Ma hajnalban elkezdődött az a széles körű orosz támadás Ukrajna ellen, amelyre a nyugati országok hetek óta figyelmeztettek, és amelyet az oroszok mindig tagadtak, hogy ilyesmire készülnek. Mint ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, a részletekkel kapcsolatos hírek meglehetősen ellentmondásosak, az mindenesetre biztos, hogy a támadás a várható forgatókönyvet követi: az oroszok első célja az ukrán légierő és légvédelem megsemmisítése, hogy ezt követően teljes orosz légi fölény birtokában folyhassanak a hadműveletek.
Ennek megfelelően az első orosz célpontok között voltak az ukrán repülőterek, valamint a fix telepítésű (és az oroszok számára nyilvánvalóan ismert lokációjú) légvédelmi berendezések, egységek. Emellett vezetési központokat is értek orosz rakétacsapások, hogy az ukrán hadsereg minél kevésbé legyen képes összehangoltan reagálni.
Ami a földi hadszínteret illeti, itt zavarosabb a helyzet egyelőre, de minden jel szerint az oroszok számos ponton átlépték az ukrán határokat északról (Fehéroroszországból kiindulva), keletről, valamint délről, a 2014-ben megszállt és elcsatolt Krím felől indulva is.
Azaz hiába rendelte el hivatalosan a támadás előtti percekben leadott tévébeszédében az orosz elnök a Donyec-medencében katonai művelet végrehajtását, az oroszok valójában minden lehetséges oldalról támadnak.
Vlagyimir Putyin azt is mondta, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására és „nácimentesítésére”.
Ezeknek a céloknak az eléréséhez pedig az oroszoknak el kell foglalniuk az ország jelentős részét, és meg kell buktatniuk a kormányt.
Katonai értelemben most az a legnagyobb kérdés, hogy az ukrán hadsereg mennyire elszántan fog harcolni a nyomasztó haditechnikai fölényben lévő oroszokkal szemben. Ha Putyin kitart a céljai mellett, akkor nem kérdéses az orosz győzelem, de ha az ukrán hadsereg morálja, küzdőszelleme nem omlik össze, akkor érzékeny veszteségeket okozhatnak az oroszoknak.
Jelen pillanatban még korai a kérdés, de azért érdemes felvetni, hosszú távon elérheti-e célját az orosz elnök. Ha Kijevet elfoglalják, nyilván felállíthatnak egy bábkormányt, és elfogadtathatnak egy olyan alkotmányt, amely kimondja – a mostanival szöges ellentétben -, hogy Ukrajna nem fog csatlakozni a NATO-hoz, és haderejét bizonyos szint alatt tartja. Egy ilyen kormány fenntartása azonban – különösen Ukrajna nyugati és középső részén – csak masszív orosz megszállás mellett képzelhető el. Ez pedig pont olyan helyzet, amelyben olyan csúnyán belebukott például Afganisztánban előbb a Szovjetunió, majd a Nyugat is.
Az orosz elnök állítólag sokat tanulmányozta ezt és az Egyesült Államok iraki megszállásának tapasztalatait is, most mégis belekezdett egy olyan háborúba, amelyet elkezdeni könnyű volt, de valószínűleg nagyon nehéz lesz befejezni.
