazah sikersorozat, az orosz elnöknek Ukrajnában minden korábbinál nehezebb dolga lesz.

Ahogy írói munkásságából megismerhettük tavaly, a végső cél nem kevesebb lenne, mint Ukrajna, az ukrán nép visszavezetése az orosz civilizációs térbe, ahová szerinte mindig is tartozott. A gond csak az, hogy korábbi lépéseinek ezzel ellentétes hatása lett. A Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai lázadás támogatása azzal a következménnyel járt, hogy az országban megerősödött az oroszellenesség, a (nyilván a mai orosz támadás előtt készített) közvélemény-kutatások szerint már a NATO-tagságot is támogatja az ukrán lakosság többsége, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző.

Nyilván nem tűntek el Ukrajnából teljesen az oroszbarát érzelmek – csak az utóbbi években ezeket nem célszerű hangoztatni –, ahogy a buldózerszerű ukránosítási törekvések is biztosan nem csak a kárpátaljai magyar közösségben keltettek ellenérzéseket. Ám ha valamivel biztosan nem lehet megnyerni az ukrán közvélemény többségét, az a háborús fenyegetés, illetve maga a háború.

A mostani orosz lépések abból fakadnak, hogy a korábbiak hibásnak bizonyultak.

Az erőszakos 2014-es fellépés nélkül elképzelhető, hogy jelenleg oroszbarát kormánya lenne Ukrajnának, ahogy a narancsos forradalomban hatalomra jutott Juscsenkót legyőzte 2010-ben Janukovics egy szabad választáson. Őt a kijevi Majdan térről elnevezett forradalom buktatta meg 2014 elején, de ekkor Putyin már nem a kivárást, hanem a katonai beavatkozást választotta.

A Krím bekebelezése és a a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása abban az értelemben eredményre vezetett, hogy Ukrajna formális nyugati integrációja nem képzelhető el sem az EU-ba, sem a NATO-ba a rendezetlen területi helyzet miatt. Ám mint az események mutatják, Putyin számára ez nem elég, azt sem akarja engedni, hogy a maradék Ukrajna nyugat felé orientálódjon. Ezt megakadályozhatta volna, ha a – kelet-ukrajnai heves harcoknak véget vető – minszki megállapodást orosz értelmezés szerint, úgy hajtják végre, hogy a két keleti régió vétójogot kap a külpolitikai kérdésekben. Ez azonban esélytelen volt: amikor Porosenko elnök egy nem túl erős verziót keresztül akart vinni a parlamenten, zavargások törtek ki Kijevben, és bár akkor hatalmon maradt, a csokoládémogult nem választották újra.

Az orosz vezetés levonta a következtetést, és a minszki megállapodásról lemondva elismerte a donyecki és luganszki népköztársaság függetlenségét, majd ma hajnalban elkezdődött az orosz támadás Ukrajna ellen. Ez abból a szempontból logikus, hogy Putyin a 2014-ben elkezdett úton halad tovább, és nem volt esélye arra, hogy átfogó háború nélkül Ukrajnára kényszerítse az akaratát. Ha elég eltökélten támadnak, a csatatéren győzhetnek is az oroszok, hiszen nagy haditechnikai fölényben vannak az ukrán fegyveres erőkkel szemben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz oroszok győzhetnek a csatatéren, de mi lesz utána?Katonai értelemben most az a legnagyobb kérdés, hogy az ukrán hadsereg mennyire elszántan fog harcolni a nyomasztó haditechnikai fölényben lévő oroszokkal szemben.

Ez sem lesz azonban feltétlenül könnyű menet, most, csütörtök délután úgy tűnik, hogy az ukrán hadsereg számos helyen eltökélten felvette a harcot. A folytatás és a hosszabb távú kilátások azonban még aránylag gyors katonai győzelem esetén is bizonytalanok orosz szempontból. Amit már biztosan elért Putyin, hogy az oroszok és ukránok általa megírt egysége minimum a második világháború vége óta nem állt olyan messze a valóságtól, mint jelenleg. Akkor (egyes helyeken még évekkel a háború vége után is) Nyugat-Ukrajnában elkeseredett partizánháború folyt a szovjet hadsereggel szemben. Nem kizárt, hogy most valami hasonló következik, az ukrán elnök már be is jelentette, hogy bármelyik ukrán állampolgár kaphat fegyvert a hadsereg készleteiből, csak jelentkezni kell érte.

Putyin csak akkor könyvelhetné el két éven belül negyedik nagy külpolitikai győzelmét, ha a támadás nyomán Ukrajna összeomlana, és a társadalom nagy része beletörődne az oroszok által felállított új hatalom uralmába. Az Oroszország ellen éppen formálódó nyugati szankciók mindenképp hatalmas károkat fognak okozni az orosz gazdaságnak, de ebben az esetben legalább Ukrajnában elérné a céljait az elnök: egy a Nyugathoz nem közeledő, vélhetően – Oroszországhoz hasonlóan – autokratikusan vezetett, az orosz érdekekkel összhangban mozgó szomszédos országot, amely még talán a képlékeny orosz-fehérorosz államszövetséghez is hajlandó csatlakozni.

Ezt ma nehéz elképzelni. Sokkal valószínűbbnek tűnik egy olyan Ukrajna, ahol az oroszbarát hatalmat csak masszív orosz gazdasági segítség és állandó fenyegetés/katonai jelenlét tudja fenntartani. Ha ennek bármelyik lába meginog, egy ilyen hatalom épp olyan gyorsan omolhat össze, mint Afganisztánban a szovjet, illetve újabban az amerikai kivonulás után az általuk támogatott kormányzatok. Ráadásul a fennálló ukrán államot is korai lenne temetni, hiszen úgy tűnik, hogy sokan hajlandóak harcolni a fennmaradásáért.

A jövőt természetesen nem ismerjük, csak az biztos, hogy Vlagyimir Putyin a két éven belül megcélzott negyedik nagy külpolitikai győzelméért összehasonlíthatatlanul többet kockáztatott, mint az első háromért összesen. Olyan háborút indított el, amely példátlan Európában a második világháború vége óta, és mérhetetlen emberi szenvedést okoz a hatalmas gazdasági károk mellett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan-e bármi esélye Ukrajnának egy oroszok elleni háborúban?Élesben remélhetőleg nem tudjuk meg a választ, de az erőviszonyok rendkívül egyenlőtlenek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMire mennek az ukránok az új, nyugati fegyvereikkel az oroszok ellen?Egyre több nyugati páncéltörő fegyvert kap Ukrajna, de kérdéses, hogy egy esetleges háborúban ezek mennyire lesznek hatékonyan alkalmazhatók.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz orosz támadáshoz már a sebesülteket ellátó alakulatok sem hiányoznakAz utóbbi nyolc évben példátlan az orosz felvonulás az ukrán határok mentén, és bár hadseregük rengeteget fejlődött, Ukrajna megszállása túl nagy falatnak bizonyulhat.

Világ Azerbajdzsán háború kaukázus Kazahsztán örményország Oroszország Ukrajna vlagyimir putyin Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2022. augusztus 15. 15:08 Világ

Az elemzők csaknem kétharmada számít recesszióra az eurózónában

Júliusban még 45, az év elején pedig csak 15 százalék volt ez az arány. A háztartások és a cégek is egyre inkább szenvednek az inflációtól, ami hamarosan egyre nagyobb mértékben gazdasági visszaeséssé alakulhat át.

Avatar
2022. augusztus 14. 04:34 Világ

Hivatalosan is előbújt Putyin árnyékhadserege, már plakátokon toboroznak Oroszországban

Egyre fájóbbak az orosz veszteségek Ukrajnában, a rejtélyes Wagner-csoport is kénytelen a hagyományos toborzóeszközökhöz nyúlni.

Torontáli Zoltán
2022. augusztus 13. 12:35 Világ

Ősszel enyhülhet az élelmiszer-infláció egy német árszakértő szerint

A nagy boltláncok próbálnak olcsóbb beszerzési forrásokat felkutatni, másrészt elérhetjük azt az árszintet, amikor esik a kereslet.

Fontos

Avatar
2022. augusztus 15. 09:53 Tech

Ukrajnában építene gyártóüzemet a Bayraktar, sorban állnak az országok a harci drónjukért

Három évre lekötöttek a kapacitások, miközben Törökország folyamatos hintapolitikával egyszerre próbál kedvezni az ukránoknak és az oroszoknak.

Hajdu Miklós
2022. augusztus 14. 18:42 Közélet

Csak tűzoltás, de segíti a magasabb rezsi kifizetését, ha újra munkába állnak nyugdíjas tanárok

Régi szakmai követelésnek tett eleget a kormány, amikor július végén átmenetileg lehetővé tette a pedagógusok nyugdíj melletti foglalkoztatását.

Pálos Máté
2022. augusztus 13. 04:34 Élet, Közélet

Csak a szavak szintjén készült a kormány az ország elsivatagosodására

Már kormánytagok is sokat beszélnek az aszályról, de a megközelítést még mindig a károk gyors enyhítése és az öntözés fejlesztése dominálja.