Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. november 19. 10:47 Adat, Világ

Lengyelországban a nettó minimálbér 166 ezer forintnak megfelelő zlotyra emelkedik

Miután a Szociális Érdekegyeztető Tanács tárgyalásai nem jártak sikerrel, Lengyelországban a kormány döntött a minimálbér 2021-es szintjéről: ez alapján jövőre 200 zlotyval emelkedik, és bruttó 2800 zloty lesz a törvényileg előírt legalacsonyabb fizetés az országban. Ez nettóban 2061 zloty-t jelent, ami nagyjából 166 ezer forintnak felel meg.

A 7,7 százalékos emelés kisebb az eredeti terveknél. Jarosław Kaczyński, a kormánypárti Jog és Igazságosság elnöke tavaly szeptemberben még egy olyan tervről beszélt, amely 2021-ben 3000 zlotyra emelte volna a lengyel minimálbért. Lengyelországban az Expressbydgoski.pl cikke alapján nagyjából 1,7 millió ember keres 2600 zlotyt, ami a jelenlegi legalacsonyabb bér az országban.

A 2021-es emelést a tavalyi terv alapján jelentős növekedés követte volna, a párt a választási kampányában 2023-ra 4000 zlotys minimálbért ígért. Az emelés kisebb mértékében – a kormány kommunikációja alapján – szerepet játszik a járványhelyzet is, amely miatt a lengyel munkaadók még azt is felvetették, hogy egyáltalán ne is legyen jövőre emelés.

A Magyar Nemzet értesülései alapján idén Magyarországon is mérsékeltebb minimálbér-emelés várható a járvány miatt: a lap úgy értesült, hogy jövőre bruttó 170 ezer forintra (nettó 113 ezer forintra) emelkedne a minimálbér, ami 5,5 százalékos emelést jelentene az idei bruttó 161 ezer forintos szinthez képest.

Lengyelországban az elmúlt időszakban jelentős minimálbér-emelések voltak, és a minimálbért keresők fizetése is egyre közelebb kerül az átlagbérhez. Lengyelország egyébként nemcsak a minimálbéresek relatív helyzetének javításában, hanem vásárlóerő-paritásban, vagyis a minimálbér tényleges helyi értékét tekintve is erős.

Az ábrán látszik, hogy így Lengyelország vezeti a régiót, miközben Románia a második helyre tört előre, Magyarország a harmadik, Csehország és Szlovákia pedig az utolsó két helyre szorult (fontos azonban, hogy az utóbbi két országban a legkisebb a minimálbéresek adóterhe, Magyarországon, Romániában és Lengyelországban pedig nagyobb).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNő a magyar minimálbér, de a tisztességes szint még arrébb van az EU szerintAz Európai Bizottság célul tűzte ki, hogy a minimálbérből minden tagországban meg lehessen élni, ám ennek elérése nem tűnik egyszerűnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár most is előzi a magyart, de pár év alatt még meg is dupláznák a lengyel minimálbértVannak kockázatai is a háromszázezer forintos lengyel minimálbérnek. A lengyel cégek remélik, hogy csak választási ígérgetés a lengyel kormány új terve, pedig Lengyelország eddig is élen járt a minimálbér emelésében a régión belül is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Világ Lengyelország Magyarország minimálbér Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Hajdu Miklós
2025. február 6. 13:11 Adat

Még év végéig is kitarthat a magyar ipar gyötrődése

Tavaly a már eleve gyenge 2023-as szinthez képest csökkent tovább az ipari termelés volumene. A német iparban viszont már látszanak a kilábalás jelei.

Torontáli Zoltán
2025. február 4. 13:55 Adat, Élet

Tömegesen szoknak le a németek a sörről

Totális kudarc lett a tavalyi év, még a hazai rendezésű foci-Eb sem segített. A magyarországi fogyasztás is folyamatosan csökken.

Fontos

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.

Hajdu Miklós
2025. február 6. 16:02 Közélet

Nehéz helyzetben találhatja magát Európa nyáron a gáztárolók alacsony töltöttsége miatt

Rekordmeleg volt a január, de az egész tél már a hidegebbek közé tartozott. Európa gáztartalékai aggasztó ütemben fogynak.