Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 18. 17:23 Világ

A benzincsúcs valószínűleg már mögöttünk van

Bár az olajpiac helyreállt a tavalyi, járvány okozta sokkot követően, a kilátásai meglehetősen bizonytalanok a Nemzetközi Energiaügynökség tegnap megjelent középtávú kitekintése szerint.

Alapforgatókönyvében a szervezet azzal számol, hogy 2026-ig minden évben növekszik a kőolaj iránti kereslet, és abban az évben eléri a napi 104 millió hordót, amely 4 százalékkal magasabb a járvány előtti, 2019-es szintnél. A növekedés 90 százaléka Ázsiának lesz köszönhető, sok fejlett országban azonban már sosem éri majd el a járvány előtti szintet az olajfelhasználás.

A tanulmány szerint ennek jelentős részben az az oka, hogy

a benzin iránti kereslet csúcsát a világ valószínűleg már maga mögött hagyta.

A fejlődő országok fogyasztása ugyan ebben az esetben is nőni fog, de ezt globálisan több mint ellentételezi a belső égésű motorok hatékonyságjavulása, valamint az elektromos autók egyre nagyobb száma.

A kerozin iránti kereslet – amelyet a legnagyobb mértékben vetett vissza a járvány – fokozatosan visszatér majd a járvány előtti szintre, a növekedés dinamizmusa azonban nem lesz már olyan, mint a koronavírus megjelenése előtt. Részben azért, mert az online konferenciákkal és találkozókkal megbarátkozott vállalatok nem fogják annyit reptetni a dolgozóikat, mint korábban, a turisztikai repülések egy részét pedig a klímavédelmi megfontolások törölhetik el.

Hasonló okokból tartja előrejelzését maga a Nemzetközi Energiaügynökség is bizonytalannak, ugyanis ha az országok a jelenleg érvényben lévőnél erőteljesebb klímavédelmi szabályokat fogadnak el, akkor az olaj iránti igény is csökken az alapforgatókönyvhöz képest. Ha ez bekövetkezik, az a kőolaj-felhasználást 2026-ra napi 5,6 millió hordóval csökkentené, azaz – a benzinhez hasonlóan – ez sem állna vissza a korábbi szintre, és 2019 lenne a kőolajfogyasztás történelmi csúcsa.

A kínálati oldallal a szervezet szerint nem lesz gond. Ha a kereslet alapforgatókönyve valósul is meg, akkor is a pluszigény fele kapásból kielégíthető lenne a Közel-Keleten jelenleg is meglévő, összesen nagyjából napi 5 millió hordós tartalék kapacitások termelésbe állításával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsúcsot dönthet az üzemanyagok ára a következő évekbenJó esély van arra, hogy az előző öt év viszonylag kedvező üzemanyagárait egy masszív drágulás követi, és 2030-ig jóval költségesebb lesz a tankolás.

Világ benzin kőolaj kőolaj-kitermelés olajpiac Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2021. április 10. 12:55 Világ

A globális járványadatok a nemek közötti egyenlőtlenségekre is utalnak

Nagyon eltérő a nő-férfi arány a kórházakban a gazdag és a szegény országok között.

Torontáli Zoltán
2021. április 9. 09:29 Világ

Nagykorú lett a dm tulajdonosának fia, és rögtön ő lett a világ legfiatalabb milliárdosa

Kevin David Lehmann a Forbes-lista 925. helyén debütált a 18. születésnapján.

Avatar
2021. április 8. 17:05 Világ

Merkel visszavonulása után akár fel is értékelődhet Magyarország szerepe

Az idei választások után új kormánykoalíció jön, és a Danube Capital elemzése szerint az új korszakban, illetve a járvány hatására akár még vonzóbbak is lehetünk a német ipar számára.

Fontos

Stubnya Bence
2021. április 10. 06:58 Podcast

A legjobb iskolai teljesítmény sem hoz annyi vagyont, mint az öröklés

G7 Podcast! A magas jövedelem mellett a szülők vagyona is komoly előnyt ad az életben a fiataloknak. Hogy mekkorát, arról Darvas Zsolttal beszélgettünk az új kutatása alapján.

Torontáli Zoltán
2021. április 9. 06:25 Adat

Nagyítóval kell keresni az árkülönbséget az Aldi, a Lidl és a Penny Market között

Tizennégy hónapja vásárolunk a diszkontokban, de most tényleg feltehetjük a kérdést: van bármi különbség a három lánc között? És hogyan állnak a Tescóhoz képest?

Fabók Bálint
2021. április 8. 06:03 Vállalat

Európa egyik leggyorsabban növekvő cége lett a kisvárdai kick-box-bajnok családi vállalkozása

A független mobilokat áruló FirstPhone egy telítettnek hitt piacon találta meg a rést, rohamtempóban nő, és már 34 üzlete van.